bold = Main text
      Rész, Fejezet                                                grey = Comment text

20501  II,  127   |                    bosszantanak, úgyhogy aztán az illedelemrõl is megfeledkezik
20502  II,  127   |                  illedelemrõl is megfeledkezik az ember, mely a magamforma
20503  II,  127   |                  duzzogsz, kis Marcsám? Mintha az orrodat harapta volna le
20504  II,  127   |                    sietnél teljesíteni, melyet az írás parancsol a szenvedõk
20505  II,  127   |                        meg s kötött barátságot az ifjúval, ki bár nyomorban
20506  II,  127   |                     hogy többesszámot használ. Az ön segélye, úgy tûnik fel
20507  II,  127   |                 parlagon pihen egy ideig, mint az erejét kiadott föld. Milyen
20508  II,  127   |                     föld. Milyen gondolat volt az, milyen ötlet!~Alig bírta
20509  II,  127   |                        szövegébe azt, hogy aki az illetõ kisasszonyról felvilágosítást
20510  II,  127   |                           nem is kérdtem, hogy az orvos mit mondott?~- Elõadtam
20511  II,  127   |                       mondott?~- Elõadtam neki az egész történetet, mely az
20512  II,  127   |                      az egész történetet, mely az ájulásnak okozója lett.
20513  II,  127   |                        ittlétét. Ami kizárólag az ájulási tényt illeti, aggodalmát
20514  II,  127   |                        reménytelen állapotban. Az imént, egy-két óra elõtt
20515  II,  127   |                         hogy Mari vigasztalja; az õ szavától, bûbájos közellététõl
20516  II,  127   |                     nagyobb fontosság adassék »az õ házában«, mint neki, s
20517  II,  127   |                        angolkeserûre«. Ez volt az ürügy.~- Jó hírt hozok,
20518  II,  127   |                      betegsége jobbra fordult, az orvos biztosított, hogy
20519  II,  127   |                        Mari szíve elszorult.~- Az új betegség - folytatá Gábor -
20520  II,  127   |                    emlékszik. Csodálatosan van az emberi természet alkotva!
20521  II,  127   |                    fickó!... ugyan jól õrizted az ajtót, hogy a halál be nem
20522  II,  127   |                   Holnap van a megjelenési idõ az »Arany kulacs« címû vendéglõben.
20523  II,  127   |                diplomáciai csínyen törte fejét az álmatlan éjen, mely a csészeritkulásból
20524  II,  127   |                      Mari? Hozott-e édes álmot az éj? Volt-e rá vonatkozással
20525  II,  127   |                        Volt-e rá vonatkozással az, ami Gábort annyira melegítette.
20526  II,  127   |                        galamb arca szakasztott az Annáé volt. Mari fölébredt
20527  II,  127   |                        a bûvös kincset, mintha az Aladin csoda-lámpája esett
20528  II,  127   |                   semmit, hanem a száz forint, az majd megteszi a magáét!~
20529  II,  127   |                    majdnem egyidejûleg sietett az »Arany kulacs« vendéglõbe
20530  II,  127   |                       Végre kopogás hallatszék az ajtón.~- Szabad! - szólt
20531  II,  127   |               beközelgõ eseménytõl izgatottan.~Az ajtó megnyílt, s belépett
20532  II,  127   |              Leírhatatlan a tekintet, - melyet az érdemes asszonyság bámulatában
20533  II,  127   |                     egyhuzamban sohasem pihent az a száj.)~- Ah, ah, kisasszony!
20534  II,  127   |                      kisasszony! No, nézze meg az ember, milyen szemes. Hja
20535  II,  127   |                 kisasszony! Mire kellene önnek az a száz forint? Azt mondom,
20536  II,  127   |             tudósításokat, én várom be itt azt az urat...~Mari meg nem állhatta,
20537  II,  127   |                     száz forintot adja.~- Hisz az én vagyok, én kutatom Annát
20538  II,  127   |                    számára, ki senki más, mint az Anna kisasszony sokat emlegetett
20539  II,  127   |                       Újra kopogás hallatszott az ajtón, melyet tiszteletteljes
20540  II,  127   |                      forintos urat. Mari pedig az igazi tudósítást.~Mindketten
20541  II,  127   |            megkísértsem rajzolni. Viharos volt az és humorteljes, de mégsem
20542  II,  127   |                      magában, s magára hagyván az akként összekerült házastársakat,
20543  II,  127   |                      találkozott.~- Mi történt az istenért? A boltjuk be van
20544  II,  127   |                 mostohám volt a két jelentkezõ az »Arany kulacs«-nál.~- Eszerint
20545  II,  127   |                        nem sikerülne. Addig is az a kívánsága, hogy abban
20546  II,  127   |                   gondolat! kényelmetlen szoba az egy betegnek!~- Egy betegnek
20547  II,  127   |                         Egy betegnek kicsinyek az igényei, s legalább ha unni
20548  II,  127   |                        De nem csoda, hiszen ön az egyedüli, ki Annát ösmerte.~-
20549  II,  127   |                  másnap oda kellett szállítani az orvos tiltakozása dacára.~
20550  II,  127   |                       bensõbbé erõsbült, midõn az ágyat elhagyta s egy-két
20551  II,  127   |                bosszankodott, ha ilyenkor jött az orvos és megháborítá.~Csakhogy
20552  II,  127   |                     elõbb még a Dunán. Majdnem az egész õszt és fél telet
20553  II,  127   |                      és fél telet ott húzta ki az ágyban, a szobában, hol
20554  II,  127   |                        puha, fehér kezével azt az ajtókilincset... ebbõl a
20555  II,  127   |                   Marit kérte, vegye le onnan. Az egy székre állt föl, hogy
20556  II,  127   |                     porlepte tárgyat elérje.~- Az Anna fátyla! - mondá Mari -
20557  II,  127   |                    Mari - itt feledte szegény.~Az Anna fátyla! Az Anna fátyla!
20558  II,  127   |                       szegény.~Az Anna fátyla! Az Anna fátyla! Ez a mondat
20559  II,  127   |               zenéjének is ez volt a refrénje: az Anna fátyla! az Anna fátyla!~
20560  II,  127   |                      refrénje: az Anna fátyla! az Anna fátyla!~A beteg összecsókolta
20561  II,  127   |                összecsókolta a szent ereklyét (az egyedülit Annától, mert
