bold = Main text
     Rész, Fejezet                                          grey = Comment text

5001  II,  113   |                  a szája mozgását lássa, de ne értse.~Sem az nem történt,
5002  II,  113   |                  ösmersz, mondj akármit, de be ne ereszd. Brrr... Beteg
5003  II,  113   |                   Akarom, parancsolom!~- De, Gábor, az isten szerelmeért,
5004  II,  113   |                 öröm, és rohamai vannak. De majd kitombolja magát. Most
5005  II,  113   |                 Domándyné szalonjában.~- De hátha csak levelet ír?~-
5006  II,  113   |                 nem értek a politikához, de énnekem mégis különösnek
5007  II,  113   |                  apádban van égi szikra, de szertelen lustasága takarja
5008  II,  113   |                    Vigyék a szobájába.~- De nem lehet, mert a nagyságos
5009  II,  113   |        Kopogtatni kell, majd kinyitja.~- De éppen az volna a legnagyobb
5010  II,  113   |                 és hozza be ide.~- Igen, de a levél a miniszterelnöktõl
5011  II,  113   |            elõszobába átvenni a levelet. De bizony csak nagy rimánkodások
5012  II,  113   |             történt veled? Légy õszinte.~De Domándy Gábor úrból nem
5013  II,  113   |                  tekintélyük, nimbuszuk, de Gábor nem veszíthet semmit;
5014  II,  113   |                  mondá Domándyné nyájas, de bágyadt elõkelõséget szenvelgõ
5015  II,  113   |              nagy örömét.~- Nehéz dolog, de nem hiszem, hogy könnyen
5016  II,  113   |                 viszlek. Kaptam leveled, de nem vehetem komolyan a kosarat.~-
5017  II,  113   |                lehet, mondod, nem lehet: de hát van-e alapos okod arra
5018  II,  113   |       töredelmesen -, mert ha lumen nem, de becsületes ember vagyok.
5019  II,  113   |              nekem ezelõtt hetekkel...~- De, Gábor, ez tán mégsem tartozik
5020  II,  113   |                 adnom valamely kiadónak, de senki sem vállalkozott rá,
5021  II,  114   |                nap otthon szoktam lenni, de soha annak függönye föl
5022  II,  114   |                úrfi nagyon csodálkozott, de azt üzente, hogy engedelmeskedik
5023  II,  114   |                igazán csoda! - mondám. - De hol van az a gyerek? Hadd
5024  II,  114   |               tõlem.~- Köszönöm, bátyám, de a pénzre nincs szükségem.
5025  II,  114   |          benneteket rontani.~- Meglehet, de énrám az hatott. Különben
5026  II,  114   |                 pénzt; én is tudtam ezt, de sokkal könnyelmûbb valék,
5027  II,  114   |                önhöz akartam folyamodni, de ön nem engedett magához.~-
5028  II,  114   |                kapták meg a levelemet?~- De bizony megkapták tegnap.~-
5029  II,  114   |            kiáltá s rám csapta az ajtót. De én még ez egyszer megkönyörültem
5030  II,  115   |             leolvashatta volna mindenki, de az emberek szeretik észre
5031  II,  115   |                  csak tûrte egy darabig, de mikor szája egészen kiszáradt,
5032  II,  115   |                  árul, egy-egy darabkát. De bizony nem ejtett le. Ez
5033  II,  115   |                 Tolvaj egy falat végett. De mikor ez az egy falat kínokat
5034  II,  115   |                 szörnyû harc az életért.~De ez a harc vesztett csata
5035  II,  115   |             jóeleve fogságra nem veti...~De a fiú ezt már nem hallotta.
5036  II,  115   |            jelenés, ha nem tündéri álom, de való.~Egy tál ételmaradék
5037  II,  115   |                  jogtalan eljárás ellen, de a tettleges ellenszegülésre
5038  II,  116   |                   ki a porciós könyvvel; de azért mégis olyan néptelen,
5039  II,  116   |                 hogy üveg alá nem teszi.~De hát csoda-e ez a túlság,
5040  II,  116   |               tartozik, kik nem betegek, de mégis úgy tetszik, mintha
5041  II,  116   |         megsimogatja, amikor meglátja, - de nem, mégsem teszi, mostohaanyára
5042  II,  116   |  legközönségesebb asszonyi hiúságot.~No, de hogy megörült a kis beteg,
5043  II,  116   |                  baja - hála istennek -, de ha már az orvos megírta
5044  II,  117   |           kételyek borították be lelkét, de mégsem tudott lemondani.
5045  II,  117   |              ábrándozhattak ablakaiknál, de Miklós még mindig ott ült
5046  II,  117   |             csüggedtebb, szomorúbb lett. De azért még most sem mondott
5047  II,  117   |                 a zöldben. Én nem tudom, de a poéták, mintha olyasvalamit
5048  II,  117   |        összeolvasta: bizony szûken volt, de annyi mégis, hogy két hónapra
5049  II,  117   |             ebben a nagy német városban. De ha már itt vagy, bátyám,
5050  II,  117   |           Szívesen tenném, kedves Pálom, de bizony én alig ismerek ott
5051  II,  117   |               Mindkettõ nagy angolbarát. De menjünk, hisz a reggelinél
5052  II,  117   |                Mr. Clark nem értett meg, de megnevetett.~- A mi parasztjaink
5053  II,  117   |                  a kedélyes aggastyán -, de talán barátnõi sem.~Ezen
5054  II,  117   |                hadviseléshez elsõsorban; de higgye meg, hogy a békéhez
5055  II,  117   |            szegénység nem szégyen ugyan, de nagyon kellemetlen állapot.«~
5056  II,  117   |      gazdálkodási rendszert, a farmokat. De a levelet okvetlenül át
5057  II,  117   |                  Nem tehetek kivételt.~- De legalább jelentsen be, mert
5058  II,  117   |                 nem szabad papírra írni, de teringette, ösmerem az öreg
5059  II,  117   |              bizonyosan bolond, gondolá. De nem hiszem, a dolog mégis
5060  II,  117   |               igen, igen, értem a gúnyt. De vajon tudhattuk-e, hogy
5061  II,  117   |                  mondá aztán hangosan.~- De igen, körülbelül az a szándékom.~-
