Rész, Fejezet
1 1, 11 | Magdaléna, a másik Sztrelnyik Anna.~- Hol szolgálnak most?~-
2 1, 11 | Magdaléna és Sztrelnyik Anna.~- Azok mind a ketten a
3 1, 11 | alássan. Jöjj elõ, Sztrelnyik Anna!~Sápadt, nyurga nõi alak
4 1, 11 | hivatalos eljárást.~Sztrelnyik Anna semmit sem tudott, mindenre
5 1, 11 | Azért - dadogta Sztrelnyik Anna -, mert mindig pápaszem
6 1, 12 | fejedelemasszony: Bornemisza Anna. Sõt valljuk meg az igazat,
7 1, 15 | Csanádi püspök legyen Estei Anna;~A pécsi legyen Aragoni
8 1, 17 | Krisztus.~Este vacsoránál az Anna szolgáló hordta fel neki
9 1, 17 | legalább így beszélte Anna másnap reggel a kútnál;
10 1, 17 | indokai, hogy a Kaszperekné Anna szolgálója, akit eddig még
11 1, 18 | Kártony Jóska, akinek a szép Anna leánya van. Hiszen tudja
12 1, 18 | várna tõle: »No, szólj már, Anna, miért nem szólasz?«~Csak
13 1, 26 | Marcsa! Hát akkor a Kovács Anna vagy! Úgy, no, tudom már,
14 1, 29 | dolgok fölött; mert Huszák Anna már harminc éve ott fekszik
15 II, 9 | körben mint Bornemissza Anna, a társaságban mint Lola
16 II, 54 | fogok gyógyulni tõlük. Az Anna is látta...~(Anna a beteg
17 II, 54 | tõlük. Az Anna is látta...~(Anna a beteg ápolónõje volt).~-
18 II, 54 | édes Borbálám. Nem látott Anna semmit. Hiszen itt van,
19 II, 54 | van, elmondhatja neked.~Anna aztán elmondta a grófnak,
20 II, 72 | Anasztáz és hitestársa, Xevics Anna, - mind a három magzatát
21 II, 127| Igen, uram. Palowszki Anna barátnõm volt; megtanultam
22 II, 127| Mert õ akarta, uram. Õ, Anna. Azt akarta, hogy megtanuljam.~-
23 II, 127| megmagyarázni, mint õ tenné. Anna levelet kapott kedvesétõl,
24 II, 127| azon tervnek, miszerint Anna jöjjön utána Magyarországba
25 II, 127| Egy szomorú regénynek. Anna otthagyta hazáját, hogy
26 II, 127| eset - szólt Kaziray.~- Anna kétségbe volt esve. Egyedül,
27 II, 127| megmérhetetlen gazdag. Anna - mint mondá - meg volt
28 II, 127| mely örömet nem hozott, Anna örömeit s reményeit mindig
29 II, 127| városligeti fasorban lakik - mert Anna minden eszközt igénybe vett -,
30 II, 127| önkéntelenül hangosan.~- Az Anna võlegénye - rebegé a leány
31 II, 127| kiejtve, meghallotta az Anna szót, feszülten figyelt,
32 II, 127| velõt hasító fájdalommal. - Anna! Mi lett Annával? - hörgé
33 II, 127| arcot. Ezt szerette tehát Anna oly nagyon! Ez itt a számûzött
34 II, 127| dobbanása Annáé.~- Boldog Anna! - sóhajtott Mari.~A délutáni
35 II, 127| szülöttei azok, a szegény Anna elbeszéléseinek kísértgetõ
36 II, 127| közzétenni, hogy Palowszki Anna fontos ügyben kéretik megjelenni,
37 II, 127| nem lesz ártalmas közölni Anna ittlétét. Ami kizárólag
38 II, 127| merre lehet most a szegény Anna? Ugyan fogja-e Kozenszky
39 II, 127| minden erejét megfeszíti Anna föltalálására. Õ fog, a
40 II, 127| számára, ki senki más, mint az Anna kisasszony sokat emlegetett
41 II, 127| várja fölgyógyulását, hol Anna lakott. Éppen evégett akartam
42 II, 127| minden úgy hagyassék, amint Anna ott tartózkodása alkalmával
43 II, 127| ki sokat beszélt Annáról, Anna nagy szerelmérõl, s ki különben
44 II, 127| porlepte tárgyat elérje.~- Az Anna fátyla! - mondá Mari - itt
45 II, 127| itt feledte szegény.~Az Anna fátyla! Az Anna fátyla!
