|
Azaz dehogy nincs - már maga az is kezd egyhangú lenni, hogy
lapok, emberek, hat hét óta nem írnak, nem beszélnek egyébrõl, mint a
választásokról.
Én ezennel ünnepélyes ígéretet teszek, hogy ez a legutolsó.
Eluntuk a zajt. Pedig eddig rendén volt; mert még a zajnál
is bosszantóbb a mély csönd.
Tessék megpróbálni egy olyan kerületben lakni, ahol egyhangú
választás van kilátásban. Tudni, hogy habzik a tenger, pezsg az élet, hogy
zsivaj, nyüzsgés van mindenütt az országban, s csak egyetlen ponton sima,
gyûretlen a víz felszíne.
Jelöltek járnak-kelnek, majd itt, majd ott bukkan fel egy új
pretendens. Magasan száll a lelkek ára. Öt pecsétes levelek szaladoznak
keresztül-kasul a postákon õrült egymásutánban. Cigánybandákat jönnek
megfogadni vidám kortesek ötödik-hatodik vármegyébõl. Felvillanyozó hírek
kergetik egymást, izgató események történnek egyre-másra s valamennyi - másutt.
A korcsmárosok borait megveszik a szomszéd kerületbeli korcsmárosok, s szomorú
nyikorgással szállítják a szekerek a súlyos, rozsdás abroncsú hordókat.
De már ezt mégis lehetetlen megszívlelni. Igaz, hogy a
választóközönség fejei kimondták: ellenjelöltet ebben a kerületben nem illendõ
dolog állítani, mert becsületesebb embert a volt képviselõnél úgysem
kaphatnának.
De hát minek olyan nagyon becsületes? Kívánja ezt valaki?
Abból, hogy becsületes, meg nem él a kortes és nem lakik jól
a nép.
Lõn hát, hogy a múlt választások kortesei összeröffentek, s
elhatározták, hogy jó volna egy ellenjelölt, ha csak akkora is mint a kisujjam.
Bógáti Nagy István azt mondta:
- Keríteni köll egyet, ha magától nem támad.
Csiszlik Ferenc, a sánta molnár helyeslõleg bólintott erre a
fejével.
- Mégpedig antiszemita ember kellene.
- Mi is az antiszemita, Ferkó sógor? - kérdezte a
templombíró. - Mert mindig hallom emlegetni.
- Hát az olyan ember sógor, aki a zsidóra dühösebb - mint köllene. Azt nevezik antiszemitának.
S ezzel Csiszlik Ferenc uram ötvenszer jobban megmagyarázta
az antiszemitizmust, mint valamennyi lapnak a nagyképû vezércikke.
Dictum-factum, a kortesek jól meghányták-vetették a dolgot,
s elindultak a környéken követjelöltet keresni.
Csak Rezes István, a kovács ellenkezett még útközben is.
- Nem ér az semmit atyafiak. Hiszen mindnyájan az eddigi
követet akarjuk.
- Hát persze, hogy akarjuk. De ennek mégis úgy kell lenni.
Ejnye, de keményre van a kend esze kalapálva, kovács uram.
- Aztán lássák, tehetünk mi akármit, mégiscsak a volt követ
lesz meg.
- No persze, hogy õ lesz meg - de meg kell adni annak is a
módját. Mert ami tisztesség, dukál. Az szent házassághoz is két személy
kívántatik igaz-e, hát a követválasztáshoz is két személy kell. Mert szeretném
tudni, hogy válasszon valaki egy ember közül? Aztán van ennek még másik oldala
is…
A kortesek betértek majd minden kastélyba útközben, de
bizony mégsem akadt ember: mindenki azt mondta, abszurdum az eddigi jelölt ellen
föllépni, népszerûséggel és pénzzel is jobban gyõzi, mint más.
Csiszlik Ferenc volt a kortesek feje, keserûen megvakarta
fejét, de azért csüggedetlenül mondá:
- És mégsem térhetünk vissza jelölt nélkül. Törik vagy
szakad, találnunk kell.
S most már beszálltak az udvarházak lakóihoz. Tömérdek
bocskoros nemes lakta a kerületet labodával, gyommal fölvert kúriákban, hol
csak egy fûbõl magasabbra, kövérebbre nõtt dudorodás mutatja, hogy valaha
keréknyom volt. De mikor volt az! Most már gyalog járnak ki s be a kúriák
gazdái!
S mégsem akadt köztük ellenjelölt!
- Hát mármost mit csináljak? - vakarta a fejét Kócsy Gábor.
- Mit-e? - kiáltott fel egy fényes ötlettõl felvillanyozva
Csiszlik Ferenc. - Fogadjunk jelöltet pénzért. Ezer forintért kapunk egyet.
- De hát mibõl fizetjük ki õkemét?
- Hát abból a pénzbõl, amit az otthoni jelölt ad õellene.
- Hüm! Ez az igaz. Arany a kend esze, Csiszlik uram!
Meg is kezdték rögtön az alkudozásokat a kurtanemesekkel.
Kikeresték maguknak a legszebb szavút, a legokosabb fejût, a legtermetesebbet,
egyszóval, aki a legjobban imponáljon a népnek, s megkötötték vele a
kontraktust, hogy a tekintetes úr amiért föllép, dikciózik, bejárja a
kerületet, kap a testi fáradságáért ezer forintot, ha pediglen valami sérülés
történnék rajta, sebjét ötven forintjával számítva lészen kárpótlandó.
Így lett a mi kerületünkben nem egyhangú választás.
A kortesek végiglakomáztak három hetet, s játszva fizették
ki a fogadott jelölt kialkudott díját abból a tekintélyes összegbõl, amit az
igazi jelölt megeresztett.
Hát bizony ilyen bolond dolgok is estek a mostani
választáson.
Hogy hol s ki ellen?
Meglehet, kitalálják. Én nem írom ki. Pedig nem vagyok
megfogadva, hogy ki ne írjam.
|