20562  II,  127   |                        õt figyelmeztetni, hogy az öltözékdarab tele van porral,
20563  II,  127   |                      hogyisne! A világért sem. Az õ kedves porát lerázni,
20564  II,  127   |                        én. Jobban örülök ennek az édes-kedves rongynak, mintha
20565  II,  127   |                    Gyûrt, eldobott rongy, mely az õ arcát takartad, óvtad,
20566  II,  127   |                      Mari nem felelt; most már az õ fülében zúgott felül ez
20567  II,  127   |                     soha többé.«~Mily nagy szó az a »soha«. Egy koporsó, melyben
20568  II,  127   |                         melyben önmagára zárja az ember a jelent. De vajon
20569  II,  127   |                  fõvárost, minden helyen, ahol az gyaníthatólag megfordulhatott,
20570  II,  127   |                        visszatérni. De vele is az történt, ami a legtöbb emberrel,
20571  II,  127   |                        készülõdésnél maradt, s az »utolsó napokat«, mint nevezé,
20572  II,  127   |                       kezét visszahúzta, mikor az meg akarta fogni, kevesebbet
20573  II,  127   |                     fiatal kocsissal.~- Nos?~- Az imént fölkerestem Borist,
20574  II,  127   |             megtudhatnók, hová vitte Annát. Ez az egyedüli helyes fonál, melyen
20575  II,  127   |                    végre Mariból a szó -, mert az a fickó már itt is van s
20576  II,  127   |                       Kozenszky úgy tett, mint az elkényeztetett makacs gyerekek,
20577  II,  127   |                      hogy így, hogy úgy, nekik az nem jó, nekik az nem így
20578  II,  127   |                         nekik az nem jó, nekik az nem így kell.~- Kezdem önt
20579  II,  127   |                      ide.~- Ki tudná azt uram, az régen volt.~- Egy igen szép
20580  II,  127   |                    arcú, magas, karcsú.~- Hja, az nem tudható.~- Lássa - mondá
20581  II,  127   |                     arcotokon örömmosoly, hogy az kiüljön most oda ragyogni?
20582  II,  127   |                      félek, hogy nem lesz ott.~Az, akit megszólított, nem
20583  II,  127   |                     fátyolát, ne olvasson most az õ arcáról senki.~A Fürdõ
20584  II,  127   |                        feketeruhás kisasszony, az ott lakik özvegy Kopomonkyné
20585  II,  127   |               meghökkenve nézett Marira. Annak az arca olyan sápadt lett,
20586  II,  127   |                     lesz szabad pillantani rá.~Az 5. számu ajtónál nagyot
20587  II,  127   |                   zavarában visszahúzni, aztán az ellentétes érzelmektõl remegõvé
20588  II,  127   |                    kemény hangnyomattal, midõn az ajtó csikorogva megnyílt -
20589  II,  127   |                   kacér mosollyal -, én vagyok az!~- Ez esetben bocsánatot
20590  II,  127   |                       szótlansága megfagyasztá az õ szavát is.~Az ajtó elõtti
20591  II,  127   |                   megfagyasztá az õ szavát is.~Az ajtó elõtti jelenet némán,
20592  II,  127   |                       köztük, mint egy tenger. Az érzelmek zárja fölpattant
20593  II,  127   |                         Mari hirtelen felrántá az ajtót és kiugrott.~- Megálljon -
20594  II,  127   |                         Legyen nõm!~Mari, mint az álomlátó, behunyt szemmel
20595  II,  127   |                      szédüljön röpülése közben az ég felé, másik kezét lankadtan
20596  II,  127   |                      ki a levegõbe, kihullatva az útközben vásárolt tárgyakat.~-
20597  II,  127   |                 gúnyolt ajkon már ott lebegett az üdvözítõ felelet, a legköltõibb,
20598  II,  127   |                        a legszentebb szó, csak az alakot kereste még, a külsõ
20599  II,  127   |                  lehajolt ifjú mellén szétvált az ing s látni engedé a fekete
20600  II,  127   |                      engedé a fekete ereklyét, az Anna fátylát.~Mari összerezzent.~-
20601  II,  127   |                      Feleljen, Mari! - sürgeté az ifjú.~- Erre a kérdésre
20602  II,  127   |                    titkom. Be van-e jól csukva az ajtó? Halld tehát - én leánykérõbe
20603  II,  127   |                   Mariba.~- Ma-ri-ba? - tagolá az érdemes férfiú, megüvegesedett
20604  II,  127   |                        barátom szerelmét?~- Ez az én titkom - szólott lassan,
20605  II,  127   |                    szalmalángnál? Addig, míg õ az Anna fátylát hordja, addig
20606  II,  127   |                        fátylát hordja, addig õ az Anna võlegénye, s én nem
20607  II,  127   |                       csészékbõl fog történni, az összhang kedvéért »soha
20608  II,  127   |                    megparancsolá Marinak, hogy az urakat mulattassa addig,
20609  II,  127   |                       boltjában) túlcsapva még az üst födõjén is.~Ez ünnepélyes
20610  II,  127   |                        beszélgetve, Mari pedig az asztalnál állott.~Mindenki
20611  II,  127   |               asztalnál állott.~Mindenki szeme az üstre volt irányozva és
20612  II,  127   |                 helyérõl és hirtelen odalépett az asztalhoz. Arca ünnepélyes
20613  II,  127   |                fölemelte, csodálva látta, hogy az üst lángnyelvei zizegve
20614  II,  127   |                      könnyed tárgy fölött, mit az ifjú dobott oda martalékul.~-
20615  II,  127   |                       dobott oda martalékul.~- Az Anna fátyla! - kiáltá Mari
20616  II,  127   |                       Kozenszky, megölelve õt.~Az nem szabódott nagyon, s
20617  II,  127   |                        villámsebesen elfordult az ölelõ karok elõl, az csak
20618  II,  127   |                 elfordult az ölelõ karok elõl, az csak a szûzi szeméremnek
20619  II,  127   |                      volt tulajdonítható, hogy az áruló Gábor urat megfenyegesse
20620  II,  127   |                     világrend folyásában, mint az, amit Bodnerné asszonyság
20621  II,  127   |            legboldogabb ember«.~Mari odahajolt az ifjúhoz és azt suttogta
20622  II,  127   |                  legyen ez nekünk szomorú nap. Az örömet hagyjuk holnapra.
20623  II,  127   |                       hagyjuk holnapra. Legyen az ma még édes titok.~Majd
20624  II,  127   |                     tréfás, mosolygó arccal.~- Az ördögbe is, Gábor, most
