Rész, Fejezet

1501  II,  63 |            világosság kezde derengeni az õ fejében. - Valóban, uram,
1502  II,  64 |           eredménye, az nagyon csalódik. Õ a szellemi nívó oly alantos
1503  II,  65 |              Bernadotte fejét találta, s õ anélkül, hogy kardját kihúzta
1504  II,  65 |                kijelentette neki, miként õ sohasem fogja azt eltûrni,
1505  II,  65 |             eltûrni, hogy a kis Bella az õ feleségévé legyen. A heves
1506  II,  65 |           nevezetes, hogy egész Dunántúl õ a leggorombább ember.~E
1507  II,  65 |                  akin nem lehet kifogni.~Õ maga is érezte ezt és nagyra
1508  II,  65 |                goromba ember elõtt (mint õ maga is tetszelgett magának
1509  II,  65 |            címmel) meg nem hajolt; annak õ hadat üzent halálra.~És
1510  II,  65 |           Butykos Gábor uramnak éppen az õ hivatali állásának minemûségében
1511  II,  65 |                  tett kezével.~- Nem nem õ csak akadékoskodó. Elcsapom
1512  II,  66 |                 volt bízva; mert bár nem õ az oka a halálesetnek, oly
1513  II,  66 |                most kezdte belátni, hogy õ voltaképpen sokkal könnyebb
1514  II,  66 |                 Nemtõkrõl, hogy szerette õ e meséket hallgatni. Most
1515  II,  66 |                  óta volt már özvegy, az õ lelke volt a legnemesebb
1516  II,  67 |          csakugyan beszélni fog ma. Majd õ ne jönne a férjét meghallgatni!~
1517  II,  67 |            istenem, de boldog lehet most õ is, s az is, akire e két
1518  II,  68 |             ugyan ott van a zsebében, de õ nem mutatja senkinek. Arcán
1519  II,  68 |                 kérem alássan! Talál biz õ eleget, mégpedig a tulipán
1520  II,  69 |               hogy most már eb ura fakó, õ bizony kihagyja a megemésztendõ
1521  II,  69 |             intézetünk körül«, már amint õ szokta nevezni a gimnáziumot.~
1522  II,  69 |               órát. Ez aztán teljesen az õ hatásköre volt. S nem mondhatni,
1523  II,  69 |                  elaggott vállait (pedig õ maga egy fillért sem fizetett),
1524  II,  69 |            összegyûlt professzor uraknak õ lehessen legelsõ híradással,
1525  II,  69 |                 nem gondolkozott sokáig; õ lakott legközelebb a tanodai
1526  II,  69 |                  Bizonyosnak vette, hogy õ siketült meg. Nem is lehet
1527  II,  69 |                Milyen diadal lesz ez! Az õ kezében hagyták a gimnázium
1528  II,  69 |             gimnázium becsületét, s most õ azt milyen fényesen konzerválja!
1529  II,  69 |           bebizonyítandó, hogy csakugyan õ rontotta el Kamuti Palit:
1530  II,  70 |               csak addig függött, míg az õ jövõje viszont tõlük.~De
1531  II,  71 |                ugyan látott-e már valaha õ kísértetet?~- Egyszer, öcsém -
1532  II,  71 |               kérésére rendeltem meg, az õ ízlése szerint. Két egész
1533  II,  71 |              jártam benne hozzá, mialatt õ piros pamutból egy rózsát
1534  II,  71 |                 minden, minden... - csak õ hiányzott, a legszebb virág
1535  II,  71 |                Így néztünk farkasszemet; õ is mozdulatlan arccal s
1536  II,  71 |            visszatérésre útját elzárjam.~Õ ismét lassan-lassan ágyam
1537  II,  71 |                     Az istenért! - szólt õ, a kísértet, - ne bánts,
1538  II,  71 |                 hogy nem.~- Lásd - szólt õ ismét -, ellent nem állhattam
1539  II,  72 |                  állással tölti. Ugyanis õ az elsõ segéd Krammer Pál
1540  II,  72 |             tudná mindazt leírni, amirõl õ akkor gondolkozott?~Azonban
1541  II,  72 |                 egész városban! Ha pedig õ (Pallér) kap egy érdekes
1542  II,  72 |             bizonyosan megtudja, hogy az õ védelmében sebesült meg.
1543  II,  72 |              marhahúslevest? (Ez volt az õ fogalma szerint a legmagasabb
1544  II,  72 |                  és részvétnyilvánítás.) Õ pedig szép gömbölyû betûkkel
1545  II,  72 |                  elvégre is mit tehetett õ arról, hogy Karvaly Elemérre
1546  II,  72 |                  vére kellett. Mit bánta õ, mi a logika, mi a lovagias
1547  II,  72 |               hogy miért ne csinálhasson õ egy kapitális juxot, mikor
1548  II,  72 |                 erkölcsi elszánása, mert õ is rátartó volt, bensejében
1549  II,  72 |                   kinek kezét addig, míg õ egy jácint szirmait tépdesi
1550  II,  72 |        körömnyivel sem különbek, mint az õ »streich«-ja. Rafinírozott
1551  II,  72 |           mennyre-földre esküdözék, hogy õ negyvenkét éves. A tiszteletes
1552  II,  72 |                emlékezett rá, hogy mikor õ harminc év elõtt elõször
1553  II,  72 |          katonasor, bebizonyította, hogy õ a fiatalabb, ki még csak
1554  II,  72 |                  legfiatalabb Árkádi sem õ volt, amint azt nyilván
1555  II,  72 |               így kívánta Pukovics uram; õ tudja, miért kívánta.~Annyi
1556  II,  72 |              potom áron Krammer borát is õ vette meg s eladta négyszeres
1557  II,  73 |            háborút olvas ki. A háború az õ elementuma. - Ezt hajhássza
1558  II,  73 |              igen kevés. Mit is törõdnék õ holmi parányi férgekkel,
1559  II,  73 |                  nincsenek többé itt?~Az õ ismerõsei a királyok, diplomaták
1560  II,  73 |                 kombinációban lyukad ki. Õ azt úgy ki tudja keresni
1561  II,  73 |              fülig szerelmes volt belém. Õ marta ki a férje által odafogadott
1562  II,  73 |               hogy én jöhessek közelébe, õ írta az anonim levelet,
