|
Zs-y
képviselőről beszélik a következő érdekes történetkét. Ha nem
igaz, azoknak a lelke rajta, akik beszélik.
Zs-y képviselõ már évek óta szeretne fõispán lenni. Mert minden
mameluk szeretne valamivé lenni: ez kétségtelen.
A klubban sokszor beszélt a »generálissal«, s finom
vonatkozásokat tett erre. Oh, a generális okvetlenül megértette azokat!
Hiszen az édesanya se érti úgy a gyermeke gagyogását, mint a
generális az õ mamelukjainak ildomos szavakba göngyölgetett szíve vágyát!
Azt mondják, hogy a
szemeikbõl is tud olvasni.
Igaz, hogy ez ellen meg azt lehetne fölhozni, amit az
egyszeri erdélyi úr Herman Ottó ellen.
Elbeszéljem, vagy ne beszéljem el?
Inkább elbeszélem, ha emiatt ki találnék is zökkenni egy
kicsit az elõadásom folyamatjából.
Mikor még Herman pókkönyve legfeljebb valahol az
asztalfiókban hevert, hézagos kéziratban (mint most a halakról írt könyve),
beállított pókfajok gyûjtése közben egy mûvelt erdélyi fõúrhoz, ki igen
szívesen látta.
Beszélgetés közben rátérnek csakhamar a fiatal tudós
témájára.
- Ön tehát pókokat keres itt a vidékünkön?
- Igen, és találtam is már vagy harmincféle fajt.
- Az nem lehet - mondja kétkedõ mosollyal a gazda -, hiszen
nincs is több pók, mint háromféle: a kaszás pók, a keresztes pók és a
közönséges pók.
- Hogyan, ön nem látott volna soha többfélét? Oh, uram, hisz
az ember csak ránéz és mindjárt a szemérõl meg tudja õket különböztetni.
- Ugyan menjen - kiáltott fel a fõúr bosszankodva. - Hiszen
a póknak szeme sincsen!
E szerény kitérés után, mely különben nagyon is a tárgyhoz
tartozik, visszatérek a történetemhez, melynek egész anyaga úgyis felette
sovány.
Csak az történt, hogy Zs-y képviselõt, megalakulván a Ház
bizottságai, az egyik bizottságban kombinációba vették elnöknek.
- Igen, de nincs itt - veté ellen az egyik képviselõ. - Még
mindig otthon van a falujában! Márpedig az elnöknek itt kell ülni, mert az
elnök ülnök…
- Hátha eljön addig?
- Igen, de csak jelenlevõt választhatunk meg.
- Hátha sürgönyöznék neki? - ajánlkozik K-ny Kálmán
képviselõ. - Hogyha reflektál rá, hát jöjjön.
- Ez lesz leghelyesebb.
Ebben állapodtak meg mindnyájan, s a sürgönyt megírta K-y.
Szövege szószerint így hangzott:
»Kombinációba vagy, ha
akarod, jöjj. Kálmán.«
Hát persze, hogy akart, és persze hogy jött, de nem a
képviselõházba jött, ahol a bizottságok üléseznek, hanem a belügyminiszteri
palotába hajtatott.
- A miniszterelnökkel akarok beszélni.
Mamelukok elõtt eltûnnek a sárkányok, melyek a miniszteri
szobát õrzik. Zs-y csakhamar ott állt a miniszter elõtt.
- Eljöttem, kérlek alássan, kegyelmes uram - mondá a jött
tótosan.
- Jól tetted, hogy eljöttél, de a szavazás még csak egy hét
múlva lesz. Talán beszélni akarsz? Ne beszélj, az isten áldjon meg!
- Nem nem - hebegé ez elhárítólag hadonászva a kezével. -
Nem ákárom, dehogy ákárom… Abba a más dologba jöttem…
- Milyen más dologba?
- Hát amibe kombinációba vagyok.
- Miféle kombinációba? - kérdé a miniszter.
- Ej nó, az izé… a fõispánság, amit a kegyelmes uram sürgönyzött.
- Nem sürgönyöztem én egy betût sem.
- Az lehetetlen. Itt a telegram.
- Mutasd csak.
A belügyminiszter átolvasta az ereklye gyanánt õrzött
sürgönyt, s így szólt:
- Kedves barátom! Magyarországon van vagy tizenötezer
Kálmán. Eredj utánok, melyik volt! Hát mért gyanusítottál ezzel éppen engemet?
- Hüm - mondá a derék honatya elszontyorodva -, miért?
Furcsa, hogy miért? Hát mert az összes Kálmánok közül éppen kegyelmes uram
passzolt volna be nekem a legjobban.
Azóta Zs-y dühösen keresi a telegram Kálmánját. De egyik
Kálmán se vállalja. Tehát én sem…
|