Rész, Fejezet

 1   1,  12 |          a bolond, hanem megállt vakmerõen a két hátulsó lábára, fölemelte
 2   1,  12 |          tán gyilkos tört rá ily vakmerõen.~- Felséges úr! - hörögte
 3   1,  14 |        igézõ kis menyasszonyra s vakmerõen lépett eléjök. Teljes lehetetlenség
 4   1,  18 |    Marjánszky hozzá hajlott most vakmerõen és kihúzta hajából a piros
 5   1,  20 | fölemelte a szép fejét, dacosan, vakmerõen.~- No, hát keresd meg. Persze,
 6   1,  21 |    durvább szemétje; nem sajnált vakmerõen még egy tromfot kiadni:~-
 7   1,  23 |          volna magamat képesnek, vakmerõen megfogtam a kezét:~- Szóljon,
 8   1,  31 |   szerepét Sándor Istvánéknál? - vakmerõen odavágott:~- Hát tetszett
 9   1,  34 |      haragszom rád - szólt a fiú vakmerõen -, mert rosszul bántál az
10  II,  81 |    éppúgy észrevette, mint én, s vakmerõen csörtetett arra felé.~Megálltam
11  II,  127|    Megálljon - mondá Kozenszky - vakmerõen eléje lépve -, ne lépjünk
12  IV,  96 |        arcátlanságát - vágta oda vakmerõen az asszony.~- Úgy van -
13  IV,  106|        Pistát, de a dacos legény vakmerõen tagadott mindent, s olyan
14  IV,  128|      volt, mint a magáé.~S ezzel vakmerõen átfogtam a vállainál, hogy
15  IV,  131|           Hozzá hajoltam kissé s vakmerõen súgtam: »Óráért órát csont-óráért
16  IV,  136|          tudott hallgatni többé, vakmerõen folytatta:~- Az elhízott
17  IV,  148|  szalonna nélkül, odaállt eléjök vakmerõen s elkezdte bosszantásukra