bold = Main text
      Rész, Fejezet                                                grey = Comment text

20001  II,  120   |                       ördögeitõl sem ijed meg.~Az excellenciás úr, most hogy
20002  II,  120   |                     öregem, itt, ezen a tájon?~Az öreg Dankó vállat vont s
20003  II,  120   |                     cserepes hangján:~- Szedik az adót mindenfelé, kegyelmes
20004  II,  120   |                         határozatba ment, hogy az öreg Dankónak fizetése negyven
20005  II,  120   |                  hívatni a tanári kar elé, itt az igazgató nyilvánosan, emelkedett
20006  II,  120   |                        meg miattad. Hát te még az ország kormányzójával is
20007  II,  120   |                       Tudod-e, hogy mekkora úr az! Hát ha felakasztat? Akkor
20008  II,  120   |                        Akkor is én vegyelek le az akasztófáról ugye? No, hiszen
20009  II,  120   |                        A fiú szó nélkül hagyta az öreg szavait, aki meg markába
20010  II,  120   |                    gondolta: egészen rám ütött az a gyerek.~A fiatal Dankó
20011  II,  120   |            õexcellenciája azt is írja, hogy ha az iskolai év végével megmaradsz
20012  II,  120   |                     kidagadtak a felindulástól az erek, - de még tartotta
20013  II,  120   |                     Amint Lengyel Gyuri kiment az ajtón, a Berkes tanár úr
20014  II,  120   |                       le a nemes vonásokról.~- Az a másik a gazember, édes
20015  II,  120   |                       A »LABANC« SORSA~Ezentúl az volt a Lengyel Gyuri neve,
20016  II,  120   |                   Dankóé meg, hogy »kuruc«, és az egész gimnázium ezen a néven
20017  II,  120   |                     ösmerte õket, késõbb pedig az egész város.~Az iskolai
20018  II,  120   |                   késõbb pedig az egész város.~Az iskolai élet végén, mikor
20019  II,  120   |                      iskolai élet végén, mikor az érettségi vizsgát letették,
20020  II,  120   |                    Éppen tavaly nyáron telt le az a tizenöt év, az aláírt
20021  II,  120   |                       telt le az a tizenöt év, az aláírt nevek között ott
20022  II,  120   |              kényelmesebb élet után vágyódott. Az excellenciás protekciója
20023  II,  120   |                   ekkor átkozta magát, átkozta az excellenciás urat, és átkozta
20024  II,  120   |                   polgártársaival meghasonlik, az okvetlenül meghasonlik önmagával
20025  II,  120   |                 szólított meg.~Hátrafordultam. Az alak, mely elõttem állt,
20026  II,  120   |                   rebellis vagy te is.~- Igen, az vagyok.~- Köszönjük alásan,
20027  II,  120   |                cikkeket én nem származtatok be az országba. Maradj te csak
20028  II,  121   |                        szomorú húsvét-napot ül az idén, ha nincsenek is várkastélyai,
20029  II,  121   |              folyosókon szívesen meghallgatnak az örökké derült kedvû honatyák.
20030  II,  121   |                   magát adomákkal, de mindezek az adomák nem olyan érdekesek,
20031  II,  121   |                      Baracconeban. Olyan már õ az »öreg kormányzónak«, mint
20032  II,  121   |                  megjelenõ kassai kalendárium, az õ megszokott jóslataival
20033  II,  121   |                       nevet ezeknek, mert csak az illedelmesebbeket meri elmondani,
20034  II,  121   |                        éppen Kérdõ Márton uram az, aki neki a legnagyobb híve
20035  II,  121   |                      ben divat lett megtagadni az adófizetést, bizony fölösleges
20036  II,  121   |                   részeg.~A tulkok éppen ebben az idõben eredtek rendkívüli
20037  II,  121   |                     rendkívüli hízásnak, midõn az egzekútorok ott garázdálkodtak
20038  II,  121   |                  mindent, csak azokat hagyják.~Az egzekútorok nem engedtek,
20039  II,  121   |                     tették Kérdõ Mártont, mert az kénytelen volt az utolsó
20040  II,  121   |                         mert az kénytelen volt az utolsó fillérig kifizetni
20041  II,  121   |                      utolsó fillérig kifizetni az »átkos adót«.~Hanem a két
20042  II,  121   |                   tulok közül még ma is megvan az egyik (a másik szegény határozottan
20043  II,  121   |                    pénzre, minek következtében az is elõfordult levelében,
20044  II,  121   |                       uramat nagyon meghatotta az az egy szó, hogy Kossuth
20045  II,  121   |                    uramat nagyon meghatotta az az egy szó, hogy Kossuth szegény,
20046  II,  121   |                    picike bõrzacskót varratott az anyjukkal s abba a zacskóba
20047  II,  121   |                   elküldte Kossuthnak, megírva az õ tört ákombákomjaival,
20048  II,  121   |                       csak ne sajnálja magától az ételt-italt, semmiben se
20049  II,  121   |                   naivságon, de nem sérthette, az öt aranyat Németh Alberttel
20050  II,  121   |                  Alberttel küldte vissza, hogy az adja át Kérdõ Márton uramnak,
20051  II,  121   |                 közszeretetben álló egyén volt az illetõ, s a város java úgy
20052  II,  121   |              tehetségeinél fogva õ viselje ezt az állást.~Németh Berci elhatározta
20053  II,  121   |                        bizony, nagy ember volt az a Kossuth Lajos, Kérdõ Márton
20054  II,  121   |                   nagyságos uram. Elõre látott az mindent.~- Hanem jó járt
20055  II,  121   |                 ehelyett a mondat helyett: »és az egész nép az alkotmány sáncai
20056  II,  121   |                      helyett: »és az egész nép az alkotmány sáncai közé vétetik
20057  II,  121   |                     kivételével«.~Elvörösödött az öreg, s mikor Németh Albert
20058  II,  121   |                         Kérdõ Márton uram volt az egyedüli, aki a polgármester
20059  II,  121   |                   kivallotta, hogy nem bízik õ az elöljáróságban, tudja a
20060  II,  121   |           praktikájukat, mikor már készen lesz az album, kocsira ülnek vele
20061  II,  122   |            végighallgatni azoknak a feleletét.~Az épület, ahol lakom, a Népszínházzal