1563  II,  73 |                írta az anonim levelet, s õ játszta folyton - bár nagy
1564  II,  73 |              alkotmány, eb, aki bánja... õ most vissza fog vonulni
1565  II,  74 |             hirdeti a folyosójukon, hogy õ immár könnyû poggyásszal
1566  II,  74 |             szezon. Éljenek a szõkék! Az õ védelmükre, az õ dicsõítésük
1567  II,  74 |              szõkék! Az õ védelmükre, az õ dicsõítésük szolgálatában
1568  II,  74 |            tudtam volna elvégezni - hogy õ válogasson ki a hazai szépeknek
1569  II,  75 |        csodálatos bûbáj és varázs van az õ karcsú, átlátszó testükben
1570  II,  75 |          Italomról gondoskodik, ételemet õ szabja meg, milyen legyen.
1571  II,  75 |         szenvedélyes kártyás rajta, mint õ.~Ezzel a híres emberrel
1572  II,  75 |                 annál inkább állta, mert õ biztos volt, hogy nem lesz
1573  II,  77 |                  táplálékunkat. Csakhogy õ jobban szerette s gyakrabban
1574  II,  77 |                  isten ujjmutatása volt. Õ hajította le az égbõl a
1575  II,  77 |                  dolgokon mélázgatott az õ elméje, mint aminõ a betûk
1576  II,  77 |                  is látszik rajtam, hogy õ volt az elsõ »ismeretségem«.
1577  II,  79 |                 is lészen diskurzusom az õ saját nyelvükön.~Kossuth
1578  II,  79 |                és önfeláldozásban Pista; õ egy nemzetközi csókot cuppantott
1579  II,  81 |                hátrányom lehet, hogy még õ fiatalabb vérû levén, franciás
1580  II,  82 |               még most is oly közel esik õ, mintha az a kétezer esztendõ
1581  II,  82 |                 jó Jézuska gondol rátok, õ egészen a tietek, mert mi
1582  II,  82 |              enni.~- Aztán mindent megád õ nekem, amit kívánok?~- Mindent.~-
1583  II,  82 |          dologban már ti. abban, hogy az õ kívánságát a Jézuska ismeri -
1584  II,  83 |          jégpálya.~A kisasszony elpirul: õ tudja legjobban, hogy nem
1585  II,  83 |        gondolkozik, hogy mi is lenne hát õ abban a hideg szívben, ki
1586  II,  84 |                  alatt.~Anyám holttestét õ vitte le a kriptába, az
1587  II,  84 |                  vitte le a kriptába, az õ hû kezei (áldja meg az isten,
1588  II,  84 |                ott a német valamennyi, s õ úgy fogta föl az üdvözülést,
1589  II,  85 |            idején bíróné asszonyomnak is õ tartja a fonalat.~Csakhogy
1590  II,  85 |               jutottak neki, csinált már õ ezekbõl is nagyokat.~Mert
1591  II,  85 |           nagyokat.~Mert tudnivaló, hogy õ sem volt öröktõl fogva pernyebíró;
1592  II,  85 |             Furcsa két csöpp volt az; az õ dolmányán futott s mégis
1593  II,  85 |                  kell lenni, isten neki, õ is úr lesz.~És elkezdõdött
1594  II,  85 |   testestõl-lelkestõl amott áll ni - úgy õ semmi esetre sem lehet Körmös
1595  II,  85 |               Körmös kurátor uram, pedig õ szentül abban a bolond képzelõdésben
1596  II,  85 |                 képzelõdésben volt, hogy õ Körmös kurátor ura.~A selyembútorokhoz
1597  II,  85 |             ballábán kevélykedik balról. Õ tudja, õ tisztítja; az õ
1598  II,  85 |             kevélykedik balról. Õ tudja, õ tisztítja; az õ lelke rajta,
1599  II,  85 |                 Õ tudja, õ tisztítja; az õ lelke rajta, ha nem igazat
1600  II,  86 |               könyökének és nadrágjának, õ szokott elöl állani.~Konya
1601  II,  86 |              ereiben rangos vér foly, az õ becsületének nem szabad
1602  II,  86 |               van.~Elõször is a banda az õ nevét viseli!~Nóták dolgában
1603  II,  86 |                begyûlt összegen, de csak õ maga szedi azt be a - saját
1604  II,  86 |           kiáltott bele Mendus.~- Igenis õ fog: csakhogy átkozottul
1605  II,  86 |                rendületlenül folytatá az õ szavait.~- Igenis, nem fog
1606  II,  87 |               Megharagudott erre Makó, s õ azért jajdult föl, hogy
1607  II,  87 |             hivatal nem hozza tévedésbe; õ itt a középkort képviseli.~
1608  II,  87 |        szárnyaival.~A mama odaszalad, az õ kis síró Mimijét hirtelen
1609  II,  87 |                éreznek a gyerekek is! Az õ parányi szívüket is megfekszi
1610  II,  88 |         csakugyan úgy áll a dolog, akkor õ nem is megy Fehérvárra:
1611  II,  88 |                hogy kérjek tõle valamit, õ teljesíti, én semmi egyebet
1612  II,  88 |             mennyi dicsõséget aratott az õ iparos komédiájával. Nekem
1613  II,  89 |                 fölségesen díjazandja. - Õ maga is ajánlani fog a szerkesztõnek.~
1614  II,  89 |                  correspondance-on, hogy õ nem foglalkozhatik mindig
1615  II,  90 |            bocsátá követeit, s lõn amint õ akarta. Óriási hófuvatok
1616  II,  90 |                korbácsolták paripájukat. Õ maga szörnyû fúria lett
1617  II,  90 |              Neve: a Részvét.~S mégis ki õ? Senki más, mint a Tisza
1618  II,  91 |              Miklós Gyula kormánybiztos! õ hívat engem, õvele értekezünk
1619  II,  93 |              Cukri kutyám! Istenem uram, õ elveszett! Itthagyott engem!
1620  II,  94 |              nyájaskodással, kérve, hogy õ vállalja magára a szakácsnét
1621  II,  94 |               megkötötte magát. Jól van, õ nem bánja - de inkább még
1622  II,  94 |                  azt már nem teszi, hogy õ csengõ nélkül menjen.~Végre
1623  II,  95 |         eltartotta õket mesékkel.~Hiszen õ már úgysem való egyébre,
1624  II,  95 |                csak sírva fakad, s akkor õ a legnagyobb gyerek hármuk
1625  II,  95 |                  hármuk közül.~Jól érezé õ ezt; s egész reménye abban