5062  II,  117   |              bennünket a szerencsétõl.~- De, uram, ha úgy beszél, azt
5063  II,  117   |                sasokkal volt díszítve.~- De hát mi az ördög ez? - dörmögé
5064  II,  117   |            jöttek tisztelegni Miklóshoz.~De még ez mind semmi az esti
5065  II,  117   |                  nem mondható délcegnek, de termete ruganyos, s annyi
5066  II,  117   |            találhatott, õt látva, semmi, de semmi kívánni valót az õ
5067  II,  117   |          eminensek« - mondá egy másik.~- De hát miféle családi vonások? -
5068  II,  117   |             nyilát a szívében csakhamar. De nem sokáig fájt a seb. Mert -
5069  II,  117   |                   Igen, Edith - ön az.~- De az emberek elõtt még nem.
5070  II,  117   |                 róla.~- Ah, ön biztosít! De lássa, én olyan szegény
5071  II,  117   |             rohamaim vannak. Már elmúlt, de kissé gyönge vagyok, engedjenek
5072  II,  117   |                 mennyország emlékével.~*~De hiába utazott tovább, ahol
5073  II,  118   |                hogy az övéhez foghassak.~De õ türelmes, csendes, s néha
5074  II,  118   |             kezdve éjfél után egy óráig, de õ csak nem unta meg, hanem
5075  II,  118   |                 közül.~Vannak reményeid, de azoknak nincs alapja; vannak
5076  II,  118   |             nincs alapja; vannak álmaid, de nincsen nyugodalmad. Van
5077  II,  118   |                 nyugodalmad. Van múltad, de nincs jövõd!~S szebbnek
5078  II,  118   |                se éléstár, se hálószoba.~De te azért mégis meg vagy
5079  II,  118   |                 Micsoda önzés az, Dénes?~De ha téged boldoggá tesz,
5080  II,  119   |               földön, melyet beutazok.~- De miként hagyod itt kedves
5081  II,  119   |                  a megriasztott majom... De beszélj tovább, kedves majmom!~
5082  II,  119   |                 tied vagyok az esküvõig, de az édesapád arcát jobb szeretem,
5083  II,  119   |          szekeren utazott napkelet felé, de atyja parancsához híven
5084  II,  119   |            Repesõ örömmel szaladt eléje.~De a kocsiból egy tündér szép
5085  II,  119   |                  nehány ingadozó lépést.~De a királyi hölgyek megfordultak
5086  II,  120   |              csakugyan nincs szükségtek, de csak egy esetben, ha julius
5087  II,  120   |               tanári kar kívánságotokba; de ha netalán ki nem bírnátok
5088  II,  120   |                  azt sem tudtuk, mi fáj, de éreztük, hogy fáj valami.
5089  II,  120   |                   Derék öreg csengettyû, de sok jó órát is mért ki nekünk,
5090  II,  120   |                  mikor mi születtünk?...~De ha lassan is múlt az idõ,
5091  II,  120   |             eljött a 10 óra, el a 11 is, de a kormányzó úr még mindig
5092  II,  120   |            kíséretével a megyeház felõl, de bizony csak nem jött. Mi
5093  II,  120   |                 Ijedten kapott füleihez, de egy arra elhaladó kocsi
5094  II,  120   |          tiltakozó szavakra készülnének, de nyelve megtagadta a szolgálatot,
5095  II,  120   |              öreg Dankó József pedellus, de nem merték felvilágosítani
5096  II,  120   |                 az ágyúk torka elõtt is.~De most magához jövén átértette
5097  II,  120   |       excellenciás úrra és környezetére, de a tanulókra nem, mert attól
5098  II,  120   |              nevét nem írjuk ki egészen, de megjegyezzük, hogy születésére
5099  II,  120   |                  dühös villámokat szórt, de Dankó Miklós visszanézte
5100  II,  120   |              állat felõl kérdezõsködjék, de egyik sem jutott eszébe;
5101  II,  120   |             mivel él, hol tartózkodik, - de a gróf mindenáron akadályoskodni
5102  II,  120   |              igyekezett nyugodt maradni, de azért mégsem állhatta meg,
5103  II,  120   |                  ne a professzor urat.~- De hát kicsoda ön?~- Én? Hát
5104  II,  120   |                   igaz, hogy apró dolog, de mégis erõsen bosszantotta.
5105  II,  120   |              mindenfelé, kegyelmes uram!~De már erre nem állott vele
5106  II,  120   |                 felindulástól az erek, - de még tartotta magát s vad
5107  II,  120   |                magának a katonai pályán. De nem vitte semmire, kényelmesebb
5108  II,  120   |                 hivatalnoknak csakhamar. De éppen olyan hamar vége lett
5109  II,  120   |                  lakó kormányzóhoz ment. De annak már nem volt ereje
5110  II,  120   |              kezdett, majd kártyás lett. De a szerencse itt sem kedvezett
5111  II,  120   |                   Igen, ebben a ruhában. De én szándékosan öltöztem
5112  II,  120   |             Gyuri - mondám meglepetve. - De hát hogy jutottál ennyire?...
5113  II,  121   |             nincs is tipikus dzsentrije, de vannak originális parasztjai,
5114  II,  121   |                megszedi magát adomákkal, de mindezek az adomák nem olyan
5115  II,  121   |        illedelmesebbeket meri elmondani, de a legjobban mégis azokat
5116  II,  121   |                 is segíteni akart rajta.~De sorjában maradjunk a Kossuth
5117  II,  121   |                csak a csont zörög rajta, de egy jóravaló vacsora mégis
5118  II,  121   |             nagyot nevetett a naivságon, de nem sérthette, az öt aranyat
5119  II,  121   |              Lajos, Kérdõ Márton uram!~- De még milyen, nagyságos uram.
5120  II,  121   |                diplomatikus mosollyal.~- De Kossuthnak, akit annyira
5121  II,  122   |            valami szomorú van; tétovázó, de mégis ruganyos lépésein
5122  II,  122   |              mama azt mondta, hogy lesz, de a kisleány nagycsütörtökön
5123  II,  122   |              neki, összevissza csókolta, de a csók már nem bírta fölmelegíteni.
5124  II,  122   |                  mondá zokogva a sírnál.~De onnan alulról nem jött semmi