20062  II,  122   |                       színészeknek. Van is itt az én emeletemen vagy negyven
20063  II,  122   |                   visznek végbe a gangon, hogy az ember majd belesiketül.~
20064  II,  122   |                      volt szende, s hogy férje az idén halt meg, s hogy a
20065  II,  122   |                    Mindössze három levél volt. Az egyik, aranyos-betûs Szegedrõl,
20066  II,  122   |                       levél azé a poétáé, akit az »Üstökös« adomája szerint
20067  II,  122   |                        Hiszen ösmerik már önök az efféléket...~- Nem tudok
20068  II,  122   |                     nevemet?~- Hát a firmárul. Az ilyen becsületes magyar
20069  II,  122   |              becsületes magyar nevet megjegyzi az ember magának kegyelettel,
20070  II,  122   |                Kálmánnal? Hát képzelje, kérem, az iparosokról szóló törvényben
20071  II,  122   |                      törvényben úgy definiálta az iparosok fogalmát, hogy:
20072  II,  122   |                      uram. Mert nem tréfadolog az, amivé ön lesz például a
20073  II,  122   |                      Én tetszés szerint teszem az ön arcát, ahogy kívánja,
20074  II,  122   |                     már nem megy a mûvészetem. Az egy nagyon furcsa, különös
20075  II,  122   |                      Éppen a húsvét közelgett. Az asszony és férje szûkecskén
20076  II,  122   |            gyermekeiknek), folyton kuncsorgott az anyjánál, hogy lesz-e húsvétra
20077  II,  122   |                  mindenáron látni akarta volna az említett kincseket, s addig-addig
20078  II,  122   |                    tojásért, mutassa meg, hogy az kijött a türelembõl és megverte
20079  II,  122   |                       föltámad. S még talán ez az egy hiányzott...~Képzelhetni,
20080  II,  122   |                     terem ez a szegény asszony az ország bármely részébõl
20081  II,  122   |                    nincs, legalább azt engedné az úristen, hogy az én borotvám
20082  II,  122   |                       engedné az úristen, hogy az én borotvám járjon egyszer
20083  II,  122   |                      megmutatnám én, hogy kell az alkotmányt kireperálni!~
20084  II,  123   |                      1881~I. A MENEKÜLŐK~Mikor az árvíz elborította Szegedet,
20085  II,  123   |                        mintha bekiabálta volna az ablakokon, amint megrecsegtette
20086  II,  123   |           leghatalmasabb és a legkegyetlenebb: az árvíz!~Ott is volt, ott
20087  II,  123   |                        két gyermekleány feküdt az ágyban egymás mellett, orcácskáik
20088  II,  123   |                    felpuffadva, mint általában az alvó gyermekeké. Szőke hajfürteik
20089  II,  123   |                 mészárosné kis Laurájának van.~Az asztalon petróleum-mécses
20090  II,  123   |                  kicsinyek ágya fölött függött az egyetlen kép, a Szûz Mária
20091  II,  123   |                       Szûz Mária a gyermekkel.~Az a szent gyermek odafönn
20092  II,  123   |                 odafönn mintha szemeit mereven az alvó gyermekekre függesztené.
20093  II,  123   |              gyermekekre függesztené. De vajon az anya, az isten anyja meg
20094  II,  123   |                 függesztené. De vajon az anya, az isten anyja meg fogja-e
20095  II,  123   |                    zuhogva kezd a víz beömleni az ablakon. Mindig jobban,
20096  II,  123   |                    tudnak errõl a gyerekek, és az alvók?...~Aki ott künn jár
20097  II,  123   |                      hullámok között csónakán, az az evezõlapátok loccsantásától
20098  II,  123   |                   hullámok között csónakán, az az evezõlapátok loccsantásától
20099  II,  123   |                        nem is egészen virradat az, hanem egy égõ gyár szórja
20100  II,  123   |             pillanatban egy tompa, hörgõ hang. Az emberek körülnéznek, de
20101  II,  123   |                       kiálta ugyanolyan tompán az elõbbi -, itt vagyok a fán,
20102  II,  123   |                       itt vagyok a fán, de már az is ingadozik, mindjárt kidõl.~
20103  II,  123   |                  hajjal, görcsösen kapaszkodva az ágakba, kalap nélkül. A
20104  II,  123   |                    vadul vagdalta a vén fát, s az jobbra-balra hajladozott,
20105  II,  123   |                   jobbra-balra hajladozott, de az öreget nem bírta lerázni,
20106  II,  123   |                      öreget nem bírta lerázni, az életösztön óriásinak nevelte
20107  II,  123   |                   verték a hátát és lábait, de az öreg nem engedett.~A csónak
20108  II,  123   |                  külön-külön hangzott.~- Midõn az éjjel hazasiettem unokáimhoz,
20109  II,  123   |                unokáimhoz, útközben lepett meg az ár. Ide másztam fel a fára.~-
20110  II,  123   |                      Egészen a fa alá eveztek, az egyik katona fölkúszott
20111  II,  123   |                         Most látták csak, hogy az öreg félig-meddig meg van
20112  II,  123   |                   félig-meddig meg van fagyva, az arcszíne szederjeskék, a
20113  II,  123   |                     levette nagy köpenyegét és az öregre teríté.~- Hova visznek? -
20114  II,  123   |                          Hova visznek? - kérdé az halkan.~- Legyen nyugodt,
20115  II,  123   |                        van: a várba.~- Nem, én az unokáimhoz akarok menni -
20116  II,  123   |                   ikrek. Este lefektettem õket az ágyba, magam pedig dolgom
20117  II,  123   |                     vehetünk fel többé senkit.~Az öreg kétségbeesetten nézett
20118  II,  123   |                     kétségbeesetten nézett fel az égre, szemeibõl könnycseppek
20119  II,  123   |                       A katonák összenéztek, s az egyik így szólt:~- Menjünk
20120  II,  123   |                        így szólt:~- Menjünk el az árvákért, kormányos uram,
20121  II,  123   |                      árvákért, kormányos uram, az egyiket én hozom az ölemben.~-
20122  II,  123   |                      uram, az egyiket én hozom az ölemben.~- A másikat én
20123  II,  123   |                        mondá a másik katona -; az nem fog bennünket gátolni
20124  II,  123   |                      nem fog bennünket gátolni az evezõlapát kezelésében.~-
