|
Mióta dr. Lenhossék megmérte az összes nevezetesebb emberek
koponyáját és azt találta, hogy báró Sennyei Pálnak kell lennie a
legtehetségtelenebb embernek, azóta kezdek kevély lenni a talentumomra.
De sohasem lyukadt ki belõlem a büszkeség olyan nagy
mértékben, mint tegnap este, mikor azon vettem észre magamat, hogy én angolul
tudok.
Nem emlékezem rá, hogy valaha tanultam volna angolul, sõt
még jóformán nem is hallottam angol szót, de mégis tudok.
Hja, mert hát kifejlettebb koponyám van, mint a Sennyei
Pálé!
Szegény professzorom, aki nem bírtad belém diktálni Schiller
szomorú nyelvét sem, hitted-e valaha, hogy még Albion leányaival is lészen
diskurzusom az õ saját nyelvükön.
Kossuth apánk megtette azt a juxot, hogy folyékony dikciókat
tartott a brit parton, a hosszú tengeri úton a szótárból és a nyelvmesterektõl
elsajátítván nyelvüket. De ez mind csak kismiska! Én egy óra alatt tanultam meg
John Bull nyelvét. S tanítómesterem a kisasszonyok lábikrái voltak.
Még azt mondják, hogy az ember a fejétõl kezdõdik. Nem igaz!
A lábától kezdõdik. S Lenhossék is okosabban tenné talán, ha a szép asszonyok
lábait méregetné, mint unalmas lángelmék és celebritások koponyáit.
Mert ha nem a lábak következnének elõbb a fejeknél, hogyan
lett volna lehetséges, hogy a három miss a lábaival annyi fõt megzavarjon?
Miután a nyájas olvasó a misseket még talán nem ismeri,
joggal megkövetelheti tõlem, hogy világosság okáért értelmesebben beszéljek s
az elején kezdjem.
Hát tisztelt olvasó, van itt ebben a te nyugalmas
városodban, hol a szelíd erkölcsök honolnak háborítlanul századok óta, egy
istentõl elrugaszkodott kompánia. Szelíd jámbor fiúk egyenkint, hanem együtt
valóságos Kun László udvara. A Pickwick klub emberei, a zöldek társulata és a
párizsi cliquot-egylet mind jámbor kupaktanács ezekhez képest.
Elmondom az egylet történetét, s ezzel meg lesz magyarázva
minden.
Az egylet iránya eleinte politikai volt: az volt a jelszó:
buktassuk meg Tisza Kálmánt.
Nem bírtuk.
Engedtünk kissé ambíciónkból s ledevalváltuk a jelszót arra,
hogy: buktassuk meg Bakayt.
Azt sem lehetett.
No, hát mármost mi az ördögöt csinálunk.
- Buktassuk meg Angolországot! - szólott Pista, a
másodelnök.
- Jó van, buktassuk hát meg Angolországot...
- De hogyan?
- Kezdjük Beaconsfielddel!
- Kivihetetlen.
- Éppen nem. A Szegedi Napló elkezdi dicsérni, s
természetszerûen folyik a többi...
- Milyen többi?
- Az, hogy akkor a másik helyi lap okvetlenül szidni kezdi
Márpedig azt tudjátok, hogy Viktória királyné mennyire befolyásoltatja magát e
precíz közvélemény által.
- Jó, jó, de ez mégsem egészen biztos szer Nagy-Britannia
megbuktatásához - mondja János, az egylet vicetitkára -, egyéb kell. Én azt mondom,
uraim, be kell plántálni Angliába is a magyar erkölcsöket, s egy fél század
alatt tönkremegy a brit félsziget.
- Mégpedig - szólott közbe Laci, az egylet pénztárnoka - úgy
kell kezdenünk a dolgot, ahogy valaha II. József császár kombinálta ki a magyarok
romlását, a nõkön...
