|
Bevezetés
Vilma nagysám nagyon beteg volt. Mikor Pista, a parádés
kocsis megpillantotta, amint hintóba tették, kedves Boriskájának azt súgta
hirtelenibe:
- No, ez se fog kitelelni! Nem hiszem, hogy élve elérjük
Koritnyicát.
Maga nagyságos Cserváry Ákos nem mehetett el õnagyságával a
fürdõbe. Fájdalmas szívvel bár, de kénytelen volt otthon maradni a nyomorult
pótválasztás miatt.
Ha már húszezer forintot belefektetett az éljen-ordításokba
- s bizony nem a maga, hanem szeretett felesége kedveért tette, ki minden áron
Budapestre vágyik - most már nem hagyhatja abba a közbizalom ápolását, midõn majdnem valószínû már a mandátum.
A szegény kis menyecske egyedül utazik... Ákos úr majdnem
könnyeket hullat az önvád miatt. De hiába, úgy kell lenni, a választások után
rögtön ott lesz »édes kis beteg angyalánál«.
Hiszen mehettek volna együtt is, de a szegény beteg nem
várhat, egy napot sem várhat... Az orvosnak roppant aggodalmas volt az arca,
midõn üterét tapogatta... Nem, egy órát sem lehetett várni...
Hanem hiszen vele lesz a hû Boriska szobalány, kinek tíz
forintot nyomott kezébe, hogy csak jól ápolja.
Mikor a fiatal asszonyt felültették a kocsiba, az »idõske«
férj sírva fakadt...
- Isten veled, édesem! Isten veled!
- Adieu! - mondá az asszony elhaló hangon, s a hintó
megindult...
Adieu, adieu! Ez a szó visszhangzott Ákos úr fejében;
mindenünnen ez zúgott. A füvek ezt suttogták, a folyamok ezt morogták.
Ákos úr szívére nagy lidércnyomás nehezedett. Valami sötét
elõérzet kezdte bántani.
Húsz nap múlva lesz a pótválasztás. Húsz nap egész
örökkévalóság.
Az a szegény, hû teremtés nagyon rosszul nézett ki. Arcbõre
átlátszó volt... Istenem, istenem, hátha húsz nap múlva már késõ lesz!
Még elgondolni sem merte a szörnyû eshetõséget. Annál
kevésbé kimondani...
De azért mégis nyomta szívét az a nagy fekete, alaktalan
holló, melynek elõérzet a neve.
Első nap
Cserváryné a fürdõbe érkezett
skót köpenybe burkolva, nagy kalap és nagy fátyol takarja el szenvedõ arcát.
- Van-e szoba?
- Van a földszinten - mondá a pincér.
A nagyságos asszony beszállásolt.
- Meddig parancsolják a szobát?
- Két hónapra.
A fõpincér végigtekintett az asszonyságon s kétkedõ mosolyt
eresztett meg.
Cservárynét két cseléd támogatva vitte be. Levetkõztették és
egész éjjel mellette virrasztott a Borcsa szobaleány.
Második nap
- Ön nagyon rosszul van, asszonyom. Önnek gyökeres kúra kell
- mondja az öreg orvos.
Halk sóhaj a válasz.
- Hüm, hüm! A szív nagyon hevesen dobog, a szem... hüm, ez a
szép szem beteges sárga színû, az idegek túlizgatottak.
- Istenem, még az is.
- Úgy van, asszonyom. Egészen elerõtlenedett. Ön naponkint
egy negyedóráig fürdeni fog. Abból három perc jut a tusra, s megiszik egy pohár
forrásvizet.
Harmadik nap
Hordszéken viszik a fürdõszobába. Nehéz flanell-köpeny van
rajta.
- Vegyetek le róla minden ruhát.
- Milyen soványka - mondja a fürdetõ asszony.
Beteszik a fürdõkádba.
Viaszkos vászon fõkötõt helyeznek szép hajára.
A harmincöt foknyi víz nervózussá teszi.
- Nem akarok kigyógyulni - nyögé. - Inkább meghalok.
Vegyetek ki a fürdõbõl.
Negyedik nap
Mit mondjunk a negyedik napról? Hiszen olyan egyformák a
napok - ezekben a magyar fürdõkben!