1626  II,  95 |              fölnevelteti isten nevében, õ pedig a Tisza valamelyik
1627  II,  95 |                  mennykõ fickó. Még most õ gyõzött.~A kormány ezalatt
1628  II,  95 |       segélyezésben. Pénzzel élelmezték, õ mindennap megtakarította
1629  II,  95 |                 elhelyezte a gyerekeket, õ, törõdött vén ember, bizony
1630  II,  95 |               asszony volt az ápolója, s õ vitte el a gyerekeket új
1631  II,  95 |                  és nagyot sóhajtott: az õ lánya volt az, de fölismerte
1632  II,  95 |                   és nagyon megörült, az õ unokája az.~Mármost csak
1633  II,  95 |                 a kertbe, azt sem tudom, õ kijöhet-e? Várjon itt egy
1634  II,  96 |     újságkotyvasztásba, de próbálná csak õ maga elénekelni Henry szerepét
1635  II,  96 |                férfiú kijelentette, hogy õ még nem megy haza, olyat
1636  II,  99 |         megboldogult fûszerkereskedõ, az õ érdemes elõdje, egy teljesen
1637  II,  99 |                 Ihon élénken.~- Valóban, õ már kihúzódott a csinosan
1638  II,  99 |                nyelven. S íme, fájdalom, õ is eltávozott.~- Oh, Sir! -
1639  II,  99 |           hímporral aranyozná be.~- Mert õ akarta, uram! Õ, Miss Mary.
1640  II,  99 |                     Mert õ akarta, uram! Õ, Miss Mary. Azt akarta,
1641  II,  99 |         szívhezszólón elmagyarázni, mint õ tenné. Mary levelet kapott
1642  II,  99 |            ablakból a járókelõket nézze. Õ azt tette örökké, vagy pedig
1643  II,  99 |            hasztalanul, az az alak, akit õ keresett, nem volt látható
1644  II,  99 |                   suttogá -, istenem, ez õ! Igen, megösmerem, õ!~-
1645  II,  99 |                  ez õ! Igen, megösmerem, õ!~- Milyen õ? - kérdé Ralph,
1646  II,  99 |                  megösmerem, õ!~- Milyen õ? - kérdé Ralph, egy megvillanó
1647  II,  99 |             hajtá a párnára.~Egy nõ! Oh, õ igazat fog nekem mondani -
1648  II,  99 |                mondá leírhatlan dühvel - õ nem felel nekem, nem nyújt
1649  II,  99 |               fenyegetõdzöm, rimánkodom, õ nem felel; õ megöl engem.~-
1650  II,  99 |                 rimánkodom, õ nem felel; õ megöl engem.~- De õ nem
1651  II,  99 |               felel; õ megöl engem.~- De õ nem érti önt! - szólt Edith
1652  II,  99 |             Ihont el hagyni menni, nem-e õ mehetett volna inkább orvosért?
1653  II,  99 |             sújtóbb az acélnál Azért van õ számûzve! A zsarnokság lehelete
1654  II,  99 |               ilyen szívektõl. Azért van õ számûzve Pedig hát most
1655  II,  99 |           hangját, Sir, de éppen mert az õ hangját hallottam, mentem
1656  II,  99 |              tragédiának leszek okozója? Õ soha nem avatott viszonyába.
1657  II,  99 |                 a Fleet streeten.~- Igen õ, mert idõközben megenyhültek
1658  II,  99 |               hogy Edith vigasztalja, az õ szavától, bûbájos közellététõl
1659  II,  99 |             nagyobb fontosság adassék az õ házában, mint neki, s hogy
1660  II,  99 |                    De ez még nem minden. Õ ma megszólított engem angolul.
1661  II,  99 |             megfeszíti Mari föllelésére. Õ fog, a gyenge leány, cselekedni
1662  II,  99 |                miss! No, nézze az ember! Õ is eljött pályázni a húsz
1663  II,  99 |                  Oh, sir! És mit mondott õ?~- Azt, amit mi. Alig várja,
1664  II,  99 |           akartam értekezni szüleivel.~- Õ ide jönne le lakni? Milyen
1665  II,  99 |             Mistress Kark és férje (mert õ említendõ másodhelyen) szerették
1666  II,  99 |                  mellére száll.~Bánta is õ most, akármit mond a tudós
1667  II,  99 |                azt, - a világért sem, az õ kedves porát, izzadságát
1668  II,  99 |                 izzadságát lerázni! Amit õ piszkolt be.~- Ön egy új
1669  II,  99 |              tudná - rebegé Edith.~- Oh, õ tudni, látni fogja azt,
1670  II,  99 |                 eldobott rongy, amely az õ arcát takartad, óvtad, megbecsüllek
1671  II,  99 |                  nem felelt; most már az õ füleiben zúgott mindenünnen
1672  II,  99 |          változásról s azt találta, hogy õ nagyon, nagyon szerencsétlen
1673  II,  99 |                   másik a barátné elé?~- Õ nem lesz ott már, Edith -
1674  II,  99 |            fátyolát, ne olvasson most az õ arcáról senki.~A Fleet streeti
1675  II,  99 |              szótlansága megfagyasztá az õ szavát is. Az ajtó elõtti
1676  II,  99 |               kosarat? - törte meg végre õ a csendet síri hangon.~-
1677  II,  99 |              fátylát keblén hordozza, az õ võlegénye, és Kark Edith
1678  II,  99 |           mulattassa odabent, addig, míg õ és Kark úr megjelenhetik,
1679  II,  99 |             melyet annyi önfeláldozással õ készített elõ. Annyi hidegvér
1680  II,  99 |               tudta nagyon jól, hogy már õ nem várhat. De angol volt
1681  II,  99 |              minden délceg férfit, ki az õ võlegényéhez, Alacskay Pálhoz
1682  II,  100|               napon arra ébred, hogy már õ is beadta a derekát.~Szeretem
1683  II,  100|              örökké emlékezteti õt, hogy õ kicsoda, hogy õ a nép szeszélyes
1684  II,  100|                 õt, hogy õ kicsoda, hogy õ a nép szeszélyes vágyainak
1685  II,  100|                  vágyainak szónoka, hogy õ a néptribun, e bûvös arcok,
1686  II,  100|            figyelmeztetik a leányt, hogy õ a »legszebb«.~Ez a tudat
1687  II,  100|                  Mert ki tudja, ha vajon õ lesz-e a legszebb - még
