Rész, Fejezet
1 1, 9 | idegenre s kérdõleg fordult Mari felé.~Bornemisza bácsi észrevette
2 1, 9 | Nem; hanem… - ellenveté Mari.~- Hanem?~- Rosszabb a muszka
3 1, 9 | hogy kiböffentette az a Mari; Pista bácsi, ha fogja is
4 1, 9 | errõl valakinek?~- Mindössze Mari nõvéremnek.~- Hogyan, Miskával
5 1, 9 | arccal, az öreg Kamuti és Mari egyetlen kérdésére sem felelve,
6 1, 14 | a nevemet; most én Wild Mari vagyok itt.~- Adj hát egy
7 1, 14 | vedd el, legyen a tied.«~Mari egy darabig húzódozott,
8 1, 23 | hagyta a fejére kötni a Mari húgocskám fõkötõjét, s ha
9 1, 24 | legfelsõ garádicsán a kis Mari kisasszony várta a vendégeket.
10 1, 24 | nevelte a kisleányt.~A kis Mari kedves kis pukedlit csinált.~
11 1, 24 | akik még nem ismerték:~- Mari leányom, y -nal Mary… miss
12 1, 24 | várni, mert õ az örömapa, Mari hugom pedig az egyik koszorúlány.~-
13 1, 24 | öreg Csapiczky, leányával, Mari kisasszonnyal, úgyszintén
14 1, 24 | karján jött a kis Csapiczky Mari.~És így tovább, egész hosszú
15 1, 25 | táncosnõ, bizonyos Viganaux Mari, akiért lázban volt akkoriban
16 1, 25 | följegyzé. A szép Viganaux Mari a vendégek mulattatására
17 1, 25 | vacsoráltak, puncsot ittak; a Mari igen szép volt, igen pajkos,
18 1, 25 | élhetnénk.~- Lehetetlen odaadni, Mari. Megmozdulnának az õseim
19 1, 25 | Talán tetszik magának?~Mari elpirult egész a füléig (
20 1, 25 | meghökkent.~- Meg ne csalj, Mari. Te valami rosszban töröd
21 1, 25 | Erre aztán sírva fakadt Mari és sok hímezés-hámozás után
22 1, 25 | csinál ott a papa?~Ez a Mari kisasszonyhoz volt intézve,
23 II, 3 | lánynak látszott az az én Mari keresztlányom.~- Lassú víz
24 II, 3 | holnap meg átjössz hozzám. Mari úgyis meghagyta: elhozzalak.
25 II, 3 | szelíd angyal, becsületes nõ Mari... Szilajan dobbantott lábával
26 II, 3 | voltak összeköttetésben.~- Mari! Mari! - kiáltott Aladár
27 II, 3 | összeköttetésben.~- Mari! Mari! - kiáltott Aladár utána
28 II, 3 | selyem ágyon ott aludt a szép Mari, boldogan, nyugodtan mint
29 II, 3 | megragadta lecsüggõ kezét.~- Mari!~A szép barna asszony talán
30 II, 3 | összeroskadt a padozaton.~Mari ijedt kiáltására befutottak
31 II, 40 | rokon, egy árva leányka, Mari, ki már évek óta ott lakott
32 II, 40 | háztartásban tartoznak élni, s Mari örököstársnéjukat, ki még
33 II, 40 | kötelesek. A ház addig, míg Mari férjhez nem megy, csak azon
34 II, 40 | felét pedig a felneveletlen Mari kapja, s így a többi örökös
35 II, 40 | hozott rokoni életrendet. Mari, mint kiskorú, teljes ellátással
36 II, 40 | jogait egy negyedik gyomorra. Mari már 16 éves, ne adjuk nevelõbe
37 II, 40 | ebéd alatt, melyen a kis Mari elnökölt.~Reggel még gyûlölettel
38 II, 40 | osztozkodhatni (ti. a háznak Mari férjhez menetele elõtti
39 II, 40 | került a kormánygyeplõ.~Mari még könnyelmû gyermek volt