46 II, 127| szegény.~Az Anna fátyla! Az Anna fátyla! Ez a mondat hangzott
47 II, 127| is ez volt a refrénje: az Anna fátyla! az Anna fátyla!~
48 II, 127| refrénje: az Anna fátyla! az Anna fátyla!~A beteg összecsókolta
49 II, 127| királyi palotát.~- Ha szegény Anna tudná...~- Oh, õ tudni,
50 II, 127| rokonaihoz, ismerõseihez, Anna felõl tudakozódva, de a
51 II, 127| szolgálatban. E cseléd vitte ki - Anna holmiját a kocsira, s mint
52 II, 127| vagy lakott-e egy Palowszki Anna nevû kisasszony, ki mintegy
53 II, 127| minden, amit óhajtottak. Anna ott lakik abban a házban,
54 II, 127| jött eléjök.~- Palowszki Anna kisasszonyt keressük...~-
55 II, 127| engedé a fekete ereklyét, az Anna fátylát.~Mari összerezzent.~-
56 II, 127| kosarat, lehetséges-e? De hát Anna?~- Annát nem lehet föltalálni,
57 II, 127| kötötte a múlt, de hiszen Anna már meg is halhatott azóta.
58 II, 127| szalmalángnál? Addig, míg õ az Anna fátylát hordja, addig õ
59 II, 127| fátylát hordja, addig õ az Anna võlegénye, s én nem tolakodom
60 II, 127| dobott oda martalékul.~- Az Anna fátyla! - kiáltá Mari önkéntelenül
61 III, 2 | tisztábbra mosta.~ ~BEDE ANNA TARTOZÁSA~1882~Mind együtt
62 III, 2 | elszalad az iraton. - Bede Anna felhívatik, hogy félévi
63 III, 2 | következetesen azt mondják, hogy Bede Anna orgazdaság vétsége miatt
64 III, 2 | tudni, a testvérem, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt.~-
65 III, 2 | édesanyádat, mondd meg neki, hogy Anna nénéd ártatlan volt.~- Gondoltuk
66 III, 2 | õsszel meghalt a szegény Bede Anna, Erzsi megint gazdagabb
67 III, 2 | a kartali Major Jánosék Anna leánya.~Kilenc szekérben
68 III, 2 | férj aggodalmasan.~A kis Anna elgondolkozott; fehér homlokát
69 III, 2 | itt volna! - sóhajtott fel Anna nemegyszer.~- Hát akkor
70 III, 2 | Már hogy én? - selypíté Anna húzódozva.~- Éppen hogy
71 III, 2 | egyszer csak eszébe jutott az Anna anyja.~- Eredj érte, kis
72 III, 2 | csengõk nélkül - durcáskodék Anna -, inkább maradjon hát a
73 III, 2 | belõle, úgy múlt el hirtelen.~Anna elutazott az anyjáért, s
74 III, 2 | Jaj! hallod-e? - suttogta Anna, amint egy-egy erõsebb hangot
75 III, 7 | nagy ház itt a szép Major Anna rideg koporsója?~Hiába van
76 III, 7 | Igen, itt ült utoljára.« Anna feje ott pihent domború,
77 III, 7 | Gyere ki egy szóra, Csillom Anna!~- Jaj, nem megyek… Hova
78 III, 7 | szívemmel… nem én tovább, Anna. Itt a pisztolyom is, benne
79 III, 19 | kettõt már tegnap szerzett az Anna szolgáló kegyelmébõl, ki
80 III, 33 | emeltebb hangon.~- Lassabban, Anna! Látja, hogy nem lehet kiabálni.
81 III, 33 | dühös.~- Én? Ne bolondozzon, Anna. Hiszen látja, milyen csendes
82 III, 33 | Akkor hát csókoljon meg…~Anna végigsimítja rózsás ujjait
83 III, 33 | mégis felébredett, kedves Anna. És azt mondta nekünk, hogy
84 III, 49 | közepérõl intézkedel?~- No-no, Anna, legyen eszed, kérlek!~-
85 III, 56 | Zsuzsánna, sõt maga kis Molnár Anna is, aki legtöbbet ígérõ
86 III, 56 | szerencsére nem volt gyakran, mert Anna még nagyon félénk, s csak
87 III, 56 | mosolyogni kezd maga kis Anna is, mert olyan nevetséges
88 III, 56 | ha olyan okos - mondja Anna -, hát csináljon ma megint
89 III, 56 | ribizke-ágakból.~Míg a hajó készült, Anna egy cserebogarat fogott
