Rész, Fejezet

 1   1,  3  |  szakadjon le az õ lázasan dobogó keblére.~- Istenem… én istenem…
 2   1,  4  |        hangján, s odaborult atyja keblére, csókolva arcát, homlokát,
 3   1,  8  |        hangján, s odaborult atyja keblére, csókolva arcát, homlokát,
 4   1,  13 |         amit az özvegy rendesen a keblére tûzött, a sipsiricának is
 5   1,  18 |      nézett a menyasszony domború keblére. Mintha nem tudná a vén
 6   1,  35 |          illata; aztán odatûzte a keblére.~Így mentek majd egy órát,
 7  II,  7  |        borult ezek hallatára Mády keblére.~- Én szerelmesem! Szívemnek
 8  II,  30 |         karjaiból az örvendõ mama keblére vándorol, addig ideje van
 9  II,  34 |       előtörtek könnyei, és anyja keblére borult.~- Meg fogod nekem
10  II,  54 |          magyar táborból, õ tûzte keblére a király által küldött érdemrendet
11  II,  95 | úriasszony száll ki abból, hogy a keblére boruljon, hogy magával vigye
12  II,  99 |        Pál mosolyogva s a fátyolt keblére rejtve. - Ilyen vagyok én!
13  II,  127|           föltalált Annához, hogy keblére borulva elmondhassa neki »
14 III,  1  |          szeretõje« erõvel aszott keblére húzza le szeretõit, akármerre
15 III,  1  |          fölött, ki midõn utószor keblére zárta kicsi gyermekeit,
16 III,  2  |        szép piros arcára, hófehér keblére, hófehér keblén a két mályvarózsára,
17 III,  65 |        semmi bajod többé.~A bácsi keblére hajtotta le szöszke fejét,
18 III,  83 |         koporsóra, hanem az anyja keblére fordítá fejét, kis állacskáját
19 III,  83 |         tûzte sem a hajába, sem a keblére (az a remény volna, ez meg