40 II, 40 | hatalmat, melyet reá ruháznak.~Mari kisasszony kevélyen emelte
41 II, 40 | felettünk fog állni, kedves Mari - mondá a költõ. - A bimbó,
42 II, 40 | gondoskodni fogok önökrõl - mondá Mari pártfogói hangon.~- Ön nagyon
43 II, 40 | Nagy kedvem van e házra.~Mari egész a folyosóra kikísérte
44 II, 40 | bárcsak férjhez menne már a Mari! Akkor eladódnék a ház,
45 II, 40 | az utóbbi napokban, midõn Mari 18-ik születésnapja közelgett,
46 II, 40 | sorsosa aludt.~A gonosz Mari meghallgatta mind a hármat,
47 II, 40 | tart, egy hét múlva lesz a Mari születésnapja, s akkor majd
48 II, 40 | nyílik a szemetek!~Egy napon Mari azt mondta az ebédnél kipirult
49 II, 40 | különös - hebegé Ardon.~Mari arca lángba borult. Nagy
50 II, 40 | halljuk talán most, édes Mari - szólt Zengõ -, ön oly
51 II, 40 | elérkezett a várvavárt nap, Mari 18-ik születésnapja. A nagy
52 II, 40 | asztalnál, várva a szép Mari ajkának megnyílását. Oh,
53 II, 40 | megnyílását. Oh, mit fog mondani?~Mari türelmetlenül nézegetett
54 II, 40 | teríték volt. Kit híhatott meg Mari? Bizonyosan azokat várja.~
55 II, 40 | is a háznál. Én, uraim, a Mari kisasszonnyali eljegyzési
56 II, 40 | kedves bátyám - pajzánkodék Mari, kezet nyújtva az ifjúnak.~-
57 II, 40 | megösmerkedtem Marival. Mari mindenbe beavatott.~- Ah,
58 II, 40 | György mosolyogva -, hogy Mari elfogadhat s zavaratlanul
59 II, 45 | Elsõ és egyedüli szerelmem Mari volt.~Mari egy tündérszépségû
60 II, 45 | egyedüli szerelmem Mari volt.~Mari egy tündérszépségû leány
61 II, 45 | Sziklay Emma. Egyszóval a Mari igen szép leány volt. Õrülten
62 II, 45 | minden enemû kísérlete.~Mari becsületes nõ maradt és
63 II, 45 | ünnepélyeken részt veend.~Mari azt mondta nekem, hogy ez
64 II, 45 | gyönyörteljes pillanat is. Mari ott feküdt a patyolat selyem
65 II, 45 | temessenek el Szibériába.~Szegény Mari, mi történt veled? Mi lesz
66 II, 59 | MARI RÓZSÁI~1877~Párizs nemcsak
67 II, 59 | nemben, mint a kis Lebrun Mari.~Ily körülmények közt azt
68 II, 59 | ellenkezõ, amint azt a Lebrun Mari példája is mutatja.~Lebrun
69 II, 59 | példája is mutatja.~Lebrun Mari szegény árva leány volt.
70 II, 59 | nyílását...~Igen, igen, Mari - szokta mondogatni. - Az
71 II, 59 | lakónk lehessen.~A szegény Mari tehát a legnagyobb zavarban
72 II, 59 | Íme, asszonyom - felelt Mari elfogódva, s a két gyönyörû
73 II, 59 | nagyságos asszonyom! - felelte Mari sóhajtva.~- Akkor kénytelenek
74 II, 59 | vigasztalta meg az elhagyottat. Mari most már képes lesz reggel
75 II, 59 | Másnap reggel, midõn Mari felkelt, hogy a marquisnõ
76 II, 99 | velõt hasító fájdalommal. Mari! Mi lett Mariból? hörgé,
77 II, 99 | szépségeivel. Ezt szerette tehát Mari oly nagyon. Ez itt a számûzött
78 II, 99 | dobbanása a Marié...~- Boldog Mari! - sóhajtott Edith.~A délutáni