20625  II,  127   |                         A magyarnak most úgyis az a jelszava: hogy »várjunk«. -~
20626  II,  127   |                      hölgy fog föl s alá járni az utcákon és a népes tereken,
20627  II,  127   |                       minden délceg férfit, ki az õ võlegényéhez, Kozenszky
20628  II,  128   |                     szidja, a rokonok szidják, az ipja szidja s esküdözik,
20629  II,  128   |                     választották volna meg, de az apja, ipja, sógora, nagybátyja,
20630  II,  128   |                      kénytelen volt abbahagyni az iskolába járást, úgyhogy
20631  II,  128   |                    bízott rá semmit. Nem tud õ az egész országgyûlésrõl egyebet,
20632  II,  128   |                       a kinevezési okmányod?~- Az istenúgyse! - mondá Muki
20633  II,  129   |                      Mióta lett olyan bolondos az öreg, mint a vén anyóka,
20634  II,  129   |                         a »fekete kisasszony«, az jár itt, sötét ruhában lebeg
20635  II,  129   |                        lehelet, amit megérint, az az övé... menthetetlenül
20636  II,  129   |                     lehelet, amit megérint, az az övé... menthetetlenül övé.~
20637  II,  129   |                   fájdalmasan sóhajt föl, mert az eklézsia megkárosítása van
20638  II,  129   |                  születik és meghal, mivelhogy az ilyen kibújt a harmadik
20639  II,  129   |                      harmadik egyházi funkció, az esketés alól.~De a legjobban
20640  II,  129   |                    tudós Billényi Márton uram, az iskolamester. Hogyisne,
20641  II,  129   |                        iskolamester. Hogyisne, az isten szerelméért! Hát kit
20642  II,  129   |                     Erzsikéje. No, de csakhogy az megvan még és egészséges
20643  II,  129   |                  mindent kapott még ezenfölül; az özvegy számtartóné ruhát
20644  II,  129   |                   kitalálta, miért jönnek ezek az ajándékok, s biztatta Erzsikét,
20645  II,  129   |                       meghalt.~- Beszélj nekem az anyámról - szólította meg
20646  II,  129   |                        vigyáz rád olyan nagyon az édesapád, mert ha te is
20647  II,  129   |               vagyontól koppan a foga, átszáll az anyád testvérére...«~A kislányka
20648  II,  129   |                     estéje is.~Billényi Márton az estélyt rendesen jövendõbelijénél
20649  II,  129   |                       tûzve, sõt a számtartóné az udvarban levõ nagy diófát
20650  II,  129   |                        és fölküldte Majornokra az asztalosnak, hogy politúros
20651  II,  129   |                szórakozott volt s azt kérdezte az apjától egyszerre:~- Hova
20652  II,  129   |                      egyszerre:~- Hova lesznek az évek, édesapám? Azt mondtad
20653  II,  129   |                    évek, édesapám? Azt mondtad az imént, hogy azokat is elnyeli
20654  II,  129   |                         hogy azokat is elnyeli az idõ?~- Úgy van, gyermekem!~-
20655  II,  129   |                     hogy a tavalyi év vitte el az én édesanyámat. Mondd meg
20656  II,  129   |                       zörögtette meg koronként az üvegtáblákat, melyek tele
20657  II,  129   |                      jó dolga van, Erzsikém! Õ az égbe jutott.~- Hát nincs
20658  II,  129   |                  mutatta?~- Nincs bizony, mert az angyalok kivették onnan
20659  II,  129   |                     meglátok. Látom a mamát is az égben.~A gyermek piros arcán
20660  II,  129   |                      is lássam!~- De nem addig az, kis bolondom! - felelte
20661  II,  129   |                        kis bolondom! - felelte az apa, térdére kapva Erzsikét -
20662  II,  129   |                      mindjárt megvakulok is.~- Az ám, csakhogy elõbb vakulsz
20663  II,  129   |                    kíváncsi vagyok tudni, hogy az én mamácskám most ugyan
20664  II,  129   |                   végigjátszani egy gyermekkel az õ naiv világát.~- Láttad-e? -
20665  II,  129   |                   midõn tíz perc múlva elõjött az apa.~- Láttam bizony. Fönn
20666  II,  129   |                        mennyországban és éppen az Istenkével beszélgetett.~-
20667  II,  129   |                         igazán?~- Azt kérdezte az istenkétõl: hogy viseli
20668  II,  129   |                  istenkétõl: hogy viseli magát az én kis Erzsikém? Jó-e? Szófogadó-e?
20669  II,  129   |                   Erzsikém? Jó-e? Szófogadó-e? Az Istenke már éppen azt akarta
20670  II,  129   |                     volt elégedve s arra kérte az Istenkét, engedje meg, hogy
20671  II,  129   |                hangosan dobogott.~- Megengedte az Istenke? - kérdé fojtott,
20672  II,  129   |                       egy kis nyílást vágjanak az égen, amelyen által rád
20673  II,  129   |                      elküldte Erzsikét aludni.~Az öreg dadával aludtak egy
20674  II,  129   |                     szemeit csakhamar lenyomta az álom.~Hanem a gyermek nem
20675  II,  129   |                 pólyától a szemfedõig.~De hisz az nem is olyan messze út...
20676  II,  129   |                       olyan messze út... mióta az a fekete kisasszony utazik
20677  II,  129   |                        csak azt gondolta, hogy az õ mamája, ha az Istenke
20678  II,  129   |                 gondolta, hogy az õ mamája, ha az Istenke megengedte neki,
20679  II,  129   |                        bizonyosan el fog jönni az éjjel. Hanem az ajtón nem
20680  II,  129   |                      fog jönni az éjjel. Hanem az ajtón nem jöhet be, mert
20681  II,  129   |                       ajtón nem jöhet be, mert az be van csukva, valamint
20682  II,  129   |                  valamint a pitvarajtó is, biz az csak az ablakon jöhet be
20683  II,  129   |                     pitvarajtó is, biz az csak az ablakon jöhet be hozzá -
20684  II,  129   |                        dada hortyogását, mikor az már mélyen elaludt, félretolta
20685  II,  129   |                         nesztelenül lépegetett az ablakhoz s lassan, óvatosan
20686  II,  129   |                    lassan, óvatosan kinyitotta az ablaktáblát.~Csípõs, maró
20687  II,  129   |                      be.~Egy pillantást vetett az égre, azt a nyílást keresve
