Rész, Fejezet

 1   1,  23|          erre keresztül, a köpcös Zahrada, a kecskeszakállú Safranyik
 2   1,  23|        tájon. Megszólamlott tehát Zahrada, a legöregebbik:~- Kutyául
 3   1,  23|           legelõbb észre:~- Hopp, Zahrada, Zajcsek! Itt valami kastély
 4   1,  23|       éppen az orrunk elõtt. Föl, Zahrada, Zajcsek, hátha kaphatnánk
 5   1,  23| mennyszínû rokolyában, kiállott a Zahrada elé, csípõjére vágta az
 6   1,  23|            de abból csak a köpcös Zahrada értett valamit, akire útközben
 7   1,  23|       mindennemû leszármazottját (Zahrada gondolta magában: szamár
 8   1,  23|     kezébõl az aranyos legyezõje: Zahrada odaugrott, fölemelte, de
 9   1,  23|            ellibbentek valamerre, Zahrada csak folyton õrizte a legyezõt,
10   1,  23|           szép, olyan vidám volt… Zahrada nem gyõzte nézni a sok karcsú
11   1,  23|       magát, azaz ivott, de ivott Zahrada is, mindnyájánál többet
12   1,  23|         menyecske a fejére tett), Zahrada pedig egy lapockacsontot