|
Mindenféle kevély
embert ösmertem már. Kevély lehet az orosz cár is. Kevély a spanyol grand is.
Kevély képeire gróf Andrássy Manó, valamint kevély a nyakkendõire Gromon Dezsõ.
De még olyan
kevély embert sohase ösmertem, mint Kovács Ferencet. Az már aztán igazán
érezte, mi õ.
Nagy kupeckedést
vitt az Alföldön ökrökkel. Ezek az ökrök csináltak belõle jómódú embert.
Moldvániában, Oláhországban pompás vásárokat csinált. Olcsón vette a tulkokat,
és drágán adta el. Ez nagyon egyszerû. Aki ezt utána csinálja, okvetlenül
meggazdagodik.
Vége felé, mikor
már a gyerekei felnõttek, azt mondta Kovács Ferenc nagy hetykén:
- Az istennek is csak egy-két krajcárral van többje.
Ebbõl a mondásából valóságos röpke szó lett a környéken,
éppúgy mint a XIV. Lajoséból. Mindenki tudta, egyik a másiknak tovább adta.
Mégis csak hallatlan elbizakodás! Ez nem jól fog végzõdni, majd meglássátok.
Gõgös magatartással járt-kelt. Végefelé már nem is beszélt,
hanem csak rájuk mordult, ha valami kívánsága volt. Senki sem mert neki ellent
mondani. Az isten házát is kerülte. Azt mondta, nem megy oda, mert ott le
kellene vennie a kalapját. Azt pedig azért se teszi. Minek is, amiatt a két
krajcár miatt!
Alacsony, köpcös ember volt a »kevély kupec«, a fejét
feltartotta, a lábaival is begyesen lépkedett, s arany sarkantyú volt a
vasárnapi csizmáján. Erre is azt mondta, hogy azért arany, mert gyémántból nem
csinálnak sarkantyúkat.
Mikor a fiai nõttek, úgy tett az egyikkel, mint Zápolya
János:
- Fiam, Pali, mihelyt annyira viszed, hogy a kabátodat nem
növöd ki egy év alatt, mindjárt felküldlek Pestre követnek.
Az volt a kevély kupecnek az ambíciója, hogy a Pali gyerek a
képviselõházban üljön, s onnan dirigálja az országot.
A másik fiára még rátartóbb volt, csakhogy annak már nem
bírt semmi hivatalt kigondolni. Mindent kevesellt. A királyi trónus pedig, mint
tudjuk, nem volt már régen üresedésben.
Sokat költött a fiaira. De azok még többet kívántak.
Megtanították az öreget arra, hogy mi a váltó. S neki dagadozott a szíve, mikor
látta, hogy ami hitvány papír alá õ odakanyarítja a nevét, az attól a perctõl
kezdve készpénz. Éppen mintha valami fejedelem írná alá. Okos ember volt az,
aki ezt így kifundálta, hogy naggyá tegye vele az embereket!
A fiúk pedig minél gyakrabban engedték naggyá lenni az
öreget. Az õ gyengeségük szépen kvadrált az apjok gyengeségével. Kölcsönösen
meg voltak elégedve.
A Pali
csakugyan föllépett egy magyar kerületben. Töméntelen pénzt szórtak el a
voksokért. Vesztegetni nem volt szabad, hát nem vesztegettek, hanem csak egy
hatosért lehetett venni egy cifra szûrt, s egy krajcárért egy icce bort. Mert
arról nem tehet a megvesztegetések ellen hozott rideg paragrafus, ha valaki
ilyen olcsón adja a maga portékáját.
Hanem a borban néha igazság van - s megbukott a Pali gyerek.
- Nem tesz semmit! - mondá az öreg Kovács gõgösen.
A következõ választásoknál már a Laci gyereket léptette fel
Kovács Ferenc egy tót kerületben. Erre még többet költött. Minélfogva ez még
jobban megbukott. Kisült, hogy a pálinkában is igazság van.
De a fiúkkal együtt bukott az öreg is. Vagyoni viszonyai
mindinkább ziláltabbakká lettek. Neki adta magát az ivásnak.
Mikor a következõ választások jöttek, már akkor szó sem volt
a fiairól: már akkor az lett a röpke szó a környéken:
- Amit az ökrökön nyert, azt ökrökre költötte.
In hoc signo pedig nem lehet korteskedni. De nem is volt már
mibõl. Az öreg vagyonkája gyorsan fogyott. Õ maga az italnak adta magát. Az
pedig olyan, mint a vasút, gyorsan oda szállítja az embert - ahova el nem
indult.
A fiai is korhelyekké lettek: az egyik nemsokára meghalt
hektikában, a másik pedig agyon élte magát a társadalomban. Meghalt
erkölcsileg. Ügyvédkedett egy kevés ideig, de a klienseinek mégis a kelleténél
több ideig, mert elsikkasztotta a pénzeiket. Börtönbe jutott.
Az öreget még ezután a katasztrófa után is sokszor láttam
Makó utcáin: mert oda ment lakni. Meggörnyedve járt már akkor, arca sápadt
volt, orra vörös, ruhája foszlányokban csüggött, de nagy, éles szemeiben még
akkor is volt valami kevélység, s a modorban, mellyel összevissza lyukasztott
kalapját a fejére csapta.
- Ennek valamikor annyi pénze volt - mondták a járókelõk -,
hogy az istennek is csak két krajcárral van többje.
S szánakozólag mosolyogtak a háta mögött.
Az utolsó években hallottam róla, hogy már semmije sincs,
hogy egyszerû csavargó, kinek a magaviselete gyanús. Most is rendõri felügyelet
alatt van.
Tegnap végre kezembe került egy vidéki lap, s abból olvasom,
hogy a ványi templom kirablásában a fõtettest, az aggastyán Kovács Ferencet
befogták.
Tehát a templomot rabolta ki.
Erõvel elorozta azt az egy-két krajcárt, amennyivel az
istennek többje volt.
|