|
Két tündöklő
név ez most, tisztelt olvasóközönség! Nem kell őket lenézni azért, hogy
egyik sem végződik »y« betűvel.
Czirok Mátyás és
Szomor Mihály a leghíresebb két kortes a mi vármegyénkben. Anya még nem szült e
téren kiválóbb szakférfiakat.
Jó barátok együtt,
végtelenül szeretik egymást, de egymás iránti szeretetük is abból áll, hogy
folytonos ellenségeskedésben legyenek egymással.
Egy faluban
születtek, együtt növekedtek fel: imponáló daliás termetben mindkettő. Ez
kell a kortesnek, hogy hasson.
S mert egymás
játszótársai voltak, olyan egyformákká lettek idők múltával mindenféle
tulajdonokban, mint két tojás - ha ugyan illendő, törékeny tojásokkal
hasonlítani össze két ilyen kemény legényt.
Foglalkozása
is egy lett mind a kettõnek: a néppel való bánásmód.
Jövedelmezõ
hivatal ez, minden három esztendõben egyszer. Õk legalább jól tudják hasznát
ennek a nyersanyagnak.
A három
éven belül mellékes foglalkozásképp Czirok Mátyás uram ködmönöket varr az
asszonyok számára, Szomor Miska pedig szûröket a férfiaknak. Az egyik szûcs, a
másik szûrszabó.
Jó
mesterember mind a kettõ, csak lusták egy kicsit.
Hanem mikor
azután üt a cselekvés órája (furcsa óra, hogy három évben üt egyszer), akkor
talpra ugrik mind a kettõ, s olyan izgékonyak lesznek, mint az eleven ezüst.
Czirok
Mátyás és Szomor Miska egy kerületben szoktak manipulálni, mert õk
elválhatlanok egymástól.
»Tág a
világ« - gondolná más két ilyen ember. Lám az öreg Czincz két vármegyét
kormányoz az Alföldön. De õket nem bántja a nagyobb szerep vágya.
Együtt
maradnak az egymás gyengítésére. Mert õk érzik, hogy épp e kölcsönös gyengítés
által elért mesteri egyensúlyban van az erejük.
Ha Szomor
egyedül maradna, a kerület egészen kormánypárti lenne, mivelhogy Szomor is
kormánypárti. De az akkor nem érne Szomornak semmit! És így lenne Czirokkal is
a dolog, ha egyedül áll a terrénumon. Hogy Cziroknak becse legyen, ahhoz Szomor
kell és vice versa.
Volt már
úgy is, hogy Czirok volt a kormánypárton és Szomor az ellenzéken. A kormány
fogta magát, gondolt egy nagyot, és megvette Szomor uramat is: ha mind a két
nagy népszónok vele van… biztos a kerület jövõre. Legalább a választáskor nem
kell majd költeni semmit. De mihelyest meg volt véve Szomor, azonnal átcsapott
ellenzékinek Czirok. Mert hát ez a megélhetési taktika. A hatost sem fogadnák
el pénznek, ha a sas is, meg a király képe is egy oldalra volna nyomtatva…
A vételáron
hihetõleg megosztozott a két imposztor, s megint csak érdekes választás következett be.
Mert a
közönségnek csak az olyan választás érdekes, amely a jelölteknek kínos.
Hogy mi
adja Szomornak és Cziroknak azt a nagy hatalmat a kerületben? - fogják kérdeni
önök.
Hja, ha én
azt tudhatnám! Magam is utána
szaladnék az ilyen tulajdonságoknak.
De úgy
gondolom, az kell hozzá, hogy az ember már gyerekkorában a környék valamennyi
gyerekeit földhöz verje, legénykorában a környék valamennyi szép menyecskéjét
elcsábítsa, férfikorában pedig a környék valamennyi férfiát az asztal alá igya.
Tessék ezt
utánok csinálni - és akkor hiszem, hogy meg lesz az a tekintély, amellyel õk
vájkálnak a nép bizalmában.
Czirok és
Szomor egyébiránt akár van követválasztás, akár nincs, folytonos akcióban van
egymás ellen.
S ez akció ébren tartja idõközben is a
pártokat a kerületben. S aszerint ingadoznak a kedélyek, amint vagy Szomor,
vagy Czirok jut diadalra.
De
vigyáznak ám, hogy ez is bizonyos tempóra menjen, mint az órainga. Hol erre
hajlik, hol arra, mert hogy fölbillenve maradjon, az az üzletnek ártana!
Például a
minap közösen fogadtak szekeret, amely a székvárosba szállítsa õket. Mindenik a
jelölthez ment a zászlókért, egy kis »elõleges költségért«.
Útközben
amint vígan csevegve ülnének a szekér szénából rakott hátsó ülésén, egyszerre
elkezd Szomor jajgatni.