90 III, 56 | leányoknak. Hát bizony az Anna ujja is odakerült a Gyula
91 III, 56 | eljövök magáért. Jó lesz-e, Anna?~A kislány engesztelõdve
92 III, 56 | boldog volnék - sóhajtott fel Anna -, ha nekem is hat apácskám
93 III, 56 | meginvitálta egyszer ebédre Anna tanítóját, Csapanka János
94 III, 56 | mindjárt meg fog halni. Anna fekete szemeiben könnyek
95 III, 56 | itt itthon lesz holnap, az Anna is…~- Az is - hebegé elhalványodva
96 III, 56 | Az öreg Szatymazon van, Anna pedig a diákokkal játszik
97 III, 56 | odaírta a falra: Molnár Anna - és még egyszer: Molnár
98 III, 56 | és még egyszer: Molnár Anna. Kétszer akarta látni a
99 III, 56 | fehérség, mint a tenger.~Anna mosolyogva ébredt.~- Talán
100 III, 56 | uram, kellemeztetve magát.~Anna szemeit dörzsölgette rózsaszín
101 III, 56 | sovány diák meghalt az éjjel.~Anna szíve megdobban. Meghalt!
102 III, 56 | át a ködön és az ablakon.~Anna remegve bújt a paplan alá.
103 III, 56 | Mucsiné!~- Mamám! - szólt Anna halkan, szomorúan, fejecskéjét
104 III, 60 | a bunda csak nem jött.~- Anna! - szóltam a cselédnek. -
105 III, 64 | Mi történt?~- Nem tudom, Anna. Megvakultam. Oda vagyok.
106 III, 64 | lihegte. - Ki jár itt, Anna?~- Senki… senki. Csak a
107 III, 66 | helységben pediglen Maróth Anna nevezetű hajadon virágozék.
108 III, 66 | hogy Korogh János és Maróth Anna vannak a lisztán s hogy
109 III, 66 | nekem tetszik.~Tehát Maróth Anna olyan bámulatosan szép szõke
110 III, 66 | napon Korogh János megkérte Anna kezét, az öreg Maróth azt
111 III, 66 | meghajlítani.~Tudta ezt Anna s vérzett, mint a meglõtt
112 III, 66 | sorstól szegény szép Maróth Anna, csak azt még, hogy nagyon
113 III, 66 | vitéz mosolygott, hanem Anna arca elsötétült e föltevésre.
114 III, 66 | beszélnivalóm van a vitézzel.~Anna engedelmesen meghajlott.
115 III, 66 | folyosón.~- Dercs! - súgta Anna szomorúan, midõn kiment. -
116 III, 66 | aki természetesen Maróth Anna volt.~Az obligát hold fényes
117 III, 66 | képzelhetem.~- A kérdés csak az, Anna, hogy valóban ki nem állhatod-e
118 III, 66 | Most már légy nyugodt, Anna. Abból a házasságból nem
119 III, 66 | fölemelte két ujját az égre.~Anna elhárító mozdulatot tett…~-
120 III, 66 | Meg akarod ölni? - hebegé Anna izgatottan.~- Eszembe sincs.
121 III, 66 | temetésre mennének.~A szép Anna szomorúan járt-kelt a násznép
122 III, 66 | roskadozó Annához lépett.~- Anna, kedves gyermek… eljöttem
123 III, 66 | ismét hajadon vagy!~S Maróth Anna e perctõl fogva csakugyan
124 III, 66 | mely õket többé egyesítse.~Anna szemeiben lázas öröm csillogott
125 III, 66 | kis móresre tanítsák.~De Anna háládatos maradt. A fogoly
126 III, 66 | krónikák megemlékeznek, Anna volt, aki mint vén leány
127 III, 102| soványabbik, a délceg növésû Anna van bent apjánál s nem a
128 III, 102| van az izé… az amicével.~Anna most felém fordította üde
129 III, 102| pillanatban nyikorgott az ajtó, s Anna dugta be fejecskéjét.~-
130 III, 102| csak a boltba megyek le.~Anna a fejével biccentett felém,
131 III, 102| ott. Semmi kétség többé. Anna vette ki, a kedves Anna.
132 III, 102| Anna vette ki, a kedves Anna. Hiszen senki sem járt más
133 III, 102| ijedtségtõl és örömtõl.~Nagy Anna volt, az alispán leánya,
