Ha már megígértük tegnap, adjuk hát élethû fotográfiáját
annak, hogy miképp szerzik a jótállót. Mennyi rafinéria és diplomáciai tapintat
szükséges egy megnyert ütközethez, azt csak az tudhatja, ki
oroszlánszelídítéssel foglalkozott valaha.
A kozák (mert ez a név illeti meg a balekfogdosót) legelõbb
is a kiszemelt áldozat egyéni sajátságait, véralkatát és természetét
tanulmányozza. Meglesve jó hangulatát, délután megy hozzá abban az idõpontban,
midõn az feketekávéját szürcsöli, derült kedélyességet árasztó latakia-füst
mellett.
A fogadtatás ilyenkor csak kedvezõ lehet.
- Szervusz! Jó, hogy jössz. Iszol egy csészével?
- Köszönöm. Lehetetlen! Sietek, csak egy percre szaladtam
fel. Inasodat láttam odalenn. Azt mondá, hogy itthon vagy, megnézem, gondolám…
- Okosan tetted,
de hát ülj le…
- Lehetetlen, barátom, lehetetlen… egy halaszthatatlan ügy…
egy izé…
- Örökké sietsz, pedig látod, olyan jól esnék egy kis
diskurzus a régi jó idõkrõl.
- Magam is pompásnak találnám, az ördögbe is! Egy csésze jó
mokka, egy pipa dohány s hozzá még harmadikul egy szellemes társalgó, az mindig
pompás ajánlat, azonban…
- Semmi azonban. Leülsz és itt maradsz.
- Nem, nem! Okvetlenül találkoznom kell X-szel még ma. Egy
kis malõröm kerekedett. Bagatell különben. Egypár forintra volna szükségem. X
zsirálja.
- Hüm! - morog a csibukozó áldozat. - Úgy hát nem is
tartóztatlak.
- Isten megáldjon! Futok, mert az ügy sürgõs, becsületbeli,
s félek, otthon nem lelem X-et. Szervusz!
Az áldozat az ajtóig kíséri látogatóját s nyájasan rázza meg
kezét.
- Apropó! - kiált fel a búcsúzó, bosszúsan ütve homlokára. -
Milyen ostoba vagyok! Hiszen sokkal egyszerûbb lenne, ha például te magad
lennél oly szíves…
A gazda arca egyszerre meghosszabbodik, ajka savanyú
mosolyra torzul s kezét hidegen siet kihúzni felebarátja szorongató markából,
mely kimért biztossággal közeledik a zsebe felé.
- Szívesen - dadog fanyarul. - Ha X nem teljesítené… hm…
hja, hja…
Azzal visszaoson az ajtón s becsapja maga után. Újra
szürcsölni kezdi a kávéját és szívni a csibukot, de az nem ízlik többé. Nem jól
érzi magát otthon. El, el innen! Siet menekülni valahova. A balek! Azt hiszi,
hogy elmenekülhet!
Alig hogy felhúzza felöltõjét, kesztyûit, már megszólal a
csengettyû. A jó barát visszatért. Természetes, hogy X-et nem találta otthon,
milyen pech, elutazott huzamosabb idõre s most már nincs egyéb hátra, mint
kedves barátja imént tett szíves ígéretét venni igénybe.
Az áldozat meg van fogva. Darab ideig még vergõdik a
hálóban, okul adva családos voltát, sok kiadásait, de ezt már kiparírozni
gyerekség. A váltó aláíratik.
De hát ez csak az érem egyik oldala, a sziszifuszi munka
másik fele még hátra van. Míg a váltó nincs elhelyezve, addig csak holt papír.
Az elhelyezés pedig nem tréfadolog! A pénzemberek bizalmatlanok és gyanakodók;
annak kölcsönöznek legszívesebben, kinek nem kell a kölcsön. A bizalmatlanság
és gyanakodás réme mindenütt nyomukban húzódik s a tényeket sötét színekkel
festi ki. A kölcsönkérõk fekete mezõbe rajzolt alakok.
Mi a teendõje tehát az élelmes embernek? Kiradirgumizni maga
körül a sötét mezõt.
