|
Tele van ez a nép
poézissel. Természetes, hogy a naivságnak sincs hijával.
Hanem még az
együgyûségben is van valami szeretetreméltóság.
Történt, hogy
Szegeden a rendõrséget reformálták. Az pedig nagy dolog míg ott reformra adják
rá a fejüket. A magyar ember nem szívleli az újítást.
De ezúttal
csakugyan kellett már. A régi fickók nagyon megöregedtek, és alig tudtak
mozogni.
Egyszer ott járt
egy miniszter, s irtózatos köhögést hallott az utcán este. Valami öregember viaskodott
a saját tüdejével egy szögletháznak a falába kapaszkodva.
- Mi baja, apó? - kérdé a miniszter.
- Öreg ember vagyok már, teens uram, ugat ki belõlem a
halál, alig lézengek a világon, nem bírom a lábaimat se húzni egymás után.
- És mivel foglalkozik kend, öreg atyus?
- Rendõr vagyok. A fõkapitány úr privát futárja!
A miniszter elmosolyodott, s a kíséretében levõ magisztrátus
elpirult.
El is határozták, hogy szó ide, szó oda, szégyen ami
szégyen, a rendõrséget jobb karba kell állítani s csupa erõteljes,
szemenszedett fickókat hozni össze, akiken szépen megfeszüljön a libéria.
Tanuljon már valamit a vármegyétõl a város is!
Hát össze is tákolták a rendõrséget nagyjából, kikent
bajuszú daliás magatartású legénység foglalta el az aggastyánok helyeit, s a fõkapitány
éppen olyan büszke volt rájok, mint a porosz Frigyes Vilmos hajdan az õ
válogatott hosszú fickóira. Alig várta már, hogy valami parádé essék, ahol
becsületet vallhasson velük.
A véletlen úgy akarta, hogy éppen a múltkori miniszter jött
megint látogatóba.
A fõkapitány serényen hozzálátott a fogadási
elõkészületekhez, s kiválogatta legelõbb is a négy legjobb kinézésû lovas
rendõrt.
- Kendtek parádéba öltöznek, a lovakra rárakják az új,
címeres pokrócokat, mert kendtek négyen lovagolnak a miniszter elõtt.
Megértették?
- Ott leszünk, tekintetes uram - felelte Kristó István, a
legöregebbik -, de tetszik-e tudni, kérem alássan, hogy a lovaink még a régi
nyolcvan pengõsök közül valók?
- Amilyenek, olyanok - vágta közbe a fõkapitány mogorván. -
Mi közük hozzá?
- Hát iszen, kérem alássan, nem is azért mondom, mert mi ott
leszünk és megcselekesszük a magunkét, de már a lovakért nem állhatok jót.
- Bolond beszéd, hisz ezek még jó erõben levõ lovak!
- Igaz, de a »füstös« elõtt mégis bajosan fognak tudni
szaladni, kivált ha egy-két óráig tart.
A fõkapitány fölkacagott, most értette csak el a Kristóék
aggodalmát. Az újdonsült rendõrök azt hitték, hogy a vonat elõtt kell
lovagolniok a miniszter tiszteletére. És csak a lovakban bizalmatlankodtak. Õk
magok készen voltak rá.
Ebbõl a fából van a magyar huszár faragva.
|