79 II, 99 | képzelõdés szülöttei, a szegény Mari elbeszéléseinek kísértgetõ
80 II, 99 | közzétenni, hogy Berényi Mari fontos ügyben kéretik megjelenni,
81 II, 99 | nem lesz ártalmas közölni Mari ittlété, ragaszkodó szerelmét
82 II, 99 | merre lehet most a szegény Mari? Ugyan fogja-e Pál kívánni
83 II, 99 | minden erejét megfeszíti Mari föllelésére. Õ fog, a gyenge
84 II, 99 | számára, ki senki más, mint a Mari sokat emlegetett võlegénye.
85 II, 99 | meg fölgyógyulását, ahol Mari lakott. Éppen evégett akartam
86 II, 99 | részletesebben beszélgethetne Mari itt tartózkodásáról.~- Igaz! -
87 II, 99 | hagyassék, amint az utolsó lakó, Mari, ott tartózkodása alatt
88 II, 99 | ki sokat beszélt Mariról, Mari nagy szerelmérõl, s ki különben
89 II, 99 | ott húzta ki az ágyban, Mari volt szobájában, hol minden
90 II, 99 | porlepte tárgyat elérje.~- A Mari fátyla! - mondá Edith -
91 II, 99 | itt feledte szegény.~A Mari fátyla! A Mari fátyla! ez
92 II, 99 | szegény.~A Mari fátyla! A Mari fátyla! ez a mondat hangzott
93 II, 99 | zenéjének is ez volt refrénje: A Mari fátyla! A Mari fátyla!~A
94 II, 99 | refrénje: A Mari fátyla! A Mari fátyla!~A beteg megdicsõülve
95 II, 99 | sebesebben ver tõle.~- Ha szegény Mari tudná - rebegé Edith.~-
96 II, 99 | Londonba. Majd sorba vette Mari rokonságát, nálok próbálva
97 II, 99 | bepecsételéséhez is bizonyosan Mari húgom tartotta a pecsétviaszokat;
98 II, 99 | azon hitében, miszerint Mari még mindig itt Londonban
99 II, 99 | hol csak gyaníthatta, hogy Mari õt keresvén, megfordulhatott.
100 II, 99 | alkalmazva. E leány vitte ki a Mari holmiját a kocsira, s mint
101 II, 99 | kész önt odavezetni, ahol Mari lakik, vagy lakott...~Pál
102 II, 99 | helyen lakhatik már azóta Mari! Félév nagy idõ.~- Pál úr,
103 II, 99 | vagy lakott-e egy Berényi Mari nevezetû miss, ki mintegy
104 II, 99 | minden, amit óhajtottak. Mari ott lakik abban a házban,
105 II, 99 | engedé a fekete ereklyét, a Mari fátylát.~Edith összerezzent.~-
106 II, 99 | kosarat, lehetséges az? De hát Mari?~- Marit nem lehet föltalálni
107 II, 99 | a szívnek jogai vannak. Mari meg is halhatott azóta,
108 II, 99 | szalmalángnál? Addig, míg a Mari fátylát keblén hordozza,
109 II, 99 | dobott oda martalékul.~- A Mari fátyla! - kiáltá Edith utána
110 II, 114| ahogy a levelet elküldtem, a Mari húgom jött erre keresztül,
111 II, 127| felpillantana az epedezőkre.~Bodner Mari vézna, beteges teremtés
112 II, 127| szerelemre.~Akit Bodner Mari meg fog csókolni valaha
113 II, 127| az éjszaki sark együtt.~Mari, bár olyannak tûnt föl,
114 II, 127| a rendõrfõnöki hivatal.~Mari olyan, mintha elõkelõ hölgy
115 II, 127| macskaszemeknek nevezett.~Mari vigasztalhatatlan maradt,
116 II, 127| így szólt:~- Milyen világ, Mari, milyen világ!~Máskor megint