Emberünk ebben is remekelt, ami nem is csoda, mert egy
tudomány az, csakhogy kétfelé ágazik, mint a jog: alaki és anyagi részre. Az öt
ujjában van minden csínja-bínja: az uzsorásnak még a vérlüktetését is ösmeri.
Vén róka az, el kell vele tudni bánni.
Ott ül egész nap a leglátogatottabb ifjúsági kávéházban
harminc év óta, amikor a legelsõ ötven forintot adta ki uzsorakamatra, melybõl
azóta már százezer forint lett. Az ország fiatal nemzedéke ott nõtt fel a szeme
elõtt, s a fiatal nemzedékkel együtt nõtt tõkéje is.
A tõke olyan, mint a verem: minél többet vesznek ki belõle,
annál nagyobb… Õ maga is olyan, mint a verem, aki egyszer belebotlik, az beesik
és nem egykönnyen mászik ki. Pedig sokan botlanak bele.
Az emberiség nem okosodik, vagy ha okosodik is, mindig
elölrõl kezdi a maga kárán. Ha ágaiba új erkölcsöket olt is az idõ, a gyökér
mégis megmarad bolondnak. Ejh, a fiatalság minden évben a - tavalyi!
- Jó estét, Stein papa… Hogy mennek a geseftek? - közeledik
emberünk lassan, óvatosan.
- A geseft is csak úgy ér valamit, ha az Isten keze köti -
feleli Stein papa ájtatosan.
- A poklot! Még egyszer be fogja ön bizonyítani, papa, hogy
az üzlet a nyolcadik szentség.
Hõsünk, mintha zsebkendõt keresne, kihúzza zsebébõl merõ
szórakozottságból a kitöltött váltót, aztán hirtelen visszadugja.
- Nos, mi az? Mutassa.
A váltó birtokosa felpattan.
- Hallja, Stein, maga impertinens ember.
Stein úr mosolyog, kiveszi tubákpikszisét s kedélyesen
szippant.
- Kikérem magamnak.
- Mi köze magának az én váltómhoz? Mit kapkod utána?
- Azt gondoltam, hogy nekem hozta.
Emberünk gúnymosolyra vonja össze száját:
- Hogyisne. Nem magának való ez.
- Ugyan, ugyan… Micsoda már az? Legalább mutassa… Hátha
csinálhatnánk valamit.
- Nem ettem bolondgombát, hogy egy ilyen váltót a maga körme közé adjak. Nem mutatom. Tudja-e, ki a
zsiránsom? Z úr, ha ösmeri.
- Hadd lássam csak.
- Nem adom, ha mondom. Eresszen…
Emberünk ott akarja hagyni Steint, kit egészen elfog a
méltatlanság keserû érzete, hogy õhozzá csak a rossz váltókat hozzák, a jókat
lelketlen uzsorásokhoz viszik.
Hõsünkben végre is felülkerekedik a gentleman természet, s a
váltó odakerül a Stein Wertheim-kasszájába.
Van most már lakodalom hegyen-völgyön, míg az utolsó forint
is annyira le nem olvad, hogy már éppen csak egy üres váltóra telik még.
A jószerencse sokáig szereti kísérni lovagját, de egyszer
mégis az a vége, hogy elmarad mellõle s akkor nagyon könnyen megesik, hogy egy
olyan váltó kerül a Stein úr Wertheim-kasszájába, amelyiken az a kéz írta az
»elfogadót«, amelyik a »forgatót«.
Különben ez ellen nincs mentség: a szegénység útja ide vezet
néha, de a könnyelmûség útja majdnem mindég.
Tárcacikk ezeken a dolgokon nem segít, hanem a könnyelmûség
ellen a leghathatósabb szer a jó nevelés.
A szegénység ellen pedig… ejh, hát ki nem találja ki, a
szegénység ellen mi a legjobb gyógyszer?
Én nem mondom meg, de idézem egy jó ismerõsöm jeles szavait:
»Ha még egyszer születnék - mondá -, az lenne az elsõ
dolgom, hogy körülnézzek a szobában, van-e szüleimnek Wertheim-kasszája?«
|