Rész, Fejezet

 1  II,  13|   császárral! Éljen Germanicus!«~Gordian felköté ősi kardját, s mint
 2  II,  13|   tudjanak« felelt a nép nevében Gordian.~»Ha rablánc nyomja lábatok,
 3  II,  13|       újra« felelt a nép nevében Gordian. »A császár nevére kérlek,
 4  II,  13|    kezébõl a görbe harci kardot.~Gordian, a büszke tribun, kevélyen,
 5  II,  13|        rántottál ellenem, ugye?«~Gordian a császár füléhez hajolt:
 6  II,  13|       gyönyörködni a jelenetben, Gordian pedig elégedetten ment,
 7  II,  13|       végzet útjai.~Korán reggel Gordian állott a vezér elõtt, fekete
 8  II,  13|           hogy vannak embereim?«~Gordian és Germanicus a sátor belsejébe
 9  II,  13|  hangzott, a billikomok ürültek. Gordian Pisóhoz közeledett. Ezek
10  II,  13| hangzottak az eskü szavai, midõn Gordian, aki Pisóval tanácskozván
11  II,  13|           Hagyjatok magamra. Te, Gordian, maradj; beszélni fogsz
12  II,  13|          a földre rogyott.~Akkor Gordian ugrott ki a sátorból s lovára
13  II,  13|       lesz, fénytelen éjszaka.~*~Gordian üldözésére ezer lovas küldetett,
14  II,  13|      véghagyománya saját fiának.~Gordian érvénytelennek találta azt,
15  II,  13|       vélt hallhatni - meglátta.~Gordian benyitott, magával hozván
16  II,  13|      magasabb vagyok egy fejjel! Gordian, menj, vedd át az ígért