117 II, 127| után:~- Gyengül az ember, Mari. Öregszünk. Nagyon öregszünk.
118 II, 127| fölöstököm«-jét fogyasztja, Mari kisasszonyt nem szûnik meg
119 II, 127| meglehetõsen szemtelenül megtekinti Mari kisasszonyt.~- Egy doboz
120 II, 127| fickónak, hogy megízlelem.~- Mari! - mondja Bodner úr egyhangú
121 II, 127| mondá Kaziray bosszúsan.~Mari éppen e pillanatban jött
122 II, 127| ha csak ez a baj - mondá Mari csendesen -, azon könnyen
123 II, 127| Kegyed talán tudja lakását?~Mari szomorúan rázta fejét:~-
124 II, 127| selmeci pipákat bontva ki.~Mari hévvel folytatá:~- Az igen
125 II, 127| rá szegénykének - mondá Mari érzékenyen -, hogy én lengyelül
126 II, 127| fordíthatta azt le németre?~Mari arcán ritka vendég jelent
127 II, 127| összetépte: »Nem úgy, kedves Mari! - mondá - neked nem szabad
128 II, 127| önt lakcímérõl értesítse?~Mari szép márványhomloka elborult.~-
129 II, 127| tisztelnem kellett akaratát.~Mari nagy égõ szemeiben könnyek
130 II, 127| kisasszony!~II. KOZENSZKY LÁSZLÓ~Mari szeretetreméltó félénkséggel
131 II, 127| beteghez közelgett, hogy a Mari karja, mely az övén nyugszik,
132 II, 127| a spanyolfal mögé húzva.~Mari az ágyhoz közeledik.~- Uram -
133 II, 127| és ösmerem önt - felelt Mari. - Ön Kozenszky László.~-
134 II, 127| kegyed?~- Az én nevem Bodner Mari.~A beteg gondolkozni látszott.~-
135 II, 127| szoktam hazudni, uram! - mondá Mari szigorú hangon.~Kozenszky
136 II, 127| de az ész növekszik...~Mari alkalmat talált most vidámabb
137 II, 127| ismét sötét éjt borított a Mari által nyitott résre, honnan
138 II, 127| már valaha, vagy szeret-e?~Mari arca lángba borult.~- Oh,
139 II, 127| kérdése, egy kétségbeesetté...~Mari összeszedte magát és mosolygott.~-
140 II, 127| õ nem érti önt! - szólt Mari erõltetett nevetéssel, sejtelmével
141 II, 127| Nem értem önt - mondá Mari, figyelmesen nézve a beszélõ
142 II, 127| ablakai keletre nyíltak.~Mari most már értett mindent.~-
143 II, 127| Október ötödike - felel Mari remegõ hangon.~A beteg indulatosan
144 II, 127| úr! Gábor úr! - kiáltott Mari ijedten. - Miska! Miska!~
145 II, 127| Miféle dolog ez? - szólt Mari, megrázva karját.~- Oh,
146 II, 127| egy harapás levegõt sem.~Mari, míg Gábor az orvosért járt,
147 II, 127| Boldog Anna! - sóhajtott Mari.~A délutáni napfény néhány
148 II, 127| fejéhez, mind neki jutott.~Mari elgondolta, hogy a napsugár
149 II, 127| gondolatoknak: »A gyakorlati irány, Mari! és semmi egyéb, Mari!«~
150 II, 127| irány, Mari! és semmi egyéb, Mari!«~De hiszen gondolkozni
151 II, 127| kétségbeejti, üdvözíti.~Ah, a Mari gondolatai nem ilyenek!
152 II, 127| bácsi közelségét jelentve.~Mari megrezzent, mint a tetten
153 II, 127| zsörtölõdék vén, de hû inasával, Mari észrevétlenül kiosont, magányt
154 II, 127| semmit sem tudok - mondá Mari szilárdan -, csak azt, hogy