20125  II,  123   |                        mellém, Kampós, mutassa az irányt.~Mintegy félóra hosszat
20126  II,  123   |                          kérdé a kormányos.~De az öregember nem felelt.~-
20127  II,  123   |                    környékre.~Nem volt már meg az õ háza sehol.~- Ledõlt -
20128  II,  123   |                      szintén a csónakban volt.~Az egyik katona lehajolt, kezét
20129  II,  123   |                       nincs mit keresni többé. Az ördögnek tartoztunk egy
20130  II,  123   |                     úttal... vagy hogy azoknak az angyaloknak.~E pillanatban
20131  II,  123   |                         kormányos úr, mi lehet az?~A kormányos odanézett nagy
20132  II,  123   |                      ágy! - kiáltá csodálkozva az öregasszony.~Igen, egy ágy
20133  II,  123   |                      ház, a résen át úszott ki az ágy érintetlenül.~E percben
20134  II,  123   |                szélroham egész erõvel odalökte az ágyat a csónak farához,
20135  II,  123   |                    Legyen meg a te akaratod!~- Az öreg unokái - mondá a kormányos -,
20136  II,  123   |                       kormányos -, alkalmasint az öreg unokái. Hej, Kampós
20137  II,  123   |                        itt vannak a gyermekek.~Az öreg paraszt erre a szóra
20138  II,  123   |                  szemeit dörzsölgetve, mialatt az egyik katona megkapván az
20139  II,  123   |                      az egyik katona megkapván az ágy oldalát, egészen odavonta
20140  II,  123   |                 fészket.~A kormányos beengedte az óriás dunyhát is, a vánkosokat
20141  II,  123   |                odaültette a maga ölébe. Hiszen az isten kedvencei azok, s
20142  II,  123   |                   kedvökre kell tenni mindent.~Az öreg irigykedve nézte a
20143  II,  123   |                      nem akarta azokat kivenni az ölébõl, hadd legyen megjutalmazva
20144  II,  123   |                     hogy megmentette õket.~II. AZ AJÁNLATOK~Most már megfordulhatott
20145  II,  123   |                        a tegnapi házakat, mert az olvadó földanyag megbarnította
20146  II,  123   |                   látva, csakhamar hálát adott az égnek, hogy kedveseit ilyen
20147  II,  123   |                megszabadítá a biztos halálból. Az ártatlanság felett az isten
20148  II,  123   |                halálból. Az ártatlanság felett az isten szeme õrködik.~Nemsokára
20149  II,  123   |                  rendkívülit. Elaludtak otthon az ágyban, s felébredtek az
20150  II,  123   |                       az ágyban, s felébredtek az ágyban, csakhogy az ágy
20151  II,  123   |                felébredtek az ágyban, csakhogy az ágy akkor már a hideg vízen
20152  II,  123   |                       a hideg vízen úszott. És az igazán olyan érdekes, olyan
20153  II,  123   |                        amelyeken ott van nyoma az átszenvedett szörnyû éjszakának
20154  II,  123   |                   katonák fölvették a csónakba az ágynemûjöket, a szegény
20155  II,  123   |                     nagyapa - ismétlé a másik.~Az öreg felsóhajtott, azután
20156  II,  123   |              felsóhajtott, azután összekötötte az ágynemût egy batyuba, a
20157  II,  123   |                   karjaira szedte, és elindult az Új-Szegedre vezetõ hídon
20158  II,  123   |                     egy nagy népes utcán menne az ember, s a nép csupa koldusokból
20159  II,  123   |           kipihenhették magukat.~Reggel, midõn az öreg szomorúan azon tépelõdött,
20160  II,  123   |                   egyszer csak dob perdült meg az ablak alatt. A szolgabíró
20161  II,  123   |                   melyek folytán többen készek az árvíz csapásai által sújtott
20162  II,  123   |                     hirdetménynek. Mintha csak az égbõl jövõ szózat lenne,
20163  II,  123   |                     szózat lenne, kész felelet az õ töprengésére. Igenis oda
20164  II,  123   |                     levél is; ki-kicsillámlott az önzés is, századunk eme
20165  II,  123   |                        évre egy fiúgyermeket s az alatt az idõ alatt nevelteti.
20166  II,  123   |                        fiúgyermeket s az alatt az idõ alatt nevelteti. Szabó
20167  II,  123   |                   felkiáltott:~- Itt van kérem az én kis unokám, fogadják
20168  II,  123   |                         A szolgabíró odanézett az öregre, azután a két gyermekre,
20169  II,  123   |                        azt már meg, hogy ebben az életben még egyszer »otthon«
20170  II,  123   |                láthassam õket. Nagy kegy volna az az Úristentõl. Sok az kívánatnak,
20171  II,  123   |                       õket. Nagy kegy volna az az Úristentõl. Sok az kívánatnak,
20172  II,  123   |                    volna az az Úristentõl. Sok az kívánatnak, sok még reménynek
20173  II,  123   |               mondhatok le rólok végképp, mert az annyi volna, mint lemondani
20174  II,  123   |                    annyi volna, mint lemondani az életrõl. Ha nincs meg az
20175  II,  123   |                       az életrõl. Ha nincs meg az a reményem, hogy õket visszakaphatom,
20176  II,  123   |                       visszakaphatom, nem kell az élet sem.~- Jól van hát,
20177  II,  123   |                        van hát, öreg, maradjon az egyik gyerek nálam, ameddig
20178  II,  123   |                   gyermekek húzódozva vonultak az öreg mögé, annak a kabátjába
20179  II,  123   |                        Jobb lesz, ha mindjárt.~Az öreg Kampós bezzeg meg volt
20180  II,  123   |                      oda a kettõ közõl, hiszen az igaz, hogy mind a kettõtõl
20181  II,  123   |                törzséhez.~Révedezve tekint hol az egyikre, hol a másikra.
20182  II,  123   |                     erõsen megmarkolják kezét. Az öreg szemei alatt kidagadnak
20183  II,  123   |                        szemei alatt kidagadnak az erek.~- No, hát szóljon
20184  II,  123   |                    lesz.~III. JULISKA SORSA~De az események elõsegítették
20185  II,  123   |                    szeretet nem akart engedni. Az öreg Kampós János még ez
20186  II,  123   |                        Hosszasan betegeskedett az öreg, a tavasz, nyár elmúlt,
20187  II,  123   |                tündérke végre visszaadja nekik az életet, felugornak, megrázzák
