Rész, Fejezet
1 1, 1 | házasítani.~Jancsi szomorúan mosolygott.~- Nem lehet.~- Ne rezonérozz,
2 1, 2 | visszatekintett rájuk és - nem mosolygott.~AZ EGZEKÚCIÓ~Estefelé volt
3 1, 2 | izmos markából.~Az agglegény mosolygott.~- Az nekem mindegy, aranyos
4 1, 2 | huszonkilenc éves fiatalember! - mosolygott az öreg herceg.~Alphonsine
5 1, 2 | Ah! az én leányom? - mosolygott a zsidó. - Hogy vehetne
6 1, 3 | amelynek az olyan nagyon mosolygott, mint egy beszélni nem tudó
7 1, 3 | A két úr összenézett és mosolygott.~- Adja elõ szaporán. Mielõtt
8 1, 4 | orvos fejét csóválta és mosolygott. Erzsike pedig úgy érezte
9 1, 4 | Fogtõyn kívül nincs.~Miklós mosolygott.~- Nincs, - de lesz. A nagy
10 1, 4 | Márton!~Az orvos keserûen mosolygott. Erzsike tagjain hideg borzongás
11 1, 9 | szerette, soha senki sem mosolygott rá, talán még az édesanyja
12 1, 11 | özönvíz elõtt írtak így - mosolygott Tereskey. - Elmehet kend!
13 1, 11 | kötni?~Erre aztán még jobban mosolygott mindenki. Úgy illik az,
14 1, 11 | Egészen zsidó logika! - mosolygott Tereskey, meglökve a fõbírót. -
15 1, 12 | Gergely uram ravaszkásan mosolygott:~- Hát mégis igaz lesz,
16 1, 13 | alatt. No, hát semmi az, mosolygott a tanár úr szomorúan. Az
17 1, 13 | kísértetek is vannak benne? - mosolygott Druzsba úr.~- Egy mindenesetre
18 1, 13 | kitágulva repkedtek.~Édesen mosolygott, mire még szebb lett és
19 1, 13 | keresztapád van? - S fájdalmasan mosolygott.~A leány letépett egy gyertyánfalevelet
20 1, 13 | pénteken fogadna.~Az idegen mosolygott.~- Ön áldott jó ember, Druzsba
21 1, 13 | igen felelt, csak éppen mosolygott bágyadtan, betegesen.~-
22 1, 14 | kalitka ijesztett meg úgy? - mosolygott Balduin. - Nos, mi csodálkozni
23 1, 15 | gyermek már fönn volt és mosolygott. Takarója lecsúszott, ingecskéje
24 1, 15 | teszlek?~Gergely boldogan mosolygott és nagy pillájú szemeit
25 1, 15 | madártojásokkal és boldogan mosolygott, kedveskedve mondván a királynak:~-
26 1, 16 | hozni.~A király nyájasan mosolygott, aztán így szólt:~- Meg
27 1, 17 | litván asszonyka zavarodottan mosolygott:~- Isten hozta nálunk, Kaszperek
28 1, 17 | csinos szõke õrnagyné bájosan mosolygott. És egy kacér pillantást
29 1, 17 | rendõrfõnök titokzatosan mosolygott.~- Hátha úgy is van, hogy
30 1, 18 | Körmöczy bácsi.~- Ah, ön az? - mosolygott, és odanyújtotta a kezét.~
31 1, 18 | Mire a csendbiztos gúnyosan mosolygott, kifejtvén, hogy miután
32 1, 18 | rám nézett a falról és mosolygott, integetett, még hunyorgott
33 1, 19 | ember szájából.~A grófné mosolygott:~- Lehetséges, hogy a hatodik
34 1, 19 | Bizony nem rajtam múlt - mosolygott az asszony azzal a magyaros,
35 1, 20 | valaha ilyet?~Az gúnyosan mosolygott a patkó alakban lelógó bajusza
36 1, 21 | szétállva.~- Az ám, látom már - mosolygott a Kápe-rápe Mihály, a szemöldökeit
37 1, 21 | tett elõbbre, hanem csak mosolygott, fitymálón, megvetõleg.~
38 1, 21 | uram. Asszony vagyok én.~Mosolygott egy kicsit, miközben hamisan
39 1, 23 | szennyesét; ámde Prakovszky csak mosolygott, egyre mosolygott és mikor
40 1, 23 | Prakovszky csak mosolygott, egyre mosolygott és mikor a szónok azzal
41 1, 23 | No, ugye visszaadja?~Rám mosolygott várakozásteljesen. Soha
42 1, 23 | én jó nagyapám hamiskásan mosolygott, ahogy õ szokott, amikor
43 1, 24 | nem asszonyra.~Boldogan mosolygott, ahogy csak egy bolond poéta
44 1, 24 | összenéztek, de senki se mosolygott, egyszerre tízen is nyújtották
45 1, 24 | mégis bizonyos fölénnyel mosolygott, mintha mondaná: »Ugyan,
46 1, 24 | Babaj, a prímás, ravaszul mosolygott, aztán rárántotta a Gott
47 1, 24 | púpos emberke volt, nyájasan mosolygott, mikor bemutattam magamat.
