|
Beteg képviselõ nagybátyámnál töltöttem a minap a délutánt.
Különben is nyers türelmetlen az öreg, hát még mikor ágyban
kell feküdnie, s piócákat raknak a mellére.
- Meghalok - suttogta rekedten, szürke szemeit kísértetiesen
rám meresztve.
- Dehogy hal meg, Anti bácsi, dehogy.
- Azt én tudom. Nézd hogy süvít a mellem, ha lélegzem, éppen
mint az ököré a kimúlása órájában.
- Ugyan; ugyan, hiszen Anti bácsi nem ökör!
- Azt én tudom! - hörögte szemeit bágyadtan lehunyva.
Kisvártatva levegõ után kezdett kapkodni, mintha fuldokolna.
- Nyisd ki az ablakot. Ne azt, amazt a másikat! Hadd jöjjön
be egy kis friss levegõ.
Amint kinyitottam, magam is szét néztem odakünn. Esti
szürkület volt. Piszkos vörnyeges felhõk úsztak az égen. A Gellértre, mely jól
idelátszik, mintha valami fehér kotlós tyúk ülne rá, letelepült a köd, és eltakarta
a citadellát. Az utcán, mely felül a Lövész utca, alul a Zöldfa utca közé
ékelve kígyózik, csöndes volt minden. Egyetlen lélek se járt ott csak a Zöldfa
utca felül közeledék egy úri nõ, sietõ, hogy ne mondjam, izgatott léptekkel.
Sugár alakja volt, és mennyire a leeresztett fátyolon át
kivehettem, kellemes hosszúkás arca. Egy pillanatra megállt, s fátyolát
fölhajítva kis kék kalapjára, szemeit (akármi legyek gyönyörû szemek voltak)
egy átellenes ház emeletére vetette, hol egy férfi fej hajolt ki. (A fej
szomszédomnak egy törvényszéki bírónak volt kétségbevonhatatlan tartozéka.)
Nagybátyám nyöszörgésére hátrahúzódtam, hanem alig léptem
egy-kettõt az ágy felé, midõn egyszerre szívszaggató gyermekkiáltás hangzik fel
az utcáról:
- Mamám, mamám! Ne menj fel, mamám!
Önkénytelenül futottam vissza az ablakhoz.
Egy körülbelül hétéves fiúcska éppen akkor ért lihegve az
átellenes kapu felé, s kétségbeesetten ragadta meg a felmenni készülõ hölgy
lilla-szoknyáját.
- Ne menj! Gyere haza, édes mamácskám.
- Ugyan Béla, mire való ez! Ereszd el a ruhámat, elszakítod.
No, ne csinálj itt komédiát, fiacskám!
Hízelegve simogatta meg a gyermek fejét, melyen
összecsapzott a haj az izzadtságtól. A fehér kesztyûjét is lehúzta, úgy
törölgette a képét.
- Eredj haza, Béluska! Hiszen én is hazajövök nemsokára.
Szentjános kenyeret is viszek.
- Nem! - mondja a fiú dacosan. - Nélküled nem megyek. Nem
akarom, hogy fölmenj, nem akarom.
- Mit? - tört ki az asszony és indulatosan emelte ütésre a
csontnyelû napernyõjét. - Hát te akarsz nekem parancsolni? Majd megtanítalak
én, gaz fajzat. Eressz, ha mondom.
S ezzel egész dühösen csapott a fiú kezére, mellyel a
ruháját görcsösen fogta. Szép, nagyon szép volt az az asszony ilyen mérgesen.
Hanem a fiú nem eresztette el a ruhát még most sem.
- Nem megyek addig, míg te nem jössz. Üss agyon, de nem
megyek!
Beteges, almahaj színû arcát a másik kezébe temette: könnyei
úgy szivárogtak ki az ujjain keresztül.
- Látod az apa megint megver a korbáccsal engem is, téged
is. Mindig megver, ha abba a házba mégysz. Tudod, hiszen tudod, mikor nekem
rohant a múltkor, mikor azt kiáltotta: »megfojtom ezt a fattyút is, mert nem az
enyém«. Oh, hogy nézett rám! Én nem akarom, hogy téged megüssön. Ne tedd azt,
hogy fölmenj! Gyere haza velem.
