|
Ilyen irtózatos melegekben az ember akkor is várja az esõt,
mikor a kalendárium semmit se mond. Lejárt már az idõ, hol még vakon hittünk
Montedégói Albertnek, azóta már az istenek is bizonyos önállóságra tettek
szert, s akkor esik, amikor õk akarják.
De most látom, hogy rosszul kezdtem el ezt a történetet,
mert nem az esõn kezdõdik ez, hanem a Nemkey Pali fiatal ügyvéd szerelmén. Mert
e nélkül a szerelem nélkül sohase lehetett volna eseménnyé az az esõ, amely
esni fog.
Úgy történt pedig a dolog, hogy Pali nagyon flegmatikus
ember. Lusta is egy kicsit,
(de ezt már csak a kliensek mondják.) Mi csupán hideg vérmérsékletnek
tulajdonítjuk.
De hát
iszen a hideg tájakat is megsüti, megaranyozza a napfény. (Meg ám, kivált most
júliusban!)
Pálunk
szerelemre gyulladt s miként illik praktikus észjárású ügyvédhez - egy
szobacicuska iránt.
A cicus
különben is igen kellemes jelenség (az Aczél-féle országos népünnepen hihetõleg
az övé lesz az egyik díj), és ha kegyetlennek mutatkozott is eleinte a gyakori
tárgyalások alatt, melyeket többnyire a kapu alatt folytattak, megpuhult kissé.
Mert hát
olyan az ilyen kurizálás egészen, mint egy pör, csakhogy azzal a különbséggel,
hogy itt az ügyvéd magát kéri elmarasztaltatni a költségekben, mindent ráhagy
az alperesre s mennyet-földet ígér neki. Ha nincs valami jó válasz, a
viszonválasz még hízelgõbb, s ha aztán mégis létrejön az egyezség, csodálatos…
akkor következik a végrehajtás.
Ne ecseteljük itt a hosszú folyamatot, elég azt tudnunk,
hogy Mariska végre beleegyezett, s abban állapodtak meg, jövõ vasárnap lesz az
elsõ édes találkozás az Orczy-kertben.
Pali boldog volt, se aludni, sem enni nem tudott örömében,
míg fel nem virradt a nagy vasárnap, a legpirosabb vasárnap.
Roppant forróság volt egész napon át. Ügyvédünk ebéd után
elkezdte számítani a perceket, de bizony lassan teltek. Ejh, otthon talán
levetkõzve gyorsabban jön meg az öt óra, amikorra mennie kell! Hazament, ledõlt
pihenni a díványra. Tagjait szokatlan lankadtság fogta el, márpedig a
lankadtság unokatestvére a lustaságnak.
Az idõ telt, az öreg óra egyhangúan tikk-takkolt a falon,
Pali igen gyakran vetette rá ma tekintetét.
Az óra mellett ott állott egy öreg barát, az mintha nevetne,
mosolyogna rá gúnyosan. A bolondos, irigy barát…
Pali már majdnem bosszankodni kezdett rá, mikor egyszerre
csak ijedten veszi észre, hogy a vén barát már nincs ott, bement a kápolnába.
Olvasóink közül bizonyosan számosan nem fogják tudni, hogy
miféle barát volt az.
Hát a barát az egy olyan ember, aki teljesen pótolja a
háznál báró Kemény Gábort. Minthogy báró Kemény Gábor csak egy van s az is
másnemû foglalkozásra van szerzõdtetve évi tizenkétezer forintért, ebbõl
világos dolog, hogy Kemény Gáborja nem lehet minden embernek, annál is kevésbé,
mert az idõjósló higanyos barát, ki, ha szép idõ lesz, kiáll a kápolna elé, ha
pedig esõ lészen, behúzódik az eresz alá, csak négy frtba kerül örök áron, s
amellett éppen olyan megbízható, mint õexcellenciája.
Tehát a barát behúzódott.
- Pechem van - dörmögé Pali bosszúsan. - Már megint esõ
lesz. Menjek? Ne menjek? Ejh, hát minek mennék el? Hiszen esõben a Mariska se
fog eljönni. Biz én maradok inkább és nem hagyom megázni újdonatúj kalapomat.
De a szerelem mégiscsak szurkálta-furkálta Palinkat, s
habozva, ingatagon, tekingetett ki az égre, hát csakugyan sötét felhõk
tornyosultak nyugatról.
- Nem, mégse megyek. Hiszen nem veszíthetek semmit, hogy nem
mentem el. A leány szerelme már kétségtelen, az megvan. A pásztoróra már csak
mellékes. Ez volt a küzdelem, egy egész évig tartott, a diadal az enyim lett
végre… hogy mikor szakítom le édes gyümölcsét, ma-e vagy holnapután, az nem
határoz, mihelyt tény, hogy enyém a gyümölcs.
E kevély pszichológiai gondolatmenet alatt csakugyan
megnyíltak a mennyei csatornák, s hõsünk teljesen nyugodt lett pontatlansága
miatt. Most már bizonyos, hogy Mari se ment el. Ejnye, de jó, hogy õ is itthon
maradt. Ejnye, be okos ember az a barát!
Hõsünk nyugodtan nézett immár a jövõ elé s édesdeden
tervezgeté az elsõ pásztorórát. Majd megállapítjuk a helyet és idõt Mariskával
holnap! Nagy gourmand volt a gyerek! Szinte tudta, hogy többet ér a boldogság
elõíze, mint maga a boldogság!
Hanem másnap az történt, hogy - Mariska már nem abban a
boltban vette a fûszercikkeket, amelybe az ügyvéd ablakai mellett kellett
elmenni. Elmúlt a kedd, a szerda, de még a csütörtök is, és Pali csak nem látta
többé Mariskát.
Szíve elfacsarodott. Borongó érzelmek vettek rajta erõt.
Este volt… réme volt (egyszóval valami olyanja volt, amirõl az ember nem tudja:
mi) elindult nyugtalan kebellel Mariskáék felé.
Mariska, amint meglátta, el akart tõle szaladni.
- Mariska, megállj, édesem, fontos mondanivalóm van.
- Ne tegezzen engem többé.
- Ej, hát mi lelt? Hogy mulattál vasárnap?
- Hogy mulattam? - kérdé szelíden, nyugodtan. (Az volt a
baj, hogy nem villámló szemekkel.) Az Orczy-kertben voltam, s egyszerre
elindult a szörnyû záporesõ.
- Látod, minek mentél ki, szegény picikém? Ejnye, ejnye, de
nagyon sajnállak…
- Sose sajnáljon engem. Nem áztam azért meg. Akadt egy
jószívû fiatalember, aki felajánlta az esernyõjét.
- Derék fickó. És egész hazáig kísért?
- Az õ szállásáig.
- Ördögadta, hát onnan aztán mégis megáztál?
- Nem biz én, mert a szállásán vártam meg, míg az esõ
elállott.
- Ezer villám! Hiszen csak másnap reggel állott meg!
Mariska gúnyosan fölbiggyesztette ajkát, de szemeit mégis
szemérmesen lesütötte s halkan, szégyenlõsen mondá:
- Hát arról én, úgy gondolom, nem tehetek.
Szegény Pali úgy járt-kelt az utcákon a múlt héten
kétségbeesve, mint egy bolond.
Ez gonosz egy példa volt. Tartsuk be ezentúl pontosan a
légyottokat.
|