155 II, 127| dolgára, uram!~A megbántott Mari némán, indulataival küzdve
156 II, 127| lehet, uram - mosolygott Mari -, hogy ily rendkívül nagyító
157 II, 127| s javait visszakaphatja.~Mari el nem fojthatott egy sóhajt.~-
158 II, 127| szinte megszokta már, hogy Mari vigasztalja; az õ szavától,
159 II, 127| ruganyosságát. Mi is volna a világ Mari nélkül? kongóbb, üresebb!
160 II, 127| hanyatt estem örömömben.~Mari szíve elszorult.~- Az új
161 II, 127| lehetett volna fülemnek ennél!~Mari borult, elmélyedt arccal
162 II, 127| címû vendéglõben. Siker, Mari kisasszony, lehetõ siker!
163 II, 127| tudva, szõke-e vagy barna.~Mari némán intett fejével.~-
164 II, 127| ezt akarja mondani.~- Oh, Mari - mondá Gábor úr és ebben
165 II, 127| meggátlását célozta?~Hát Mari? Hozott-e édes álmot az
166 II, 127| Gábort annyira melegítette. Mari egészen másról álmodozott!
167 II, 127| szakasztott az Annáé volt. Mari fölébredt s megrezzent:
168 II, 127| ajtón.~- Szabad! - szólt Mari fölugorva, a beközelgõ eseménytõl
169 II, 127| várom be itt azt az urat...~Mari meg nem állhatta, hogy szívébõl
170 II, 127| téríteni Kaziraynak. Úgy van, Mari, kétszeri utamat kocsibérrel.~
171 II, 127| várta a száz forintos urat. Mari pedig az igazi tudósítást.~
172 II, 127| és végighallgatni való.~Mari is ezt gondolta magában,
173 II, 127| eltelve.~- Valóban? - rebegé Mari. - Talán említett?~- De
174 II, 127| szobaúr valamit kívánt, Mari sietett annak eleget tenni.
175 II, 127| levegõn: ezen idõt kizárólag Mari társaságában tölté, fölkereste
176 II, 127| Az Anna fátyla! - mondá Mari - itt feledte szegény.~Az
177 II, 127| De ne nevessen ki, édes Mari. Lássa, milyen bolond vagyok...~
178 II, 127| milyen bolond vagyok...~Mari nem felelt; most már az
179 II, 127| utolsó napokat«, mint nevezé, Mari és Gábor társaságában töltötte.~
180 II, 127| érezték magukat mind a hárman.~Mari egy idõ óta feltûnõen hidegebb,
181 II, 127| tavaszi napon így szólítá meg Mari:~- Türelmetlenül vártam,
182 II, 127| Hisz ez illetlen lenne...~- Mari, Mari, mi történt önnel?
183 II, 127| illetlen lenne...~- Mari, Mari, mi történt önnel? Azelõtt
184 II, 127| Miféle nyomra? Mi tárgyban?~Mari a szemrehányás rezgõ hangján
185 II, 127| le vagyok kötelezve édes Mari. Isten látja, mit érzek...
186 II, 127| megyek.~- Menjünk együtt.~Mari csak egy percig habozott;~-
187 II, 127| Kozenszky Marinak diadalmasan.~Mari néhány hatost csúsztatott
188 II, 127| fejét a kocsi vánkosára. Mari némán húzódott a szögletbe,
189 II, 127| Annának!~- Õ nem lesz már ott, Mari! - mondá Kozenszky fojtott
190 II, 127| dobbant szíve, hirtelen a Mari keze után nyúlt, egy kimondhatatlanul
191 II, 127| remegõvé vált hangon mondá, Mari kezét gyöngéden elrántva
192 II, 127| elrántva a kilincstõl:~- Oh, Mari! Ne forduljunk vissza innen,