5125  II,  123   |                sötétséget bírt elnyelni, de azért mégis némileg megszürkíté
5126  II,  123   |                 gyermekekre függesztené. De vajon az anya, az isten
5127  II,  123   |                ház összeomlását jelenti.~De hát mit tudnak errõl a gyerekek,
5128  II,  123   |                  Az emberek körülnéznek, de sehogy sem jöhetnek rá,
5129  II,  123   |                mintha a föld alól jönne.~De hisz ez már csak egy üres
5130  II,  123   |               már föld! A tenger alól, - de onnan meg nem jöhet... Ép
5131  II,  123   |              elõbbi -, itt vagyok a fán, de már az is ingadozik, mindjárt
5132  II,  123   |                jobbra-balra hajladozott, de az öreget nem bírta lerázni,
5133  II,  123   |                verték a hátát és lábait, de az öreg nem engedett.~A
5134  II,  123   |          kegyelem, vigyenek engem oda.~- De lássa, nem lehet - szólt
5135  II,  123   |              merre? - kérdé a kormányos.~De az öregember nem felelt.~-
5136  II,  123   |             Szóljon hát kend szaporán...~De még most sem felelt. Szeme
5137  II,  123   |               Lassan ver, meg fog halni. De talán jobb is... Szegény
5138  II,  123   |              odanézett nagy figyelemmel, de sehogy sem bírta felismerni
5139  II,  123   |           kezeikkel integetve.~- Ej, ej, de borzasztót álmodtam! - szólt
5140  II,  123   |                gyerekek õvele fecsegnek, de nem akarta azokat kivenni
5141  II,  123   |                kiesett egy könnycsepp, - de kis unokáit látva, csakhamar
5142  II,  123   |                kettõtõl meg kell válnia, de hát mégis olyan nehéz elhatározni,
5143  II,  123   |                 lesz.~III. JULISKA SORSA~De az események elõsegítették
5144  II,  123   |                csak a nyomai voltak már, de neki úgy tetszett, hogy
5145  II,  123   |              leborulva kisírhassa magát, de valami úgy hajtotta, úgy
5146  II,  123   |            egészségének megártott volna, de az elsõ kedves arc látása
5147  II,  123   |                  Szegényes volt a szoba, de tiszta; az asztalnál a gazda
5148  II,  123   |                  én kedves nagyapámnak.«~De már ez több volt, mint amennyi
5149  II,  123   |          éjszakára, ha utas.~- Köszönöm, de el kell mennem. Félek, ha
5150  II,  123   |                 kerítéséhez támaszkodva, de nem merte a fényes ruházatú
5151  II,  123   |               Nem lehet vele beszélni... de én mégis meg fogom látni
5152  II,  123   |                  unokája, a kis Mariska. De az is az testestõl, lelkestõl,
5153  II,  123   |            önfeledten rohant a hintóhoz, de éppen akkor ért oda, mikor
5154  II,  123   |            szereti, mint a saját lányát, de én is.~- Mind meghiszem,
5155  II,  123   |               meghiszem, nagyságos uram! De éppen ez a baj. Én sok hálával
5156  II,  123   |               érte az isten; becsületes, de szegény embereknél találtam,
5157  II,  123   |           félénken elindítá a környéken.~De íme tündéri káprázat...
5158  II,  123   |           kápolna. Nem, mégsem álom hát.~De hogy is lenne álom, hiszen
5159  II,  124   |                 hadnagyocska.~Fiatalabb, de higgadtabb képviselõtársai
5160  II,  124   |             minden: vagyon és emberélet.~De még ilyen körülmények között
5161  II,  124   |              uram...~H. elmosolyodott.~- De hát mit szándékoznak önök
5162  II,  124   |           pisztollyal; ha kard, karddal. De most, midõn arra vagyunk
5163  II,  125   |              bizonyosan nem tudott írni, de aranyokra szomjazik õ is:
5164  II,  125   |                   Sok országban utaztam, de mindenütt bizonyos jellege
5165  II,  125   |                  tartományban vagyunk; - de itt nem, és éppen azért
5166  II,  125   |               járunk-e San Franciskótól.~De nem jött, s addig-addig
5167  II,  125   |               száz, az atyafiak. (Ejnye, de generózus ez a kaliforniai
5168  II,  125   |              csak bagatell az egész...~- De khérem, az mindig reszkirt...
5169  II,  125   |              aranyport szórnak vissza... De hát mit mondott nekik olyan
5170  II,  126   |                 eladni; akadt is vevõje. De ájtatos nénje, kit a ház
5171  II,  126   |                  ugyan senki se mondott; de azt úton-útfélen beszélték,
5172  II,  126   |            láttál? minõ volt? Beszélj!~- De mikor az édesapám!...~-
5173  II,  126   |                fölnyitottam a szemeimet. De a világért se tudtam megmozdulni.
5174  II,  126   |             ijedség el nem hervasztotta; de szemtanúk beszélik, hogy
5175  II,  126   |                   egy csöppet se féltem. De most én is csak azt mondom,
5176  II,  126   |                  szemeit a papra emelte.~De nem használt semmit. Sok
5177  II,  127   |             szabadságharc után volt már, de még sok évnek kellett eltelni
5178  II,  127   |           egyébütt.~A vámsorompón innen, de nem nagyon messze feküdt
5179  II,  127   |                   bár sok átalakítással, de már ki tudja, milyen szám
5180  II,  127   |               csupán tizenhét éves volt, de valódi gyermek, kedélyének
5181  II,  127   |               iránt ellenszenvet érzett, de tiszteletteljes modort tanúsított,
5182  II,  127   |               újat nem akart észrevenni, de e változás is annyira kivette
5183  II,  127   |            melyért fizet nyolc krajcárt, de naponkint ott csacsog félóráig
5184  II,  127   |               gubbaszkodol?! Abbahagyod, de mindjárt! A vevõk azért
5185  II,  127   |           megengedtem? Millió kartács; - de hát mióta vannak ily hosszú
5186  II,  127   |               általánosítható? Meglehet. De csak addig, míg a gyakorlatias