Ötödik nap
- Nini, õnagysága éledezik.
- Igaz-e, hogy már magától kelt fel s lépett be a
hordszékbe?
- De igaz ám. A fürdõben sem türelmetlen többé.
Az orvos, ki minden ötödik nap meg fogja mérni testsúlyát,
ma kezdte ezt s azt a reményét fejezte ki, hogy öt nap múlva Cserváryné már
sokkal nehezebb lesz, mert könnyebben lesz.
Ez ennek az unalmas doktornak elsõ jó vicce!
Hatodik nap
Cserváryné gyalog megy már a fürdõbe, fehér
flanell-kosztümben.
De a csuklya egész orráig le van húzva.
Csupán a parkon kell áthaladnia.
A park hemzseg a sétálók rajától, de mit törõdik velök. Hiszen
neki férje van, aki szereti s akit õ is... tisztel.
Az ismerõsöket sem veszi észre.
A cselédségnek kiadta a rendeletet:
- Akárki kérdezõsködik is utánam, mondjátok, hogy még nem
érkeztem meg.
- Teringette! - mondja a felszolgáló személyzet. - És még azt
mondják a rossz nyelvek, hogy már az erényes nõk kivesztek!...
Hetedik nap
Az asszonyság olyan édesdeden aludt az éjjel. Tej-arcán még
rózsák is nyíltak álmában. Csodálatos, hogy milyen jót tesz neki ez a fürdõ...
Aztán milyen étvágya van! Mint egy kis farkasnak.
Délután négy órára kocsit rendelt s kiment a bércek közé.
Mily felséges ez a hegyi levegõ! A magány is elragadta.
Megelégedetten sóhajtott fel;
- Mily boldogság egyedül
lenni!
Nyolcadik nap
Másnap is egyedül volt tehát. A magány gyönyörködtette most
is.
De már ez mégis csak olyan másodszori magány volt!
Kilencedik nap
Ma is megszokott életrendjét
követte a gyengélkedõ asszonyság (most
már arra változott át a »beteg asszonyság« titulus).
Mikor azonban a parkon keresztülment, egyszerre úgy érezte, hogy
kissé még nehéz a lélegzete.
S ez okból (higgyék meg, hogy pusztán ez okból!) hátradobta
a csuklyát s szép harmat-arca egészen látható lett.
Meg is látta rögtön egy sétáló fiatalúr. (Jaj, de kellemes
egy ember!) Mert a hölgy is megpillantotta.
A fiatalúr utána ment.
Mikorra a szép Cserváryné visszatért, akkor ott ült a
»szerelmesek padján« közvetlen szobája elõtt s hosszan, érdekkel szemlélte...
Olyan szép, szelíd nézése van!
Félóra múlva borravalót nyomott a pincérnek markába.
- Kicsoda az a hölgy, ki a 6-ik számban lakik?
- Cserváry Ákosné.
- Mit tud róla?
- Semmit... Azaz, hogy egyedül van. Férje nincs itt.
Tizedik nap
- Ma igazán jól esett a fürdõ, kedves Borcsám!
- Különösen a zuhany... ugye, nagysád?
- Hogy tudod?
- Hát iszen ott voltam... Úgy nézett ki nagysád, mint egy
angyal. Oh, ha...
- Micsoda ha?
- Ha az a fiatalember akkor benézhetett volna valami
repedésen.
- Eredj, te cudar!... Hogy mersz ilyet beszélni!
Tizenegyedik nap
- Ah! Oh! Hiszen nagysádka már egészen jobban van... Igazi
friss menyecske lett.
- Igazán, kedves doktor úr?
- Becsületemre, asszonyom. Ez a fürdõ, ez a fürdõ. Ilyen
fürdõ több nincs a világon. Ugye, jól esik kegyednek is?
- Megvallom.
- Nos, fürödjék tehát egy óra hosszat, szép testének... az
ilyen patyolat testeknek, hüm... jó a víz. Gyógyvizet is többet ihatik...
Sõt...
- Rendelkezzen velem, doktor úr!
- Sõt egy kis zenét is hallgathat délutánonkint.