20188  II,  123   |                        volna le!«~Elsõ kérdése az volt, mikor eszmélethez
20189  II,  123   |                    Mind a kettõ jó helyen van. Az egyik magánál a szolgabírónál,
20190  II,  123   |                     kiszabaduljon a kórházból, az lesz az elsõ dolga, felkeresi
20191  II,  123   |             kiszabaduljon a kórházból, az lesz az elsõ dolga, felkeresi kis
20192  II,  123   |                      lábait.~Nem is nyugodott. Az õsz végével, körülbelül
20193  II,  123   |                        hátha valami bajuk van.~Az öreg Kampós János nem is
20194  II,  123   |                   vonalakat és utakat. Ösmerte az egész országot, még a régi
20195  II,  123   |                        ez a két világos ablak!~Az öreg szíve - nagyot dobbant
20196  II,  123   |                     egyfolytában anélkül, hogy az egészségének megártott volna,
20197  II,  123   |               egészségének megártott volna, de az elsõ kedves arc látása odahaza,
20198  II,  123   |                       nem élhet nélküle.~Mikor az ablakhoz ért, már akkor
20199  II,  123   |                       volt a szoba, de tiszta; az asztalnál a gazda ült és
20200  II,  123   |                       a szentírásból olvasott, az asszony pedig az almáriumpatkán,
20201  II,  123   |                     olvasott, az asszony pedig az almáriumpatkán, ölében a
20202  II,  123   |                      voltak téve szépen, hanem az ajka sokszor megakadt, s
20203  II,  123   |                   akkor zavartan tekintett fel az asszony jóságos szelíd arcába,
20204  II,  123   |                        sugárzott ki delejesen.~Az öregember látta, érezte
20205  II,  123   |                        házat éri, manna legyen az esõ is, mely reá hull.«~
20206  II,  123   |                     jobb volna visszafordulni?~Az a gyermek boldog ottan,
20207  II,  123   |                     csupa önzésbõl kivennéd õt az áldott kezekbõl s betaszítanád
20208  II,  123   |                       Megfordult s még egyszer az ablakhoz ment. A gyermek
20209  II,  123   |                    megint kifelejtettél...~»És az én kedves nagyapámnak.«~
20210  II,  123   |                      volt, mint amennyi örömet az öreg szíve megbírhatott.
20211  II,  123   |                       gazda maga a becsület... az asszony, az meg egy valóságos
20212  II,  123   |                        becsület... az asszony, az meg egy valóságos angyal.~-
20213  II,  123   |                  lelkemben elhatároztam, pedig az az igazi, azt kell tennem.
20214  II,  123   |               lelkemben elhatároztam, pedig az az igazi, azt kell tennem.
20215  II,  123   |                       Igen, azt fogom tenni...~Az öreg megigazította a szeredást
20216  II,  123   |                   azután megindult szépen azon az úton, amerre jött, s meg
20217  II,  123   |                   Budapesten, a Sándor utcában az országház kapujában egy
20218  II,  123   |                     utasították Kampós Jánost: az majd megmondja, merre lakik
20219  II,  123   |             parancsolnak.~Egyszer azonban maga az aranyos botú ember alázkodott
20220  II,  123   |                      botú ember alázkodott le: az szólította meg Kampóst:~-
20221  II,  123   |                     nekem, hogy a nagyságos úr az az ember, aki megmondja,
20222  II,  123   |                         hogy a nagyságos úr az az ember, aki megmondja, merre
20223  II,  123   |                     Ezen aztán el tudott menni az öreg, kérdezõsködött s oda
20224  II,  123   |                       koldus. Nem mert bemenni az udvarba, mert a házmester
20225  II,  123   |                   õnagyságához bejutni?~- Hja, az bizony nehéz lesz - mondá
20226  II,  123   |                    mondá a fiatalember -, mert az nagy úr, ritkán van otthon,
20227  II,  123   |                        járkált reggeltõl estig az utcán. A csípõs novemberi
20228  II,  123   |                     hiányzottak a homlokukról.~Az egyik kisleány barna volt,
20229  II,  123   |                       is hasonlít?~Nini, nini, az bizony szakasztott olyan,
20230  II,  123   |                        szakasztott olyan, mint az õ unokája, a kis Mariska.
20231  II,  123   |                     unokája, a kis Mariska. De az is az testestõl, lelkestõl,
20232  II,  123   |                        a kis Mariska. De az is az testestõl, lelkestõl, most
20233  II,  123   |                 mosolyáról. Éppen úgy nevetett az édesanyja is. Hanem csodák
20234  II,  123   |                 németül beszél! Talán mégsem õ az!~A hang azonban egészen
20235  II,  123   |                         A hang azonban egészen az övé.~Kampós bátyó önfeledten
20236  II,  123   |                       akkor ért oda, mikor már az inas becsapta a hintó ajtaját.~-
20237  II,  123   |                     Unokám! Mariska! - kiáltá.~Az inas eltaszította onnan.~-
20238  II,  123   |                       onnan.~- Mit akar itt?~- Az én unokám az a kocsiban.
20239  II,  123   |                       akar itt?~- Az én unokám az a kocsiban. Engedje, hogy
20240  II,  123   |                      vették e rövid feleselést az inas és a paraszt között.~
20241  II,  123   |                      inas és a paraszt között.~Az inas felugrott a bakra,
20242  II,  123   |                 lehajtott fejjel, elszomorodva az utca közepén.~- Elviszem
20243  II,  123   |                 kisasszony!... Aki kisasszony, az már nekem nem unokám. Szegény,
20244  II,  123   |                      szeretem a sétakocsizást, az azért van, mert a sétakocsizás
20245  II,  123   |                        és mamájuk nélkül, - ez az uras...~- Oh, milyenek ezek
20246  II,  123   |                    pillanatban odasettenkedett az öreg Kampós és megrántva
20247  II,  123   |                     lassan suttogá:~- Mariska!~Az összerezzent, megrázkódott,
20248  II,  123   |              megrázkódott, azután odatekintett az öregre.~- Nagyapám! - dadogá
20249  II,  123   |                  vezetve unokáját tipegett fel az öreg, a képviselõ bevezette
