BRIGLI JIM ÉRDEKES ESETE

1877

Alacsony ember ez a Brigli Jim: valóságos törpe fickó, ki a tenyereit egy óriástól kölcsönözte, fejét a medvétõl, szemeit a hiúztól. Aminthogy igazán is minden dolga kölcsön van kérve. A nehány shilling, melyet a nadrágzsebében csörget, a szürke zubbony, mely vézna tagjainak netaláni terjeszkedési hajlamait tökéletesen meggátolja, és a megkopott barna nadrág, melynek hosszadalmassága folytán fölhajtott két szára, akarva - nem akarva abban az örökös hiedelemben kénytelen lenni, hogy a Cityben sár van az utcákon.

A kis Brigli Jim ismeretes alak a Cityben. Zsebretett kezekkel, szörny fejét emelten hátra tartva jár-kél az utcákon, köszöngetve jobbra-balra az ismerõsöknek. Csak néha állapodik meg kissé és arról gondolkozik, hogy vajon tulajdonképpen miért is állott õ meg? E találgatás közben lassan újra megindul, s a gondolkodásra késztõ ok önmagától elenyészik.

Jim! - dünnyögi magában. - Hallod-e, Jim? Te megint átkozottul szórakozott vagy, Jim!

És Brigli Jim valóban örökké szórakozott. Ha egy-egy olyan ismerõsével találkozik, kinek a kölcsönkért tárgyat nem vitte vissza, amiért Brigli Jimnek szemrehányó szavakat mond, Brigli Jim a homlokára üt.

- Szórakozottság, sir, és semmi egyéb. Becsületemre mondom, semmi egyéb.

Azzal újra megindul, figyelmes szem- s nyitott füllel tipeg az egyhangú kövezeten, egyet koppantva néha csontfogantyújú botjával, melyet, valahányszor alkalma nyílik, derekasan földicsér barátja elõtt.

- Ez aztán egy igazi bot mondom nem az enyim, no no, nem az enyim, mondom A walesi herceg egyik komornyikjától kölcsönöztem ha mondom.

Ha népcsõdület van az utcán, vagy két gentleman között párbeszéd foly, melynek élénksége valamely fontos dolog megbeszélését sejteti, vagy valamely heves vita s ebbõl netalán kifejlõdõ botrány magvát hordja magában, Jim apró szemei fölcsillognak s különbözõ színeket játszanak örömükben, mint az opál.

Valamely szomszéd kapu mellé lapul és szívdobogva hallgat - mert tudni kell, hogy Brigli Jim azonfelül, hogy a Kledy et comp. cégnél negyedik írnok s minden délelõtti ideje igénybe van véve, délutáni óráit egy érdekes foglalkozásba fekteti.

Õ ugyanis eredeti híreket hajhász a Morning Post számára.

E kitûnõ foglalkozás eszméjét Klarey Johntól kölcsönzé, ki iskolatársa volt Jimnek s most segéd a Morning Post-nál. Klarey John talpig jóravaló gentleman, s mintegy tíz év elõtt midõn befolyásával Jimet a Kledy et comp. bankcégnél elhelyezte, így szólott hozzá:

- Te, Jim, vigyen el téged az ördög, Jim ha ügyes fickó volnál, mindennap hozhatnál a szerkesztõségnek egy hírt, egy új, de mindenekfelett érdemes és érdekes hírt. Ez neked nem lesz nehéz, Jim, örökké lótsz-futsz az utcán, hallasz, látsz egyet-mást. Bivaly legyek, ha ez nem elég csinos mellékjövedelmet biztosít számodra. Soronkint fogjuk fizetni. Minél hosszabb, annál jobb! Sok sor, sok shilling.

Mr. Brigli el volt ragadtatva ez ajánlattól. Óriási tenyerét nagy nyomatékkal csapta oda a hírlapíróéba, s mintha a szájába röpülõ halhatatlanságot és dicsõséget meg akarná máris kóstolni, sás alakú nyelvét kinyújtá és egyet csettentve vele, halkan makogá: Úgy van, - sok sor, sok shilling Az ördögbe is, híreket gyûjteni és azokat pénzért eladni, s másnap ott olvasni a Morning Post hasábjain, - olvasni és tudni, érezni, hogy azok általa nyerték lételöket, ez sok ez nagyon sok Brigli Jimnek.

E naptól kezdve az irodai órákon kívüli idejét az utcán tölté, mint egy gamin: hanem a dolog éppen nem ment könnyen az események kerülték Brigli Jimet.

A Morning Post ezentúl is hozott újdonságokat hajmeresztõ gyilkosságok-, érdekes utcai botrányokról, pikáns szerelmi kalandokról, de azok mind nem azokon az utcákon történtek, ahol elõtte való nap Jim szaglálózott, vagy legalább nem azon idõpontban, mikor õ arra járt.

Ezen átkozott körülmény meggátolá ugyan Brigli Jimet abban, hogy nyolcvan fontnyi évi jövedelmét, fölkutatott eredeti újdonságok révén, csak egyetlen pennyvel is szaporítsa, de korántsem lohasztá le benne a szenvedéllyé növekedett vágyat. Tíz hosszú év sikertelensége lánggá fújta fel a parányi szikrát.

Hallott itt-ott ugyan egyet-mást, mi talán be is vált volna a lapba, de mire odaért a szerkesztõségi iroda ajtajához, rendesen olyan kisszerûnek találta az egész esetet, hogy lehorgasztott fõvel fordult vissza.

- Nem jó, ha mondom, - hiányos nagyon hiányos. A részletek nem domborodnak ki eléggé. Úgy van, Jim, neked valami nagyszerû, valami meglepõ hírrel kell megkezdened pályádat.