- Jó - sziszegte az asszony hirtelen eltökéléssel -,
hazakísérlek, gonosz gyermek.
Durván ragadta meg az inggalérját.
- Menjünk!
Elindultak a Zöldfa utca felé.
- De te is otthon maradsz? - esdekelt a fiú útközben.
Úgy tetszett, mintha sápadt kis arca a könnyeken át
diadalmasan ragyogna, s mintha könnyei, amerre megy, ott maradnának csillogni
az utcai köveken.
- Mi van ott künn? - mordult fel nagybátyám, ki igen
bosszankodott azon, hogy még mindég mer valami történni a világban õnélküle is.
Elmondtam neki a kis jelenetet. Úgy látszik, mulattatta.
- Hát hazament az asszony?
- Hazament.
- No majd, visszajön az mindjárt.
- Nem hiszem.
- Micsoda? Nem hiszed, hogy visszajön? Ejnye, hol a
testamentumom! Mindjárt hagyományozok neki ezer forintot, ha nem jön vissza.
Becsületemre mondom, megteszem. Azaz dehogy teszem meg… mert biztos, hogy
visszajön. Ösmerem én az asszonyokat hékás. Utálom õket, de mégis sajnálom itt
hagyni.
Ebbõl aztán vita kerekedett köztünk. No jó, hát lássuk,
kinek van igaza. Kikönyököltem az ablakba az asszonyt várni.
Az utca most is épp olyan csöndes és néptelen volt, mint
elõbb. Az ablakok el voltak csukva az egész soron, csak a bíró állt kihajolva,
s türelmetlenül kémlelte a tájékot.
A házak egyre sötétebb árnyéka végigterült a kövezeten. Egy
lakatos inas, aki arra ment ugrándozva, s leejté pénzét, gyufát gyújtott, mert
az ezüstnek és a kõnek már egyforma volt a színe. Túl a Lövész utcán egy
ablakban, ahol comptoir van, már meg is gyújtották a gyertyát.
Alig múlt el tíz perc, s a félhomályban egyszerre
ruhasuhogás hallatszott. Jött vissza az asszony majdnem futva. Ernyõjét
izgatottan lóbázta a kezében. Kalapja szalagjai kioldoztak, és a vállát
verdesték.
- Itt a menyecske, Anti bácsi!
- No ugye? - szólt az öreg édes megelégedéssel, a
leeresztette fejét a vánkosra, mintha azt mondaná: »No, most már meghalhatok«.
Majd újra fölemelkedett a félkönyökén óvatosan, nehogy a
piócákat lerázza.
- Persze a gyerek nélkül? - kérdé.
- Természetesen a gyerek nélkül.
De alighogy ezt kimondtam, újra hangzik a velõtrázó vékony
kiáltás ottkünn.
- Ne menj fel, mama… ne menj fel!
Kihajolva, látom hogy a gyerek vadul nyargal most már a
Lövész utca felõl, ahonnan legkevésbé várhatta az asszony, s újra megfogja a
ruháját.
A nõ rettenetes haragra gerjedt.
- Mit, te vagy? Rád csuktam az ajtót, s te az ablakon
szöktél ki? Ott merted hagyni nyitott ablakkal a szállást!
No, ezt megkeserülöd. Ereszd el a szoknyámat, mert mindjárt
meghalsz.
- Nem eresztem el…
- Nem ereszted? - bõdült fel, mert már nem asszony volt, de
dühödt vadállat. - Nesze… nesze, átkozott kölyök.
Pacskolni kezdte az öklével. A gyermek fölordított. Egész
utcahosszat megnyíltak az ablakok, csak egy csapódott be mérgesen átellenben az
emeleten…
- Szörnyû egy anya - kiabáltak az ablakokból.
- Oh, mama, lásd az egész utca nézi - rebegé ziháló mellel a
fiú. - Nem szégyelled magad? Gyere haza!
A nõ összerezzent, félénken körülnézett (egészen el volt
torzulva az arca), s a kockás kendõbe, mely a nyakán volt, beburkolva fejét,
visszafordult a Zöldfa utca felé. Meggörnyedve, lesütött fejjel ment haza a fiú
mellett.
|