20688  II,  129   |                  nyakát...~Sietve osont vissza az ágyba, bebújt egészen a
20689  II,  129   |                     alá, de több hideg jött be az ablakon, mint amennyi meleget
20690  II,  129   |                       egyszerre sötétebb lett. Az a fekete kisasszony, aki
20691  II,  129   |                        ül, sötét arcát betolta az ablakon.~Erzsike a mamát
20692  II,  129   |                      míg egyszerre elvesztette az eszméletét.~Reggelre már
20693  II,  129   |                     Rémülve vették észre, hogy az ablak egész éjjel nyitva
20694  II,  130   |                    dúdolva fogtam korán reggel az öltözködéshez. Bajuszomat
20695  II,  130   |                       tudtam volna megmondani.~Az egész világ rózsaszínû felhõvé
20696  II,  130   |                        megkülönböztetni, vajon az a felhõ rózsalevelekbõl
20697  II,  130   |                    csárdást; csoda-e hát, hogy az a bájos, hiú asszony, a
20698  II,  130   |              beszélhettem volna), máskor pedig az orromon támadt kelés (nem
20699  II,  130   |                   borral annyira gyõzték, hogy az ellentábor vereségét már
20700  II,  130   |                  bizonyosnak lehetett mondani.~Az ellenfél a régi képviselõt
20701  II,  130   |                         aki mellett a fõispán, az összes megyei tisztviselõség
20702  II,  130   |             szolgálatot tett már a hazának; de az én hetyke bajszomnak az
20703  II,  130   |                        az én hetyke bajszomnak az õ deres szakállát, viruló
20704  II,  130   |                     szakállát, viruló képemnek az õ ráncos arcát, könnyû járásomnak
20705  II,  130   |                       arcát, könnyû járásomnak az õ tipegését nem volt nehéz
20706  II,  130   |                          mind hiába való volt! az én négy kortesem gyõzte
20707  II,  130   |                        én négy kortesem gyõzte az õ köveiket - kenyérrel és
20708  II,  130   |                köveiket - kenyérrel és borral.~Az ellenfél kivénhedt patrióta, -
20709  II,  130   |                      hírû kapacitás volt... de az én eszközeim mégis jobban
20710  II,  130   |              kapacitálni.~- Hej! szép dolog is az a népszerûség!...~Ezzel
20711  II,  130   |                        a népszerûség!...~Ezzel az önérzetes sóhajtással feküdtem
20712  II,  130   |                        boszorkánytáncra keltek az apró betûk. A fák csupa
20713  II,  130   |                zászlóknak tûntek föl, melyeken az én nevem ragyogott. A kövek
20714  II,  130   |                  ragyogott. A kövek csillámain az én dicsõségemet láttam.
20715  II,  130   |                  megyei rendõr fogott körül, s az egyik elém állva, kezével
20716  II,  130   |                 törvény nevében foglyom.~- Én? az ön foglya? De hát megbolondult
20717  II,  130   |                      vasalják meg!~- De, uram, az égre, tévedés lesz! Én nem
20718  II,  130   |                     csillagot láttam reszketni az égen és bosszút esküdtem
20719  II,  130   |                      bosszút esküdtem a megye, az ország, az egész világ ellen!~*~
20720  II,  130   |                   esküdtem a megye, az ország, az egész világ ellen!~*~A megyeházon
20721  II,  130   |                    homályos rabszobába löktek.~Az ajtó bezáródott mögöttem,
20722  II,  130   |                       s ott állt a küszöbön... az én négy kortesem! Ott álltak
20723  II,  130   |                        Fütykös, Epöli, Rigó... az én népszerûségem oszlopai...
20724  II,  130   |                      midõn megpillantottak.~De az én testem és az én lelkem
20725  II,  130   |            megpillantottak.~De az én testem és az én lelkem megtagadta a szolgálatot:
20726  II,  130   |                   kardot köszörültünk, mellyel az ellenünk elkövetett méltatlanság
20727  II,  130   |                        szalmaágyon. Ilyen volt az én nászéjszakám, mikor a
20728  II,  130   |                    Izgalomtól reszketve álltam az ügyész elé, két öklömet
20729  II,  130   |                      tolt félre s azt kérdezte az ügyésztõl:~- Mi történt
20730  II,  130   |                        a képviselõválasztáson?~Az ügyész mosolyogva felelt:~-
20731  II,  131   |                                                AZ ELSŐ DINNYÉK~1881~- Szezon-csevegés -~
20732  II,  131   |                   egyéb dicsõségük sincs, mint az eltakarítási pompa, a fényes
20733  II,  131   |                 gyermekének megjelenése elõtt.~Az elsõ dinnye! A nyár ajándékai
20734  II,  131   |                    mégis nagy hatást gyakorol.~Az idõ hozza - mondják önök,
20735  II,  131   |                        úgy látszik, hogy õ nem az idõ és a természet eszköze,
20736  II,  131   |                    eszköze, hanem ezek állanak az õ szolgálatában.~Elõkészítik
20737  II,  131   |                        a forróság, a por, hogy az szenvedni kezd, sivár kietlen
20738  II,  131   |                     Nagy hiány érzete tölti be az ember egész valóját, s ezen
20739  II,  131   |                  mondják - rosszul választotta az idõt, a tömérdek tökkel
20740  II,  131   |                        némi rokonság köztük...~Az elsõ dinnyék sem nõnek magoktól...
20741  II,  131   |                     dicsõségbõl a tejfel, ezek az arisztokraták... a »canaille«
20742  II,  131   |                      említeni, hogy miért lesz az embernek veres az orra nemcsak
20743  II,  131   |                   miért lesz az embernek veres az orra nemcsak a veres, de
20744  II,  131   |                   veres, de a fehér bortól is, az a csodálatos dolog: amiért
20745  II,  131   |                   dacára hogy csillapító szer, az emberek ingerlékenyekké
20746  II,  131   |                 humanista (mert minden szakács az), azt hagyta hátra, hogy
20747  II,  131   |                         azt hagyta hátra, hogy az igazhívõk egyetlen dinnyefészket
20748  II,  131   |                   felfedezése után találták ki az ulemák, kik a koránból sehogy
20749  II,  131   |              legkevésbé sem csökkenté. Erõsebb az írott betûnél, még a trónoknál