1688  II,  101|                  miért igazi nemes ember õ.~Pedig hát az egész korona-história
1689  II,  101|            hidegen köszöntem »jó napot«, õ nyájasan mondta vissza:~-
1690  II,  101|              Lajos is elérzékenyedjék az õ érdemei fölött.~Föl is emelkedtem
1691  II,  101|                 szép Ilonkát nézni. Most õ van divatban.~Amint ott
1692  II,  102|              rövid ideig él a rózsa!~Hát õ?~De azért a rózsa és pillangó
1693  II,  103|                    nem is gyanítva, hogy õ most milyen elõkelõ társaságban
1694  II,  103|                 õreá vittem a szót, s az õ életének piciny epizódjai
1695  II,  103|                urat, - hanem hadd legyen õ gazdaember, gondoskodom,
1696  II,  104|                   a kis »nyomorult«! Hát õ is belekerül az újságba,
1697  II,  104|                fonnyadt, szomorú gyermek õ maga.~Savószínû szemecskéi
1698  II,  104|                azt is megkeserülte. Nem, õ nem született a játékra,
1699  II,  104|                 nem született a játékra, õ a nyomorúságra született.~
1700  II,  104|              felé volt. Annak a gyermeke õ. Hát csak az anyja mellett
1701  II,  104|                  Pékek kirakatában látja õ azokat nappal. - Oh, hogy
1702  II,  104|                 szomorkásan tekint végig õ maga is a satnya, hervadó
1703  II,  105|           hagyják õt, majd rendet csinál õ a katonaság között.~De bizony
1704  II,  105|      végeszközökhöz nyúlt, s elõvette az õ cinikus logikáját.~- Minek
1705  II,  107|                 már Zsigának, kiket vagy õ hagyott el, vagy pedig õk
1706  II,  107|             agyvelõ ki nem találhatta, s õ maga Zsiga soha el nem árulta.~
1707  II,  107|                  fog, hogy miért nem tud õ megházasodni huszonkét év
1708  II,  109|               vigasztaló rám nézve, hogy õ is jön, mert hiába, ezek
1709  II,  109|                 s büszke vagyok rá. Mert õ maga az erkölcs és az irántam
1710  II,  109|                  néztem.~- Igen, igen... õ maga a mocsoktalan erkölcs...
1711  II,  110|              közöltek a »Fõv. lapok«, az õ elõadásra el nem fogadott
1712  II,  110|              akként nyerte meg, mint azt õ maga is többször említette,
1713  II,  111|             ingerlõ selyem hajszálait, s õ gyanútlanul játszik azokkal...~
1714  II,  111|                õneki. Mert hiszen valaha õ is fiatal volt, s az õ múltjának
1715  II,  111|            valaha õ is fiatal volt, s az õ múltjának is van egy csücske,
1716  II,  111|                   akár egy vicispán, nem õ, a földön szeretne hemperegni.~
1717  II,  111|                 a büszke szeretet öröme. Õ ott marad a kis kedves mellett,
1718  II,  111|            megvan a nemes kitartás, s ha õ egyszer megharagszik, azt
1719  II,  111|                  Charlotte tulajdona, az õ kizárólagos tulajdonába
1720  II,  111|             Gyuszi nagy diplomata. Tudja õ, meddig mehet és kivel van
1721  II,  111|                 hogy »Majd kapsz!« akkor õ csakugyan kap - csókot,
1722  II,  112|               más özvegyasszonyoké.~Mert õ csak szalmaözvegy.~S nincs
1723  II,  112|               mint a szalma, amelybõl az õ koszorúját fonják.~Csak
1724  II,  112|              melynek nincsen neve: ez az õ élete.~S ezt az életet hurcolja
1725  II,  112|          változik semmi... semmi, - csak õ maga.~Arca rózsái elhullnak
1726  II,  112|             délceg termet összeesik.~Nem õ az már; nem õ.~De a megtagadott
1727  II,  112|             összeesik.~Nem õ az már; nem õ.~De a megtagadott örömöket,
1728  II,  112|         mindennap a »holnapot«.~»Itt ült õ ezen a széken...« A szegény
1729  II,  112|                 azt nem érdeklik.~Oh, ha õ csak egyszer egy percre
1730  II,  113|            mégsem álmodta meg soha, hogy õ valaha honatya legyen. Nagyon
1731  II,  113|              Nagyon magas állásnak hitte õ azt! Egy honatyát örökösen
1732  II,  113|            tekintetes asszony az oka, az õ ideálja az, hogy a Domándy-család
1733  II,  113|                  volt. A nagyság átka az õ poharába is vegyített némi
1734  II,  113|                 lány van a háznál, tudja õ, mit csinál, ha fogy, az
1735  II,  113|                  Hát azért õszült meg az õ haja tisztességben, hogy
1736  II,  113|               örül neki, mert... mert az õ édes céljai így kívánták.~
1737  II,  113|            kezdte mindenki. Hogy is mert õ kétféle szempontot észrevenni
1738  II,  113|                csak egyet lát? Hogy mert õ, a szerény féreg, odaállni
1739  II,  113|              mert az utóbbi napokban már õ házalt a nagy paksamétával,
1740  II,  113|              immáron az a sorsa, hogy az õ almáriumja tetején küzdjön
1741  II,  113|               lehet, annak a kéziratnak. Õ hát nem engedi azt ki a
1742  II,  113|                  társalgott vele, mintha õ is azt akarná mondani: »
1743  II,  113|                célja, s hogy a leány, az õ szép, ünnepelt Erzsikéje,
1744  II,  113|                    mondá egy napon, mert õ viselte a háznál a kalapot -,
1745  II,  113|                gézengúz! Nem dicsekedett õ soha semminemû tapasztalatokkal,
1746  II,  113|           tapasztalatokkal, nem irigyelt õ meg sohasem borostyánt,
1747  II,  113|               dolognak. Nagyon jól tudta õ, hogy a magaslat távolítja
1748  II,  113|           magaslat távolítja attól, akit õ oly nagyon szeret. Mit ér
1749  II,  113|                   Én hiszem, tudom, hogy õ itt lesz még ma.~- Te könnyen
1750  II,  113|                 Aztán ami apádat illeti, õ nem mindennapi ember, édes