5187  II,  127   |                 barátom! Beszél, kiabál, de nem értjük, s érthetetlen
5188  II,  127   |                   Ez kellemetlen lehet - de mi vonatkozással van azon
5189  II,  127   |            dicsértetni, mint a kegyedéi, de engedje meg, hogy õszinte
5190  II,  127   |               kivált ha az ember férfi - de egy nyelvet megtanulni,
5191  II,  127   |          kitûzött napon itt volt Pesten, de az indóházban nem várta
5192  II,  127   |                  sóhajtá Gábor.~- Kínos, de mégis édes napjai voltak.
5193  II,  127   |                   Igaza van, kisasszony. De miként történhetett, hogy
5194  II,  127   |            hangzású!~- Német származású, de magyar nõ vagyok, uram.
5195  II,  127   |                   Énvelem? Mily különös! De hogyan tudhat lengyelül,
5196  II,  127   |                asszonynak több esze van, de már kevesebb szíve; mert
5197  II,  127   |             kopik az idõvel, kisasszony, de az ész növekszik...~Mari
5198  II,  127   |             magyar nyelvet betegségében, de önt nem hagyta el szelleme.~-
5199  II,  127   |              magyarul betegsége alatt.~- De hát tudtam valaha? - kérdé
5200  II,  127   |                   sóhajtott Kozenszky. - De mindegy: hallgasson meg,
5201  II,  127   |                  felel; õ megöl engem.~- De õ nem érti önt! - szólt
5202  II,  127   |                  akart futni a terembõl.~De szabad-e magára hagyni a
5203  II,  127   |                össze, kardját a hatalom! De a lelkét, a szívét nem törhette
5204  II,  127   |                   és semmi egyéb, Mari!«~De hiszen gondolkozni szabad
5205  II,  127   |              senki, míg alakot nem nyer; de annak, aki gondolkozik,
5206  II,  127   |                  kellett volna hallania. De kend nyilván ivott odalent.~
5207  II,  127   |                  a kisasszonyka hangját, de minthogy az õ hangját hallottam,
5208  II,  127   |                  azaz a kisasszonyhoz.~- De a kisasszony innen kiáltott
5209  II,  127   |            vágott.~- Persze... persze... De hát ki tudhatta azt? A hangot
5210  II,  127   |                 azt? A hangot hallottam, de elhibáztam az irányt. Ez
5211  II,  127   |                  nélkül zsörtölõdék vén, de hû inasával, Mari észrevétlenül
5212  II,  127   |             vagyok, mint a falat kenyér, de ezek az enyéim minduntalan
5213  II,  127   |    elérzékenyülten, könnyekre fakadva. - De nini, te itt hagyod állni
5214  II,  127   |             ugyan, hogy említé jegyesét, de ki gondolt volna ilyesmire?~-
5215  II,  127   |                   délután három órakor - de hova? mert e házba nem hívhatjuk,
5216  II,  127   |            szobájába?~- Egészen jó lesz; de még ez nem minden. Kedvezõtlen
5217  II,  127   |                 meghatározni lehetetlen. De íme, hangot hallok a beteg
5218  II,  127   |                 amit hallottak, beszélt, de félrebeszélt, összekeverve
5219  II,  127   |                  fog.~- Hála istennek!~- De ez még nem minden. Õ ma
5220  II,  127   |               Itt a kulcs és itt a pénz. De mi baja önnek? még nem láttam
5221  II,  127   |          magasból s száll egyre lejjebb, de amint közelebb jött, mindinkább
5222  II,  127   |              rendkívül savanyú arccal, - de legalább kétszeri utamat
5223  II,  127   |                  volt az és humorteljes, de mégsem végignézni és végighallgatni
5224  II,  127   |                Mari. - Talán említett?~- De még mennyit. De nem csoda,
5225  II,  127   |              említett?~- De még mennyit. De nem csoda, hiszen ön az
5226  II,  127   |              nemcsak szemlátomást épült, de jókedvét, élénkségét is
5227  II,  127   |                 válunk el soha többé!... De ne nevessen ki, édes Mari.
5228  II,  127   |                 zárja az ember a jelent. De vajon tud-e meglenni veszteg
5229  II,  127   |                  Anna felõl tudakozódva, de a válaszok mindig csak azt
5230  II,  127   |               Vagy meglehet, itt is van, de kimerülve, betegen fekszik
5231  II,  127   |               tett hazájába visszatérni. De vele is az történt, ami
5232  II,  127   |              beszély folyamán legalább), de olyasvalami történt, amitõl
5233  II,  127   |          elpirult -, mikor beteg volt... De minek e kitérés? Röviden:
5234  II,  127   |       szemrehányás rezgõ hangján felelt, de valljuk be, e hangban volt
5235  II,  127   |                Isten látja, mit érzek... de...~- Mit de? Minden megvan,
5236  II,  127   |                 mit érzek... de...~- Mit de? Minden megvan, uram. A »
5237  II,  127   |               házmester érdes markába.~- De hiszen önnek emlékeznie
5238  II,  127   |                kimondhatatlanul bánatos, de édes tekintetet vetett a
5239  II,  127   |            szorítá vissza a Kozenszkyét, de ugyane pillanatban a másik
5240  II,  127   |             csinált Berger kisasszonyra, de Mari szótlansága megfagyasztá
5241  II,  127   |                Te kosarat, lehetséges-e? De hát Anna?~- Annát nem lehet
5242  II,  127   |                  Annához kötötte a múlt, de hiszen Anna már meg is halhatott
5243  II,  127   |                     Igaz - szólt Mari -, de ki felel nekem, hogy irántam
5244  II,  127   |          gyümölcseiben; a diplomata vet, de nem arat.~Késõbb azonban
5245  II,  127   |                   hogy már õ nem várhat. De talpig jószívû volt, tudott
5246  II,  128   |         bátorságot tanúsít, vagy erélyt. De nincs egy körömfeketényi
5247  II,  128   |                  választották volna meg, de az apja, ipja, sógora, nagybátyja,
5248  II,  128   |                tõle.~Beszámoló beszédet? De hát mirõl számoljon õ be,
5249  II,  128   |            változtak azóta a kellnernõk.~De nolens-volens kellett. A
