Rész, Fejezet

 1  II,  17|  vonzalmában.~Bizony szegény Kutlikné asszonyomnak nagy volt a
 2  II,  17|    hexameterünk, mely összes Kutlikné elleni sérelmeinket magába
 3  II,  17|    magamat teljesen kimosva.~Kutlikné asszonyom hallgatott is
 4  II,  17|   hanem lett is sikere, mert Kutlikné rám fordítá könnyes szemeit,
 5  II,  17|      ez szomorú történet!...~Kutlikné asszony zokogva folytatta:~-
 6  II,  17|     kell innen!~Erre a szóra Kutlikné asszonynéni azt felelte,
 7  II,  17|  férjemnek a ruháért - mondá Kutlikné a büszkeségnek némi árnyalatát
 8  II,  17|     mondám. - Az a fõ dolog.~Kutlikné fejével bólintott.~- Tehát
 9  II,  17|      ez éjjelre a kulcsot...~Kutlikné erre a mondatra szûzies
10  II,  17| tizennyolc év félénkségével.~Kutlikné asszony majd elájult arra
11  II,  17|      kék-stráfos tálon, amit Kutlikné asszony diadalmas mosollyal
12  II,  17|   fel a nagy puhafaasztalra. Kutlikné felém mosolygott, mintha