1751  II,  113|              Gábor nem veszíthet semmit; õ csak nyerhet.«~Alig egy
1752  II,  114|           Bonyvay tanár úr... mondja meg õ, ki a legjobb diák az iskolánkban?~
1753  II,  114|                 is? - kérdém félénken.~- Õ is - szólt kishúgom halkan.~-
1754  II,  115|               már-már a fiú részére dõl, õ van közelébb a tálhoz, s
1755  II,  116|        elfelejteni Máthé János; komor az õ arca, örökös felhõ az õ
1756  II,  116|                  õ arca, örökös felhõ az õ osztályrésze e naptól fogva.~
1757  II,  116|             kényezteti ám Máthé János az õ »báránykáját«.~Neki él,
1758  II,  116|               fárad, minden gondolata az õ kis leánya; térdein ringatja
1759  II,  116|                 ha ugrándozna; nem bánná õ, ha azt mondanák, hogy vásott,
1760  II,  116|                ilyen szomorú ne lenne az õ lelkének élõ mása, - s mégis
1761  II,  116|                   mitõl gyógyulna meg az õ báránykája. Bezzeg, ha térdig
1762  II,  116|            legyen, hogy pajkos legyen az õ Mariskája, mint a többi
1763  II,  116|                semmi baja sincs, csak az õ aggódó, képzelõdõ lelke
1764  II,  116|               születendõ gyermekek közt. Õ sohasem fog megnõsülni többé.
1765  II,  116|             Hiszen elég életcélnak, amit õ kitûzött: ennek a gyereknek
1766  II,  116|               Máthé János elpirult, mert õ is azt a Rózsa nénit szerette,
1767  II,  116|              Rózsa néni olyan jól tud az õ nyelvén szólani.~Máthé János
1768  II,  116|                  szíve örömében, hogy az õ kis madara milyen vígan
1769  II,  117|               rejt a jövõ... egyszer még õ is tehet egy utazást, -
1770  II,  117|                 álmodta volna soha, hogy õ valaha még Andrássyval fog
1771  II,  117|              támogassák. Óhajtandó, hogy õ magát jól érezze a szabad
1772  II,  117|                  Azt hitte magáról, hogy õ nagy diplomata, pedig csak
1773  II,  117|               végre mégis fölismerik, ki õ! Igen, igen, az Egyesült
1774  II,  117|               helyzet magaslatán vagyok. Õ különös figyelemmel fog
1775  II,  117|              esti bálhoz képest, melyben õ volt az egész társaság központja.~
1776  II,  117|                de semmi kívánni valót az õ tökéletes szépségéhez.~Mikor
1777  II,  117|                kövessen el.~Ezek után is õ maradt állandóan az est
1778  II,  117|                örömöknek. Hej, sose volt õ még ilyen kapós a lányoknál.~
1779  II,  117|                     Ha Európában élnénk, õ bizonyosan herceg is lehetne.~-
1780  II,  117|            mosolygott arra a szóra, hogy õ nagyon szegény.~- Oh, hogy
1781  II,  117|                 is.~- Én félek, Edith... õ nem fogja engedni.~- Biztosítom
1782  II,  117|                  földre esküdözött, hogy õ nem osztrák fõherceg, hanem
1783  II,  118|           szolgám, mert minden dolgaimat õ végzi (õ viszi el még ezt
1784  II,  118|                minden dolgaimat õ végzi (õ viszi el még ezt a megírt
1785  II,  118|               jövõ héten már komolyan az õ sorsa javításával kezdek
1786  II,  118|          javításával kezdek foglalkozni. Õ aztán boldog ebben, pedig
1787  II,  118|                  az övéhez foghassak.~De õ türelmes, csendes, s néha
1788  II,  118|              amikor nagy a bõség, amikor õ is dúskálhat a sok jóban.
1789  II,  118|          enyimmel, s ha pénzen nincs, az õ aggodalmas arcáról látom
1790  II,  118|                 éjfél után egy óráig, de õ csak nem unta meg, hanem
1791  II,  118|                mulatott mellette, mintha õ érezné át ennek a késõ virágzásnak
1792  II,  118|                  hozzám jön, rendszerint õ hozza föl a portástól egyéb
1793  II,  118|                betûig. Olyan járatos már õ a szegedi dolgokban, mintha
1794  II,  118|               sem kell futnom, megmondja õ, megérzi õ, mi érdekelhet
1795  II,  118|             futnom, megmondja õ, megérzi õ, mi érdekelhet belõle. Most,
1796  II,  118|                 Péter bácsi«-nak híttuk, õ pedig »te«-nek szólította
1797  II,  119|                  gondolt magában - hátha õ meglepné az õ võlegényét
1798  II,  119|            magában - hátha õ meglepné az õ võlegényét és már elõbb
1799  II,  119|                  sokkal szebb volt, mint õ. Itt megszûnt a rang. Érezte,
1800  II,  119|            megszûnt a rang. Érezte, hogy õ a kevesebb és remegve, sápadtan
1801  II,  120|               tudassa a többiekkel, hogy õ elment) nagy feladatot érzett
1802  II,  120|                becsülete, sõt több, most õ egymaga a gimnázium. Kiállt
1803  II,  120|           valamelyik nevetni, mire aztán õ sem fogja megállhatni, hogy
1804  II,  120|          képviselõnek lett megválasztva. Õ vitte legtöbbre valamennyiönk
1805  II,  121|                  Baracconeban. Olyan már õ az »öreg kormányzónak«,
1806  II,  121|         megjelenõ kassai kalendárium, az õ megszokott jóslataival és
1807  II,  121|          elküldte Kossuthnak, megírva az õ tört ákombákomjaival, hogy »
1808  II,  121|                 hogy tehetségeinél fogva õ viselje ezt az állást.~Németh
1809  II,  121|                 ív aláírását megtagadta. Õ nem írja alá semmi áron,
1810  II,  121|               kivallotta, hogy nem bízik õ az elöljáróságban, tudja
1811  II,  123|           környékre.~Nem volt már meg az õ háza sehol.~- Ledõlt - rebegé
1812  II,  123|            szózat lenne, kész felelet az õ töprengésére. Igenis oda