48 1, 25 | parancsolt. Molnár Pál még mosolygott is, az igaz, hogy keserûen.
49 1, 25 | elõször, csak az agyagcserép mosolygott rá nyájasan, ismerõsen.~
50 1, 25 | megtapogatni a bajuszát.~Málnay mosolygott. Talán bosszantotta is egy
51 1, 25 | bosszantotta is egy kicsit, de mosolygott. Mit is tehetne egyebet
52 1, 26 | Borcsánszky fitymálóan mosolygott.~- Úgy ismerem pert egeszet,
53 1, 26 | forintocskát.~Hlavatsek fölénnyel mosolygott.~- Minek volna az a tekintetes
54 1, 26 | Hlavatsek pedig szinte jót mosolygott a gyér bajusza alatt, mert
55 1, 27 | elõtt. A különc vidáman mosolygott és a kezeit dörzsölte: »
56 1, 27 | méltóságos báróról.~Balassa mosolygott rejtélyesen, titokzatosan,
57 1, 27 | Ugyan rosszul tették - mosolygott Balassa -, hogy másodszor
58 1, 27 | hangon.~Krúdy fölénnyel mosolygott.~- A báró úr rosszul ítéli
59 1, 29 | Kozsibrovszky pedig édesdeden mosolygott, szerette, ha megbotránkoznak