- Helyesen! - kiáltott bele az alelnök - az angol nõk
erkölcseit kell megrontani. Ez az én szakmám.
A klub tagjai lelkesült éljenzéssel fogadták a tetszetõs
eszmét.
- Nos, uraim - tevé föl a kérdést az elnök -, ki vállalkozik
arra, hogy Angliába menve, ott elkezdi kolosszális missziónkat, a nõi erkölcsök
aláásását.
- Én magamra vállalom Irlandot.
- Én Skóthont.
Pista bosszúsan vágta kalapját a tanácskozási asztalhoz.
- Hát akkor nekem
mi marad?
- Az anyaország
és India!
- Hát még? Azért
kár is kimozdulni...
Egy jeles
tagtársunk emelt most szót.
- Egyáltalában,
fiúk, legokosabb lenne itthon maradni, mert kimenetelünk által a boripart érné
érzékeny veszteség. Adjuk egészen urasan. Én azt indítványozom, és a kényelem
is azt követeli, hogy...
- Halljuk?
- Hozassuk ide egész Angliát.
- De be nem férne ám az egész Szegedre!
- Hozassuk ide apródonkint.
- Úgy van négyenkint, ötönkint.
A klub helyeselte e tervet. A határozat ki lett mondva.
S így most már könnyen megérted, nyájas olvasó, hogy mit
keresnek Szegeden az ánglusok. Az elsõ szállítmányunk tegnap érkezett meg. Öten
vannak, két férfi és három...
Azaz,
hogy most veszem észre, miszerint úgysem hiszi el senki e mesét. Utoljára is
abba kell hagynom a tréfálódzó hímezést-hámozást s ott vagyok kénytelen
kilyukadni, hogy a kompániának nem voltak bíz ott egyéb céljai, mint hogy
balettet akart látni, minélfogva rávette a színházdirektort, hogy hozasson neki
balettet.
Így érkezett meg tegnap két férfi és három nõ.
Nem voltak ezek albioni szõke fejek, hanem Meduza-fejek. Az
egyik úgy néz ki, mint az aszalt szilva, a másik a savanyított uborkát juttatja
eszünkbe, a harmadik a Libanon tornyát termetével s a damaszkuszi halastavakat
szemeivel.
Hanem hiszen az nem is virtus, hogy az ember a Borcsa-féle
tündérekért lelkesüljön, azt akármicsoda borbélylegény megérti, miért van, - az
igazi úr éppen azért úr, hogy a vulgus profanum nem érti meg sem a
cselekedeteit, sem az ízlését. Az angol missek félig-meddig a mi vendégeink.
Illõ tehát, hogy jól fogadjuk; bankettel, édes szavakkal és felolvadott
szívekkel. Nagy-Britannia szülöttei megérdemlik azt a figyelmet a magyaroktól,
igaz ugyan, hogy nagyon rútak, hanem lehet, hogy Angliában a legszebbek közül
valók. Elvégre is mi magyarok barbár faj vagyunk, mit értenénk mi a nõi szépség
megítéléséhez? Egyszóval vegyük úgy, hogy ünnepelt szépségek körében vagyunk.
Úgy is vettük; kivált mikor borozás közben egy kis londoni
köd nehezedett az agyvelõnkre, egészen megbarátkoztunk Angliával és azzal, amit
adott.
- I love you! - mondám, szememet lehunyva és szemérmesen
odahajolva miss Jane-hoz.
Ezt az egyetlen szeretem önt mondatot tudom a szótárból.
Miss Jane rám bámult kicsinyre szabott savószín szemeivel és
a fejét rázta, hogy nem érti.
Talán rosszul ejtettem ki. Felírtam hát egy szelet
papirosra.
Innen sem értette meg. Bizonyosan nem tud olvasni.
Megnyugodtam a megváltozhatlanban, hogy nem vagyunk képesek
egymást megérteni, s szinte irigyeltem János barátunk ötletét, aki a maga
missének meg-megveregette a karját, azután meg-megveregette jelentõségteljes
pislantással a fehér márványasztalt, amivel azt akarta vele megértetni, hogy a
karja oly fehér, mint a márvány és olyan kemény.
