|
A jámbor olvasó ezerfélét gondol, midõn tárcám címét
olvassa: azt hiszi, hogy a chronique scandaleuse miriád történeteit fogom
szaporítani ismét eggyel, feltárva valamely játékbarlang titkait, vagy valami
könnyed novellette-tárgynak agyamra leülepedett iszapját rakom itt össze,
egyszóval gondolni fog akármit, de már arra százezer piasztert teszek egy kopek
ellen, hogy az igazat ki nem találja, miszerint ezen cím alatt tiszta száraz
tudományt fogok mérni hívõknek és hitetleneknek, mégpedig a tudományok
legnehezebbikét - doktori tudományt.
Nagyon sajnálom, hogy már utána vagyunk az akadémiai
választásoknak, s így nem részesülhetek kellõ méltánylatban, de azért mégsem
fogom elhallgatni tapasztalataimat, mert azt tartom, hogy az igazi tudomány
olyan, mint a verem: minél többet veszünk el belõle, annál nagyobb. Nos, én
tehát elveszem tudományom ezen részét magamtól és megosztom önökkel.
Ösmerték önök azt a hosszú, magas fiatalembert, aki örökké
ott mászkált nappal a Korona utcának nevezett szûk sikátorban, hol a kirakatok
csecsebecsés kalaphalmaza mögött virító nõi arcok mosolyognak, este pedig ott
ült a Korona-kávéház hátsó szobájában, hol már elkezdõdött St. Simon nyolcadik
korszaka, mely hivatva lesz folytonosan kiegyengetni azon különbletet, mely a
vagyonosság arányai közt mutatkozand?
De nem ez itt a fõdolog, hanem az, ha ösmerték-e fiatal
barátomat, X képviselõt, kit én néhány szóval kívánok jellemezni. Neve sokat
fordult elõ az országgyûlési absensek jegyzékében, báli táncrendeken és lejárt
váltókon.
Ha még hozzáteszem, hogy ezenkívül szenvedélyes kártyás is
volt, azt hiszem eleget mondtam. Annyit mindenesetre, amennyire szükségem van,
hogy magamat e nagyfontosságú tudományos experimentum fejtegetése alkalmával
megértessem.
X képviselõnek van egy testvérbátyja, akinek doktorság a
mestersége. Okos, szerény, tudományos ember, minélfogva nincs egyetlen páciense
sem. Nagy sátoros ünnepeken pénzért szokott magának bérelni egy-egy beteg
embert, akin kedvét töltheti.
Hát történt, hogy egy hétköznap, midõn éppen doktor
barátomnál ültem, egyszerre belépett a szakácsnéja, torkaszakadtából kiáltva a
nagy ritkaságot, hogy egy beteg ember, egy valóságos páciens jõ.
A doktor szemei felragyogtak s rohant az ajtóhoz az érkezõ
elé. X képviselõ volt, a
testvéröccse.
- Hát te
hol a pokolba jársz itt? - kiáltá kellemetlenül meglepetve.
A szegény
Laci (mert Laci a keresztneve X úrnak) szokatlan gyenge hangon válaszolt:
- Beteg
vagyok, Dezsõ. Hideglelésben kínlódom már két hét óta. Minden doktori tudomány
megtört rajtam; az életeszenciától, hánytatótól kezdve lefelé, az otkolonig
gyógyítottak már mindennel, végig ittam a Török József patikáját, megjártam Handler
Mórtól kezdve lefelé minden valamire való doktort, most, hogy nem használt
semmi, idejöttem hozzád, hogy hátha elsül néha a kapanyél is - hátha te
gyógyítasz meg.
E nem
hízelgõ szavakra Dezsõ mosolyogva kérdé:
- Aztán
hol, mitõl kaptad a hideglelést?
- Hja,
barátom, ez státus-titok: de neked mégis csak elmondom. Nemmel szavaztam a
múltkori törvényjavaslatra, a miniszterelnök, amint a végzetes nem-et
kimondtam, merõn, irtózatosan rám nézett. Oh, milyen tekintet volt az!
Egyszerre elkezdtem remegni tõle s azóta folytonosan a hideg lel.
- Elég.
Tehát ijedségtõl kaptad e betegséget. Nos, én ki foglak gyógyítani, annyival is
inkább, mert itt Nyúl barátom is átkozott hideglelésben szenved...
