|
Lapunk egy
tisztelt olvasója megírja ma levelezőlapon, hogy hol a Gály: »Ha - úgymond
- a „Bene” völgyből Gyöngyösről a Parád „csevicéjéhez” gyalog kél át
az ember a hegyeken; akkor balra, északnyugatra fekszik a Gály (népies nevén
„Galya”) sűrű erdőfedte bérceivel. Minden mátravidéki gyermek
ismeri a „Galyát”, és csodálni lehet - így folytatja -, hogy a tárcában
megnevezett urak nem tudnának erről semmit«.
Tisztelt olvasónk
félreértette a tárcacikket. Nem a Gályt keressük mi (és lehet, hogy sohasem is
kereste az illető tárcacikk írója) - ez csak a forma éspedig igen
szerencsés és érdekes forma, melyben kikelt Magyarország szépséges helyeinek
szörnyű elhanyagolása ellen.
Nincs egy
jóravaló könyv, amely ezeket a külfölddel vagy még a magyarokkal is ösmertetné.
Az még nem sokat
ér, ha a »Galyá«-t minden mátravidéki gyermek ösmeri. Mert az utazó, ki
plánumot készít útjához, nem mehet Vámosgyörkre vagy Miskolcra az ottani
gyerekektől megkérdezni. Kalauz-mappa kellene ahhoz, mely megírja, mi
élvezhető a »Galyá«-ról, hol fekszik, milyen magas, melyik a legközelebbi
és legjobb vendéglő ott? S olyan-e a vendéglő, hogy az európai
igényeknek megfelel? Ha az ember a vendéglőből megindul reggel,
szállása lehet-e éjszakára? Gondoskodva van-e kalauzról a kiindulási pontnál? Nagyon
meredek-e a csúcs, s vállalkozhatnak-e hölgyek is a mászásra stb.
Valamelyik
honfitársunk nemrég meglátogatta otthon Baedeckert a dolgozószobájában.
A szoba
jobboldali fala tele van fiókokkal, s e fiókok mindenike egy-egy ország nevét
viseli.
- Minek ezek a
fiókok? - kérdé a látogató.
- Ezekben tartom
a leveleket, helyreigazításokat, amelyek valamely országból érkeznek, s e
helyreigazításokból tökéletesítem minden új kiadásnál kalauz-könyveimet. S
mondhatom, maholnap nem lesz azokkal többé semmi kívánnivaló.
Az egyik fiók
táblácskáján ez a név csillogott: »Magyarország«.
- Íme, a mi külön-fiókunk! - mondá.
Baedecker úr elnevette magát:
- Ez egy elátkozott fiók uram. Ez az egyetlen fiók, melyben
még nem volt levél! Önök sohasem
igazítanak helyre semmit.
Most már a látogató is nevetett.
- Természetesen, uram. Önnek csak azt kellett volna
mondania, hogy üres a fiók. S én
mindjárt eltaláltam volna, hogy az a miénk.
--------------
És most meg harmadikul - én is nevetek.
Mert igazi magyar dolog az
is, hogy most egy magyar olvasó helyreigazítja a tárcánkat azon hitben, hogy mi
csakugyan a Gályt keressük.
Nem keressük mi a Gályt, dehogy keressük, nem keresi azt -
fájdalom - senki, pedig mint mi tudjuk, olyan gyönyörû hely ez is a többi közt,
hogy megérdemelné, ne csak a mátravidékiek ösmerjék, hanem az egész turista
világ.
|