193 II, 127| nélkül? Még most lehet, Mari!~A márványkisasszony szép
194 II, 127| Berger kisasszonyra, de Mari szótlansága megfagyasztá
195 II, 127| Kerepesi úti házhoz értek, Mari hirtelen felrántá az ajtót
196 II, 127| bizonytalanság poklával! Mari! édes Mari! tudja meg elõbb,
197 II, 127| bizonytalanság poklával! Mari! édes Mari! tudja meg elõbb, hogy én
198 II, 127| kimondhatlanul!... Legyen nõm!~Mari, mint az álomlátó, behunyt
199 II, 127| Feleljen nekem erre, Mari! - suttogá a széthullott
200 II, 127| ereklyét, az Anna fátylát.~Mari összerezzent.~- Feleljen,
201 II, 127| összerezzent.~- Feleljen, Mari! - sürgeté az ifjú.~- Erre
202 II, 127| szilárd léptekkel nyitott be Mari szobájába. Egy nemes elhatározás
203 II, 127| szereti.~- Igaz - szólt Mari -, de ki felel nekem, hogy
204 II, 127| pamlagon ült beszélgetve, Mari pedig az asztalnál állott.~
205 II, 127| Az Anna fátyla! - kiáltá Mari önkéntelenül utána kapva.~
206 II, 127| ezt? Miért tette? - rebegé Mari mintegy álomból felocsúdva.~-
207 II, 127| felocsúdva.~- Önért, kedves Mari, egyedül önért - sóhajtá
208 II, 127| a »legboldogabb ember«.~Mari odahajolt az ifjúhoz és
209 III, 2 | fölrázott mindnyájunkat a Mari néni sikoltása a szomszéd
210 III, 2 | kisleánykának lett valami baja. Mari néni szétbontott hajjal
211 III, 33 | AZ ÜRES BÖLCSŐ~1882~A Mari babát kivitte a dajka messze-messze.
212 III, 33 | bébé«-csokorra kötöttek.~Mari baba még sohasem látott
213 III, 33 | zsongott az élettõl. A kis Mari baba sohase látott ilyet.
214 III, 33 | nem nyalogathatta meg a Mari babát, mert a Mari baba
215 III, 33 | meg a Mari babát, mert a Mari baba kiment sétálni és csak
216 III, 34 | Most már bizonyos, hogy Mari se ment el. Ejnye, de jó,
217 III, 37 | billétes leányt! - Lakatos Mari a legcsúnyább!~Felkiáltások
218 III, 37 | legrútabb! Éljen Lakatos Mari!« Valamelyik ferencvárosi
219 III, 37 | emberpalánták között is. Lakatos Mari meg úgy megörült a piros
220 III, 37 | kísérni.~De sajnálatomra a kis Mari nem ment egyenesen be a
221 III, 37 | Gyuszi? - kérdi Lakatos Mari szelíden. - Ugyan már megint
222 III, 37 | szegény! - mondá Lakatos Mari. - Lássuk csak, hátha segíteni
223 III, 37 | megveszik azt az urak.~A kis Mari visszafordult, de útját
224 III, 65 | aztán úgy esett, hogy a Mari húgomat kellett elvinni
225 III, 65 | bácsi. - Te pedig maradj itt Mari, mindjárt visszajövünk.~
226 III, 65 | kis piros kendõcskéje.~- Mari, Mari! Hahó!~Kikötöttek
227 III, 65 | piros kendõcskéje.~- Mari, Mari! Hahó!~Kikötöttek a révészek
228 III, 96 | Márton uram nejét, a jó Mari nénit látogatta meg. (Mari
229 III, 96 | Mari nénit látogatta meg. (Mari néni sehogyse tudta elképzelni,
230 III, 102| apjánál s nem a testes szõke Mari.~Az alispán hivatalszobái
231 III, 102| alispán leánya, a másik meg Mari, a testvére.~- Anna kisasszony!