Én protestálni akartam, hogy tudtommal olyan egészséges
vagyok, mint a makk, de Dezsõ egy jelentõségteljes hunyorítással hallgatásra
intett.
- Mikor szokott rád jönni a hidegláz?
- Úgy öt óra tájban.
- Éppen, mint Nyúl barátunkra - felelte Dezsõ s engem egy
ablakmélyedésbe intett. Ott aztán elmondta suttogva, hogy egy sajátságos
gyógyítási módot akar itt alkalmazni, melytõl magam is meg leszek lepetve, csak
mindent hagyjak rá.
Hát én rá is hagytam mindent.
- Te Laci - mondja Dezsõ -, hallottad már azt az esetet,
mikor Patay bácsi a csatatéren huszonegyezett.
- Nem én.
- Az nagyon eredeti volt. Egy õrnagy barátjával folyt a
játék. Ezer forint volt a tétel. Vágták a németet keményen. Az õrnagy hirtelen
lekaszabolt húsz darabot és azt
mondta resto.
- Teringette! - kiáltá Laci élénk érdeklõdéssel.
- Most Pista bátyánkon volt a sor. Nekilátott õ is amúgy
debreceniesen, de bizony pech-ben volt, mert amint a huszonegyedik német felé
vágott véres kardjával - hogy a kasszát behúzza -, olyan nagyot talált ütni,
hogy két cserepár halt meg tõle egyszerre, minélfogva fuccs lett.
Laci jóízûen mosolygott.
- Tudod mit, fiú - mondja Dezsõ -, egy jó tréfa jutott
eszembe, igazi anglius eszme; ti itt Nyúl barátommal körülbelül egy idõben
estek lázba uzsonna táján. Tegyetek ki tíz-tíz forintot, aztán aki elõbb
kapitulál, az a vesztes, a másik behúzza a bankot.
- Gilt! Tartom! - kiáltá Laci élénken.
Kezdtem sejteni a Dezsõ kombinációját s szó nélkül tettem ki
tíz forintot a Lacié mellé.
Leültünk egymással szemben, s amint a végzetes óra
közelgett, kezdtünk egymással farkasszemet nézni, azaz hogy én csak színleltem
az érdeklõdést. Laci azonban igazi hõsies elszántsággal nézett a jövõ elé, míg
a doktor pasziánszot játszott egy kis asztalkán.
Végre láttam, hogy az én ellenfelem sápadni kezd, s arca
kékes ónszínbe öltözik.
- Vigyázz magadra - kiáltott közbe Dezsõ -, mindjárt matt
leszel.
- Ne félts engem - felelt Laci dacosan -, ha addig élek is,
el nem veszi elõlem a bankot.
S ezzel összeszorította emberfeletti erõvel a fogait, hogy
ne vacogjanak.
Érdekes volt nézni e küzdelmet a betegség ellen. Az arcjáték
folyton változott. Halálos izzadság-csöppek gyöngyöztek homlokán, majd a
forróság öntötte el bíborszínnel a dúlt arcot, de azért nem engedett, úgy állt
ott egyenesen, peckesen a karosszék mellett, mint ahogy Mucius Scaevola
állhatott, mikor a máglyára nyújtott keze égett. Nem a húsz forint, de a játék
szenvedélye adta neki az erõt hozzá.
Egyszerre megrázkódott, nagyot lélegzett és túl volt minden
bajon: arca visszanyerte régi formáját.
- No, Nyúl koma! - kiáltá -, most már fizetsz. Én túl vagyok
a krízisen, most rajtad a sor.
A doktor közbevágott nevetve:
- Most rajtad a sor, Laci. Kigyógyultál, mehetsz haza. Többé
nem lesz lázad. A húsz forint azonban itt marad; a tizet visszaadom Nyúlnak,
akinek eszeágában sincs a hidegláz, õ csak strohman volt: a másik tíz forintot
pedig megtartom magamnak a sikeres receptért.
Mit mondjak még?
Lacinak többé nem volt láza, teljesen kigyógyult, de azóta
egészen fumigatív hangon beszél a tudományról, s azt tartja, hogy minden világi
bölcsesség a játék logikáján alapszik.
Ez nem áll: annyit azonban én is beösmerek, hogy a játék és
a doktori tudomány ikertestvérek. Az elsõ a nyomorultakat, a másik a halottakat
szaporítja.
|