20250  II,  123   |                 nagyságod adta, áldja meg érte az isten; becsületes, de szegény
20251  II,  123   |                   sohasem válik jóra, ha abból az emberek erõnek erejével
20252  II,  123   |                         hogy kölcsönt osztogat az ország, fölépíteni a hajlékomat,
20253  II,  123   |                      vele nagyságodnak, még ha az életemet kívánná is.~- Nem
20254  II,  123   |                         Négy-öt hétig volt ott az öreg, mikor felépült a józsefvárosi
20255  II,  123   |                     hazaeresztette Bély Miklós az unokájával együtt. Az egész
20256  II,  123   |                   Miklós az unokájával együtt. Az egész háznép sírt, mikor
20257  II,  123   |                 váltott nekik a vasútra, s még az utolsó percben is így szólt:~-
20258  II,  123   |                  Megyek és viszem. Velünk lesz az isten.~Hanem mikor azután
20259  II,  123   |           szerencsétlen városhoz, bizony mégis az a gondolat kezdte marcangolni
20260  II,  123   |                    gondolat kezdte marcangolni az öreg szívét:~- Hátha mégsem
20261  II,  123   |                        íme tündéri káprázat... az õ telkén ott állt a háza,
20262  II,  123   |                   ébren van.~Akkor talán mégis az utcát tévesztette el.~Nem,
20263  II,  123   |                       el.~Nem, nem, hiszen ott az a szögletház a Csapó Mihályné
20264  II,  123   |                       Kampós János. Annó 1878.~Az öreg megszólított egy arra
20265  II,  123   |                        Már mint én?~- Legalább az a híre jár a városban.~Az
20266  II,  123   |                      az a híre jár a városban.~Az öreg elgondolkozott, némán
20267  II,  123   |                elgondolkozott, némán fölnézett az égre, az ajka is mozgott,
20268  II,  123   |                       némán fölnézett az égre, az ajka is mozgott, mintha
20269  II,  123   |                        kincset találtam, ebben az én kis leányomban, ki úgy
20270  II,  123   |                      még csak most következett az álmélkodás. Minden úgy volt
20271  II,  123   |                      tapsolt kezeivel, s mikor az öregre ránézett, elszomorodva
20272  II,  124   |                  polgárral szemben. Igaz, hogy az az egyetlen polgár is csak
20273  II,  124   |               polgárral szemben. Igaz, hogy az az egyetlen polgár is csak
20274  II,  124   |                        kiábrándulhatott volna.~Az 1879-iki tiszai árvíz pusztítása
20275  II,  124   |                     õrá ruházták; vitte is azt az öregúr egész táblabírói
20276  II,  124   |                      pedig állott Kállayból és az odarendelt katonaságból,
20277  II,  124   |                      joga volt igénybe vennie.~Az öregúr nem is igen kímélte
20278  II,  124   |                      és tanácsaival.~Már abban az idõtájban beteges volt,
20279  II,  124   |                        50 legénnyel jött s kit az alsóvárosi részekbe akart
20280  II,  124   |                    küldeni pontonokkal, miután az némi nem éppen tapintatos
20281  II,  124   |                    hatalmas táblabírói alak, s az oroszlán dörgõ szavától
20282  II,  124   |                 szavától megjuhászodva ment ki az inci-finci hadnagyocska.~
20283  II,  124   |         képviselõtársai hüledezve fogták körül az öreget.~- Mit tett, bátyám,
20284  II,  124   |                    öreget.~- Mit tett, bátyám, az isten szerelmeért?~- Ej,
20285  II,  124   |                       kis becsületre szoktatom az ármádiát. Majd megmutatom
20286  II,  124   |                   kikötni. - Meglássa, bátyám, az lesz a vége, hogy megtagadják
20287  II,  124   |                       a vége, hogy megtagadják az engedelmességet, s akkor
20288  II,  124   |                       mi keserüljük meg, hanem az ügy.~Úgy is lett. Az ezred,
20289  II,  124   |                     hanem az ügy.~Úgy is lett. Az ezred, mely a tiszai hajókon
20290  II,  124   |                        ily körülmények között. Az öreg arca lángba borult,
20291  II,  124   |                      megvetõ pillantást vetett az illetõre dacos, villámló
20292  II,  124   |                       tábornok elnöklete alatt az egész tisztikart, hogy mitevõk
20293  II,  124   |                      urat keresem.~- Én vagyok az.~- Kállay kormánybiztos
20294  II,  124   |                       megbízásából jövök, hogy az õ nevében ünnepélyes bocsánatot
20295  II,  124   |                    ennek a névnek hallatára.~- Az egy neveletlen, goromba
20296  II,  124   |                   sérteni, s aztán megkövetni. Az megjárhatja a civilek között.
20297  II,  124   |                     éppen most fogalmazzák ott az asztalon a sürgönyt...~-
20298  II,  124   |                állhatta, hogy közbe ne szóljon az õ bizalmas, rábeszélõ modorában,
20299  II,  124   |                        Én nem tudom, mire való az?~- Hogyan? - mondja a tábornok
20300  II,  124   |                       pedig megbüntet valakit, az semmi esetre sem lehet Kállay,
20301  II,  124   |                képviselõ.~- Mondom, hogy vigye az ördög az önök argumentumait!
20302  II,  124   |                    Mondom, hogy vigye az ördög az önök argumentumait! Hanem,
20303  II,  124   |                      ez így van. Hát tudja mit az úr, én nem vonom meg a katonai
20304  II,  124   |                   kirendelõ iratok alá ezentúl az ön neve legyen aláírva.~-
20305  II,  124   |                  beszélnek. Maguk nevetségesek az örökös jogaikkal... Nos,
20306  II,  124   |                      soha többé egy »mukk« se.~Az öreg táblabíró gõgösen feszítette
20307  II,  124   |                    ráncbaszedtem egy nap alatt az egész ármádiát.~
20308  II,  125   |                        s álmodozva tekinték ki az ablakon, vagy pedig bágyadtan
20309  II,  125   |                  tartott s vonzott, visszahítt az életet lehelõ apró betûkhez,
20310  II,  125   |                   össze-vissza. Valóban ez már az arany por. Itt már közel
20311  II,  125   |                      összeszedve.~Ezek már nem az Aldrich emberei, ezek már
20312  II,  125   |                       nem láttam-e valahol ezt az alakot? Ahá, az a mr. Snagsby.