232 III, 102| szerencsére nem hallották. Mari nevetni kezdett az elmúlt
233 III, 102| hosszú hallgatás következett. Mari valami dalt dúdolt, nem
234 III, 102| kiáltott fel e pillanatban Mari -, hogy megyünk itt át?~
235 III, 102| piros csizmáink - sóhajtott Mari.~- A lábuk a csizmákban
236 III, 102| könnyen nekünk szalad az este.~Mari rögtön ráállt, felfogtam,
237 III, 102| és örökké fogom szeretni.~Mari vidáman szaladt felénk egy
238 III, 127| legtehetségesebb, de ha nekem mégis a Mari tetszik jobban. Pedig a
239 III, 127| tetszik jobban. Pedig a Mari ostoba egy kicsit. De éppen
240 III, 127| hogy fölszáll az ázsióm Mari elõtt!~- No, mit mondott? -
241 III, 127| kerten át a színfalak közé.~Mari elém jött messzirõl, és
242 III, 127| hittem, hogy más valaki…~Mari önkéntelenül felsóhajtott,
243 III, 127| hagyhatom annyiba.~Mi lesz, ha Mari nem találja meg a másik
244 III, 148| felesége (a környék derék »Mari nénije«) nagymérvû idegrohamokban
245 III, 148| Sem õ nem volt süket, sem Mari néni nem volt ideges, de
246 III, 148| hajtotta Alsóérdre, a jó Mari nénit meglátogatni.~Mari
247 III, 148| Mari nénit meglátogatni.~Mari néni sehogy sem bírta elképzelni,
248 III, 148| össze-vissza csókolta nemcsak Mari nénit, hanem dacára lompos,
249 III, 148| bezzeg fölemelte a magáét Mari néni a csípõire rakván a
250 IV, 1 | Ilonka ijedten -, a Bilinyi Mari mondta, hogy az õ mamájának
251 IV, 88 | nem megy az ember semmire.~Mari is szert tett mamára, s
252 IV, 88 | karján egy hölgy volt.)~Mari szemrehányólag tekintett
253 IV, 88 | az asszony? - kérdé mohón Mari. Ez volt az elsõ kérdése.~-
254 IV, 88 | Meg fogom tudni - szólt Mari gyanakodva, s alkalmasint
255 IV, 88 | idáig? - sürgeté a férj.~Mari mindent elbeszélt.~- Elhagytál.
256 IV, 88 | jöhessek. Mert én szeretlek, Mari, esküszöm s nem akarok nálad
257 IV, 88 | Majd meglátom - szólt Mari félig könnyezve, félig boldogan.~-
258 IV, 88 | a lakásodat.~A hiszékeny Mari megnyugodott ebben s boldogan
259 IV, 88 | ajtaján.~- A férjem - gondolta Mari s hirtelen kiugrott az ágyából,
260 IV, 88 | egy rendõr:~- Ön foglyom.~Mari fölsikoltott.~- Én? Az lehetetlen.~-
261 IV, 88 | a férjem volt! - kiáltá Mari és aléltan összerogyott.~
262 IV, 88 | ki Márianosztráról.~A kis Mari természetesen mindenütt
263 IV, 121| bolondozz, János!~- Hogy õ az. A Mari.~- Miféle Mari? Hisz ez
264 IV, 121| Hogy õ az. A Mari.~- Miféle Mari? Hisz ez Róza… becsületemre
265 IV, 121| becsületemre mondom, nem Mari.~- Igaz, igaz - szólt a
266 IV, 137| kormánynak vannak eszméi.~A Mari húgocskám~Máli néni ezalatt
267 IV, 137| igaz, nini: Hol van az én Mari húgom?~- Hát nem hallottad,
268 IV, 146| levélben. Gyönyörû kombináció! Mari a sósfürdõbe megy anyjával,
269 IV, 146| idenyújtotta a levelet.~Tóth Mari értesíti, hogy anyja hirtelen
|