|
Kamilla bárónét meghódította a daliás színész. Minden este, ha ő
játszott, a báróné elment a színházba, sápadtan, remegve könnyes szemmel nézte
őt és idegesen szorongatta kezével a páholy bársony kárpitját.
De a színész csakugyan elbűvölő és nagyszerű volt; a
nők bámulták legyezőik mögül, ha hatalmasan csengő szava
felhangzott akár a harag, vagy a féltékenység hangján a szerelmi
párbeszédekben. Ilyenkor megremegteté a kéjtől rezgő szíveket, s ha
lelkes taglejtéssel beszélt az erényről és a becsületről, minden
férfiú tapsolt neki, bizonyos büszkeséget, jóságot érezvén ki-ki magában
felébredni.
Beszéltek több grófnőről és bárónőről, kik hírbe
kevertették magukat a színész miatt, és különösen két grófnőről, akik
egymást - arculütötték, mivel féltékenyek voltak egymásra. Mindegyik azt hitte,
hogy a másikra mosolyog a színész.
Ezt mind tudta Kamilla báróné. Azt is tudta, hogy a színész nős, és
hogy fiatal és erényes neje visszavonulva él, meglehet szomorúan, de
mindenesetre belenyugodva sorsába.
*
Tihamérnak hízelgett a báróné szerelme, mert e hölgy sokkal fiatalabb és
szebb volt, mint a többi magasrangú nő, kik a színház házmesterétől
küldöztetik neki az epedő leveleket. Mikor a báróné beleegyezett, hogy
Tihamér őt meglátogathassa, azt hitte, hogy ez csakugyan szerelmes levél.
Szép viszony volna ez, telve titokzatossággal; nem sokkal az előadás
vége előtt a nő hazament s pár pillanat múlva a palota kertjének kis
kapuján beeresztette Tihamért a megbízható szobaleány és fölvezette a
boudoirba, hol már tálalva volt a vacsora.
Pompásan folyt a dolog. A vacsora alatt maga Kamilla szolgált s ivott a
színész poharából. Azután térdeire ült, elbűvölve a kedvesnek csengő
hangjától. Az órák gyorsan teltek turbékolás között.
Így tartott ez egy hónapig. A báróné, ki jól tudta, hogy a szerelem
gyorsabban repül el a pillangónál, csodálkozott, hogy múlik hét hét után
anélkül, hogy Tihamérnak csak eszébe jutott volna újabb hódítás. De hát tudta
jól, hogy ő a legszebb a főváros szépei közt. Mért szeretett volna
meg hát mást a színész?
*
Egy nap, midőn éppen öltözködött, egy névjegyet hozott be szobaleánya.
Egy ismeretlen hölgy kívánt vele beszélni. A névjegyen Tihamér nejének
neve állt finom betûkkel.
Kamilla elhalványult.
- Bebocsátotta azt a nõt a kis
szalonba? - kérdé.
- Igen, báróné.
- Jól van, mondja meg, hogy öt
perc múlva ott leszek.
Remegve végzé be öltözködését.
Egészen megfeledkezett e kiállhatatlan, de mindamellett törvényes vetélytársnõ
létérõl. Mit akar? Mindenesetre botrányt. Talán odaveti magát lábaihoz és
visszakéri férjét. Pisztoly és vitriol jutottak eszébe, s már látta magát
véresen eltorzítva!
De mivel bátor volt,
felkiáltott: »Isten neki!« S belépett a szobába, hol Tihamérné várta.
A nõ nem volt olyan ijesztõ!
Egészen fiatal, kedves, szõke, szende kék szemekkel, szerényen öltözve minden
hivalkodás nélkül; egykedvûen maradt ülve; egész lényébõl ártatlan báj és
nyugodtság sugárzott. Ettõl a gyermektõl nem volt mit félnie.
- Szeretném tudni, asszonyom -
mondá a báróné bizonyos méltósággal -, hogy mily véletlennek köszönhetem
látogatását?
- Bárónõ, ön egy hónap óta
férjemnek szeretõje! - mondá hidegen Tihamér felesége.
A bárónõ tiltakozólag emelte föl
jobb kezét.
- Ön hazudik! - kiáltá elfojtott
hangon a báróné - féltékenysége elfelejteti önnel, hogy kivel beszél és…
- Féltékenységem? - szakítá õt
félbe a fiatal asszony, bámulva emelve fel nagy szemeit. - Mi nem értjük
egymást, asszonyom. Nem féltékenységrõl van szó: ön jól tudja, báróné, mért
bátorkodtam zavarni.
- Nem értem…
- Minden hónapban számolok, rendesen
vezetem könyvemet, és ha meg akarja nézni, láthatja, hogy lelkiismeretesen
számoltam…
- Micsoda könyvrõl beszél? -
Mivel tartozom én?
- Férjem egy hónapban tízszer
vacsorált itt - felelt a fiatal asszony nyugodtan, - s így ön tízezer forinttal
tartozik nekünk.
- Tízezer forinttal? - hebegé
ijedten a báróné.
- Igen, tízezer forint, ezer
forint egy estére, ez nálunk a rendes ár. Oh, Tihaméromnak sok megrendelése
van, és könyveink mindig rendben vannak. De ha van valami kifogása, én bízom
becsületességében, amint ön is bízhatik az enyémben: kellemetlenül esnék, ha
többet kérnék, mint amivel tartozik.
- Nem, nem, asszonyom, a
számítás helyes - felelt a báróné megvetõleg -; mindjárt hozom a pénzt.
Eltávozott, de pár pillanat
múlva visszajött egy csomag bankjeggyel kezében, melyet odaadott a színész
nejének. S egyszerre kacajban tört ki.
- Vallja meg, kedves asszonyom,
nemde ez a szemtelenség netovábbja?
- Miért? - kérdé a jámbor kis
teremtés - nem igazságos-e az, hogy a magasrangú hölgyek jól megfizessék a
kitûnõségeket? Innen mindjárt X… hercegnõhöz megyek, ki nekünk ötezer forinttal
tartozik.
A báróné pamlagra omlott, s
idegesen nevetett. S midõn a látogató ártatlan arcot vágva távozni akart, így
szólt hozzá:
- Bocsásson meg, asszonyom, még
egy kérdést. Ön, ki oly kedves és fiatal, vajon ön szereti-e férjét?
- Báróné - felelt mosolyogva Tihamér felesége -, nem tudja
ön, hogy a kereskedõ nem szokott saját portékájával élni?
|