De még odább ment leleményességben és önfeláldozásban Pista;
õ egy nemzetközi csókot cuppantott miss Elise arcára, amitõl nyomban
elálmosodott, már tudniillik nem a miss, hanem - a Pista.
- Hollá! - Ezt nem szabad így hagyni. Hadd énekeljék el neki
a missek a rule Britannia-t.
Elkezdtem mindenféle mimikával, kézzel-lábbal magyarázni,
hogy az angol nemzeti himnuszt akarjuk hallani, a világverõ brit flották harci
indulóját, melyben benne van a skót kardok csörgése, villámok csattogása, riadó
trombiták harsonája, haragos tengerek zúgása. Halljuk a rule Britannia-t!
Csak félig-meddig értette a három hölgy, összesúgtak hát,
anyanyelvükön tudakozva egymástól.
- Cso kce? (Mit akar?)
- Pesen (Éneket) - mondja az egyik.
- Kerú? (Melyiket?) - kérdi miss Elise.
- Tú Anglickú. (Azt az angolt) - súgja miss Jane.
Teremtõ uram istenem - kiáltám föl önmagamban elálmosodó
szemeimet megdörzsölve és homlokomat megtapogatva, hiszen én értem minden
szavukat.
Izgatottságomban rávágtam öklömmel a nagy márványasztalra
úgy, hogy táncoltak rajta az üres üvegek.
- Uraim, én folyékonyan tudok angolul. Mindent, de minden
értek.
- Hát mondta valaki, hogy nem tudsz? - szólott közbe Pista.
- Igen, de még ez este nem tudtam.
- Lehetetlen!
- Becsületemre mondom, nem tudtam.
- Akkor hát most sem tudsz.
- Akár egy Shakespeare, hallgassátok!
S ezzel a legfesztelenebb és a legfolyékonyabb konverzálást
kezdtem a kisasszonyokkal, kik elsápadtak az ámulattól, éppúgy, mint barátaim.
- Ez aztán isteni csoda! Mégis csak szép dolog kapacitásnak
lenni. Az embernek megnyílik az esze, s egy momentum alatt benyeli az egész
angol nyelvet.
- Hja, így van az - mondám önérzettel -, ha az embernek
kifejlettebb a koponyája, mint a Sennyei Pálé.
Nemes mulatság fejlett ki. Hangzott a rule Britannia, és
vígan csörömpöltek az összekoccanó poharak.
Laci, Pista és János rágyújtottak egy-egy itthon termett
nótára, vegyítve szomorút víggal, frisset mélázóval, költõit frivollal...
Az ánglius híres lányok,
Kilenc rétű a szoknyájuk,
Három módis, három sáros,
Három pedig...
- Yes - mondák a missek vigyorogva, mint megannyi tengeri
fóka.
Az angol köd mindinkább reánk ereszkedett A Hungária
gázlámpái egyre fogytak, az óra egyre többet mutatott éjfél után, a felszolgáló
pincérek szeme folyton kisebbedett míg ellenben a számla folyton nagyobbodott.
(Így pótolja ki magát az anyatermészet.)
Végre valahogy hazavergõdtünk.
Most reggel, amint fölébredve eszembe jutott azon isteni
csuda, hogy én angolul is tudok, keresztül gondoltam múltamat, s íme rájöttem,
hogy én ezt a nyelvet önkéntes koromban a pajtásaimtól tanultam meg apródonkint
és öntudatlanul a báró Mamulya-ezrednél.
Persze, hogy a fiúktól tanultam.
Hanem hát azért baka a baka, hogy mindig csínyen jár az
esze. Az akasztófáravalók elhitették akkor velem, hogy az a cseh nyelv.
S hittem egész tegnapig.
|