- Oh, kedves, aranyos doktorkám, maga csókolni való
öregember!
Tizenkettedik nap
Cservárynén ma fehér kasmir-öltöny van.
Így megy fürdeni. A fiatalember természetesen most is ott
van a parkban és pillantásaik találkoznak.
Este a zene andalító. A hölgyecske lefekvés elõtt egy
operett-áriát dúdol.
(A tizenharmadik nap
leírását engedjék el az olvasók a szerzõnek)
(A tizennegyedik napot
viszont a szerzõ engedi át elképzelni az olvasónak.)
Tizenötödik nap
- Borcsa! ma olyan üdének érzem magam, hogy azt hiszem,
eljött az ideje felvenni a derékfûzõt.
- Mit gondol, nagysád?
- No, ne morogj! Hozd elõ inkább!
Felpróbálja, de még szorítja egy kicsit.
- Vegyük le - mondja lemondó sóhajjal. - Azután hozd ide a
»Magyarország«-ot. Attól elalszom, míg a zene megkezdõdik.
Tizenhatodik nap
Ami marad, nem múlik.
A derékfûzõ újra elõkerül a
szekrénybõl. A kísérlet most már egészen sikerül.
- Nem adom száz forintért, hogy
már nem szorít!
Elmegy a sétányra. Éppen a
nyitányt játsszák. Gyönyörû a zene, de még gyönyörûbb a menyecske.
Nézik is sóvár szemmel minden
oldalról.
Cserváryné a legyezõt
villogtatja. Az alól kacérkodik két hamis szeme.
Az »ismeretlen« fiatalember le
nem veszi róla tekintetét, mely epedõ és ábrándos.
Szegény fiatalember! gondolja az
asszonyság - sajnálkozva.
Pedig most éppen nem lehet
sajnálni, mert most a legboldogabb.
Az történt, amire már régen
várt: egy barátja éppen e percben halad el Cserváryné mellett és köszön neki.
No, isz éppen ez kellett neki.
Hirtelen utána fut.
- Megállj csak, pajtás! Ösmered
azt a hölgyet?
- Hogyne ösmerném. Még
lánykorából.
- Gyere hát, mutass be, de
azonnal.
- Szívesen. Gyere!
(Odaérnek.)
- Asszonyom, van szerencsém
bemutatni Fenyéry Miklós barátomat.
- Örülök, uram! - mond õnagysága
nyájas mosollyal.
Tizenhetedik nap
Másnap hõsnõnk kikocsizott a
környékbe, mint tegnap is említé, az Ámor-templom romjaihoz.
Mikor a hintó fölért a
hegyoldalra, egy lovast pillantott meg a tisztáson.
Ez õ! Suttogá csillogó
szemekkel.
Tizennyolcadik nap
A parkban ma is találkoztak - persze véletlenül.
A menyecske pompásan néz ki,
fürge, mint a csík, szemei fénylõk, ajkai pirosak.
Kölcsönösen üdvözölték egymást
és beszélgettek néhány percig.
A zenénél új toalettben jelent
meg Vilma.
Este a mûkedvelõ-elõadásra
megint új ruhában. Vilma hajában piros rózsa. Mily figyelem! Miklós
gomblyukában szintén ilyen színû.
Székeik egymás mellett voltak -
persze véletlenbõl.
Fecsegtek, csevegtek s néha
keresztnevükön szólították egymást - persze tévedésbõl.
Tizenkilencedik nap
Együtt sétáltak ki a romokhoz s sokáig nem voltak láthatók,
se a parkban, se a zenénél.
Huszadik nap
A huszadik nap meg éppenséggel
nem voltak többé láthatók. Elrepültek együtt, mint egy szerelmes galambpár.
Mikor a huszonegyedik napon
megérkezett a férj s tudakozódott õnagysága után, a fõpincér azt mondta:
- Õnagysága elutazott.
- Hová ment? - kérdi megdöbbenve
a férj...
- Hja, azt nem lehet tudni!
S nagyságos Cserváry úr
eltalálta ebbõl, hová mehetett neje.
Jele, hogy nem volt egészen
ostoba ember. Biz azt meg lehetett volna választani a pótválasztáson is.
|