|
Sok mindenfélét írtak már az Alföld aranyparasztjairól,
akiknek ha nem is nagyobb a jövedelmük, de különb magánvagyonuk van, mint a
monákoi hercegnek. Bagi uramról és Nagy Mihályról egész adomakör van, mert
igazán nagyon furcsa az, hogy azok a ködmönben járó gatyás emberek, ha igazán
akarnák, négylovas hintón járhatnának s kabanosz-szivart vághatnának fel
dohánynak a makrába.
De nem teszik, Bagi uram õkelme parasztszekéren jön még
Pestre is s a kocsiülésen ebédel szalonnát, jóízûen szeldelve azt a fehérvári
bicsakkal, ha pedig valami fejedelmit akar, akkor tûzön pörköli s zsírját
csepegni hagyja a kenyérre. Hanem ilyet aztán nem eszik a király sem!
Tévedne pedig, aki azt hinné, hogy ezt fösvénységbõl teszi
az alföldi gazdag paraszt, mert gavallér az egytõl egyig, csakhogy a gavallérossága
másképp nyilvánul! Mert hát úr az úr a pokolban is, s hogyha egyszer kedve
kerekedik a kocsmában, míg a négy szál cigánylegény húzza neki keservesen,
odakiált a kellnernek:
- Hozzon négy akó bort ezeknek a cigányoknak.
- Hát Bagi uramnak mit hozzak?
- Nekem is hozzon vagy egy félakó feketekávét.
És fõzik ott künn óriási üstben a sok feketét, mert Bagi
uramnak ez a parancsolatja. Sürög-forog körülötte az egész háznép. Õ jól tudja,
hogy ez most nagy bolondság. De hát éppen abban van a virtus, hogy amit egy
Bagi parancsol, az még ha bolondság is, feledésbe mégyen, hiszen éppen azért
Bagi õ, hogy az is jól vagyon téve és mondva, ami helytelenség.
Megelégszik az ilyen alföldi paraszt gróf, hogy õ otthon a
legelsõ lehessen a magaszõrû emberek közt, de ha feljebbrangúak kitüntetik, azt
is nagyon jó néven veszi - mert csak lefelé arisztokrata.
Bagi uramat sokszor érte ilyen szerencse, s urakkal
forgolódván, mert hiszen a saját gazdatisztjei is urak már, bizonyos
csiszoltságot egyesít magyaros, egészséges észjárásával - s bizony nem vall
szégyent senki elõtt, akivel szóba áll.
A Bach-világban (melyet ma visszakívánnak azok a magyarok,
akik abban a hitben voltak még akkor, hogy ennél a világon semmi sem lehet már
rosszabb) történt az az eset, hogy az új Csongrád megyei fõnök, mindenható úr,
akkoriban, midõn hivatalát elfoglalta, nagy ebédet adott, arra a megye urait
kívánván összehívni.
Márpedig hogy kik a megye legelõkelõbb urai, honnan lehetne
azt jobban tudni, mint a telekkönyvbõl? Nagyszerû az a »tudás könyve«. Aki azt
megolvassa, az elõtt semmi sem maradhat »homályosságban«.
Hát a telekkönyvbõl csináltatta meg titkárjával a meghívási
lajstromot. Természetes, hogy Bagi uram is köztük volt, mégpedig mindjárt
legelöl.
A meghívók elküldettek, s a nagy nap végre is megérkezett. A
széképület fel volt díszítve ez alkalommal, valamint a fõnöki termek is. Nagyon
fényesnek akarta ezt a mulatságot õméltósága, ki még eddig csak a Hármas Kis
Tükörbõl ösmerte az Alföldet. Az inasnak meg volt hagyva: csak olyan embert
eresszen be, aki frakkban jön.
Hát iszen körülbelül úgy jöttek el mindnyájan, csak
egyesegyedül Bagi uram állított be a maga ünneplõ kékbeli ruhájában, amely erre
az alkalomra szépen ki volt kefélve, s piros olajos kendõ a nadrág-ellenzõbe
húzva, úgyhogy a két vége kicsüngjön ünnepiesen.
- Mit akar itt kend? Kicsoda kend? - rivallt rá az ajtónálló
komornyik.
- Hát én bizony Bagi vagyok! - mondá õkigyelme délcegen
kidüllesztve mellét, melyen három sor valóságos ezüstgomb futott le.
- Bagi! Nem lehet bemenni õméltóságához. Most itt ebéd van.
- Hiszen éppen arra az ebédre jöttem.
Nagy szemeket meresztett a komornyik.
- Lehetetlen az! - mondá.
Erre aztán Bagi uram elõmutatta bugyellárisából az invitáló
levelet, mire elbámult ugyan a komornyik, de mégis azt felelte:
- Nix nuc! Itt csak frakkban lehet bemenni, ez a rendelet.
Ez is szalon. Szalonhoz úri ruha dukál.
Dühösen fordult meg erre Bagi uram, minthogy látta a
komornyik magatartásából, hogy úgysem eresztik be, és a szabóhoz sietett, hol
felöltöztették annak módja és rendje szerint. Sokan emlékeznek még Szentesen
arra a csúfságra, mikor õkigyelmén frakk volt és német pantallon - elõször és
utoljára.
De bosszút is állt erre legott az ebédnél. Amint leültek a
nagy tábla körül s kitálalták a levest, Bagi uram nagy keserûen belenézett a
párolgó tányérba, letette nagy robajjal osztentative (úgyhogy mindenki
odanézett) a kanalat s lehajolván, fölemelte az újdonatúj frakk jobb szárnyát
és bele mártogatta a levesbe.
- Mit csinál, Bagi uram! Mit csinál, az istenért? - kérdik
hüledezve a körülülõk azon hitben, hogy talán megbolondult.
- Hát a frakkomat kínálom - mondá Bagi szelíden és nyugodtan
-, mert úgy tapasztalom, hogy nem én, de õ vagyon ide ebédre híva.
A megyefõnök elértette a dolgot, s máskor szívesen látta
Bagi uramat ködmönben is.
|