5250  II,  128   |                 meg a programbeszédet.~- De mit mondjak?~- Amit gondolsz,
5251  II,  128   |              Amit gondolsz, édes fiam.~- De mikor én semmit sem gondolok.~-
5252  II,  128   |                  oda a kerület örökre.~- De hát mit mondjak?~- Gondolkozz
5253  II,  129   |                funkció, az esketés alól.~De a legjobban van megrökönyödve
5254  II,  129   |                 saját kis Erzsikéje. No, de csakhogy az megvan még és
5255  II,  129   |                   ugrál, mint egy mókus.~De vigyáz is rá, mint a két
5256  II,  129   |            Hiszen neki volt már mamája - de meghalt.~- Beszélj nekem
5257  II,  129   |        tanulságos dolgokat beszélt neki, de a gyermek szórakozott volt
5258  II,  129   |                    Úgy van, gyermekem!~- De azt is mondtad, hogy a tavalyi
5259  II,  129   |             tükröt, hogy én is lássam!~- De nem addig az, kis bolondom! -
5260  II,  129   |              tudja, hova tette a tükrét, de a lányka oly makacsul ragaszkodott
5261  II,  129   |                 a pólyától a szemfedõig.~De hisz az nem is olyan messze
5262  II,  129   |                 a nyílást keresve rajta, de nem látta, talán elfödték
5263  II,  129   |             bebújt egészen a dunyha alá, de több hideg jött be az ablakon,
5264  II,  129   |                 mamát várta egy darabig, de csak nem jött, nem jött,
5265  II,  129   |              tovább utazott a felhõkkel, de majd minden évben eljön
5266  II,  130   |                  nem hódíthattam volna): de azért a dolgok teljes rendben
5267  II,  130   |          szolgálatot tett már a hazának; de az én hetyke bajszomnak
5268  II,  130   |          országos hírû kapacitás volt... de az én eszközeim mégis jobban
5269  II,  130   |               zúgott... olvasni kezdtem. De szemeim elõtt boszorkánytáncra
5270  II,  130   |               tudom, mi történt volna... de a vonat füttyentett, én
5271  II,  130   |         láthassam, mely rám várakozik... de nem láttam senkit.~A vonat
5272  II,  130   |             foglyom.~- Én? az ön foglya? De hát megbolondult ön?~- Kérem,
5273  II,  130   |                 Emberek, vasalják meg!~- De, uram, az égre, tévedés
5274  II,  130   |              Semmi ellenmondás! Elõre!~- De, kérem, én Nagy Kázmér vagyok!~-
5275  II,  130   |                  pénzhamisítók feje...~- De, kérem, én kisgézengúzfalvi
5276  II,  130   |                   Napfényes reggel volt; de én millió csillagot láttam
5277  II,  130   |               kezdtem... hasztalan volt. De a nagy zajra börtönöm másik
5278  II,  130   |               iszonyú világosság támadt; de nem bírtam egy szótagot
5279  II,  130   |                   midõn megpillantottak.~De az én testem és az én lelkem
5280  II,  130   |                két öklömet fölemeltem... de Fütykös Lázár méltóságteljes
5281  II,  131   |              vignettejük dacára. Minden, de minden háttérbe szorul a
5282  II,  131   |                  több ilyen gyümölcs is, de nem merem mindnyáját megsérteni)
5283  II,  131   |                önök, természettudósok -, de nekünk, gourmandoknak, mégis
5284  II,  131   |          úgyszólván egyszerre termett... de én nem tartom helyesnek
5285  II,  131   |                csak gyönyörködik bennök, de nem érintkezhetik, irigyelheti
5286  II,  131   |           birtokosaikat, epedhet utánok, de el nem éri, s durva tenyere
5287  II,  131   |                 az orra nemcsak a veres, de a fehér bortól is, az a
5288  II,  131   |               nagy titok fel lett fedve, de azért a dinnyeevés kultuszát
5289  II,  131   |                superlativus a kellemben.~De ebbeli igényeit nehéz volt
5290  II,  131   |                  Nem nézhetem tovább!...~De a pincér nem jött. Tóth
5291  II,  131   |          Csakugyan a sótartó után nyúlt.~De már ezt nem tûrhette tovább.
5292  II,  131   |                  évre az õ ajándékait...~De az is elhagyhatná! Mert
5293  II,  132   |                 Nem bizony, édes lányom. De miért szomorodtál el annyira?~-
5294  II,  132   |               nem fogadsz s több efféle; de csak nem akarta megszomorítani
5295  II,  132   |        meglátogat engem?~- Meg bizony.~- De mikor?~- Mikor már alszol
5296  II,  132   |                okvetlen meg kell látnia.~De én istenem, ha jön, merre
5297  II,  132   |           szobaajtó nincs ugyan bezárva, de bezzeg be van a kapuajtó.
5298  II,  132   |            boldogan csukódtak le pillái, de nem aludott el, hanem a
5299  II,  133   |                volt, egy kicsit iszákos, de különben tiszteletreméltó
5300  II,  133   |                viselje a jelvényeket is, de levehette, amikor akarta:
5301  II,  133   |             utolsó kortyot lenyelte. No, de ma meg lehet engedni - a
5302  II,  133   |              Szõcs odakerült. Zörgetett, de semmi hang sem felelt belülrõl,
5303  II,  133   |                  hallották is a zörgést, de azt hitték: álmodnak...~
5304  II,  133   |                  r a b. Eresszenek be!~- De ide ugyan be nem jössz,
5305  II,  134   |                nóta.~Hej, megtapogattak,~De mégis bevettek...~Szegény
5306  II,  134   |              impurumban, ahogy születik, de csakhamar zűrzavaros hangok
5307  II,  134   |                  adok én neked császárt, de mindjárt, megállj csak...~
5308  II,  134   |                 legény nem hagyta magát, de az alispán sem. Meglökte
5309  II,  134   |               különben és leereszkedõ, - de éppen ilyenkor nemegyszer
5310  II,  134   |                merész, utálja a pátoszt, de mégis patetikus õ maga is.~
5311  II,  134   |                oráció hosszadalmasságát, de a lojalitását is.~De Fráter
5312  II,  134   |  hosszadalmasságát, de a lojalitását is.~De Fráter mindig jobban-jobban
