|
Ezek a falak még láthatták az Árpádokat.
Itt volt valamikor otthon a Hunth nemzetség, 1137-ben Hunth
fiai, Dezsõ és Demeter bírták. Õsi neve Lytwa volt. Hanem ez a neve elveszett.
A XVI-ik század óta Csábrágnak hívják.
…Ezekben az idõkben olyan forgandó volt a vár, mint a pénz -
természetes, hogy nem melegedhetett meg a fedele alatt sokáig senki se.
A várak és
a fejek gyorsan gurultak a regényes középkorban!
A cseh
rablók, a »zsebrák urak«, úgy látszik, nagyon szerettek várakban lakni, mert
már a XV-ik században õket találjuk ott olyan nyugalmasan, mintha benne
születtek volna. Késõbb azonban a Krusichoké lesz Csábrág, kiktõl Bakács
Tamás, az esztergomi püspök veszi meg - az öccse fiai számára. Csakhogy a két
Bakács fiú politikába keveredett János király mellett, amibe Ferdinánd úgy
szokott beleszólni akkoriban, hogy »tessék, menjetek János király után, hanem a
váratok is elmegy alólatok, ahová én küldöm« - és a várat elvette, s odaadta
Illésházy Istvánnak.
Ez a forgandósága a váraknak sose volt olyan, mint az
ellenkirályok alatt. Mert akinek vára volt, annak okvetlenül színt kellett
vallani; vagy ide állni, vagy oda. Ha Ferdinándhoz állt valaki, akkor János
kergette ki a birtokaiból, ha Jánoshoz szegõdött, Ferdinánd üldözte el.
De hát mindez nem tartott sokáig. A szerencse változandó
volt. Ha ma kikergették, holnap már diadallal jöhet vissza, úgy lehet.
Nemsokára megint a Bakácsok kezén találjuk Csábrágot. Csakhogy ez a Bakács,
névszerint Péter, tanult az apák kárán, s sietett eladni a várat Pálffy
Péternek, ki atyja volt a késõbbi gyõri hõsnek, Pálffy Miklósnak.
S íme, jó elõérzete vala Bakács Péter uramnak, mert éppen
akkor élt a híres, nevezetes, gonosz lelkû Balassa Menyhért, akinek nagyon fájt
a foga Csábrágra.
Márpedig Balassa uram nem azt tette, amit a többi fõurak, ha
valamit akart, hogy odament volna kuncsorogni valamelyik királyhoz
adománylevelekért, hanem elvette õ maga erõszakkal. Sok gonosz cselekedet emléke
maradt meg õkegyelme után…
Egy napon betört jól edzett katonáival a várba és
elfoglalta. Most már három várból ûzhette rablásait, mert Léva és Szitnya is az
övé volt.
A »Garam- és az Ipoly-mellék királyának« nevezték Menyhértet
a hízelgõk; de tulajdonképpen nem volt más, mint fõúri rabló-lovag. Hanem azt
az egyet meg kell neki adni, hogy a kardot jól tudta forgatni. S bár rettegte
nevét mindenki az Ipoly és Garam partján, vitézségérõl mégis legendákat
beszéltek.
Hogy milyen hatalmas lehetett, mutatja az, hogy az 1548-iki
pozsonyi országgyûlés intézkedõ határozatot hozott ellene, s a pozsonyi gróf
Salm Miklós haddal indult meg megfékezésére.
Gróf Miklóssal seregek indulának.
Erős Csábrág alatt álgyuk igazgattatának -
zengi a jó Tinódi Sebestyén, ki hosszadalmasan verseli meg
Csábrág bevételét Balassáékkal rokonszenvezve.
Menyhért úr egyébiránt élvén a gyanúperrel, jókor elillant
Erdélybe János Zsigmond hûségére, de váraiban vitéz õrséget hagyott, kik
derekasan védték magukat, míg csak lehetett. Ferdinánd bevévén a várat,
visszaadta a Pálffyaknak, de királyi õrséget tartott benne. 1568-ban meghalt
Pálffy Péter, s a vár egy Krusich Jánosnál férjnél levõ leányágra szállott, s
így száz év múlva megint ott volt a vár a Krusichoknál. Krusichné férje halála
után Illésházy Istvánhoz ment nõül, aki lázadási gyanúba keveredvén Rudolf
elõtt, a várat elvette a császár, s odaadta Keraházi Joó Jánosnak, kitõl
nemsokára visszavette a gyõztes Bocskay, s visszaadta elõbbi gazdájának, a
melléállt Illésházynak. II. Ferdinánd 1622-ben Koháry Péternek, érsekújvári
fõkapitánynak ajándékozá, Szitnya várával egyetemben.
Azontúl aztán megpihent Csábrág a Koháryak kezén, a kuruc
harcok idejét kivéve.
Mert rövid idõközre elfoglalta Thököly, s magát Koháry
Istvánt is rabul ejté. Ugyancsak keményen bánt vele. Hosszú három évig
hurcoltatta mint rabot az egyik börtönbõl a másikba, Ungvárról Munkácsra, onnan
Patakra.
Ez a Koháry István volt a költõ, ki »keserves rabságban,
Munkács kõvárában« írogatta zamatos verseit.
Mikor végre kiszabadult fogságából, az uralkodó mindenféle
kitüntetésekkel halmozta el, kinevezte grófnak, tábornoknak, s természetesen
visszaadta neki Csábrágot is.
Hanem a nagy lojalitásával (minden Koháry lojális volt) még
egyszer megjárta.
Thököly csillagának letûnte után megint megharsant nemsokára
a tárogató, II. Rákóczi Ferenc lobogtatta a zászlókat - a »pro libertate«.
Lõn tehát, hogy a vár Rákóczi s illetve Bercsényi Miklós
kezébe jutott 1705-ben, s maga Koháry bujdosni kényszerült. Ugyanebben az évben
Bercsényi uram a bányavárosokba menõben benézett Csábrág várába is.
A kapu fölött megpillantván Koháry kevély föliratát:
DAT DEUS CUI VULT -
STEPHANUS
KOHÁRY.
Nyomban parancsolá, hogy a feliratot enyésztessék el, s
tegyék helyére ezt:
ACCEPIT UBI VULT -
NICOLAUS
BERCSÉNYI.
A kuruc dicsõség letûntével ismét visszaszállt a vár a hû
Koháryakra. S bírták is békével, mígnem az utolsó Koháry-fiú, örököse nem lévén
leányát egy Cobourgnak adta nõül oly föltétel alatt, hogy az a Koháry nevet is
vegye fel.
Ma is a Cobourgok bírják Csábrágot.
A Koháry nevet azonban elhajította késõbb a Cobourg-család,
s a várral nem törõdött sokat.
|