60 1, 29 | A Zsuzska nagy fölénnyel mosolygott, és a csípõjére tette az
61 1, 29 | van, mutasd meg!~A hadnagy mosolygott.~- No, nem, csak levelet
62 1, 31 | kell. Maga Kupolyi csak mosolygott csöndesen, ahogy a betegek
63 1, 31 | s olyan nyájas volt, úgy mosolygott az öregre, hogy egészen
64 1, 31 | víg a Kupolyi öreg porta. Mosolygott ott minden megint. A nagyasszony
65 1, 32 | csónakozni ment a kasznárné; mosolygott a tó és éppen olyan halavány
66 1, 32 | földesúrnak?~Szoltsányi mosolygott:~- Mert sohase kérdezte.~
67 1, 34 | mivégre? ~Máli néni ravaszul mosolygott. Pedig nem jól állt neki,
68 1, 34 | én is…~- No, ugye, ugye - mosolygott Kolosy megkönnyebbülve -,
69 1, 34 | visszafordult az ajtóból, mosolygott, és a mosolyában volt valami
70 1, 34 | rokonszenves fiút.~Kolosy mosolygott, úgy tett, mintha tetszenék
71 1, 35 | Kozsibrovszky rejtélyesen mosolygott.~- Hát az majd kitudódik.~
72 1, 35 | elhozta a szép asszonynak.~Az mosolygott rá, megszagolta, de nem
73 1, 35 | mienk.~Kozsibrovszky vidáman mosolygott befelé, gondolván magában,
74 1, 35 | bölény is van?~- Meglehet - mosolygott Kozsibrovszky.~S csakugyan,
75 1, 35 | hozzájutok - és hamiskásan mosolygott, mert hamar megbékülnek
76 1, 35 | Antoniusszal. Antonius fölényesen mosolygott: »Hasztalan töröd magad,
77 1, 35 | Kozsibrovszky felé, bágyadtan mosolygott és rejtélyesen, hamiskásan
78 II, 2 | sportkülönösségeket, nem is mosolygott szeme közé ismerõseinek,
79 II, 2 | izzadó homlokát és újra mosolygott: a nemzetõrtiszt pedig felkelt
80 II, 2 | ecsetével.~Az öreg táncmester mosolygott és azt mondta:~- Teringette!
81 II, 2 | olykor a fejét csóválta és mosolygott folytonosan: de ez a mosolygás
82 II, 3 | Kádas Laci titokteljesen mosolygott:~- Nem lehet.~Aladár is
83 II, 3 | csóválták, Stofi fiskális mosolygott s utána iramodván Aladárnak
84 II, 4 | dolog!~Még Stofi fiskális is mosolygott; pedig õ nem szokott ingyen
85 II, 4 | Sárika.~Augusztin úr is mosolygott, azután karonfogván az öreget,
86 II, 4 | még egyszer megfordult és mosolygott, azután mutogatott valamit,
87 II, 4 | Az én tisztem rejtélyesen mosolygott, azután barátságosan megfenyegetett
88 II, 6 | 3« volt.~Aztán jóízûen mosolygott.~Valami pajkos gondolat
89 II, 7 | üvegajtón keresztül s ravaszul mosolygott, midõn látta, hogy az asztalon
90 II, 11 | nem jutott. Persze, hogy mosolygott rajta és azt gondolta magában:~-
91 II, 17 | puhafaasztalra. Kutlikné felém mosolygott, mintha mondta volna. »Oh,
92 II, 24 | szabó lánya is.~Kerecsy mosolygott régi vén cselédjén, ki szentül
93 II, 24 | nincs olyan!~Aladár pedig mosolygott és boldog volt. Tetszett
94 II, 25 | diskurzus benyomása szerint mosolygott, vagy alig észrevehetõ helyeslõ
95 II, 25 | rossza« sikerétõl!~A költõ mosolygott.~- Voltak is nekem ismerõseim?
96 II, 33 | Az öreg csak bajusza alá mosolygott s azt mondta, hogy várjatok,
97 II, 33 | magyar arca volt. Mindig mosolygott, mikor beszélt.~- Lássák
98 II, 35 | aztán a derék dolog.~Dupin mosolygott.~- Ha önnek szívességet
99 II, 37 | tanító jóságos, nyájas arca mosolygott le; a falon függõ ábrák
100 II, 37 | ahelyett rend és tisztaság mosolygott mindenünnen, s a kapuban
101 II, 38 | volt, az egész természet mosolygott, a korai virágok illatot
102 II, 40 | egymást...~A legderültebb ég mosolygott tehát kezdetben a sokak
103 II, 40 | szomszédok. És még egy ideig mosolygott volna is a béke e derült
104 II, 41 | fuccs lett.~Laci jóízûen mosolygott.~- Tudod mit, fiú - mondja
105 II, 42 | öt év alatt. Május elején mosolygott, éppen mint a feleségem
106 II, 45 | elõdje vitt véghez.~A császár mosolygott a toaszt alatt, aztán Federoff
107 II, 51 | unalmas...~Henriette gúnyosan mosolygott.~Lamiel arcát láng borította
108 II, 52 | és szokatlanul nyájasan mosolygott, ugrált örömében, madarat
109 II, 58 | 1877~Piros hajnal hasadt, mosolygott a mennybolt, nevettek a
