Rész, Fejezet

 1   1,  9  |      a nehány szótul s mélyen felsóhajtott.~- A’ volna nekem jó, komiszárus
 2   1,  9  |       nehány szótól, s mélyen felsóhajtott:~- Az volna nekem jó, komiszárus
 3   1,  11 |  mögötted az ajtókat.~A leány felsóhajtott, aztán nyersen mondá:~-
 4   1,  18 |      már nem eladó?~Borcsányi felsóhajtott:~- Éppen ez a baj, hogy
 5   1,  19 |      mint két sima tó, azután felsóhajtott:~- Hej Dani, Dani, ha az
 6   1,  19 |     asszony?~A szép menyecske felsóhajtott.~- Nem tudunk összeférni.
 7   1,  25 |      deres bajuszát, miközben felsóhajtott:~- Hej, ha én még egyszer
 8   1,  29 |       elszomorodott és mélyen felsóhajtott, Kozsibrovszkyhoz fordulva.)
 9   1,  29 |        Kozsibrovszky ellenben felsóhajtott, hogy az összes ételek oly
10   1,  32 |    nem volt látható. Ilyenkor felsóhajtott: »Késõn jöttem« vagy »korán
11  II,  123|      ismétlé a másik.~Az öreg felsóhajtott, azután összekötötte az
12 III,  1  |      a néhány szótól s mélyen felsóhajtott:~- Az volna nekem jó, komisszárus
13 III,  2  |     kiesett a kezébõl, mindig felsóhajtott, oh, bárcsak a földbe szúródnék;
14 III,  2  |    látott az ablakból, mindig felsóhajtott, oh, bárcsak az õ kerítésükre
15 III,  91 |   rabjává.~Mosolygott, azután felsóhajtott kedves, szívbelopódzó gúnyolódással:~-
16 III,  94 |      saját viseltes ruháin és felsóhajtott.~- Szeretném neked ezeket
17 III,  127|     valaki…~Mari önkéntelenül felsóhajtott, de csakhamar észrevette
18  IV,  23 |       könyves szekrénye elõtt felsóhajtott.~- Hogy ezt mind egy ember
19  IV,  53 | kerültek a vendéglõi szobába, felsóhajtott az öreg:~- Tönkrementünk!~