|
Kökényesi Jóska sohasem volt valami nagy barátja a
nyomtatott betûnek.
Fiatal, mokány földesúr a Tiszán innenrõl, kinek kisebb
gondja is nagyobb annál, hogysem a tudomány, literatúra és mûvészet haladását
lesse a könyvekbõl.
Otthon Kajánpikkelyesen anélkül is megnõ a fû és repce. Nem
kívántatván hozzá sem a Természettudományi Társulat, sem a tisztelt Akadémia
beleegyezése, csak egy kis áldás és esõ magától cseperedik fel, a zsidó
megveszi, s ára elúszik a blatton: ehhez sem kell semmi tudományos rendszer,
csak egy kis malõr.
Hanem hát minden
változik e világon. A keleti kérdés még a Kökényesi Jóska vérét is fölzavarja.
Hiszen nem valami nagy sor, de mégis kínáltatja magát szögrõl-végrõl tudni, mi
történik ebben a komisz Európában?
A kíváncsiság,
hiába, emberi gyöngeség, amihez hozzájárul még két más tényezõ is: az unalom és
a megszokás.
Aztán ezek
a török dolgok! Kökényesi Jóska itt volt, itt bankettezett a török
küldöttséggel, a »csok jasa« kiáltozásába csupa hazafiságból belerekedt, azután
lóhalálban leszaladt haza Kajánpikkelyesre, összehívatta béresével a
kaszinó-tagokat és egy akkurátus ováció megtartása után elhatároztatá egy
üdvözlõ telegram menesztését a szoftákhoz.
Kökényesi
Jóska ennélfogva maga is részes némileg azon nagy dolgokban, melyek a
Balkán-félszigeten folynak, legalább maga szentül hiszi, hogy õ is segített a
keleti kérdést odavinni, ahol most ténfereg.
A
kajánpikkelyesi kaszinói gyûlés után visszakerült ismét a fõvárosba, elbúcsúzni
a török vendégektõl. Azután is ott maradt még, az egyedüli forrásból, a
lapokból olvasgatni, mint érnek az ország határáig, mint szállnak a tengerre.
Uram én istenem, nem történik-e valami bajuk? Nem-e meneszt utánuk a bécsi
politika valami gyilkos tengeri szörnyet?
Mindezt
csak a lapokból lehet megtudni. Kökényesi Jóska izgatottan lépked reggelenként
a kávéházba a legújabb híreket elolvasni. Ott ül nyolc órától egész délig.
Eddig a herkópáter sem vehette volna rá ilyesmire. Valóságos oltott vérû nemes
ember négy óra hosszat egy helyen, egy foglalatosság mellett csak a korcsmában
és a ferbli-asztal mellett állja ki. Bizony csenevészedünk, veszünk, ha még egy
Kökényesi József is odahanyatlik, hogy az újságírók irkafirkáján könyököl egész
nap!
De hát
hiába, a megszokás második természetünkké, szenvedéllyé válik. Kökényesi Jóska
- újságolvasó lett.
Amint most
a szénakaszáláskor kénytelen volt megint itthagyni Pestet, egész boldogtalannak
érezte magát otthon. Mit ért neki az egész élet? A nemes helység sohasem
tetszett neki olyan kicsinynek s õsi kastélya olyan szûknek, mint most.
Elhagyatottnak az egész világtól, elszigeteltnek érezte magát s a veszekedett
unalom lett egyedüli lerázhatatlan vendége. Étel-ital nem ízlett neki, a rektor
és nótárius uram ócska társalgása nem elégítette ki - új események, friss
hírek, lapok után vágyott. Hogy polemizál Csernátony Lukáccsal? Hogy fõzi le
Tisza Helfiéket? Mint agyarkodik Gyulai Jókaira? Ez csak az élet...
- Nem, nem tûrhetem tovább - sóhajt Jóska -, vissza kell
mennem Pestre.
- Már megint? - mondja Imre urabátyja, aki a kasznári
méltóságot viseli otthon. - Mi dolgod van már ott megint?
- Nagyon megszoktam az újságolvasást. Megbetegszem az
unalomtól itt...
- Ez csak kifogás! Talán valami szép szemek? Nono, Jóska
öcsém!
- Becsületemre mondom, csakis újságot megyek olvasni.
- Bolond vagy, öcsém! Hát mért nem prenumerálsz? Azt itthon
is olvashatsz.
Jóska megütközik. Valóban, ez még nem jutott eszébe soha!
Kedvetlenül vakarja meg fejét.
- Az igaz hiszen igaz de hát tudod, bátyám, nem szeretek
ilyesmire pénzt kiadni. Elég, ha okosabb dologra telik ebben a szûk idõben.
- Megadtad neki! Hiszen százakba kerül egy-egy Pestre
rándulásod!
Jóska mélyen behúzta a kalapját szemére.
- Mondasz valamit, bátya! Az ördögbe is, csakugyan van a
dologban valami és mégis látod tán nem is lenne az olyan jóízû itthon, mint
ott, ahol az ember potyára olvashatja.
- Furcsa észjárás!
- Nem éppen! A szerelem és a hírlap akkor ér csak valamit,
ha nem kell érte fizetni.
Kökényesi Jóska csakugyan nem prenumerál. Magyar nemesember
a pazarlás e neme iránt nem fogékony. Literatúrát eléggé képvisel nála a
Trattner-Károlyi naptár, melyet keservesen megszerez minden újévkor.
Becsomagolt, feljött a fõvárosba s most itt szemelgeti a
keleti eseményeket a kávéházakban - ingyen.
Imre bátya pedig írja szakadatlanul a panaszos leveleket,
hogy már nem gyõzi pénzzel, s otthon is kárba vesz minden a gazda jelenlevõ
szeme nélkül; siessen haza.
- Nem lehet, dehogy lehet. Majd én ilyen érdekes idõben
hagyom itt a lapokat!
Végre is én segítettem a dolgon.
Odaajándékoztam Kökényesi Jóskának az ingyen példányomat,
melyet a Budapesti Napilap-tól kapok.
- Már ez aztán más! Most már hazautazom. Köszönöm, pajtás!
És azóta pontosan jár neki a lap Kajánpikkelyesre. (Utolsó
posta: Bugyi.)
Hadd mulassa magát szegény!
Szegény?
Csak kétezer hold földje van a Tisza mellett.
|