110 II, 60 | közepén elragadó szépen mosolygott a fehér rózsa. Megcsókolta
111 II, 65 | mert a szerencse most sem mosolygott rá. Balga, szánalomra méltó
112 II, 70 | szürke szemû ember volt s rám mosolygott.~- Nyugodt lehet ön, uram -
113 II, 72 | a menny minden üdvössége mosolygott felé.~Oh, boldogság ezért
114 II, 72 | és elrohant.~A kereskedõ mosolygott, kivette zsebébõl az imént
115 II, 77 | közvizsgán, Szeremley édesen mosolygott, megveregette vállamat s
116 II, 89 | valamivel barátságosabban mosolygott elém. - Jutalmul meghíttam
117 II, 94 | legérzékenyebben, mindig nyájas volt és mosolygott, de ha a hintó ellen mertem
118 II, 95 | ment ott a nagy ûrben s még mosolygott is. Apró kékes felhõk pajkoskodtak
119 II, 95 | vele.~A nemzetes asszony mosolygott.~Oh ilyenek a nagyapák! -
120 II, 99 | legjobbat...~Ralph Ihon mosolygott.~- Bizonyára nagy tisztelet,
121 II, 99 | Edith összeszedte magát s mosolygott.~- Nem, uram, én még nem
122 II, 99 | nagyon rövidlátó lehet, Sir - mosolygott Edith -, hogy ily rendkívül
123 II, 109| nincs itt.~A szépasszony mosolygott és a fejét rázta... Megfenyegetett
124 II, 117| csak.~A szép leány álnokul mosolygott arra a szóra, hogy õ nagyon
125 II, 122| Önök mûvészek.~Sprenger mosolygott.~- Van benne valami, uram.
126 II, 123| szellõ.~Mind a két gyermekfõ mosolygott.~- Isteni csoda! - dünnyögte
127 II, 127| a legjobbat...~Kaziray mosolygott.~- Bizonyára nagy tisztesség
128 II, 127| Mari összeszedte magát és mosolygott.~- Nem, uram, én még nem
129 II, 127| rövidlátó lehet, uram - mosolygott Mari -, hogy ily rendkívül
130 III, 1 | leereszté nagy szempilláit és mosolygott.~- Vagy ha az sem elég,
131 III, 1 | fölnyitá szemeit és nem mosolygott.~- A szívnek bajos parancsolni.
132 III, 1 | mikor felébredtek, a gyermek mosolygott a fölelevenedett állatnak,
133 III, 1 | melybõl finom paprikáspörkölt mosolygott eléjök.~- Tessék hozzálátni,
134 III, 1 | brezinai bacsánál.~A vendég mosolygott.~- Bárcsak mindennap ehetném.~
135 III, 2 | arcát, az égbolt nyájasan mosolygott. A füvek nevettek rá az
136 III, 2 | nap s az egész Bágy völgye mosolygott. Távol a gózoni pléh-fedeles
137 III, 2 | nyitotta ki a szemecskéit s mosolygott.~- Megtaláltál, Kovács Maris,
138 III, 3 | világi foglalkozása) édesden mosolygott azon a kedélyes furfangon,
139 III, 3 | utalt, s szelíd furfanggal mosolygott az ősi kaptafa mellett.~
140 III, 3 | emiatt nemegyszer; de õ mosolygott.~- Hagyjanak engem - mondá -,
141 III, 5 | az égbolt pedig nyájasan mosolygott. A füvek nevettek rá az
142 III, 11 | este, mint egyébkor, s nem mosolygott rá reggel. El volt veszve
143 III, 15 | eszembe.~A dada ravaszul mosolygott és csak a fejét rázta, hogy
144 III, 24 | komolyan venni.~A szolgabíró mosolygott, a büszke címerek is mosolyogtak
145 III, 38 | sem volt.~Sándor gúnyosan mosolygott. Meg se apprehendáltam rá.
146 III, 38 | ruházkodik…~S pajkosan mosolygott hozzá.~Sándor elpirult s
147 III, 66 | ugye kópé?~Dercs vitéz mosolygott, hanem Anna arca elsötétült
148 III, 71 | hogy bevegyék.~S ezen még mosolygott is Ágnes néni.~Hanem úgy
149 III, 72 | keresztül. A szõke úrra mosolygott. S lehet, hogy most már
150 III, 76 | gyilkosságon kezdi.~Háziasszonyom mosolygott.~- Persze hogy furcsa… s
151 III, 79 | fotográfus átvette a névjegyet és mosolygott.~Erre aztán észhez jöttem,
152 III, 79 | forintot, mire a fotográfus nem mosolygott, hanem letaszította a székrõl
153 III, 83 | apád«! - mondá.~A gyermek mosolygott. Talán értette!~Délután
154 III, 87 | Erzsikével körülérjen.~Erzsike mosolygott, aztán megfenyegette Nellit,
155 III, 91 | a teaöntés tett rabjává.~Mosolygott, azután felsóhajtott kedves,
156 III, 97 | barátom rajzolni.~- Engem? - mosolygott, s lopva megsodorintotta
157 III, 102| Úgy tetszett nekem, mintha mosolygott volna, ragyogó nap verõfénye
158 III, 102| Harmadnap az alispán is mosolygott ravaszul, mikor megjött