- Mi bajod,
öreg cimbora? - kérdezi Czirok részvéttel.
- A
mellemben érzek valami fájást, s a vérem õrülten kering az ereimben.
- Talán
megcsömörlöttél?
- Nem ettem
semmi olyast, hanem kezdek gyanítani valamit - hebegi elsápadva. - Oh, de az
szörnyû lenne!
- Mi az? -
faggatja Czirok gyöngéden.
- Nem, nem
mondhatom meg.
- Nekem sem, legjobb
barátodnak. Ej, Miska, Miska!
- Hát neked csak
bevallom mégis - lihegé, borzalmassá vált arcát a füléhez vive. - Engem egypár
hét elõtt egy kutya harapott meg Otrokocson…
De bizony, nem
hallgatta azt tovább Czirok uram, hanem leugrott villámgyorsan a veszett ember
mellõl, még azt sem mondva, hogy »befellegzett«. Inkább bekutyagolok gyalog,
gondolá, s úgy is tett. Szomor uram pedig kedélyesen elvágta magát az ülésen, s
egész a székvárosig folyton nevetett, elgondolván, hogy most egypár órával
megelõzi ellenfelét, hamarább viszi haza, s tûzdelteti fel a zászlókat a
házakra, mint amaz.
Az eset híre
hamar terjedt el, s az ellenzék sokat vesztett renoméjában amiatt, hogy a
képviselõjén az a csúfság történt. Mégis csak Szomor uram a furfangosabb,
okosabb, azzal tartsunk, atyafiak!
Hanem iszen
sokáig nem hagyja a csorbát Czirok Mátyás, s lõn, hogy e napokban egy közös
értekezleten, mielõtt még a komoly tanácskozásokra kerülne a sor, Czirok uram
odalép Szomorhoz, s félrehúzza egy szögletbe.
- Te Miska -
súgja -, csináljunk valami virtust ezeknek a parasztoknak.
- Mit?
- Hát az jött eszembe, amit az újságban olvastunk tavaszkor, hogy a
királyfinak egy olyan németje van, aki a gombostût is megtalálja, akárhová
dugják el. Hát én is ilyen valamit akarnék produkálni.
- Nem bánom,
Matyko, ha tudsz hozzá.
- Tud biz a
kánya. Hanem ha teszem azt, arra fogadnék, hogy egy eldugott tojást megtalálok,
hát megtalálnám, ha ugyanis…
- Az is
valami, Matyko pajtás! De hadd hallom az »ugyanis«-t is.
- Ha
ugyanis te a kalapod alá dugnád. Itt van a zeheri molnár, az úgyis mindenre
fogad. Vagy tíz liter bor csöppen belõle.
- No, nem
bánom, csináld meg, legalább lefõzzük a molnárt. Mert az is kortesnek szánta
magát, most lévén a tanulói években.
Czirok
kiállott ennélfogva hencegni a mediumra:
- No,
molnár, fogadsz-e velem, hogy te, aki a lisztünket olyan ügyesen tudod
eltüntetni, el nem dugsz úgy egy tojást, hogy rá ne akadjak?
De már erre
hogyne fogadott volna a zeheri molnár. Áll a tíz liter bor! Hiszen neki úgyis
meg kell ragadni minden nyilvános szereplést, Igazi nyereség rá nézve, ha
ezekhez a nagy mintákhoz dörzsölõdhetik!
A fogadás
iránt egyszerre érdeklõdni kezdett mindenki.
Cziroknak
is ki kellett mennie az udvarra, azalatt bent a tanácskozás folyt, hová rejtsék
el a tojást?
- Ide tedd,
az én kalapom alá! - mondá Szomor. - Itt ugyan nem keresi!
Bejött
végre Czirok, s nagy szimatolózva kikeres minden ziget-zugot, a molnár és az
érdeklõdõk feszült izgatottsága közt. Benyúl a vánkosok alá, átkutatja a korpás
szakajtót, kirázza a szegre akasztott patkós csizmákat, szóval minden
képzelhetõ helyet kipuhatol, míg végre egészen belefárad, s Szomorhoz lépve,
nagy sóhajtva felkiált:
-
Vesztettem pajtás!
S
elkeseredésében, mintha már mindenrõl lemondana, odacsap a derék Szomor fejére
- mire annak arcán, egyszerre húsz sugárban, kezd folyni alá a tojás sárgája és
fehérje, megfestvén általános hahota közt bajuszát, szakállát és az újdonatúj
cifra kortes-dolmányt.
Így adta vissza Czirok a tromfot.
Amivel megint az ellenzék kerekedett felül a kerületben.
Ilyen itt a világ - írja levelezõnk záradékul -, élõ tanúság
arra, hogy nemcsak a borral, de a kedélyeskedéssel is lehet politikát csinálni.
|