20313  II,  125   |                    valahol ezt az alakot? Ahá, az a mr. Snagsby. Nem, nem!
20314  II,  125   |                     hamisan játszik. Nos igen, az ilyen ember való ide!...~
20315  II,  125   |                        zsidótípusok pedig. Hol az ördögbe jutottak ezek ilyen
20316  II,  125   |                      bizonyosan angolok. Amott az a szikár ember a büszke
20317  II,  125   |                       szomjazik õ is: ide jött az aranytelepre.~Vagy hogy
20318  II,  125   |                    éppen ódát írt, azt olvassa az ablaknál és tanulja be arról
20319  II,  125   |                 mindenütt bizonyos jellege van az arcoknak, az öltözetnek,
20320  II,  125   |                       jellege van az arcoknak, az öltözetnek, és a többség
20321  II,  125   |                       addig-addig bámészkodtam az esti szürkületbe, míg egyszer
20322  II,  125   |                   hatott idegeimre, bár megvan az a rossz szokásom, hogy vasúton
20323  II,  125   |                        bolondok vasárnap, hogy az embert nem hagyják aludni.~
20324  II,  125   |              mindnyájat. Potya csak vagy száz, az atyafiak. (Ejnye, de generózus
20325  II,  125   |                kölcsönöz. Hiszen csak bagatell az egész...~- De khérem, az
20326  II,  125   |                       az egész...~- De khérem, az mindig reszkirt... ami reszkirt,
20327  II,  125   |                      reszkirt... ami reszkirt, az nem bagatell, még ha üt
20328  II,  125   |              népszerûségem, kedves Spitzer úr. Az pedig aranybánya.~- Nü,
20329  II,  125   |                        pedig aranybánya.~- Nü, az is csak valami: ün port
20330  II,  125   |                      csak valami: ün port szór az õ szemükbe, ük pedig aranyport
20331  II,  125   |                     okosat?~- Elengedtem nekik az adót.~- Micsoda? Az egész
20332  II,  125   |                      nekik az adót.~- Micsoda? Az egész adót? Ah, bah! Ön,
20333  II,  125   |                        valószínûleg odamentek. Az aranyásók közül valaki,
20334  II,  125   |                      vette észre rémülve, hogy az egy értékes okmány, amely
20335  II,  125   |                      Hát a kerület hogy áll?~- Az megvolna...~- No, derék, -
20336  II,  125   |                         ha már mindenét elveri az ember, kétféleképpen válhatik
20337  II,  125   |                       a hónod alá s beváltanád az aranymûvesnél. A népszerûség
20338  II,  125   |                       csendesen megállapodott.~Az utasokból három leszállni
20339  II,  125   |                     három leszállni készen áll az ablaknál. Lelkesedett, harsány
20340  II,  125   |                          Kitörültem szemeimbõl az álmot.~Teringette... milyen
20341  II,  125   |                      Hiszen nem aranyásók ezek az urak, hanem kerületeikbe
20342  II,  126   |                   illetett, sehogyan sem akart az õsi fészektõl megválni...~
20343  II,  126   |                     ilyen gyülekezés nem volt.~Az emberek suttogva bújtak
20344  II,  126   |                  asszony nem vette észre, hogy az inasgyerekek az almáját
20345  II,  126   |                    észre, hogy az inasgyerekek az almáját lopják, - oly hévvel
20346  II,  126   |                        Pakli Tamás találkozott az utcán Jani úrfival, aki
20347  II,  126   |                      Tamás nem kérte a pénzét. Az al-járásbíró, derék, pocakos
20348  II,  126   |                      és a fõkapitány testvére, az öreg Zsuzsi asszony feje
20349  II,  126   |                         gyere hamar, haldoklik az apád.~A szegény leány futott.
20350  II,  126   |                      volt? Beszélj!~- De mikor az édesapám!...~- Ördög baja
20351  II,  126   |                kénköves tüzet okádott. Hát még az a csörömpölés, amit véghez
20352  II,  126   |                 csörömpölés, amit véghez vitt! Az üvegek, az edények táncoltak
20353  II,  126   |                        véghez vitt! Az üvegek, az edények táncoltak az almáriumban,
20354  II,  126   |                   üvegek, az edények táncoltak az almáriumban, s a szenteltvíztartóból
20355  II,  126   |                    félelemtõl, sem arcavirágát az ijedség el nem hervasztotta;
20356  II,  126   |              legnagyobb sátoros ünnepen, mikor az árendát beszedte.~Szelid
20357  II,  126   |                      gyermekmesét terjesztenek az ön házáról?~- Nem mese az.
20358  II,  126   |                      az ön házáról?~- Nem mese az. Egy szóig valóság, fõtisztelendõ
20359  II,  126   |                      nagy könyveket, melyekbõl az esperes úr ráolvasott a
20360  II,  126   |                       karosszékben s morzsolta az olvasót. Redõs arcán az
20361  II,  126   |                        az olvasót. Redõs arcán az áhítat nyugalma fénylett,
20362  II,  126   |             hangoztatta a zsolozsmát. Éjfélkor az ablakok megzendültek, az
20363  II,  126   |                       az ablakok megzendültek, az oltármécs hirtelen kialudt
20364  II,  126   |                     Reggel Zsuzsi néni beszélt az öccséhez.~- Édes öcsém,
20365  II,  126   |                           Édes öcsém, én ebbõl az átokverte házból még ma
20366  II,  126   |                 kihurcolkodom. Áztasson inkább az egek esõje, mintsem egy
20367  II,  126   |                    elsõ csütörtökön megtörtént az alku. Szekeres Pál uram
20368  II,  126   |                   éjjel kapatosan került haza, az utcákon végig azt dalolva,
20369  II,  127   |                        LAKÓI~Történetünk abban az időben játszik, mikor még
20370  II,  127   |                  nézett ki, mint a mai Szeged. Az öreg Duna, mely most megzabolázva
20371  II,  127   |                   annyi kevély, fényes épület.~Az 1848-iki szabadságharc után
20372  II,  127   |                         Egyszóval ama, egészen az unalomig emlegetett »tizenkét
20373  II,  127   |                      mi kedves Pestünk ezekben az időkben korántsem volt oly
20374  II,  127   |                     élet volt benne, a Váci és az Úri utcákat leszámítva,
20375  II,  127   |                    asperis« (örömben s búban), az ablakok közt csinos faragványokkal;
