|
Trefort Ágoston a
kormány »nyári feje« szokott lenni. Ez idén azonban a »téli fejjel« kellett
gondolkodni a kánikulában is. Tisza itthon maradt, s Trefort megtehette szokott
iskolalátogató körútját.
Maga mellé vette
Szász Károlyt is, s úgy indultak el kettesben, mert mint mondani szokás, gazda
szeme hizlalja az ökröt. A népnevelés hasznát látja ennek.
Voltak olyan
idők is, amikor törvényt hoztak a rendek, hogy a király csak úgy
derűre-borúra ne szálljon kíséretével a nemesek házaiba, hogy azokat
kiegye - de ez a törvény már nincs érvényben, ennélfogva a király miniszterét
és az ünnepelt költőt illő hódolattal és asztallal várták mindenütt.
Annyi
államférfiúi belátás kultuszminiszterünkben is van, hogy a nyári
iskolalátogatásokat a leghidegebb megyében, Máramarosban teszi.
Ott járt tehát, s
többi közt megszállt a híres Brana bácsinál is.
Brana bácsi pedig
nem valami közönséges ember ám, hanem valóságos orosz pópa. Csakhogy milyen
orosz pópa - beillenék ez debreceni kálvinista papnak is!
A magyar zsinóros
ruha már húsz év óta le nem ment róla, bajuszát a bikaszarvak módjára pödri,
pipáját kosból való zacskóból töltögeti, híveit magyarul teremtettézi össze, s
magyarul adja nekik elő az égi igét is. Mert amióta ott van,
megmagyarosította az egész községet.
- Elszoktattam õket az orosz nyelvtõl - szokta mondogatni -,
legalább nem kaphatnak a halálom után olyan papot, aki elronthassa õket!
Az apróbb generáció már nem is konyít a rusznyák nyelvhez, s
muszkának csúfolja a szomszéd vidéket, mely a nagy Matej Ignácot szülte a
magyar nemzetnek.
Brana bácsi nagyon megörült, hallván, hogy a kegyelmes
miniszter és a méltóságos költõ az õ vendégei lesznek.
- Nosza, anyjuk, hirtelen befogatni. Nálam szükséget ne
szenvedjenek! Hadd hozzak Szigetrõl szivart, teát, kávét, cukrot, gyömbért,
sáfrányt, no, meg egy kis pezsgõt is, vagy két üvegre valót. Talán még nem is
volt soha pezsgõ ebben a kis faluban. Hej, atyafiak, látnak most kigyelmetek
olyan bort, amelyik úgy lõ, mint a puska.
Be is ment az öreg Szigetre, elõszedte a régi harisnyákból
az elrakosgatott tallérokat nagy félénken, hogy hátha talán már nem is járnak.
Útközben mindig azon törte a fejét, hogyha õ azt
kitalálhatná, mit szeret a miniszter, többet érne négy jó prédikációnál.
És csakugyan útjába akad a tanfelügyelõ királyi tanácsos
õnagysága. Ez már nem bolond ember! Ez már járatos egész Európának a belsõ
ügyeiben. Mindég a nagy potentátok körül forgolódott. Ettõl kellene
megkérdezni.
A tanfelügyelõ aztán elárulta, hogy Trefort szereti a sört,
Szász Károly is él-hal érte.
- Hát akkor viszek egy hordócskával - mond Brana bácsi
örvendezve. S nyomban is feltétette a nagy piacon a hordócskát a saroglyába.
Estig bevásárolt mindent s aztán mivel úgyis holdvilág volt,
szép lassacskán elindultak a két mokánnyal hazafelé, mert másnap délre már
eljövendõ vala a két kitûnõ vendég.
Amerre mentek, az öreg bácsi mindenütt rákiabált a rusznyák
szekerekre:
- Hop hó, térjetek ki, hó! Vigyázzatok, bele ne akadjatok a
szekerembe.
Majd hozzá tette bizonyos kevélységgel.
- Mert állami portékát szállítok.