20750  II,  131   |                 trónoknál is.~Fájdalom, ma már az emberek nem gondolkoznak -
20751  II,  131   |                    gondolkoznak - csak esznek. Az evés mestersége bizonyos
20752  II,  131   |                   dologgá süllyedt. Valaha még az is mûvészet volt.~Az irodalomban
20753  II,  131   |                       még az is mûvészet volt.~Az irodalomban az utolsó gourmand
20754  II,  131   |                  mûvészet volt.~Az irodalomban az utolsó gourmand a megboldogult
20755  II,  131   |                        Kecskeméthy Aurél volt. Az utolsó érzõ szív, mely hálás
20756  II,  131   |                     szervirozva. Három szelet, az egyik sonka, téglaszín vörös,
20757  II,  131   |                      mondá elkomorodva -, hogy az az ember rosszul fogja megenni
20758  II,  131   |                   mondá elkomorodva -, hogy az az ember rosszul fogja megenni
20759  II,  131   |                       fogja enni... A dinnyét, az isteni dinnyét, amelynek
20760  II,  131   |                 terjesztõje a mûvészi evésnek.~Az ilyen embereknek halálos
20761  II,  131   |                panaszkodnak némelyek.~Egyszerû az ok. Mert nincsenek, akik
20762  II,  131   |                   kritikusok is támadnak. Ahol az egyik nincs, ott a másik
20763  II,  131   |                      meg szolgailag évrõl évre az õ ajándékait...~De az is
20764  II,  131   |                     évre az õ ajándékait...~De az is elhagyhatná! Mert nincsen,
20765  II,  132   |                   nekem valamit, kedves bácsi, az esztendőkről - így szólt
20766  II,  132   |                  barátságosan pattogott a tűz. Az apró szikrák, mint valami
20767  II,  132   |               hamvadtak el.~- Miért vagy éppen az esztendőkre kíváncsi, kedves
20768  II,  132   |                       gyermekem?~- Mert lássa, az olyan nagyon furcsa, hogy
20769  II,  132   |                      olyan nagyon furcsa, hogy az esztendők elmennek és sohasem
20770  II,  132   |                 picinyem. Hatalmas trónusán ül az idõ, királyi palástban és
20771  II,  132   |               esztendõk lesznek belõlük.~- Hát az esztendõket sohasem lehet
20772  II,  132   |                        meg akartam keresni azt az esztendõt, amelyik az én
20773  II,  132   |                      azt az esztendõt, amelyik az én édesmamámat elvitte.~-
20774  II,  132   |                 elvitte.~- Oh, te bohó! Hiszen az édesmamádnak jó dolga van...~
20775  II,  132   |                    fekete földben... Ahol azok az utálatos férgek vannak.
20776  II,  132   |                        jó mamám!~- Nem úgy van az, gyermek! Nem érted te azt!
20777  II,  132   |                   sírba tették, éjjel eljöttek az angyalok, kiemelték a hideg
20778  II,  132   |                 mindent látok, ami a földön és az égben történik.~- Ugyan
20779  II,  132   |                      tükörbe belepillantottam, az édesanyád éppen istenkével
20780  II,  132   |                   piros selyemruha volt rajta, az arca meg szinte olyan piros.~-
20781  II,  132   |                   piros.~- És mit beszélgetett az istennel? Emlegetett-e engem?~-
20782  II,  132   |                      kigyúlt, szemei ragyogtak az örömtõl.~- Azt kérdezte
20783  II,  132   |                        örömtõl.~- Azt kérdezte az istenkétõl, aki - mint már
20784  II,  132   |                  mindentudó, hogy jó kislány-e az õ Katicája?~Az istenke nagy
20785  II,  132   |                       kislány-e az õ Katicája?~Az istenke nagy zavarban volt
20786  II,  132   |                        õ maga vigyázhasson rád az égbõl - és néha-néha éjjelenkint
20787  II,  132   |              éjjelenkint lejöhessen hozzád.~És az isten így szólt:~»Teljesítem
20788  II,  132   |                       szobájába vitte, s mikor az is elaludott és hortyogni
20789  II,  132   |                       el fog jönni. Bizonyosan az éjjel is el fog jönni. Jól
20790  II,  132   |                      bezzeg be van a kapuajtó. Az ablakon sem jöhet be.~Oh,
20791  II,  132   |                       lábujjhegyen odalópozott az ablakhoz és kinyitotta.
20792  II,  133   |                   tekintetes alispán úr kijött az ambitusra. Méltóságos léptei
20793  II,  133   |                        rajtuk.~A szél átsuhant az udvaron s megcsapkodta a
20794  II,  133   |                 mondaná: »Vigyázzatok, fickók! Az õ szeme rajtatok függ.«~
20795  II,  133   |                   borított fedelekrõl elfutott az ott játszogató téli napsugár,
20796  II,  133   |                     szolgálatkészséggel bámult az alispánra, mintha annak
20797  II,  133   |                     világrészt elnyeljen.~Maga az alispán úr pedig nem tudott
20798  II,  133   |                      alá járkálva a hóra, mely az udvaron majdnem térdig ért.~-
20799  II,  133   |                        rét görbülve állott meg az alispán elõtt.~- Miért nem
20800  II,  133   |                   elõtt.~- Miért nem söprik ki az udvarról a havat, domine
20801  II,  133   |                         aki engedetlenkedik.~- Az ám, ha nem volna meg az
20802  II,  133   |                        Az ám, ha nem volna meg az ordré éppen a tekintetes
20803  II,  133   |                        hát a rabok!~- Csakhogy az a baj, nincs ám egyetlen
20804  II,  133   |                   Mindszentnapkor szabadult ki az utolsó.~- Azóta senki sem
20805  II,  133   |                   lopott a vármegyében?~- Nem, az akasztófáravaló gazemberek... -
20806  II,  133   |                      Nos, mi lesz hát? - kérdé az alispán szigorúan.~- A legalázatosabban
20807  II,  133   |                      között...~Amit kimondtam, az törvény... az persze törvény;
20808  II,  133   |                       kimondtam, az törvény... az persze törvény; rabok tisztítják
20809  II,  133   |                      törvény; rabok tisztítják az udvart, és senki más...
20810  II,  133   |                  instálom?~- Hát rabot - mondá az alispán és sarkon fordult.~
20811  II,  133   |                     sarkon fordult.~Amit pedig az alispán egyszer kimondott,
20812  II,  133   |              fertályévi fizetésért, úgyhogy ez az összeg már ott figurált