20376  II,  127   |                      művészi ihlettel, úgyhogy az iskolásgyerekek mindig bizonyos
20377  II,  127   |                       futólag is felpillantana az epedezőkre.~Bodner Mari
20378  II,  127   |                 ránccal, miket el nem simított az örökösen ott lebegő jóságos
20379  II,  127   |                     azokkal a vékony ajkakkal, az bizonyára összerázkódik
20380  II,  127   |                        fog játszadozni egykor, az boldog ember leszen, ha
20381  II,  127   |                      õrültté nem teszi végképp az ellentétek e találkozása:
20382  II,  127   |                  találkozása: a forró délöv és az éjszaki sark együtt.~Mari,
20383  II,  127   |                      és nem másképp képzelheté az úgynevezett angyalokat,
20384  II,  127   |                       dacára annak, hogy atyja az excentrikus Bodner Ferenc
20385  II,  127   |                        nem maradt, teljesítvén az idõközben egy fûszerkereskedõ
20386  II,  127   |                   bizonyosan, miként vélekedik az új viszonyokkal szemben?~
20387  II,  127   |                     kedvenc tudománya, melybõl az 1848-iki nagy nemzeti háború
20388  II,  127   |                     változást konstatált, hogy az új feleség jobban készíti
20389  II,  127   |                    megboldogult; nyugossza meg az Isten ott, ahol vagyon,
20390  II,  127   |                       annyira kivette sodrából az örök egyformasághoz szokott
20391  II,  127   |                  megboldogult fûszerkereskedõ, az õ érdemes elõdje, egy teljesen
20392  II,  127   |                    gondolkozás után:~- Gyengül az ember, Mari. Öregszünk.
20393  II,  127   |                      egyhangúbb - még ott künn az öreg Duna folyása sem -,
20394  II,  127   |                    illetve forgalma. Ugyanazok az arcok a környékrõl naponkint.
20395  II,  127   |                      apró bevásárlásokat téve; az átellenes kávéház pincérjei
20396  II,  127   |                bekiáltani:~- Hallod-e, Bodner? Az ördög vigyen el, Bodner!
20397  II,  127   |                      látják kopasz vén fejedet az ajtó-ablaknál. Milyen visszaélés
20398  II,  127   |                       hallod-e? Kártyával ölni az idõt, míg én munkával értékesítem.
20399  II,  127   |                    fölkelve. - Holnap ön kezdi az osztást.~És ez így megy
20400  II,  127   |                  szatócskereskedésben.~Hát még az aztán milyen ritkaság, midõn
20401  II,  127   |                    aminõ Kaziray õnagysága, ki az egész elsõ emeletet bérli
20402  II,  127   |                      egészen el van ragadtatva az önök angolkeserûjétõl. Megígértem
20403  II,  127   |                       Kié is lenne másé? Igen, az enyém - mondja elmerengve. -
20404  II,  127   |                      csinos gyermek.~- Aki ép, az mind szép. Gulyáshússá aprítsanak,
20405  II,  127   |              Gulyáshússá aprítsanak, ha ez nem az én megrendíthetetlen elvem.~-
20406  II,  127   |                   irány kevesek vezetõje lesz. Az öreg Bodner gyakorlati fickó,
20407  II,  127   |                   számítható a fiatalság, mint az öregek közé: csattanó piros
20408  II,  127   |                  hölgynek hittem, kit Miska... az inasom említett.~- Ama kisasszonynak,
20409  II,  127   |                 szobából, s meg kell jegyeznem az illetõ fiatal hölgy érdekében,
20410  II,  127   |                   kérdé szép csengõ hangján:~- Az idegen hölgyet kérdezi,
20411  II,  127   |                   Engedje tudnom, miért?~- Oh, az egy igen sajátságos történet,
20412  II,  127   |                        tudom, mi mindenen, bár az orvos is lemondott már róla.
20413  II,  127   |                      figyelmeztetett, hogy ott az utcai szobában lakik egy
20414  II,  127   |                        Mari hévvel folytatá:~- Az igen szép nyelv, uram. Aztán
20415  II,  127   |                 megtanuljam.~- Ah, kisasszony! Az ember sokat megtehet egy
20416  II,  127   |                       szép hölgynek, kivált ha az ember férfi - de egy nyelvet
20417  II,  127   |                    mely lengyelül volt írva?~- Az ördögbe is! - kacagott föl
20418  II,  127   |                         akadémiai taggá legyen az ember elõbb, hogy fiatal
20419  II,  127   |                  határidõt, amikor várni fogja az indóházban, megírja benne
20420  II,  127   |                   kisasszony, ez egy regénynek az eleje.~- Egy szomorú regénynek.
20421  II,  127   |                      napon itt volt Pesten, de az indóházban nem várta senki.
20422  II,  127   |                    indóházban nem várta senki. Az ifjú nem volt ott.~- Egy
20423  II,  127   |                     szállására. Hiába sietett. Az már nem lakott ott: híre-hamva
20424  II,  127   |                      négynapos házmester volt, az elõbbit elcsapták, ki tudná,
20425  II,  127   |                       ön gondolja. Aki szeret, az még mindig elég gazdag...
20426  II,  127   |                      olyan alkalmas arra, hogy az ablakból a járókelõket nézze.
20427  II,  127   |                eredmény nélkül múltak a napok, az az alak, akit keresett,
20428  II,  127   |                      nélkül múltak a napok, az az alak, akit keresett, nem
20429  II,  127   |                    voltam vigasztalója. Szívét az én szívembe öntötte, egy
20430  II,  127   |                 bolondság! - mormogott magában az öreg Bodner, egy cukorsüveget
20431  II,  127   |                      apró darabokra.~- Egyszer az a sötét gondolata támadt,
20432  II,  127   |                   sötét gondolata támadt, hogy az a levél nem eléggé forró
20433  II,  127   |                     kellett e nyelvet tanulnom az én Annám kedvéért, hogy
20434  II,  127   |                  boldogságát féltenie kell, és az én vagyok. Sírva borult
20435  II,  127   |                      nevezik. Milyen leány ez! Az öreg Budát Pesttel együtt
20436  II,  127   |                        hogy a Mari karja, mely az övén nyugszik, görcsösen
20437  II,  127   |                         Ah, mi lelte kegyedet, az istenért?! Rosszul lett?~-
20438  II,  127   |                       önkéntelenül hangosan.~- Az Anna võlegénye - rebegé
