Rész, Fejezet
1 II, 51 | kvantumban fogyasztatik. Miss Edith lesz oly szíves atyja vendégszeretetét
2 II, 51 | nehogy elfeledje, míg miss Edith szobájába ér. Aztán le fog
3 II, 51 | kiáltott utána a fõnök. - Miss Edith legyen szíves egy üveg old
4 II, 51 | vendégeire másnap.~Miss Edith ült az asztalfõnél; mellette
5 II, 51 | otthon találni benne.~Miss Edith odahajolt a lelkész vállán
6 II, 51 | elveszítjük jobb kezünket, Edith! Én elvesztem sir Lamielt,
7 II, 51 | szomszédjának, miss Edithnek.~Edith arca lángbaborult, s az
8 II, 51 | fel a nagylelkûséget.~Miss Edith szíve hangosan dobogott
9 II, 51 | már kiaszott, kancsal miss Edith számára.~Az ifjút fölrázta
10 II, 51 | velök, csendben élnek.~Miss Edith azt felelte, hogy körülményesebb
11 II, 51 | többet is megtudott miss Edith. Egy ködös õszi délután
12 II, 99 | hunyva be szemeit.~Miss Edith vigasztalhatlan maradt;
13 II, 99 | Nagyon nagy kár.~Miss Edith e pillanatban behozta a
14 II, 99 | Oh, Sir! - kiáltotta Miss Edith - ha csak ez a baj, azon
15 II, 99 | talán tudja lakását?~Miss Edith szomorúan rázta meg kedves
16 II, 99 | vésve a Kossuth arcképe.~Edith hévvel folytatá:~- Az igen
17 II, 99 | Szüksége volt rá, Sir - mondá Edith érzékenyen -, hogy én magyarul
18 II, 99 | fordíthatta azt le angolra?~Miss Edith halavány arcán ritka vendég
19 II, 99 | összetépte: Nem úgy, kedves Edith! - mondá gyönyörû, csengõ
20 II, 99 | tisztelnem kelle akaratát...~Edith nagy égõ szemeiben könnyek
21 II, 99 | kilépett.~- Szíveskedjék, miss.~Edith szeretetreméltó félénkséggel
22 II, 99 | beteghez közelgtek, hogy az Edith karja, mely az övén nyugszik,
23 II, 99 | a spanyolfal mögé húzva.~Edith az ágyhoz közeledék.~- Uram! -
24 II, 99 | és ösmerem önt - felelt Edith. - Ön Alacskay Pál.~- Hát
25 II, 99 | Hát ön?~- Az én nevem Kark Edith.~A beteg gondolkozni látszott.~-
26 II, 99 | szoktam hazudni, uram! - mondá Edith szigorú hangon.~Alacskay
27 II, 99 | de az ész növekszik...~Edith alkalmat talált most vidámabb
28 II, 99 | ismét sötét éjt borított az Edith által nyitott résre, honnan
29 II, 99 | már valaha, vagy szeret-e?~Edith arca lángba borult.~- Oh,
30 II, 99 | kérdése, egy kétségbeesetté.~Edith összeszedte magát s mosolygott.~-
31 II, 99 | õ nem érti önt! - szólt Edith erõltetett nevetéssel, sejtelmével
32 II, 99 | Nem értem önt - mondá Edith figyelmesen nézve a beszélõ
33 II, 99 | ablakai keletre nyíltak.~Edith most már értett mindent.~-
34 II, 99 | Október ötödike - felelt Edith remegõ hangon.~A beteg indulatosan
35 II, 99 | Segítség! Sir Ihon! - kiáltott Edith ijedten. - Dick! Dick!~A
36 II, 99 | Miféle dolog ez, Sir? - szólt Edith megrázva karját.~- Oh, miss -
37 II, 99 | érni egy harapás levegõt.~Edith, míg Ralph az orvosért járt,
38 II, 99 | Boldog Mari! - sóhajtott Edith.~A délutáni napfény nehány
39 II, 99 | fejéhez, mind neki jutott. Edith elgondolta, hogy a napsugár
40 II, 99 | kétségbeejti, üdvözíti! Ah, az Edith gondolatai nem ilyenek!
41 II, 99 | Dick közelgését jelentve.~Edith megrezzent, mint a tetten
42 II, 99 | kinézni ezután - felöltözve?~Edith elpirult e gondolaton érve
43 II, 99 | váró inasával zsörtölõdék, Edith észrevétlenül osont ki,
44 II, 99 | semmit sem tudok - mondá Edith szilárdan -, csak azt, hogy
45 II, 99 | dolgára, Sir!~A megbántott Edith némán, indulataival küzdve
46 II, 99 | lehet, Sir - mosolygott Edith -, hogy ily rendkívül nagyító
47 II, 99 | hazatérhet s javait visszakapja.~Edith el nem fojthatott egy sóhajt.~-
48 II, 99 | szinte megszokta már, hogy Edith vigasztalja, az õ szavától,
49 II, 99 | ruganyosságát. Mi is volna a világ Edith nélkül? Kongóbb, üresebb.
50 II, 99 | hanyatt estem örömömben.~Edith szíve elszorult.~- Az új
51 II, 99 | lehetett volna fülemnek ennél!~Edith borult, elmélyedt arccal
52 II, 99 | tudva: szõke-e vagy barna.~Edith némán intett fejével.~-
53 II, 99 | ezt akarja mondani.~- Oh, Edith! - mondá Sir Ihon, és ebben
54 II, 99 | beszélyíró szeretné.~Hát Edith? Hozott-e édes álmot neki
