|
Kékkõben történt,
de régen már.
A Balassák laktak
ott kevély várukban, a Balassák pedig kemény gyerekek voltak, s igen sok
kiváltságot csikartak ki maguknak. Még azt is, hogy a székvárosukban nem szabad
zsidónak lakni.
És a Balassák
mégis elpusztultak, pedig ki sem mozdultak piciny székvárosukból, s még zsidó
sem kellett nekik hozzá.
Hanem nagy udvart
tartottak. Maga az öreg Balassa nem tudott egyetlen egy nyelvet sem jól, csak
tótul. Hova mozdult volna hát ki szégyenszemre?
Ott élt vidáman,
bár a maga módja szerint. Egy barbár fejedelem él csak úgy. Mikor ebédhez ült,
kilenc ágyúból lõttek a várfokon, mikor vacsorához, háromszor.
Nagy banderiumot
tartott százhúsz-száznegyven emberbõl állót. - Mindenféle mesteremberei voltak
a rézöntõtõl kezdve egész a gombkötõig, s ezek mind kommencióra fogadva. Egy
amfiteátrum alakú épületet emelt a várudvaron. Ez volt a táncterem. S ebben
mindennap bál volt ebéd után. Bál, de nõk nélkül. A nagyúr összehítta a
cselédeit, kedvelt parasztjait a városkából és ott keringtek, ugráltak, mint a
kosok egész éjfélig zeneszóra egy óriási oszlop körül. Õ maga táncolt köztük a
legnagyobb animóval.
A nagyúrnak ott
lent a fellegvár alatt saját külön szolgabírót, csendbiztost, pandúrokat is
tartott a nemes vármegye - de ezek már, ti. a szolgabíró és csendbiztos, nagyon
is mûvelt emberek voltak neki, nemigen szeretett velök érintkezni, hanem volt
egy óriási hangcsöve, azon át kiabált nekik lefelé a várfokról, ha valamely
szeszélyes kívánsága vala.
Lõn, hogy a híres
báli teremnek nagyon megromlott a talaja egy napon. A patkós csizmasarkak
szörnyen eléktelenítették. A nagyúr elhatározta egy délelõtt, hogy behinti apró
kaviccsal.
Lekiáltott hát a hangcsövén:
- Hej szolgabíró, csendbiztos! Hozzanak fel még ma két nagy
szekér murvát. - Murvának hívják a kavicsot azon a vidéken.
A »murva« szó végig süvített a horizonon. A szolgabíró
alulról intett a fejével, hogy megértette, s azután hozzálátott az oligarcha
parancsának teljesítéséhez.
Hívatja nyomban az elöljáróságot. Ijedten összeszaladnak a
falusi primipilusok.
- Mi baj van?
- Hát bizony nagy baj van. A méltóságos úrnak két szekér asszonyt kell beszállítanunk
ma.
- Két szekér asszonyt? - hebegé elsápadtan a bíró. (Neki
magának is csinos felesége volt.)
- Annak meg kell lenni nyomban, mert különben ötven bot. -
Hallották kedtek?
A hír gyorsan futott végig a falun, nagy rémületet keltve a
férjek s itt-ott - meglehet - az asszonyok között is. Akinek szép leánya,
menyecskéje volt, dugta ahova lehetett, pincékbe, kamrákba. Sok elmenekült a
szõlõk alá a borházakba.
A szegény bíró végre is mit tudott csinálni ily viszonyok
közt. Kivetette, mint a forspontot, minden telek után egy asszonyt. Hetven
egész telekbõl áll a szegényes hegyi városka, tehát éppen hetven asszony lesz.
Két szénás szekéren jól, mutatósan elhelyezve, egészen tisztességes szállítmány
lesz. A méltóságos úrnak nem lehet semmi kifogása.
Azonban voltak negyedtelkes gazdák. Ilyen család négy ad egy
asszonyt. Ezek hadd igazítsák el maguk közt.
Két szénás szekér elé ökröt fogtak, mindenikre felült egy
kocsis, egy polgár és megyei hajdú, s úgy álltak meg sorba a kezökben levõ
reparticionális liszta szerint a házak elõtt.
Természetes, hogy minden gazda a família azon asszonyi
állatját áldozta fel, amely legkevesebbet ért otthon, s melyet legkevesebb
bánat és könny kísért sajátságos útjára.
Mentegetõzve jöttek ki, nagyanyjukat, anyósaikat kikísérve a
parasztok.
- Szívesen adnánk mást… de nincs… a fiatal asszonyok künn
vannak a mezei munkánál, haza se jönnek ma. Azért hát fogadják szívesen
kigyelmetek azt, ami telik.
S ha a szép szó nem használt, egy-egy húszast sem sajnáltak
odanyomni a parancsnokló hajdú markába.
Egyszóval hetven vén asszony ült a két hosszú szekéren,
mikor a kanyargós hegyi úton nagy zsivaj és sikoltozások között a vár felé
húzta õket nagy türelemmel a négy-négy szép fehér ökör.
Az utolsó szekér után maga a szolgabíró ügetett lóháton.
Mikor a menet beért a várudvarra, kiszaladt Balassa az
ambitusra, s összecsapta a két kezét ijedten.
- Spektábilis! - hebegé a szolgabíróhoz. - Mi legyen ez?
- Bocsánatot kérek, méltóságos uram, de nem kaptunk
szebbeket…
- Kit, mit? Megbolondult kend, spektábilis?
- Hát kérem alássan, hiszen azt tetszett parancsolni…
- Én?
- Igenis…! Egy szóval se tetszett említeni, hogy szépek
legyenek.
Az öreg báró elértette most a tévedés okát, s elkezdett
szívbõl kacagni.
- Nem asszonyokat kértem, balgák kendtek, hanem kavicsokat,
de ha már itt vannak, isten neki, tartsunk nekik egy bált legalább.
Míg a vén asszonyok bálja tartott fenn a várban, azalatt
lenn a kékköviek közt elterjedt a félreértés híre - minélfogva népgyûlés jött
össze, melyben elhatározták, menjen fel egy deputáció Balassához nyomban, hogy
ha már így van, hát csak tartsa ott az asszonyokat, neki ajándékozzák…
…Mert hát az egész városból mind ott voltak az anyósok.
|