5313  II,  134   |              fejedelmi díszornátusban...~De már ez sok! A hatalmas adminisztrátor
5314  II,  134   |               aztán, míg el nem végezte. De Jankovics László is elvégezte
5315  II,  134   |            beszélni nem tudott.~- Ejnye, de szép kocsija van, bátya! -
5316  II,  134   |                volna, az a mondat állt: »de használatra nálam marad«,
5317  II,  134   |         használatra nálam marad«, vagy: »de tíz év múlva«.~Laci azonban
5318  II,  134   |                  meg akarta akadályozni, de az úrfi felvilágosította,
5319  II,  134   |                volt a megyében.~- Ejnye, de szép kocsid van, öcsém! -
5320  II,  134   |             cseréljünk.~- Igazán mondod? De csak nem bolondultál meg?~-
5321  II,  134   |               hajdú marcona legény volt, de erre a parancsra mégis elsápadt,
5322  II,  134   |                  útja megint arra vigye.~De mennyire meg volt lepetve,
5323  II,  134   |                  út közepén vágatta meg, de csak hét pálcaütésig.~A
5324  II,  134   |                    mondá Miklós bácsi -, de nem fogadom el az alispáni
5325  II,  134   |             bácsi az emelvényre lépve -, de nem fogadom el a fõszolgabírói
5326  II,  134   |            Miklós bácsiból megyei írnok, de minthogy sose körmölt azért
5327  II,  134   |                  is majd mindenik tagja; de ha vagyont szerezhetnek
5328  II,  134   |                 kérlek, tovább.~- Ejnye, de nehéz fejû vagy! Nos, a
5329  II,  134   |           bírónak fából volt a kalodája, de az országbíróé aranyból
5330  II,  134   |                  felcsillogtak a dühtõl, de csak egy percig, a következõben
5331  II,  134   |                   meg méltóztatik halni.~De azért tartok tõle, hogy
5332  II,  134   |                  õ erõs pártember ugyan, de ennél a dolognál mégsem
5333  II,  134   |           tisztelt értekezlet nézetét, - de mit adjunk indoknak?~- Egyszerû!
5334  II,  134   |         programbeszédjében.~- Igen ám, - de még nem mondott programbeszédet!~-
5335  II,  134   |                  tehát Vácon a parton, - de itt viszont az a kérdés
5336  II,  134   |                   Minek az a sok beszéd?~De a fiatal tudóst nem lehetett
5337  II,  134   |                 Szentillényi zordonan -, de sose lesz belõled vicispán.~
5338  II,  134   |                 is lett szegénybõl soha, de még vármegyei hajdú sem.~
5339  II,  134   |      türelmetlenül végigsétált a szobán, de a panaszból még folyton
5340  II,  135   |                   Fájdalmas szívvel bár, de kénytelen volt otthon maradni
5341  II,  135   |         könnyeket hullat az önvád miatt. De hiába, úgy kell lenni, a
5342  II,  135   |                mehettek volna együtt is, de a szegény beteg nem várhat,
5343  II,  135   |               Annál kevésbé kimondani...~De azért mégis nyomta szívét
5344  II,  135   |                lépett be a hordszékbe?~- De igaz ám. A fürdõben sem
5345  II,  135   |                fehér flanell-kosztümben.~De a csuklya egész orráig le
5346  II,  135   |               hemzseg a sétálók rajától, de mit törõdik velök. Hiszen
5347  II,  135   |                 gyönyörködtette most is.~De már ez mégis csak olyan
5348  II,  135   |               egy sétáló fiatalúr. (Jaj, de kellemes egy ember!) Mert
5349  II,  135   |                 elõ inkább!~Felpróbálja, de még szorítja egy kicsit.~-
5350  II,  135   |               játsszák. Gyönyörû a zene, de még gyönyörûbb a menyecske.~
5351  II,  135   |                    Gyere hát, mutass be, de azonnal.~- Szívesen. Gyere!~(
5352  II,  136   |          szereztem, nemhogy a nemzetnek, de magamnak sem. Nem is csinálták
5353  II,  136   |               kell szerezni minden áron. De mibõl? A megtakarított néhány
5354  II,  136   |             elfogyott. Istenem, istenem, de nehéz is sorsa a szegény
5355  II,  136   |                  olyan nehezen szerezte, de most örömest teszi pénzzé
5356  II,  136   |                  verte szép fehér arcát, de õ mégsem csüggedett, ment
5357  II,  136   |                 A leány elõadta kérését. De a püspök kikergette.~- Hogyisne -
5358  II,  136   |           parasztok egyenek zabkenyeret, de nem szõlõt!~Szomorúan tántorgott
5359  II,  136   |              fürtöt, egy édes csókért... de csak reggel... értsd meg,
5360  II,  136   |                majd elsápadt. Szabódott, de nagysokára ráállott.~Reggelre
5361  II,  136   |                 égette, mint a pokol!... de nem baj az, csak enyhülést
5362  II,  136   |            szerezzen a szegény betegnek.~De nem szerzett.~Mire hazaért,
5363  II,  136   |                 A szõlõfürt itthon volt, de most már kié legyen? Kié
5364  II,  137   |           másztam a hegyeket keservesen, de hogy ím õ megjött Temesvárról
5365  II,  137   |                 tudományosan elneveztük.~De ebben ugyan nem kopik a
5366  II,  137   |               férje várta az indóháznál.~De ez a szerencsétlenség nem
5367  II,  137   |           fõkapitánynak egy ólomkatonát.~De hát mit vegyünk legkedvesebb
5368  II,  137   |                forintot ígértünk egyért, de az anyja nem adta, ámbár
5369  II,  137   |              Bismarck gyerek is itt van, de bizony nem láttuk, mert
5370  II,  138   |                  Nem volt már pólyákban, de mégis igen kicsiny. Kék
5371  II,  138   |                szavakat talált ki nekik; de azok nem feleltek semmire;
5372  II,  138   |             gyereket közös kasszára...~- De hisz az mindegy...~- Nem
5373  II,  138   |                  a két gyereket közösen, de az egyiket közönséges parasztnak,
5374  II,  138   |             egész ruhamagazin van rajta.~De ugyanakkor kisült az is,