20439  II,  127   |                      Szent isten! Lehetséges-e az?~- Láttam a fényképét.~A
20440  II,  127   |                        is kiejtve, meghallotta az Anna szót, feszülten figyelt,
20441  II,  127   |                    spanyolfal mögé húzva.~Mari az ágyhoz közeledik.~- Uram -
20442  II,  127   |                         szólítá meg lengyelül.~Az egyszerre, mint a nyíl,
20443  II,  127   |                       a nyíl, ütötte föl fejét az édes hazai hang hallatára;
20444  II,  127   |                       Eljöttem önnel csevegni, az ön barátja, Gábor úr fölkérése
20445  II,  127   |                    Gábor úr fölkérése folytán.~Az ifjú végigsimítá ujjaival
20446  II,  127   |                        László.~- Hát kegyed?~- Az én nevem Bodner Mari.~A
20447  II,  127   |                       kitõl!~- Hosszú történet az. Bizonyára el fogom önnek
20448  II,  127   |                   fogom önnek mondani egyszer.~Az ifjú kedvetlenül rázta fejét
20449  II,  127   |                       kivallat engem!~- Lássa, az megnyugtató, hogy leány.
20450  II,  127   |                    szíve van és kevesebb esze, az asszonynak több esze van,
20451  II,  127   |                       szíve; mert a szív kopik az idõvel, kisasszony, de az
20452  II,  127   |                      az idõvel, kisasszony, de az ész növekszik...~Mari alkalmat
20453  II,  127   |                     Azt állítottam, uram, hogy az ön derék barátja, Gábor
20454  II,  127   |                    föltûnik, hol eltûnik, mint az alaktalan délibáb.~Egy konvulziv
20455  II,  127   |                       fickó után kiabálhatott, az odalent oszlatá már a boltban
20456  II,  127   |                      Oh, kisasszony - dünnyögé az kétségbeesett ábrázattal. -
20457  II,  127   |                      Én mindent kitaláltam, ez az én mûvem. Ez az én mûvem.
20458  II,  127   |                 kitaláltam, ez az én mûvem. Ez az én mûvem. Szánjon engem!
20459  II,  127   |                        Szabó Sámuel urat, hogy az szokása ellenére azon kemény
20460  II,  127   |                   levegõt sem.~Mari, míg Gábor az orvosért járt, egyedül maradt
20461  II,  127   |                        halk lélegzet árulta el az életet. Tizenhét éves leány,
20462  II,  127   |                       Friss vízzel meglocsolta az ifjú halántékait és félresimítá
20463  II,  127   |                        törhette ketté semmi, s az is egy éles kard, jobb az
20464  II,  127   |                      az is egy éles kard, jobb az acélnál. Azért van õ számûzve!~
20465  II,  127   |                     megmérgezi a levegõt, hogy az meggyúl, lángra lobban az
20466  II,  127   |                      az meggyúl, lángra lobban az ilyen szívektõl. Azért van
20467  II,  127   |                        alig dobban egyet-egyet az a szív, s ha dobban is,
20468  II,  127   |                        redõnyökön, bearanyozva az ifjú arcát: mind oda esett
20469  II,  127   |                     ifjú arcát: mind oda esett az ágy fejéhez, mind neki jutott.~
20470  II,  127   |              elgondolta, hogy a napsugár abból az országból jön, hol az ifjú
20471  II,  127   |                    abból az országból jön, hol az ifjú született, harcolt,
20472  II,  127   |                      gondolat nem bánt senkit, az egy semmi, amitõl nem fél
20473  II,  127   |                         Kozenszky arcképe volt az elsõ, mit bent megpillantott;
20474  II,  127   |                        mit bent megpillantott; az a régi kép az összevont
20475  II,  127   |                   megpillantott; az a régi kép az összevont erõs szemöldökkel,
20476  II,  127   |                 elültetett mag a szívben, mely az elsõ csíra-parány szálait
20477  II,  127   |                             Oh, csak jönne már az a Gábor úr az orvossal!~
20478  II,  127   |                        jönne már az a Gábor úr az orvossal!~Éppen e percben
20479  II,  127   |                   éppen csak akkor nem találja az ember, mikor szüksége van
20480  II,  127   |                      megint nem volt otthon?~- Az már nem igaz, tekintetes
20481  II,  127   |                      vágja magát egyszeribe:~- Az Isten úgy segéljen, csakugyan
20482  II,  127   |              kisasszonyka hangját, de minthogy az õ hangját hallottam, azért
20483  II,  127   |                       hallottam, de elhibáztam az irányt. Ez az átkozott fülem
20484  II,  127   |                       elhibáztam az irányt. Ez az átkozott fülem az oka, Schwechátnál
20485  II,  127   |                   irányt. Ez az átkozott fülem az oka, Schwechátnál nyomorodott
20486  II,  127   |                       torka...~Miska ájtatosan az ég felé fordította a szemeit.~-
20487  II,  127   |                       ha csak láttam is színét az italnak ma.~- Persze, mert
20488  II,  127   |                        magányt keresni otthon, az õ kicsiny, szûk szobájában...
20489  II,  127   |                       csak akkor jutott el már az élvezetcikk, mikor az »Arany
20490  II,  127   |                      már az élvezetcikk, mikor az »Arany pillangó«-hoz címzett
20491  II,  127   |                      minden ijedtség nélkül.~- Az a baj - rikácsolta az asszonyság -,
20492  II,  127   |                          Az a baj - rikácsolta az asszonyság -, hogy bemutatom
20493  II,  127   |                        le a konyha-állványról. Az ezer darabra mállott cserép
20494  II,  127   |                        gyeplõt, míg én fésülöm az erkölcsöt bennetek, én,
20495  II,  127   |                 Barátom szólani kíván önnel.~- Az nem lehet, uram! Mit gondol
20496  II,  127   |                      Éppen most tiltottam meg. Az én szavam nem levegõ, uram,
20497  II,  127   |                       úri hölgyek ragaszkodnak az ilyesmihez; és fõleg sajnálom
20498  II,  127   |              elfogadhatom-e? Ni, éppen itt jön az inas - kiáltá élénken.~Csakugyan
20499  II,  127   |                   élénken.~Csakugyan Mika jött az orvossággal.~- Miska! Hozzon
20500  II,  127   |                        a falat kenyér, de ezek az enyéim minduntalan paprikát