1813  II,  123|            munkát kap, hol legyenek, míg õ dolgozik?~Bizony kétségbeejtõ
1814  II,  123|               eszébe, hogy minek is megy õ be tulajdonképpen? Nem jobb
1815  II,  123|                 szegény ember leányának. Õ nem nevelhetné így! Nyomorognia
1816  II,  123|              ablakon szokott kinézni? Ha õ azt tudhatná!~Megállt a
1817  II,  123|               szakasztott olyan, mint az õ unokája, a kis Mariska.
1818  II,  123|             németül beszél! Talán mégsem õ az!~A hang azonban egészen
1819  II,  123|                 selyem ruhához született õ, nagyságos uram. Akit isten
1820  II,  123|                 ígéretet tett, hogy majd õ fogja kiházasítani.~Kampós
1821  II,  123|                    Hátha mégsem gondolta õ meg jól ezt a dolgot?~Délben
1822  II,  123|               íme tündéri káprázat... az õ telkén ott állt a háza,
1823  II,  124|                 munkálatokra, s minthogy õ volt a legtekintélyesebb
1824  II,  124|              megbízásából jövök, hogy az õ nevében ünnepélyes bocsánatot
1825  II,  124|                 hogy közbe ne szóljon az õ bizalmas, rábeszélõ modorában,
1826  II,  124|             ördög, nem bánom hát, miután õ végre is bocsánatot kért,
1827  II,  125|                   de aranyokra szomjazik õ is: ide jött az aranytelepre.~
1828  II,  125|                  valami: ün port szór az õ szemükbe, ük pedig aranyport
1829  II,  126|             hétezer forintot, nem retteg õ a kísértetektõl.~És aki
1830  II,  127|         megboldogult fûszerkereskedõ, az õ érdemes elõdje, egy teljesen
1831  II,  127|                 már nem bérli?~- Valóban õ már kihurcolkodott a csinosan
1832  II,  127|            rendbehagyva. Igen, fájdalom, õ már nem lakik nálunk. Talán
1833  II,  127|                nyelven. S íme, fájdalom, õ is eltávozott.~- Oh, ha
1834  II,  127|           hímporral aranyozná be.~- Mert õ akarta, uram. Õ, Anna. Azt
1835  II,  127|                     Mert õ akarta, uram. Õ, Anna. Azt akarta, hogy
1836  II,  127|       szívhezszólóan megmagyarázni, mint õ tenné. Anna levelet kapott
1837  II,  127|            ablakból a járókelõket nézze. Õ azt tette örökké, vagy pedig
1838  II,  127|                   suttogá. - Istenem, ez õ! Igen, megismertem, ez õ!~-
1839  II,  127|                 õ! Igen, megismertem, ez õ!~- Melyik õ? - kérdé Gábor,
1840  II,  127|              megismertem, ez õ!~- Melyik õ? - kérdé Gábor, egy megvillanó
1841  II,  127|                  párnára.~...Egy nõ! Oh, õ igazat fog nekem mondani -
1842  II,  127|              mondá leírhatatlan dühhel - õ nem felelt nekem, nem nyújt
1843  II,  127|                fenyegetõzöm, rimánkodom, õ nem felel; õ megöl engem.~-
1844  II,  127|                 rimánkodom, õ nem felel; õ megöl engem.~- De õ nem
1845  II,  127|               felel; õ megöl engem.~- De õ nem érti önt! - szólt Mari
1846  II,  127|               jobb az acélnál. Azért van õ számûzve!~A zsarnokság lehelete
1847  II,  127|               ilyen szívektõl. Azért van õ számûzve...~Pedig hát most
1848  II,  127|                  hangját, de minthogy az õ hangját hallottam, azért
1849  II,  127|               magányt keresni otthon, az õ kicsiny, szûk szobájában...
1850  II,  127|              tragédiának leszek okozója? Õ soha nem avatott viszonyába.
1851  II,  127|                 a Fürdõ utcában?~- Igen, õ, - mert idõközben megenyhültek
1852  II,  127|                hogy Mari vigasztalja; az õ szavától, bûbájos közellététõl
1853  II,  127|            nagyobb fontosság adassék »az õ házában«, mint neki, s hogy
1854  II,  127|        társalgója van a boltban, mialatt õ a konyhában uralkodik két
1855  II,  127|                    De ez még nem minden. Õ ma megszólított engem. Mennydörgettét,
1856  II,  127|           megfeszíti Anna föltalálására. Õ fog, a gyenge leány, cselekedni
1857  II,  127|             holló a fia, rókának róka... Õ is eljött pályázni a száz
1858  II,  127|            történt.~- Ah! És mit mondott õ?~- Alig várja, hogy talpraálljon,
1859  II,  127|             hogyisne! A világért sem. Az õ kedves porát lerázni, amit
1860  II,  127|               kedves porát lerázni, amit õ piszkolt be...~- Ön egy
1861  II,  127|              szegény Anna tudná...~- Oh, õ tudni, látni fogja azt,
1862  II,  127|                  eldobott rongy, mely az õ arcát takartad, óvtad, megbecsülted,
1863  II,  127|                  nem felelt; most már az õ fülében zúgott felül ez
1864  II,  127|                   mi baja egy idõ óta?), õ pedig nézte õket szivarozva
1865  II,  127|              változásról, s azt találta, õ nagyon szerencsétlen ember,
1866  II,  127|                 jósnõ beszélt Annának!~- Õ nem lesz már ott, Mari! -
1867  II,  127|            fátyolát, ne olvasson most az õ arcáról senki.~A Fürdõ utcai
1868  II,  127|              szótlansága megfagyasztá az õ szavát is.~Az ajtó elõtti
1869  II,  127|                    törte meg végre mégis õ a csendet síri hangon.~-
1870  II,  127|                is halhatott azóta. Aztán õ kegyedet szereti.~- Igaz -
1871  II,  127|                szalmalángnál? Addig, míg õ az Anna fátylát hordja,
1872  II,  127|               Anna fátylát hordja, addig õ az Anna võlegénye, s én
1873  II,  127|             urakat mulattassa addig, míg õ és férje megjelenhetnek,
1874  II,  127|             melyet annyi önfeláldozással õ készített elõ. Annyi hidegvér
1875  II,  127|               tudta nagyon jól, hogy már õ nem várhat. De talpig jószívû