És valóban, az óhajtott nagyszerû hír a tíz esztendõn túl már nem késett soká: horogra került.

Brigli Jim egy ködös nap délutánján lihegve és örömsugárzó arccal rohant be a Morning Post szerkesztõségébe. Botja sebesen járt kezében, mint az órainga, szájából és orrlyukaiból forró gõz lövellt ki.

- Hollá, Hohn! - kiáltá rekedten, hosszú kezét messzirõl sir Klarey felé nyújtva. - Egy eset, uraim! Egy igen érdekes eset!

Az írnokok (kik több hosszú asztalt foglaltak el) s kiket semmiféle eset nem érdekel, mert úgy veszik azt, mint egyszerû nyersanyagot, mely a hasábok betöltésére gyárilag dolgoztatik fel, ez egyszer kivételesen kíváncsian emelték fel fejöket. A tollak percegése megszûnt egy pillanatra, s az elõállott mély csendben minden szem Brigli Jim felé fordult.

- Valahára, Jim - szólt Klarey úr kezeit dörzsölve, s kétes jelentõségû tekintetet vetve Briglire.

- Tehát valami új? Oh, oh! - hebegé Jim - rendkívül új és érdekes eset.

Itt egy darabig megállt, szórakozottan nézett körül, mintha nem emlékeznék, mirõl van szó és tétovázva tette hozzá: ha mondom...

Majd hirtelen elõre nyújtá egyik lábát és elkezdett vele elõbb lassan, késõbb egyre sebesebben dobolni: Ahá! ahá! - kiáltá. - Az eset! Oh, oh! ez aztán rendkívül érdekes eset!

- Helyesen van, Jim - szólt mr. Klarey - a szõke úr ott a középsõ asztal szélén, lesz oly szíves és följegyezi, ha tollba mondod.

Jim a mutatott egyéniséghez járult és a szemeit behunyva állott meg asztalánál.

- Rendelkezésére állok, miszter...

- Brigli! - egészíté ki Jim anélkül, hogy a szemeit fölnyitotta volna.

- Tehát, Mr. Brigli - folytatá az írnok - legyen ön szíves minél rövidebben elõadni a tényt. Azt tartom, szabatosan fejezem ki magam, midõn egyszerûen azt mondom: a tényt. Ragaszkodom e szóhoz Mr...

- Brigli - egészíté ki ismét Jim és az egyik szemét félig fölnyitá.

A szõke írnok tintába mártva tollát, várakozó állást foglalt: a kutyanyelv alakú papír felsõ csücskét balkeze nagy és mutató ujjával leszorította a festetlen asztalhoz, míg a tollat tartó másik kéz ott nyugodott könyökén.

- Várom az esetet, uram, - szólt kedvetlenül, szúró pillantással mérve végig Jimet.

Az a zsebkendõjét kereste, hogy izzadó homlokát megtörülje.

- Igen, igen - hebegé. - Tehát az esetet kívánja ön? Igazán az esetet?

- A pokolba is mi másról lehetne hát szó, ha nem az ön érdekes esetérõl?

Jim zavartan nézett körül: elõször kérdõleg Klarey felé, azután a falakra, hol különféle térképek voltak felaggasztva, majd a saját kalapja bélését nézte hosszan, mereven, míg végre fölemelé kezét és a homlokára ütött.

- Az esetet? - Az érdekes esetet? Akasszanak fel, sir, ha tudom.

Hangja reszketeg lett, fejét szomorúan lecsüggeszté.

- Elfelejtettem, ha mondom. Elfelejtettem útközben. Akasszanak fel, ha nem felejtettem el. Pedig pedig várakozzék csak kissé! Még mikor a Hyde-park mellett mentem, tudtam tökéletesen tudtam. Ön nem kételkedhetik, ugye nem?

- Én nem kételkedem semmiben sem, Mr. Brigli - mondá a szõke írnok hidegen és a tollát letette.

- Szórakozottság, sir, és semmi egyéb. Becsületemre mondom, semmi egyéb.

- Fölösleges minden magyarázat - viszonzá az írnok komoly üzleti hangon, mely Jim füleit úgy érinté, mint a halál dermesztõ szózata. - Az ügy be van fejezve. Jó napot, Mr. Brigli!

- Oh, nem nem! - kiáltá Jim kétségbeesve. - Megvan, sir! szavamra mondom, megvan.

Apró szemei tûzben égtek s szögletes ábrázata egy általános mosollyá vált.

- Azaz meglesz! Meglesz, ha mondom. Eszembe jutott...

- Mi? Az eset?

- Ej, dehogy! Az, hogy elmondtam egy barátomnak, ki - gondolom - az Old-Bond street környékén lakik valahol. Futok, felkeresem, uraim, és megkérdezem. Pompás emlékezõtehetségû fickó! Tudni fogja, ha mondom...

Brigli Jim mint az eszeveszett rohant ki a szerkesztõségbõl az Old-Bond street tájékára.

Hallotta-e, vagy csak rémlik elõtte, hogy barátja ott lakik, - kétséges. Alkalmasint csak az elõérzetet vette számításba, mert az is valami. Egyszóval bizalma az Old-Bond streethez van kötve. Igen, igen, ott meg fogja találni.

És azóta a kis Brigli Jim mindig a City e részén lelhetõ fel, amint vizsga szemekkel nézi a föl s alá hullámzó néptömeg közt azt az egy embert, aki az õ érdekes esetét ismeri.

Lehet, hogy még mai napig sem találkoztak.