20813  II,  133   |             tiszteletreméltó perszóna. Kosztot az alispán konyháján kapott,
20814  II,  133   |                      mint elõkelõ perszóna, ki az urakkal él egy funduson,
20815  II,  133   |                 királyok napján (ez a nap volt az alispán nevenapja is) nagyon
20816  II,  133   |                        vármegye rabja, úgyhogy az éjjel is elmúlt, mikor az
20817  II,  133   |                      az éjjel is elmúlt, mikor az utolsó kortyot lenyelte.
20818  II,  133   |                  máskor pedig rögtön nyitották az õrtálló hajdúk.~Hja, ma
20819  II,  133   |                    zörgetett Szõcs János.~- Ki az, mi az? - riadt fel Hetyke-Czakó
20820  II,  133   |                       Szõcs János.~- Ki az, mi az? - riadt fel Hetyke-Czakó
20821  II,  133   |                        Ha rab vagy, tartsd itt az orrodat; most pedig eredj,
20822  II,  133   |                    Reggelre megfagyva találták az egyetlen fogadott rabot.~
20823  II,  133   |                       egyetlen fogadott rabot.~Az alispán dühös volt és azt
20824  II,  133   |                        veszett volna el - mert az elég van.~- Ha meg nem hal
20825  II,  134   |                        vacsoráról mentünk haza az alispánnal. Koromsötét éj
20826  II,  134   |                        mint a ludak.~Elöl maga az alispán ment, én utána,
20827  II,  134   |                    pedig tarsolyosan, kardosan az András hajdú.~Egy helyen,
20828  II,  134   |            hátramaradtam kissé a hajdúval, míg az ívbe összecsukott két tenyere
20829  II,  134   |                  hangok váltották fel.~- Félre az útból, minden jó lélek -
20830  II,  134   |             akasztófáravaló gazember! - dühöng az alispán.~- Kitérjen az úr,
20831  II,  134   |                  dühöng az alispán.~- Kitérjen az úr, aszondom... mert én
20832  II,  134   |                    legény nem hagyta magát, de az alispán sem. Meglökte a
20833  II,  134   |                       sem. Meglökte a legényt, az visszalökte, s olyan dulakodás
20834  II,  134   |                       deszkapalánk, amint majd az egyik, majd a másik odavágódott.~-
20835  II,  134   |                         Pszt! lassan! - kiáltá az alispán hörögve. - Ide ne
20836  II,  134   |                       nem lehetett háborítani, az õ parancsa végre is törvény:
20837  II,  134   |                   Tétlenül néztük a tusát; hol az alispán volt felül, hol
20838  II,  134   |              lapockafogással azonban egyszerre az alispán lett a helyzet ura,
20839  II,  134   |                        oda vagyok! - óbégatott az összevert fiú.~- Hogy hínak,
20840  II,  134   |                  gyengébbik.~- Köszönöm alásan az ilyen szerencsét...~- Mert
20841  II,  134   |                        Mert ha te lettél volna az erõsebb, húsz esztendeig
20842  II,  134   |                    sommás úton végezték hajdan az alispánok.~II. AKI TÚLSÁGOSAN
20843  II,  134   |                      volt. A tiszti emelvényen az alispán és a fõjegyzõ közt
20844  II,  134   |                       kócsagos kucsma elõtte s az aranyos kard leoldva és
20845  II,  134   |                 keszkenõikkel. Csak a nagy úr, az adminisztrátor nem törülte
20846  II,  134   |                      vitézlõ állkapcákat, csak az adminisztrátor hallgatja
20847  II,  134   |                       a lojalitástól, s mindig az adminisztrátor felé néz
20848  II,  134   |                       már sokallják is nemcsak az oráció hosszadalmasságát,
20849  II,  134   |                        csörgését tompán követi az adminisztrátor gúnyos közbeszólása:~-
20850  II,  134   |                      Elsápadnak a rendek. Csak az adminisztrátor marad hidegen:~-
20851  II,  134   |                      fényes pályafutását ezzel az egy közbeszólással.~Néhány
20852  II,  134   |                hivatalától.~III. A BÉCSI HINTÓ~Az öreg Rolly nagyon eredeti
20853  II,  134   |                    zsidó.~Egyszer meglátogatta az unokaöccse Rollyt, ki szerfelett
20854  II,  134   |                        karcsú, módos, ruganyos az ülése, alja csupa merõ selyem -
20855  II,  134   |                           Így szokott beszélni az öreg. Hanem hát azt már
20856  II,  134   |                      ha tovább firtatta volna, az a mondat állt: »de használatra
20857  II,  134   |                         hanem ebéd után, midõn az öreg elszundikált, kiment
20858  II,  134   |                     meg akarta akadályozni, de az úrfi felvilágosította, hogy
20859  II,  134   |                     sárga bricskájáért; mindig az ilyen kocsira vágyódtam.~-
20860  II,  134   |           Rolly-kastélynak tartott.~Nézi, nézi az ambitusról az öreg Rolly
20861  II,  134   |                       Nézi, nézi az ambitusról az öreg Rolly a gazdasszonyával.~-
20862  II,  134   |                        legyek, ha nem hasonlít az én bécsi hintómhoz: szakasztott
20863  II,  134   |                         meg kell adni.~- Éppen az imént cseréltem az úton.~-
20864  II,  134   |                       Éppen az imént cseréltem az úton.~- Ugyan kitõl? Mert
20865  II,  134   |                       ilyen van...~- Hát éppen az unokaöccsétõl, Lacitól.~-
20866  II,  134   |                           ci ... tól? - hebegé az öreg meghûlve. - No, megállj,
20867  II,  134   |                        én? - vette magát észre az öreg, ki nem sietett nevetségessé
20868  II,  134   |                       megijedtek tõle.~Most is az történt. Az ijedõs szürkék
20869  II,  134   |                      tõle.~Most is az történt. Az ijedõs szürkék fölágaskodtak
20870  II,  134   |                       tõlem, mert megver engem az isten.~- Te nyomorult! -
20871  II,  134   |                      Tihanyi. - Hát neked több az isten, mint a fõszolgabírád,
20872  II,  134   |                        leveszi azt aztán rólad az isten?~A hajdú belátta,
20873  II,  134   |                     ott hevert a porban, éppen az arcával vágódott oda az
20874  II,  134   |                        az arcával vágódott oda az útszéli rögökhöz.~A bricska
20875  II,  134   |                      urat.~- Átok reád, amiért az isten fiát megcsúfoltad,