1876  II,  127|              minden délceg férfit, ki az õ võlegényéhez, Kozenszky
1877  II,  128|                   De hát mirõl számoljon õ be, ha senki sem bízott
1878  II,  128|                bízott rá semmit. Nem tud õ az egész országgyûlésrõl
1879  II,  129|             szerelméért! Hát kit fog már õ ezentúl tanítani, ha mind
1880  II,  129|                  jó dolga van, Erzsikém! Õ az égbe jutott.~- Hát nincs
1881  II,  129|          végigjátszani egy gyermekkel az õ naiv világát.~- Láttad-e? -
1882  II,  129|                 engedje meg, hogy inkább õ maga vigyázzon rád, s mikor
1883  II,  129|               csak azt gondolta, hogy az õ mamája, ha az Istenke megengedte
1884  II,  129|               csak nem jött, nem jött, s õ mindig rosszabbul lett,
1885  II,  130|                  én hetyke bajszomnak az õ deres szakállát, viruló
1886  II,  130|            szakállát, viruló képemnek az õ ráncos arcát, könnyû járásomnak
1887  II,  130|              arcát, könnyû járásomnak az õ tipegését nem volt nehéz
1888  II,  130|                  négy kortesem gyõzte az õ köveiket - kenyérrel és
1889  II,  131|                 a dinnye nem kacérkodik, õ csak a gyomrokat ingerli.
1890  II,  131|                  mégis úgy látszik, hogy õ nem az idõ és a természet
1891  II,  131|           eszköze, hanem ezek állanak az õ szolgálatában.~Elõkészítik
1892  II,  131|                   hogy nem volt étvágya. Õ úgy élt és halt meg, mint
1893  II,  131|                 szolgailag évrõl évre az õ ajándékait...~De az is elhagyhatná!
1894  II,  132|           palástban és aranyos jogarral; õ azokat átgyúrja és új esztendõk
1895  II,  132|         mindentudó, hogy jó kislány-e az õ Katicája?~Az istenke nagy
1896  II,  132|              hogy engedje meg neki, hogy õ maga vigyázhasson rád az
1897  II,  132|                is el fog jönni. Jól van, õ nem fekszik le, virraszt,
1898  II,  133|                  Vigyázzatok, fickók! Az õ szeme rajtatok függ.«~Bizonyos
1899  II,  133|                 urakkal él egy funduson, õ volt a szószóló és elölülõ
1900  II,  134|                  lehetett háborítani, az õ parancsa végre is törvény:
1901  II,  134|             másképp történni, mint ahogy õ akarja vagy rendeli.~Makacs
1902  II,  134|              pátoszt, de mégis patetikus õ maga is.~Pedig éppen a pátoszáról
1903  II,  134|                 font húst fog kivágni az õ testébõl a hét pálcaütésért.~
1904  II,  134|                fogad el hivatalt, hiszen õ rá van szorulva.~- Hát ki
1905  II,  134|               kicsodák õk, hát levegõ az õ szavuk, mikor kimondják,
1906  II,  134|                szemekkel.~Elmondta, hogy õ erõs pártember ugyan, de
1907  II,  134|                 elkezdte ecsetelni, hogy õ milyen szegénységben van,
1908  II,  135|                  van, aki szereti s akit õ is... tisztel.~Az ismerõsöket
1909  II,  135|           pillantott meg a tisztáson.~Ez õ! Suttogá csillogó szemekkel.~
1910  II,  136|               verte szép fehér arcát, de õ mégsem csüggedett, ment
1911  II,  136|            iskolás fiú nézte egykedvûen. Õ még kicsi volt, nem tudta
1912  II,  136|               szõlõfürtre és a fiúra.~...Õ volt egész délelõtt a legirigyeltebb
1913  II,  137|          hegyeket keservesen, de hogy ím õ megjött Temesvárról s kimondta,
1914  II,  137|             Temesvárról s kimondta, hogy õ egy tapodtat sem mozdul
1915  II,  137|                    úgymond - miért tenne õ kirándulásokat, az egyik
1916  II,  138|                lett Csongrády Mihálynak. Õ otthon nevelõdik az úri
1917  II,  140|               úrfi! Kétségtelen, hogy az õ inge, zsebkendõje is ibolyavízbe
1918  II,  140|                 Most én magamban évõdöm, õ pedig görnyedt hátával,
1919  II,  140|                 hû! Az asszonyok gyöngye õ! És hogyan szereti a férjét!...
1920  II,  141|                Mind nem használt semmit: õ szfinx maradt, hideg és
1921  II,  141|               tükörré változtak, hogy az õ bájainak dicsõségét hirdessék...
1922  II,  141|               hét múlva bemutatta magát, õ Liebert Arthur, egy bécsi
1923 III,  1  |                  tanár úr nem engedheti. Õ sem a szemeten szedte tudományát,
1924 III,  1  |                  ha megemlítjük, hogy az õ útlevelében az illetõ rovatok
1925 III,  1  |           közvetlen közelségébe helyezi.~Õ volt Petõfi poeseos professzora!~
1926 III,  1  |             különb embert a nemzetnek? - Õ (Csutkás tanár úr) adta
1927 III,  1  |            kapott. - Mert hát fölismerte õ nyomban, kiben mi lakik.~
1928 III,  1  |               Csutkás úr akarna szólni!… Õ tudja! Neki tudnia kell,
1929 III,  1  |                 úr, mert annak õvele, az õ argumentumaival gyûlnék
1930 III,  1  |         történtek meg vele, amikrõl csak õ képzeli, hogy átélte, átszenvedte.~
1931 III,  1  |                 aggodalommal virrasztott õ éjjel-nappal a haldokló
1932 III,  1  |               mondanak neki ellent, mert õ maga szentül hiszi és hiszi
1933 III,  1  |                   bizonyára aranyból van õ a kis körme hegyétõl kezdve
1934 III,  1  |                  érne egy kis kalabriás; õ a Krisztinát oda nem adja
1935 III,  1  |                 darab aranyért, amennyit õ maga nyom. Hehehe! Egy akkora
1936 III,  1  |            találtam meg, a Krisztina az; õ csüggni fog rajtam, õ az
1937 III,  1  |                az; õ csüggni fog rajtam, õ az enyém leend, ha nekem
1938 III,  1  |                jól van. De jegyezze meg… õ csügg… õ csügg rajtam, uram!
