|
Amióta megtudta, hogy házasember vagyok s nincs házam
Pesten, elhajolt tõlem a szíve - Emilhez. Az õ szíve hajlott el s mégis az én
szívem csorbult könnyem is utána csordult...
Nem is csoda; azt hiszem, annyi az udvarlója, mint amennyi
hajszál szép fején. Egyik mulatságosabb, mint a másik. A Feri gyerek
mennyre-földre esküszik, hogy él-hal érte, a hórihorgas Rezsõ pedig váltig
bizonykodik, hogy neki ugyan nem kell, - de azért odavan a bolondulásig. Én
magam meg már olyan vékonyra száradtam ki a szerelmi búbánattól, mint a Prém
József poézise, melyet a prózaírás tûjébe húzott immár és a Magyar Állam
újdonságait fércelgeti vele. A többi udvarlóról nem is szólok. Ki az ördög
gyõzné õket betûrendbe szedni, és elszámlálni érzelmeiket? Eszeveszett az
valamennyi, ha a Nelli-Nellit látják.
A nyájas olvasó, aki ezt a bolondságot olvasni fogja, s
otthon eladó lánya vagy nõvére van, kit csak egyszerûen Birinek, Örzsinek,
Marinak neveznek, joggal beleszólhat a dologba illendõen megtudakolván tõlem,
hogy ki adta nekem azt a just, hogy duplán tétessék ki nyomtatásba az õ
keresztneve, mikor más keresztény lélekre egy keresztnév után is ráakadnak, és
bizonyára még õfelsége a királyné is csak Erzsébet, nem pedig
Erzsébet-Erzsébet.
Igaz a kérem; - csakhogy nekünk olyan gyönyört okoz a Nelli
név kimondása, hogy átkozott fukar fickóknak kellene lennünk, ha ezen gyönyör megkétszerzését megtagadnók magunktól.
Õ tehát Nelli-Nelli. Ettõl nem tágítok, s ha az olvasónak is
lefestem milyen szép, hiszem belenyugszik.
Még csak leány-palánta, alig múlt tizenöt éves. Naiv,
gyermekes. Feri a termetéért imádja, mely olyan hajlékony, karcsú mint a
nádszál; Emil a szemeiért rajong, melyek olyan égszínkékek, hogy a mennybolt
színe látszik ízetlen utánzásnak mellettük. A hórihorgas Rezsõnek az orcái
tetszenek, mert olyan szépek, mint a barackfa rózsaszín virága, és olyan puhák,
melegek (ipsissima verba), mint a meleg cipó.
E drasztikus hasonlat után nekem magamnak semmi kedvem
similéket mondani bájaira, egyszerûen kijelentem, hogy nekem mindene tetszik.
Ha valami tagja nem olyan volna, amilyen, az egész Nelli-Nelli nem érne semmit.
De térjünk a
dolog velejére. Ez a Feri gyerek a legagyafurtabb fickó köztünk. Spekuláns fõ.
Egy félhavi udvarlás után alkalmasint reményekkel kecsegtethetvén magát, egy
részvénytársaságot gründolt a Nellike meghódítására. Mindnyájan tagjai lettünk.
Az általa
kidolgozott s általunk elfogadott alapszabályokból idézek nehány §-t, amennyi
éppen szükséges a társulat megértésére:
1. §. A társulat célja: a Nelli-Nelli meghódítása.
2. §. Hogy az, aki elõször bírni fogja, meg is tarthassa:
alaptõkérõl szükséges gondoskodni.
3. §. Minden részvényes tartozik tehát hetenkint öt forintot
fizetni e célra a társulat pénztárába.
Még a 37-ik kacsot szükséges idéznem, mely így hangzott:
Nem részvényes udvarló eltávolításáról a társulat
gondoskodik.
Így aztán meglettünk volna szépen. Napról napra mondhattuk a
muszkákkal: minden jól megy. A vad leánykából szelíd bárányka lett, napról
napra nyájasabb, simulékonyabb. Kezét meg hagyta fogni, arcát megengedte
simogatni, sõt már vége felé szép selyemhajával is játszhatott egy-egy vakmerõ
kéz szentségtelen ujja.
De ez egyensúly mégsem lett megzavarva. Az akciók egyformán
állottak, bár az eldöntés napja már nem látszott messze lenni. Egyszer
egyikünket, másszor másikunkat tüntetett ki. Ki lesz a szerencsés, boldog isten
tudja. Hátha a furfangos Feri gyerek ez egyszer más számára gründolta az
alaptõkét? Homályos írás az, ami a nõi szívben van. Ami B-nek látszott ma, A
kerekedhetik belõle holnap.
A részvénytársulat azonban szilárdul állt, mint a Sion, a
befizetések hónapok óta pontosan történtek s a létföltétel meg nem lett ingatva
semmi által.
Még Nelli-Nellit ugyan senki sem bírja, de biztos, hogy már
nem sokáig marad res nullius, mert a megszelídítés volt a fõmunka, az pedig be
van fejezve. Olyan új nevelésben részesítettük, hogy egész öröm volt elnézni,
mennyi élvezettel olvassa Kock frivol regényeit s nézi a kankánt a
népszínházban. Aztán idegen ember hozzá sem férhetett: minélfogva matematikai
igazsággá izmosodott, hogy valamelyik közülünk nyeri el Nelli-Nellit és a
begyûlt alaptõkét.
Képzelhetõ, hogy ily körülmények mellett mekkora nagy
lehetett a verseny. Nem is igyekszem leírni; a derék, nemes célú
részvénytársulatnak csak szégyenére válnék azon különféle fogások és
mesterkélések nyilvánosságra hozatala, melyekhez annak egyes tagjai nem
átallottak nyúlni, hogy az egyre értékesebb szívecskét elhódítsák.
A múlt napokban a helyzet mindinkább feszültebb lett. A
megoldás közelsége a levegõben látszott függni.
A jövõt rózsás színben látta mindenki.
Nelli-Nelli szokatlan jókedvû lett és szokatlanul nyájasan
mosolygott, ugrált örömében, madarat lehetett vele fogatni...
Szentnek látszott, hogy szerelmes valakibe.
Most már csak az a kérdés, kibe?
Megdöbbenve találgattuk.
- Honnan, miért van most mindig olyan jó kedve,
Nellim-Nellim? - kérdém egy estén, midõn mindnyájan összegyûlve a Nelliék kerek
asztalánál ültünk.
- Hát nem tudják? Azért, mert beteljesült a vágyam:
színésznõ lettem. Beállottam a karba a Népszínháznál.
- Szent isten! Mikor?
- Már egy hét elõtt.
Hallgatva néztünk össze. Feri fanyarul mondá: Megehetjük a
részvénytársulatunkat. Most már a
Nelli-Nelli a mindnyájunké.
U. I. A begyûlt pénzt elküldjük - a muszka sebesülteknek.
|