5375  II,  139   |                  mindenre születni kell. De arra, hogy az ember a lóvonatú
5376  II,  139   |               négylovas kocsiján utazni; de azért nem tagadom meg tiszteletem
5377  II,  139   |               közelebb hozott egymáshoz; de mi még a tisztelet azon
5378  II,  139   |           lóvonatú vasutat frekventálni.~De midõn felemlítettem az összes
5379  II,  139   |                 a velocipéden ülõ utast; de a lóvonatú emberei iránt
5380  II,  139   |           potentátok között a háború...)~De ne is beszéljünk róla. A
5381  II,  139   |                amint a vaslineák viszik.~De meg is romlik aztán alaposan.
5382  II,  139   |              szürkét rábízta a direkció, de abból a kettõbül is sánta
5383  II,  140   |                oly tiszta báj sugárzott! De végre is be kellett látnom,
5384  II,  140   |              reszketve repült hozzá. Eh, de mi volt ez ahhoz képest,
5385  II,  140   |               különbet.~Munkába kezdtem; de megvallom, - az ember gyarló! -
5386  II,  140   |                hittem az ártatlanságban; de az erényt már tagadtam.~
5387  II,  140   |             híven szeretõ feleségük van, de hogy egész nap otthon csókolódhatnak.~
5388  II,  140   |              áttekintettem a szomszédba, de a fészek üres volt.~Nem
5389  II,  140   |                Ezt súgta lelkiismeretem; de én tiltakoztam.~E pillanatban
5390  II,  140   |                 szép?~- Oh, nagyon szép! De mégsem oly szép, amily nagyon
5391  II,  141   |         Madonnának!~*~(Második fejezet.) De hát ki ne emlékeznék donna
5392  II,  141   |              rögtön szerelmes lett belé, de rögtön eszébe is jutott
5393  II,  141   |                 félénk madarak volnának.~De Liebert Arthur bécsi fiú
5394  II,  141   |                hogy férjétõl megszökött; de hogy szöktetõje faképnél
5395  II,  141   |                 egy napon nem találkozik de Bruys Viktor vicomte-tal...~
5396  II,  141   |              Bruys Viktor vicomte-tal...~De Bruys Viktor vicomte, aki
5397  II,  141   |                  megjelent a találkozón, de Alice nem jelent meg.~Eltûnt...
5398 III,  1     |             nálatok tölthettem az éjt, - de most… most, tudod, hiszen
5399 III,  1     |                szerint õrjítõ fokra hág.~De már ezt Csutkás tanár úr
5400 III,  1     |             nézetét vallja Csemez úr is, de azon lényeges eltéréssel,
5401 III,  1     |                poézisból is abba estem«, de minthogy a tények beszélnek,
5402 III,  1     |            melyrõl mindenki tud valamit, de egészen nem tudja senki,
5403 III,  1     |               sárgára meszelt líceumban, de a Petõfi-legendából nem
5404 III,  1     |                 eleget kérik, faggatják, de mi haszna, mikor megvan
5405 III,  1     |                  Senki sem meri mondani. De nem is tanácsolná Csutkás
5406 III,  1     |             következésképp gyermeke sem.~De ha tudják is az ellenkezõt,
5407 III,  1     |                  jellemzõ tulajdonaival, de ebben az egyetlen dologban
5408 III,  1     |            Eszterke…~Lehet benne valami, de nekünk elvégre is semmi
5409 III,  1     |              elég nagy bolondság biz ez, de megeshetik, mert ha nem
5410 III,  1     |         kollégájára.~- Elviszik? Hehehe! De nem adom ám!~Erre az eredeti
5411 III,  1     |           leszakítsa és hamm… megegye.~- De a vonzalom, a szeretet?~-
5412 III,  1     |                 Igen, igen, õk csüggnek, de…~Egy kortyot ivott a poharából
5413 III,  1     |                  és suttogva folytatá:~- De ez nem elég. Ki mondja,
5414 III,  1     |               ellenem tör. Nos, jól van. De jegyezze meg… õ csügg… õ
5415 III,  1     |                  Csutkás úr körülnézett, de Krisztinának csak a hûlt
5416 III,  1     |                   mi fog most történni?…~De amint vakon fut, maga sem
5417 III,  1     |            eljönni; én bátorítottam föl. De milyen sápadt, izgatott
5418 III,  1     |                  elevenségével mondja:~- De mármost, gyerekek, elég
5419 III,  1     |                  a szó üres levegõ csak! De a levegõben méreg lehet,
5420 III,  1     |              lépést tett, hogy távozzék, de csakhamar erõtlenül rogyott
5421 III,  1     |                akit olyan nagyon szeret.~De Krisztinának mégis fájt
5422 III,  1     |                szólt tompán, kimérten -, de nem fogom elhagyni sem.
5423 III,  1     |              Szeresse ön azt, akit akar, de legyen az én nõm.~Aztán
5424 III,  1     |            lépést és így szólt nyájasan, de szomorúan:~- Igen, Miklós;
5425 III,  1     |                  én nem szeretlek téged, de mást sem szeretek, legalább
5426 III,  1     |                  akkor igazán szeretném… de most… most…~Miklós még szorosabban
5427 III,  1     |             Csutkás. Átkozott vén fickó… De csitt! itt jõ… Még meg találja
5428 III,  1     |                 aztán halkan folytatá:~- De mert igen epés ember… nem
5429 III,  1     |                  volt, Krisztina. Finom, de érthetõ; én megértettem.~-
5430 III,  1     |         Helyesebbel, mondtam, Krisztina, de mondhattam volna talán azt
5431 III,  1     |                     Engedje meg, bátyám, de e jelenet ellen nincs kifogásom;
5432 III,  1     |                mint a hárompróbás arany, de az igazi férfi szava is
5433 III,  1     |             kezét.~- Köszönöm - szólt -, de itt átkozott hõség van.
5434 III,  1     |               kedves és azért akarjátok, de én is éppen azért akarom.
5435 III,  1     |                virító, ti nem akarnátok, de nekem akkor is akarnom kellene
5436 III,  1     |          tiszteletet! Az eszme regényes, de nem bolond. Amit mondtam,
5437 III,  1     |                szorítá meg bátyja kezét; de e bátorításra tán nem is