134 III, 102| meg Mari, a testvére.~- Anna kisasszony! Kegyed az, Anna
135 III, 102| Anna kisasszony! Kegyed az, Anna kisasszony? - kiáltám fojtott
136 III, 102| kezdett az elmúlt veszedelmen, Anna pedig most fakadt sírva.~-
137 III, 102| neked tetszett, te mondtad?~Anna a fejével bólintott szomorúan.~-
138 III, 102| jönnek ilyen messzire?~- Anna mondta, menjünk megnézni
139 III, 102| Hogy tudták jövetelünket?~- Anna tudta.~Anna most hirtelen
140 III, 102| jövetelünket?~- Anna tudta.~Anna most hirtelen kitörülte
141 III, 102| nagyon messze lehetett.~Anna elõször nézett rám bizalmasan -
142 III, 102| Hova gondol? - szólt Anna ijedt hangon, és fülig pirult.~(
143 III, 102| lassú reszketegség fogta el.~Anna rám nézett mereven, s elkezdett
144 III, 102| emelve szelíden, álmodozón.~- Anna - rebegtem fülébe, felemelve
145 III, 102| fülébe, felemelve õt. - Anna - folytattam hörögve, lázasan -,
146 III, 102| csiklandozását.~- Szeretem, Anna, és örökké fogom szeretni.~
147 IV, 7 | volt egy õsanyánk: Balassa Anna, Tarczaly Boldizsárné, aki
148 IV, 27 | elférünk valahogy. Ugye, Anna?~A köpcös polgárember kérdõleg
149 IV, 27 | elrendezi azt az anyjuk. Ugye, Anna?~- Ne búsulj te azon - felelte
150 IV, 28 | fejedelemasszony, Bornemissza Anna.~Hogy azt mondja: »aki a
151 IV, 37 | egész világ, mint a Csillag Anna hosszú haját.~De nem ment
152 IV, 62 | amit akar.~Én vesztettem, Anna kapta a fehér lapot, de
153 IV, 62 | Alulírott kötelezem magam az én Anna unokahúgom számára az összes,
154 IV, 85 | Szívszorongva várták a Szent Anna utcabeliek a harc végét.
155 IV, 92 | Demeterné született Vorcsics Anna és Kapalovics Emília becsületszavunkra
156 IV, 107| volt, a felesége, Pókay Anna útján.~A Magura hegységgel
157 IV, 127| Kapy Jánosné Berzeviczy Anna. De amint kiszabta a formáit,
158 IV, 147| volt valamikor az Illésházy Anna hálószobája. Talán éppen
159 IV, 148| Debernekyné, született Székely Anna) megindult a szobákban a
160 IV, 148| Addig-addig mondogatta ezt Székely Anna, hogy egyszer csak kezdett
161 IV, 148| bolond vagyok. Én elmegyek, Anna, én menekülök.~A nagyasszony
162 IV, 148| csináljak vele. Gyere ki, Anna lelkem. Nézd mivé lett.
163 IV, 148| már annyit, hagyj békét!~- Anna, Anna, te a Talpast siratod
164 IV, 148| annyit, hagyj békét!~- Anna, Anna, te a Talpast siratod és
165 IV, 148| itt hagyom a házadat.~- Anna! Lelkem, Annám, ne haragudj,
166 IV, 148| magyarul.~- Ne okoskodj, Anna, ne okoskodj. Hiszen, látod,
167 IV, 152| elkészültél a vádbeszéddel - szólt Anna, szelíd, kék szemeit reám
168 IV, 152| nem vagyok a világ majma.~Anna csodálkozva nézett rám,
169 IV, 152| engedd meg, kérlek. De nini, Anna, hol a bokrétád, amit tegnap
170 IV, 152| szálat.~- A bokréta? - szólt Anna elfogulatlan hangon. - Az
171 IV, 152| hátam mögött, hazudnak. Anna megkapta a csokrot, semmi
172 IV, 152| meztelenségében szerencsétlenségemet. Anna Barcsót szereti. Talán már
173 IV, 152| mentem haza megmosakodni.~Anna szemrehányóan nézett rám.~-
174 IV, 152| övébõl, az Annáéból. - Oh, Anna, Anna! Mért tetted azt velem?
175 IV, 152| az Annáéból. - Oh, Anna, Anna! Mért tetted azt velem?
176 IV, 152| ma is megvan valahol az Anna szekrényében a »Tárogató«-
|