1939 III,  1  |                De jegyezze meg… õ csügg… õ csügg rajtam, uram! Igaz-e,
1940 III,  1  |                 Verj meg érte, kedvesem. Õ nem mert volna eljönni;
1941 III,  1  |            szerelmemet?~- Igen - suttogá õ mintegy fáradtan, lezárt
1942 III,  1  |             szégyenkezve süté le, mintha õ követett volna el valami
1943 III,  1  |                és arról gondolkozott, ha õ azt most lecsókolhatná arról
1944 III,  1  |                 óta van Selmecen s máris õ a »tóngéber« nemcsak az
1945 III,  1  |             ízetlenkedj! Nem látod, hogy õ idegen rád nézve, mint elõttem
1946 III,  1  |             Luppán, és el bírom olvasni. Õ csügg rajtam…~- Barátaim! -
1947 III,  1  |                kell. Azt mondjátok, hogy õ szép, virító és kedves és
1948 III,  1  |                 és kedves kell. Viruljon õ nekem! Mert vegyük az ellenkezõt,
1949 III,  1  |             fejébõl kiverje valaki, amit õ oda beültet; én a leányomat
1950 III,  1  |                   õhozzá hiába fordulna, õ a legmakacsabb ember a világon.
1951 III,  1  |          mennyire szeretem. Hiszen olyan õ, mint a regények hõsei…~
1952 III,  1  |                 már nem kell semmi, csak õ maga jöjjön, sebesen repüljön.~
1953 III,  1  |            egészen a »Kopanyica« völgyig õ az egyedüli úr. - Méla furulyaszó
1954 III,  1  |             tartozik a világ elejétõl az õ nyájához, nem megy hiba-számba,
1955 III,  1  |                 közé, kitõl tanult volna õ meg érzékenykedni? Nem érintkezett
1956 III,  1  |                 valami benne, ami azt az õ arca felé fordítsa néha-néha.~
1957 III,  1  |               akaródzott neki. Mit tudta õ, hogy azt így kívánja az
1958 III,  1  |                   Hátha csak úgy álmodta õ azt, hogy a Boris meghalt…
1959 III,  1  |                 Boris meghalt… Hiszen az õ hangja volt ez! Szakasztott
1960 III,  1  |                  volt ez! Szakasztott az õ hangja. A bacsa fölemeli
1961 III,  1  |        mulandóságról, mikor egyszer csak õ is majd kifeslik az életbõl,
1962 III,  1  |                 ismerõs bokrokat, - csak õ nem lesz itt soha többé.~
1963 III,  1  |                 úr az, nagyon fiatal még õ ahhoz. Olyan az arca, mint
1964 III,  1  |                olyan igazán mondta, hogy õ akkor megbolondul.~- Szakasztott
1965 III,  1  |         következése, mert azért bacsa az õ neve, hogy fölötte áll a
1966 III,  1  |               vacsorára valóját, nemhogy õ maga csatangoljon nyúl után
1967 III,  1  |            környékkel.~…Könyörülõ isten; õ arcul ütötte a kegyelmes
1968 III,  1  |                 valóság-e vagy káprázat, õ maga ugrik a lajtorjához,
1969 III,  1  |              mint egy grófkisasszonynak. Õ maga is szeret engem s szívesen
1970 III,  1  |                 gondolatok elkergetik az õ feje gondolatait?~Sokáig
1971 III,  1  |                innen!«~Mi lesz Anikából? Õ el akarta adni gyermekét,
1972 III,  1  |                el akarta adni gyermekét, õ, Olej Tamás, a brezinai
1973 III,  1  |                 A herceg úgy tett, amint õ hagyta meg neki: magától
1974 III,  1  |            bizony széles, terjedelmes az õ hivatalos köre, s tudomány
1975 III,  1  |               tökéletességre vigye, mint õ, ki minden csínját-bínját
1976 III,  1  |     megsokszorozza.~Nem tréfadolog ám az õ kenyere; meg van szolgálva
1977 III,  1  |              éjszaka a megháborítója.~Az õ hivatalos órái este kezdõdnek.
1978 III,  1  |                  világítja meg alakját s õ közelre sem lát miatta.
1979 III,  1  |    kakaskukorékolás. Azok a falut õrzik; õ a mezõt. Lapaj jó ismerõsük,
1980 III,  1  |               egyszerû juhásszá lett, de õ is kint élt a természetben
1981 III,  1  |                 a juhász ösmeri mind, az õ szemei behatolnak a rejtett
1982 III,  1  |                dalt eldudálni! Pedig hát õ még ezt sem érzi át. Nem
1983 III,  1  |              alkalma lett volna rá, mert õ dudál minden valamirevaló
1984 III,  1  |              talpa viszketett már meg az õ híres nótáitól.~Hol tanulta
1985 III,  1  |              hallgatagon néznek rá, mint õ rájuk; azok sem tanították.
1986 III,  1  |                 kerülõséget foglalta el.~Õ maga nemigen emlegeti óperenciántúli
1987 III,  1  |       mindkettõjöknél nagyobb, híresebb. Õ nem tudja azt, de más mindenki
1988 III,  1  |               már csak hitvány doromb az õ szemében, mióta Lapajt hallotta.~
1989 III,  1  |              Lapaj Mátyás nyájába, mivel õ egy elátkozott, birkává
1990 III,  1  |              hogy Istók fújja a nótákat, õ csak úgy külszín okáért
1991 III,  1  |              izeg-mozog mellette, mintha õ csinálná.~Petrus képzeletét
1992 III,  1  |                  szüksége neki a pénzre? Õ még a bocskorszíját sem
1993 III,  1  |           magáról a földi port: és akkor õ megszerzi a híres dudát (
1994 III,  1  |                mulattatták egymást! Vagy õ dudált, s az ünnepélyes
1995 III,  1  |                 A föld költészete ez! Az õ új gondolatai!~És ha gondolkozik,
1996 III,  1  |               földet szereti növényzete, õ pedig a felhõt és napsugárt. -
1997 III,  1  |                  világról beszél, de azt õ sem tudja megmondani, mi
1998 III,  1  |                 emlékezteté Lapajt, mert õ viselte azt ezelõtt száz
1999 III,  1  |                 úszik a hullámok között, õ maga pedig szintén nem fekszik
2000 III,  1  |                 kissé pihenni; de bizony õ unta meg hamarabb hallgatni,