Az egyházfi uram hajtotta a két pejt, a kurátor pedig a két
pezsgõs palackot fogta, iszonyú óvatossággal és félelmek között, mivelhogy
amint mondva volt, lõni szokott ez a bolond bor.
A tiszteletes úr csakhamar elszundikált a hátulsó ülésen,
hogy feje jobbra-balra lóbálozott - míg a két ember eszmecseréhez fogott.
- Osztég miért is lõ ez a bor, kurátor uram?
- Mért lõ? Hát csak lõ. Mivelhogy azt gondolom, olyan földbe
van ültetve, amit katonák kapáltak fel.
Az egyházfi és a kurátor urak azokhoz az emberekhez
tartoznak, akik a szelíd italokat kedvelik, amik nem lõnek, s ha az ember már
Szigetre megy, ahol az auktoritást nem kell fenntartani, bizony nem vonja meg
magától; - mi tûrés-tagadás, az ital nehézzé tette vala az õ koponyájukat is.
Õk is elaludtak. A pezsgõs palackok lecsúsztak a kas aljára az egyházfi
kezébõl, a gyeplõ pedig kiesett a kurátoréból, s a két kis lovacska egészen a
maga fejétõl bandukolt az alig fehérlõ dûlõúton.
Egyszer - közel lehetett már az éjfélhez - egy nagy
zökkenõnél a két gebe muszka ésszel megállott, megérezvén a kormány hiányát,
tiszteletes uram pedig a szörnyû rázkódás következtében felocsúdott, s a nagy
rókatorkos köpenyegbõl, hová be volt húzva, felütötte deres fejét.
Körös-körül csendes éj, csak a bogarak sercegtek halkan. A
két ló állott.
- Mi ez? Hm! - dörmögé. - Hát nem megyünk?
Eközben hallgatózva észrevevé, hogy valami csurog a földre.
- Ahá - szólt a tiszteletes úr, rájövén a lovak megállásának
és csurgásának okára, elkezdett a lovaknak - a kocsis tudomány alaptörvényei
szerint - fütyörészni.
Brana bácsi fütyült, de a csurgás csak nem akar megszûnni.
Már a fejét is rázta, de azért mégis csak fütyült. És akár
meddig fütyült, azért mégis csak csurgott.
De minthogy minden mulandó ez árnyékvilágon, elmúlt a
csurgás is, s a Brana bácsi által oldalba döfött kurátor felriadván, megindítá
a lovakat, s istennek hála még hajnal elõtt friss egészségben haza érkeztek.
Csakhogy nem járt le még a csodák ideje - mikor a szekérrõl
lepakoltak, a kis sörös hordócska üres volt.
- Hogy történt ez? - kiálta az egyházfi elsápadva.
A kurátor keresztet vetett magára.
Brana bácsi dühösen markolt bele a saját üstökébe.
- Én már tudom, hogy történt.
S mérgesen megrúgta a kongó hordót, hogy az egész a
sertésvályúig gurult.
- És még fütyöltem neki, az akasztófáravalónak!
*
Délben ott ebédelt Szász Károly és Trefort. Elõre
értesülvén, hogy a sört miképp engedte kifolyni Brana bácsi, Trefort az ebédnél
naivul odaszólt az öregúrnak, mikor az mindennel kínálta.
- Köszönöm, már nem kérek… hanem ha egy kis pohár sört
adhatna, kedves házigazdánk, azt nagyon megköszönném.
Brana bácsi homloka elborult - mire kitört a kedélyes
nevetés az asztalnál.
- Fütyülje el, kérem, nekünk azokat a szép nótákat, Brana
bácsi!
Brana bácsi irult-pirult… hogy így megtudták a nagy
skandalumot.
Hanem aztán megvígasztalta a miniszter:
- Sohasem szoktam sört inni.
Mikor pedig elment, megsúgta neki, hogy majd helyreüti
valahogy a kárát.
És Brana bácsi azután egy pár hétre meg is kapta a Ferenc
József-rend keresztjét.
…Hiszen szép szép az ilyen kereszt is… hanem csak mégis
többet ér meg egy hordó jó kõbányai sör.
|