159 III, 102| öntötte a természetre. Minden mosolygott, még a felhõ is, amint bolondozék
160 III, 128| hogy megöleljen. De sem nem mosolygott, sem örömet nem mutatott.~
161 III, 135| Édesanyám már messziről boldogan mosolygott a kosár elé. (Alighanem
162 III, 138| borús volt. A napfény nem mosolygott erre az esküvõ-napra. Komor,
163 III, 144| hordóval.~A professzor pajkosan mosolygott erre, mert éppen a fõbíró
164 III, 148| molnár ígéretét, s mindenki mosolygott rajta.~Éjfél elõtt szétoszlottak
165 III, 148| pehelyt.~Felülrõl a kék ég mosolygott, köröskörül a verebek csicseregtek.
166 IV, 1 | asszony mindannyiszor csak úgy mosolygott, mint a napsugár õsszel,
167 IV, 1 | úgy a férjére soha nem mosolygott. Olyan csiklandozó volt
168 IV, 3 | mindenfelé, s õ édesdeden mosolygott e nevezetnek.~Most már szívesebben
169 IV, 12 | nagy államférfiú ravaszul mosolygott, s ahelyett, hogy a hadakat
170 IV, 13 | ezüstmûves a fejét rázta, és mosolygott hozzá.~- Vagy azt hiszi
171 IV, 15 | nekem is olyan kardot.~Anyám mosolygott és a szájamra ütött:~- Az
172 IV, 41 | kilenc zöldzsalus ablakával mosolygott. A napfény beragyogta a
173 IV, 43 | zsivaja.~A fõispán nyájasan mosolygott.~- Hja, nem tehetek róla.
174 IV, 53 | tizenkétezer forintot.~Az ékszerész mosolygott.~- Igaz, hogy annyit ér,
175 IV, 57 | betûivel.~A káplán szomorúan mosolygott.~- Ahol a mi ékesszólásunk
176 IV, 64 | lesz a nyertes?~Az idegen mosolygott.~- Nagyon egyszerû az egész.
177 IV, 82 | szűzen, ingerlően sárgállani. Mosolygott és kínálkozott. Lehetetlenség
178 IV, 83 | Az ég kékje felhõtlenül mosolygott le. A nap aranyos sugarait
179 IV, 85 | patyolat orcájához.~Fruzinka mosolygott, és természetesen átengedte
180 IV, 85 | hordóval.~A professzor pajkosan mosolygott erre, mert hiszen a fõbíró
181 IV, 90 | sikeréhez.«~A fiatal mérnök mosolygott:~»Hogy-hogy?« - veté oda
182 IV, 97 | németül beszélnek.~Anyám mosolygott, és szeretetteljesen hátba
183 IV, 98 | mindent megnézni. S még mosolygott is ehhez a mondásához a
184 IV, 107| A csausz megelégedetten mosolygott. Hát még mikor aztán sorba
185 IV, 109| díjnok és számtiszt gúnyosan mosolygott a szeme közé. Érezte, hogy
186 IV, 111| háromszor-négyszer egy-egy ötös is mosolygott a garmada között.~Hanem
187 IV, 127| izé… a király?~Pál diák mosolygott.~- De bizony én vagyok véletlenül.~
188 IV, 127| mondá Illésházy.~A fõherceg mosolygott.~- Az egy kicsit nehéz.
189 IV, 127| gyilkosságot választotta, soha nem mosolygott többé.~Rémképek üldözték,
190 IV, 131| holnap a rétesekben.~Mária mosolygott, s az õ mosolya olyan volt,
191 IV, 131| tetszik, mylady, cseréljünk.« Mosolygott, nem bírt ellentállni a
192 IV, 131| ezen a napon egyszer se mosolygott, - dicséretére legyen mondva.~
193 IV, 132| kapáját járt összeforrasztani. Mosolygott a gazember, sürgetve a kovácsot: »
194 IV, 135| akar kaszabolni.~Bercsényi mosolygott. Õ már alkalmasint pedzette,
195 IV, 135| ugyanazon szakmában dolgoznak. Mosolygott, de mégis teljesítette a
196 IV, 139| Tisztelt képviselõtársam mosolygott és elmondott egy anekdotát.~
197 IV, 142| amice, bizony még jobb - mosolygott egyre a bezirker -; ha csakugyan
198 IV, 142| tekintetes uram.~S hamiskásan mosolygott hozzá a nagy tömött bajusza
199 IV, 146| költeményeibõl derûs ég mosolygott, tele vonatkozással az ismeretlen
200 IV, 146| Zsófika és a poéta.~Szomorúan mosolygott.~- A sósfürdõi leány az.~-
201 IV, 148| pedig nem akarja.~A pap mosolygott. És szeretettel simogatta
202 IV, 150| savanyú lett, csak a kõarc mosolygott.~És mosolyog még mai napig
203 IV, 152| Az öreg írnok ravaszul mosolygott.~- Ebben az irányban nem
204 IV, 152| kalapban. Ejnye, gaz írnokja, mosolygott a polgármester, nézegetve
205 IV, 152| úgy ropogott, nevetett, mosolygott az emberre, mint azok a
206 IV, 152| hófehér terítékû asztalhoz és mosolygott.~Azon mosolygott, hogy az
207 IV, 152| asztalhoz és mosolygott.~Azon mosolygott, hogy az elsejét közelebb
|