20876  II,  134   |                      fakasszon...~Szörnyû volt az átok. Dühbe jött a nagy
20877  II,  134   |                      közepett.~- Eressz el! Én az isten szolgája vagyok.~-
20878  II,  134   |                   botrány - a szegény lelkészt az út közepén vágatta meg,
20879  II,  134   |                küldöttségek mentek a megyéhez, az érsekhez Esztergomba, a
20880  II,  134   |                  elmenekült a megyébõl, el tán az országból is.~Az ájtatos
20881  II,  134   |                        el tán az országból is.~Az ájtatos hívek azt rebesgették,
20882  II,  134   |                      hét font húst fog kivágni az õ testébõl a hét pálcaütésért.~
20883  II,  134   |                        Miklós bácsin esett meg az a közönséges dolog, hogy
20884  II,  134   |                        pedig nagy mûvészet, ha az ember egy félmillióval túl
20885  II,  134   |                         A testvérei segítették az öreget valamicskével; ez
20886  II,  134   |                     bácsi -, de nem fogadom el az alispáni állást.~Nagy éljent
20887  II,  134   |          megtiszteltetést - mondá Miklós bácsi az emelvényre lépve -, de nem
20888  II,  134   |                   méltányolták is, megrohanták az öreget; hogy az istenért,
20889  II,  134   |                    megrohanták az öreget; hogy az istenért, mit gondol, miért
20890  II,  134   |                     nem fogadok el hivatalt?~- Az imént mondtad magad.~- Én
20891  II,  134   |                      abszolute nem dolgozott - az ifjabb generáció »Harmadalispán«-
20892  II,  134   |                      el komótus állásában.~VI. AZ ARANYKALODA~A Sz. család
20893  II,  134   |                        vagyont szerezhetnek is az õsök az unokák számára,
20894  II,  134   |                        szerezhetnek is az õsök az unokák számára, az észt
20895  II,  134   |                        õsök az unokák számára, az észt nem lehet rátestálni
20896  II,  134   |                      hiszékeny és kapzsi, amit az ismerõsök szeretnek a maguk
20897  II,  134   |                        annak idején a részedet az aranykalodából.~- Ohó! Hüm!
20898  II,  134   |                  összeráncolt homlokkal.~- Hát az aranykalodát!~- Miféle aranykalodát?~-
20899  II,  134   |                     Miféle aranykalodát?~- Ami az országbíróknak szokott lenni.~-
20900  II,  134   |                országbíróknak szokott lenni.~- Az országbíróknak? - lihegé
20901  II,  134   |                      fából volt a kalodája, de az országbíróé aranyból kellett
20902  II,  134   |                  barátja nyakába.~- Áldjon meg az isten... látom, hogy jóakaróm
20903  II,  134   |                  folyik a per fórumról fórumra az eltagadott aranykaloda és
20904  II,  134   |                 KONFERENCIA~...Ötven bot annak az akasztófáravaló újságírónak,
20905  II,  134   |                  oligarchája, H. István, midõn az elnöki széket elfoglalta
20906  II,  134   |                       most mégis kiírok.~Hanem az igaz, hogy elõbb mégis óvatosságból
20907  II,  134   |                       míg a tekintetes úr, aki az ígéretet tette, meg méltóztatik
20908  II,  134   |                        azért tartok tõle, hogy az éjjel, ha van halottak birodalma,
20909  II,  134   |                   miatt mind le nem mond odaát az itteni hivataláról - és
20910  II,  134   |                        végzésnek.~Hát úgy volt az - ha már belekezdtem -,
20911  II,  134   |                        kicsodák õk, hát levegõ az õ szavuk, mikor kimondják,
20912  II,  134   |                         mikor kimondják, hogy »az idén nem lesz választás,
20913  II,  134   |                    villám, a homlokokon felhõ.~Az õs fõispánok arcképei a
20914  II,  134   |                     tekintetes urak! A hatalom az önöké!~Kezdetét vette a
20915  II,  134   |                miniszter lesz valaha s berakja az egész vármegyét államhivatalokba!...~-
20916  II,  134   |                       van mondva határozatilag az elfogatás - vette fel a
20917  II,  134   |                   elfogatás - vette fel a szót az elnök. - Mint én tudom,
20918  II,  134   |                    választók ellenszegülhetnek az elfogatásnak.~- Fogjuk el
20919  II,  134   |                       parton, - de itt viszont az a kérdés merül fel, ha jogunk
20920  II,  134   |                       mondva a határozat. Csak az volt még hátra, kire bízassék
20921  II,  134   |                        mondja ki berekesztõleg az alispán.~Ribay Miklós szép
20922  II,  134   |                    közbe Szentillényi. - Minek az a sok beszéd?~De a fiatal
20923  II,  134   |                     lehetett elhallgattatni, s az urak nagy kelletlenül visszaültek
20924  II,  134   |                       lehet itt még mondani...~Az a fiú pedig úgy beszélt,
20925  II,  134   |                        hallgatták azt a vének; az alispánt és az elnököt úgy
20926  II,  134   |                        a vének; az alispánt és az elnököt úgy hátba ütötte
20927  II,  134   |                 szabadság szentségérõl beszélt az ifjú s a képviselõ-jelölt
20928  II,  134   |                       fejtegette, hol jogilag, az észhez szólva, hol flosculusokkal
20929  II,  134   |                 Meglehet, öcsém - vágott közbe az öreg Szentillényi zordonan -,
20930  II,  134   |             interpellációkban késõbb, melyekre az mai napig sem felelt természetesen,
20931  II,  134   |                    oldala van minden dolognak.~Az - amit a hatalmasok meglátnak.~
20932  II,  134   |                       VIII. A DIPLOMATA MODORA~Az N. megyei fõispán õméltósága
20933  II,  134   |              õméltósága nagyon jó lábon állott az esztergomi érsek õeminenciájával,
20934  II,  134   |              gyakorolván magukat mind a ketten az õsök dicsõ nyelvében: a
20935  II,  134   |                       nem használnak oda, ahol az egyenes út kétes lehet.~
20936  II,  134   |                       való vágyódásában, midõn az vakanciába esett, mielõtt
20937  II,  134   |                   melyet bizonyos gúnyos vonás az ajkszéleknél olyan jellemzõvé