55 II, 99 | Ralphot annyira melegítette? Edith egészen másról álmodozott!
56 II, 99 | szakasztott a Marié volt. Edith fölébredt s megrezzent:
57 II, 99 | ajtón.~- Szabad! - mondá Edith fölugorva, a beközelgõ eseménytõl
58 II, 99 | én várom be itt az urat.~Edith meg nem állhatta, hogy szívébõl
59 II, 99 | várta a húsz fontos urat, Edith pedig az igazi tudósítást.~
60 II, 99 | és végighallgatni való. Edith is ezt gondolta s magára
61 II, 99 | Valóban, Sir? - rebegé Edith elpirulva -, említett volna
62 II, 99 | ha Pál valamit kívánt, Edith sietett annak eleget tenni,
63 II, 99 | szobában; ezen idõt kizárólag Edith társaságában tölté, fölkeresve
64 II, 99 | A Mari fátyla! - mondá Edith - itt feledte szegény.~A
65 II, 99 | szegény Mari tudná - rebegé Edith.~- Oh, õ tudni, látni fogja
66 II, 99 | kollégiumban: Óda a fátyolhoz.~Edith nem felelt; most már az
67 II, 99 | testestül-lelkestül a föladatnak, melyen Edith és Ralph fáradozásai hajótörést
68 II, 99 | Lehet, hogy igaza van, Edith.~Azontúl kevesebbet említé
69 II, 99 | utolsó napokat, mint nevezte, Edith és Ralph társaságában tölté.
70 II, 99 | Egy szép tavaszi délután Edith következõleg szólítá meg:~-
71 II, 99 | az illetlen lenne.~- Oh, Edith, Edith! Mi történt önnel?
72 II, 99 | illetlen lenne.~- Oh, Edith, Edith! Mi történt önnel? Azelõtt
73 II, 99 | Miféle nyomra? Mi tárgyban?~Edith a szemrehányás rezgõ hangján
74 II, 99 | le vagyok kötelezve, édes Edith! Isten látja mit érzek, -
75 II, 99 | Menjünk együtt, miss!~Edith csak egy percig habozott.~-
76 II, 99 | bizonytalanságban.~- Oh, kegyed angyal, Edith! - kiáltá Pál lelkesedve,
77 II, 99 | Edithnek majdnem diadalmasan.~Edith néhány shillinget csúsztatott
78 II, 99 | fejét a kocsi vánkosára, Edith némán húzódott a szögletbe,
79 II, 99 | elé?~- Õ nem lesz ott már, Edith - mondá Pál fojtott hangon
80 II, 99 | dobbant szíve, hirtelen Edith keze után kapott, egy kimagyarázhatlan,
81 II, 99 | érzelmektõl reszketõ hangon mondá, Edith másik kezét gyöngéden levéve
82 II, 99 | levéve a kilincsrõl:~- Oh, Edith! Ne forduljunk vissza innen,
83 II, 99 | nélkül? Még most lehet, Edith!~A hidegajkú miss szép szemeiben
84 II, 99 | csinál a Miss Bergerre, de Edith szótlansága megfagyasztá
85 II, 99 | Newton utcai házhoz értek, Edith hirtelen fölrántá az ajtót
86 II, 99 | bizonytalanság poklával! Edith! édes Edith! tudja meg elõbb,
87 II, 99 | bizonytalanság poklával! Edith! édes Edith! tudja meg elõbb, hogy én
88 II, 99 | kimondhatatlanul! Legyen nõm!~Edith, mint az álomlátó, behunyt
89 II, 99 | Feleljen nekem erre, Edith! - suttogá Pál a széthullott
90 II, 99 | ereklyét, a Mari fátylát.~Edith összerezzent.~- Feleljen,
91 II, 99 | összerezzent.~- Feleljen, Edith! - sürgeté az ifjú.~- Erre
92 II, 99 | szilárd léptekkel nyitott be Edith szobájába. Egy nemes elhatározás
93 II, 99 | mehetett...~- Igaz, Sir - szólt Edith kevés vártatva -, de ki
94 II, 99 | az õ võlegénye, és Kark Edith nem követi el azt a merészséget,
95 II, 99 | két férfi a pamlagon ült, Edith pedig az asztalnál állott.
96 II, 99 | A Mari fátyla! - kiáltá Edith utána kapva.~Pál gyöngéden
97 II, 99 | ezt miért tette? - rebegé Edith mintegy álomból ocsúdva.~-
98 II, 99 | ocsúdva.~- Önért, kedves Edith, egyedül önért! Ön kívánta -
99 II, 99 | kérdé Pál Edithtõl halkan.~Edith odahajolt az ifjúhoz és
100 II, 99 | érezni fogom örökké.~- Igen, Edith, ez szomorú nap legyen nekünk!
101 II, 117| állott, kiknek egyike, Miss Edith, New York legszebb hölgyének
102 II, 117| is inaszakadtig, s a szép Edith, kivel a legtöbbet táncolt,
103 II, 117| percig játsszék vele.~- Edith... szerelmem, ne beszéljen
104 II, 117| ujjáról és az Edithére fûzte.~Edith boldogan hajlott vállára:~-
105 II, 117| elõtt - suttogá.~- Igen, Edith - ön az.~- De az emberek
106 II, 117| atyámnak is.~- Én félek, Edith... õ nem fogja engedni.~-
107 II, 117| ember vagyok... míg önök...~Edith gúnyosan fölkacagott.~-
108 II, 117| lakájok orvosokért futottak. Edith az otkolonos üveggel serénykedett
|