5438 III,  1     |              holnap, isten tudja, mikor: de meghozom, vagy - meghalok.~
5439 III,  1     |        karikatúrája a mai társadalomnak, de sok tekintetben jellemzõ
5440 III,  1     |             nincs joga keresni senkinek.~De mindez igen terjedelmes
5441 III,  1     |              mondá Krisztina mosolyogva, de mosolya erõltetett volt
5442 III,  1     |           hozzátette elõbbi szavaihoz: - De mindegy… Egy-két font ide-oda…~
5443 III,  1     |                 vesztegetnem az aranyat, de elég jó az így is a célnak.
5444 III,  1     |          bólintott igent szép fejével.~- De meg fog-e várni? Ha tán
5445 III,  1     |               várom! Atyám hajthatatlan, de a dolgon mégis segítettem
5446 III,  1     |               Körülbelül tíz év múlt el, de a Krisztina levelére nem
5447 III,  1     |         szégyenli is, hogy pártában van. De hiszen mindenki tudja, miért
5448 III,  1     |                  már egyikük sem gondol, de hiába is volna, mert ott
5449 III,  1     |                  szól:~- Nem lehetetlen! De mégis, mégis, Krisztina,
5450 III,  1     |                 a könnyeket törülgeti.~- De nem, nem! Nem mehetek, Krisztina,
5451 III,  1     |          báránykát és bevitte a szobába, de bizony ott is hideg volt,
5452 III,  1     |              szomorú csere volt eleinte, de belenyugodott, mert a brezinai
5453 III,  1     |                úrnak a többiek fölé. No, de nem nagy baj ez. Egy-egy
5454 III,  1     |       fogyatkozásban; azoknak jó minden.~De azért megvolt hõsünkben
5455 III,  1     |                   mint kedvenc bárányát, de azért ha már egyszer az
5456 III,  1     |              Olej mindenrõl gondolkozik, de gondolatait nem cseréli
5457 III,  1     |              puskája? - kérdé a bacsa.~- De még milyen.~Matyi most már
5458 III,  1     |                  van hála istennek elég, de csak itt felejtette az asztal
5459 III,  1     |                 ha vászoncselédet lát.~- De Záhonynak, apám, már idõsebb
5460 III,  1     |                Éppen arról ösmerek rá.~- De mikor azt is mondta, hogy
5461 III,  1     |                 magát, visszafelé benéz. De nini, ott is jön már!~Olej
5462 III,  1     |          tisztességes háztájékra lépnek. De csak mégis mind el kell
5463 III,  1     |             pálinkás butykosok díszíték, de a legnagyobb ékessége az
5464 III,  1     |                herceg nem jár Brezinára, de még talán Talárba sem. Bécs
5465 III,  1     |                  nyúl után a Brezinában. De meg kell is annak az Olejék
5466 III,  1     |                   õt ne tegyék bolonddá.~De mikor már künn volt, mégis
5467 III,  1     |                   Oh, csak meg ne látná.~De bizony azért is meglátja,
5468 III,  1     |                lágy, behízelgõ hangon:~- De ne legyek énelõtted soha
5469 III,  1     |                 mindig…~A hintó elrobog, de a búcsúszavak itt maradnak.
5470 III,  1     |                  vele… Uram és teremtõm, de helyes kõmíves lehetett,
5471 III,  1     |          Egyenesen a pitvarajtónak tart, de midõn az ajtó-madzagot megrázva,
5472 III,  1     |                 tündérem, kis báránykám…~De bizony hiába zörgetett a
5473 III,  1     |                 kivel beszélek: urammal. De kegyelmességed se feledkezzék
5474 III,  1     |           szégyenére.~Olej megrázkódott.~De azt is megtudják, ki adta
5475 III,  1     |               még valamit a távozó után, de csak a szája mozgott, hanggal
5476 III,  1     |            kihajtotta a nyájat Matyival, de nem költötte fel Anikát,
5477 III,  1     |              poéták szoktak megénekelni, de amely mindig mögötte marad
5478 III,  1     |                   Matyi engedelmeskedik, de el nem gondolhatja, hova
5479 III,  1     |                  mi az a bizonyos dolog, de a bacsa kevély természete
5480 III,  1     |        természete nem tûrt beavatkozást, de még kérdezõsködést sem.
5481 III,  1     |                     faggatá szorongva.~- De nem ám - felelte nyugodt
5482 III,  1     |              küldje a kegyelmes úr után, de ne pecsételje be még ma,
5483 III,  1     |           fáraszd magad, majd kihozom.~- De legalább egy kis fõtt ételt
5484 III,  1     |         mindennap elfelejti a kinézését. De furcsa is az a szerelem!~
5485 III,  1     |                  tenni szokta éjszakára, de amit sohasem tett azelõtt,
5486 III,  1     |                   egy vérbõl való azzal.~De igazi méltóság, hatalom
5487 III,  1     |                  csopp! Lophattok most!«~De bizony nincs igazok; Lapaj
5488 III,  1     |                  egyszerû juhásszá lett, de õ is kint élt a természetben
5489 III,  1     |                 egyik és melyik a másik; de bezzeg a juhász ösmeri mind,
5490 III,  1     |           bármely óriási idegen nyájban, de még a nemzetségét is tudja,
5491 III,  1     |                csalomádét hajhászná (no, de azért ökör, a boldogtalan),
5492 III,  1     |                  azóta el nem felejtett.~De mirõl is beszélne, még ha
5493 III,  1     |              volna az első bűbájos csók,~De e pillanatban a pipám kialudt,~
5494 III,  1     |               szíve reped meg bánatában: de azért mégsem reped meg,
5495 III,  1     |            messze világba elkalandozott, de egy félév múlva megunta
5496 III,  1     |              ritkán fordul meg e helyen, de farkas gyakran. Legföljebb
5497 III,  1     |                  nyolc garas. Nem kevés, de nem is sok, kivált ha egy
5498 III,  1     |               híresebb. Õ nem tudja azt, de más mindenki tudja, mert
5499 III,  1     |                  az uralkodó járványnak, de annyi hálaérzet benne is
5500 III,  1     |             tallért ígért a szerszámért.~De bizony még így sem kapta