20938  II,  134   |                  esztendõ jön, mint a tavalyi, az éhenhalás fenyegeti... pedig
20939  II,  134   |                 fektette mellén kezeit. Szemét az ég felé fordítva várta a
20940  II,  134   |                        a fõúr kegyes válaszát.~Az pedig nem szólt semmit;
20941  II,  134   |                      hallgatagon nézett hol ki az ablakon, hol befelé a háromrétbe
20942  II,  134   |                     Apropos, fõtisztelendõ úr! Az öné az a szép ekvipázs odakünn?~...
20943  II,  134   |                       fõtisztelendõ úr! Az öné az a szép ekvipázs odakünn?~...
20944  II,  135   |                húszezer forintot belefektetett az éljen-ordításokba - s bizony
20945  II,  135   |                       majdnem könnyeket hullat az önvád miatt. De hiába, úgy
20946  II,  135   |                        egy napot sem várhat... Az orvosnak roppant aggodalmas
20947  II,  135   |                        roppant aggodalmas volt az arca, midõn üterét tapogatta...
20948  II,  135   |                asszonyt felültették a kocsiba, az »idõske« férj sírva fakadt...~-
20949  II,  135   |                        veled!~- Adieu! - mondá az asszony elhaló hangon, s
20950  II,  135   |                       nap egész örökkévalóság.~Az a szegény, hû teremtés nagyon
20951  II,  135   |                      azért mégis nyomta szívét az a nagy fekete, alaktalan
20952  II,  135   |                        fõpincér végigtekintett az asszonyságon s kétkedõ mosolyt
20953  II,  135   |                    gyökeres kúra kell - mondja az öreg orvos.~Halk sóhaj a
20954  II,  135   |                      szem beteges sárga színû, az idegek túlizgatottak.~-
20955  II,  135   |                  túlizgatottak.~- Istenem, még az is.~- Úgy van, asszonyom.
20956  II,  135   |                fürdõben sem türelmetlen többé.~Az orvos, ki minden ötödik
20957  II,  135   |                      könnyebben lesz.~Ez ennek az unalmas doktornak elsõ jó
20958  II,  135   |                        s akit õ is... tisztel.~Az ismerõsöket sem veszi észre.~
20959  II,  135   |                        rossz nyelvek, hogy már az erényes nõk kivesztek!...~
20960  II,  135   |                      kivesztek!...~Hetedik nap~Az asszonyság olyan édesdeden
20961  II,  135   |               asszonyság olyan édesdeden aludt az éjjel. Tej-arcán még rózsák
20962  II,  135   |                   pincérnek markába.~- Kicsoda az a hölgy, ki a 6-ik számban
20963  II,  135   |                       ha...~- Micsoda ha?~- Ha az a fiatalember akkor benézhetett
20964  II,  135   |                      hosszat, szép testének... az ilyen patyolat testeknek,
20965  II,  135   |                       nap leírását engedjék el az olvasók a szerzõnek)~ ~(
20966  II,  135   |                    szerzõ engedi át elképzelni az olvasónak.)~Tizenötödik
20967  II,  135   |                        hogy azt hiszem, eljött az ideje felvenni a derékfûzõt.~-
20968  II,  135   |                        a legyezõt villogtatja. Az alól kacérkodik két hamis
20969  II,  135   |                    kacérkodik két hamis szeme.~Az »ismeretlen« fiatalember
20970  II,  135   |                  Szegény fiatalember! gondolja az asszonyság - sajnálkozva.~
20971  II,  135   |                      mert most a legboldogabb.~Az történt, amire már régen
20972  II,  135   |                         mint tegnap is említé, az Ámor-templom romjaihoz.~
20973  II,  136   |             összebeszéltek volna, hanem mintha az egész város egyetlen família
20974  II,  136   |                   szavaiból, modorából kiérzik az akarat, kellemessé tenni
20975  II,  136   |                      Hiszen nagyon természetes az.~Az arisztokrácia kevély
20976  II,  136   |                  Hiszen nagyon természetes az.~Az arisztokrácia kevély volt,
20977  II,  136   |                    utcáikon, mely ellankasztja az idegent, irigylem még a
20978  II,  136   |                     õhozzájuk mertem jönni. És az önök meseszerû szívessége
20979  II,  136   |                      szívemet, hogy beleférjen az egész város.~... Nem is
20980  II,  136   |                  találni, hogy miért. Legalább az az egy valaki, akire legjobban
20981  II,  136   |                        hogy miért. Legalább az az egy valaki, akire legjobban
20982  II,  136   |                      akire legjobban tartozik.~Az pedig úgy történt, hogy
20983  II,  136   |                        bírva lélegzetet venni.~Az ágy szegényes volt nagyon,
20984  II,  136   |                      család, mely ott zokogott az ágynál, rongyos volt. A
20985  II,  136   |                      egyetlen szék volt benne. Az asztalon orvosságos üveg
20986  II,  136   |                      hogy várakozzék.~A doktor az üteret nézi, majd a torkát
20987  II,  136   |                      napja nem evett! - mondja az öregasszony méla, tört hangon.
20988  II,  136   |                    sápadt arca, felhõs homloka az ébren viruló szeretet fönséges
20989  II,  136   |                   szabad neki enni adni - szól az orvos infámis orrhangon -,
20990  II,  136   |                     nem ösmer lehetetlenséget.~Az asszonynak ott van az ünneplõ
20991  II,  136   |         lehetetlenséget.~Az asszonynak ott van az ünneplõ ködmöne, hátha azt
20992  II,  136   |                 vacsora után szõlõt is tesznek az asztalára.~A leány elõadta
20993  II,  136   |                      mögött a püspök inasa, ki az asztalnál fölszolgált. -
20994  II,  136   |                    mint a pokol!... de nem baj az, csak enyhülést szerezzen
20995  II,  136   |                        Mire hazaért, már akkor az apa meg volt halva. Ott
20996  II,  136   |                        várta be a szõlõfürtöt.~Az anya és a kisebbik leány
20997  II,  136   |                      mindenüket elzárják. Csak az iskolás fiú nézte egykedvûen.
20998  II,  136   |                       másé, mint a fiúé. Úgyis az az összes öröksége.~Neki
20999  II,  136   |                    másé, mint a fiúé. Úgyis az az összes öröksége.~Neki adták
21000  II,  136   |                      egyébkor, ma is elküldték az iskolába.~Elment, s amint