Rész, Fejezet

501  IV,  97 |              nótámat.~- Ugyan ne kínozza õket, kedves Gábel úr - szólt
502  IV,  97 |         összeszaggatott ruhában lökdösik õket a kávéházból.~Egymást váltogatták
503  IV,  97 |      kiáltozásokkal.~- Hajrá, agyon kell õket ütni!~A Medve utca szögletén
504  IV,  97 |                és élükre állt.~- Be kell õket keríteni - mondá -, diákhúst
505  IV,  97 |             lettek?~- Csak nem nyelte el õket a föld? - kiáltá az egyik.~-
506  IV,  99 |       prüszköltek, a kocsis megállította õket, és pokrócokat terített
507  IV,  101|                  arany órákkal lepte meg õket. No, ez már olyan tromf
508  IV,  101|                 alispán nyájasan fogadta õket.~- És mire volna leginkább
509  IV,  101|                valakinek, hogy kisegítse õket. Egy nap néhai Gál Mátyás
510  IV,  103|                 béka képében. És égették õket Szegeden, Nagyenyeden, mindenfelé.~
511  IV,  103|             addig, míg az ördög csinálta õket és nem a vármegye.)~Hanem
512  IV,  105|                Eredj anyjuk, szólítsd be õket, hadd lássák az urak.~Az
513  IV,  106|                 ki belõlük.~Szerettem is õket mindég. Mikor a csizmáimat
514  IV,  111|             uzsoráshoz. A végzet üldözte õket. Napokig szaladgáltak, könyörögtek,
515  IV,  122|                  a kérdéssel ostromolták õket is:~- Nem tudnak-e valahol
516  IV,  125|           kiszaladgálni, hogy elkergesse õket.~- Ne csipogjatok itt! Kinek
517  IV,  126|         võlegényt, az örömapát, s vitték õket vasban a vármegyeházára.~
518  IV,  126|             ártatlanok, hát hazaeresztik õket, punktum.~De már ebbe belesüvített
519  IV,  127|                  gyomra. Éhséggel akarom õket elpusztítani.~S körülvévén
520  IV,  127|                 béka képében. És égették õket Szegeden, Nagyenyeden, mindenfelé.~
521  IV,  127|              ellenben már sem nem égetik õket, sem nem lovagolnak, otthon
522  IV,  127|             addig, míg az ördög csinálta õket és nem a vármegye.)~Hanem
523  IV,  127|            okosan teszed. Olcsón engedem õket.~Megalkudtak az összegben,
524  IV,  127|               két gyávát. Azok látták is õket felbukkanni hol nyomukba
525  IV,  127|               mind a kettõt. Üldöztem is õket Kristóf várnaggyal.~- Megfoghatatlan -
526  IV,  127|               hogy színrõl színre lássam õket.~- Nem bánom. Ugorj, fiam
527  IV,  127|                 a vezér lábaihoz: hagyja õket mellette.~- Nem lehet -
528  IV,  127|              török foglyot, felöltözteté õket drága ruhába és sok ajándékot
529  IV,  127|                 két fiúhoz, megsimogatta õket gyengéden és a sátrába vezette.~-
530  IV,  127|             szemében. Elég volt említeni õket, hogy arcukba kergesse a
531  IV,  128|               csörömpölnek, ha eltalálja õket a céllövés. Közbe Afrika
532  IV,  128|                 amiatt, hogy engedett és õket is rábeszélte ostorával.~
533  IV,  131|            zavarában Erzsébet. »Hadd lám õket!« szólt gyanakvólag Thüringiai
534  IV,  132|                mintegy testvérekké teszi õket; közelebb hozza egymáshoz,
535  IV,  133|                   ne, ne! Jaj, ne bántsa õket szegényeket!~Remegve, összetett
536  IV,  136|                    A vásárban válogattam õket össze.~- Mondhatom, értesz
537  IV,  137|                 talán zsarátnokkal eteti õket?~Az öregúr fájdalmasan sóhajtott.~-
538  IV,  137|                az erdõbe át nem vihettem õket, elõször, mert nincsen erdõm,
539  IV,  137|             fogamzanának meg, kivágattam õket a tûzre.~- Az ugyan nagy
540  IV,  138|           gõzölög tõlük. Mindenütt látja õket - ahol nem kell lenniök.
541  IV,  140|              egész szépségében.~- Ismeri õket? - kérdeztem tõle.~- Nem.~
542  IV,  142|                 öreg Findura maga hajtja õket. De milyen õrülten vágtat.~-
543  IV,  142|              véleményüket is.~- Meg kell õket égetni, punktum. Mint ahogy
544  IV,  143|          gyergyóiaknak, hogy tisztelteti õket az öreg Boér Antal, aki
545  IV,  144|              sohasem, de azért megösmeri õket a tipegésükrõl, a csoszogásukról: »
546  IV,  144|           helyett; nagyanyjuk nem gyõzte õket vigasztalni:~- Ej, hát ne
547  IV,  145|                olyan kitûnõek? szeretném õket ösmerni.~- Majd megösmertetlek
548  IV,  146|               gondos úri szem keresgélte õket együvé.~- Igazán? Az országgyûlés
549  IV,  148|                     Hát semmit. Bevárjuk õket. Meg nem esznek. Te úgyis
550  IV,  148|            ellenségek közt vagy, szeresd õket is, édes fiam. Légy kíméletes
551  IV,  149|                fiacskám, csak nem akarod õket elhordani? Szattyán csizma
552  IV,  152|             falovat kapott. Sokáig nézte õket, félénken, idegenül, az
553  IV,  152|             Fuchs! Geh, Lizl! Így hajtja õket az ostorával.~És mintegy
554  IV,  152|               csak ásó-kapa választja el õket.~Az esküvõ és a három napos
555  IV,  152|              Abban az esetben is megeszi õket valaki. Nos tehát világos.
556  IV,  152|               Kapor Pál uram kihallgatta õket s megértvén, mirõl van szó,
557  IV,  152|            tudomány.~Ezzel aztán kilökte õket a sátorából. Õt ne tegyék
558  IV,  152|                az új házban, nem zavarta õket semmi baj, kivévén az olyan
559  IV,  152|                van mármost; hátulra kell õket fogni, a Ráró hadd segítsen
560  IV,  152|                 elöl.~- Te csak szólítsd õket, Gyurka, én majd az ostorral
561  IV,  152|    kamélia-virágok.~- Akkor hát eldugták õket azok a pici gyöngéd kezecskék,
562  IV,  152|                csak titokban szagolgatja õket az a kedves fitos orrocska…~-