|
Tanúja voltam egyszer, midõn Csomák Gergely uram benyitott a
vaskereskedésbe.
- Szerencsés jó napot! - mondá.
- Mi tetszik?
- Kasza kellenék.
A kereskedõ ugrik, és egy csomó kaszát tesz eléje. Csomák
uram ellenséges szemmel bandzsít a kaszák felé.
- Ágyú-jegyût adjék az úr - szól megvetõleg elfordulva a
kaszáktól.
A kereskedõ visszarakja a bika-jegyû kaszákat, s az
ágyú-jegyûekbõl hoz nehányat.
- Termett ott még több is - szólt oda félvállról.
A kereskedõ türelmesen eléje szállítja minden ágyújegyû
kaszáját.
Csomák Gergely szeme végigsiklik valamennyin, de a világért
sem nyúlna egyikhez sem. Elkezdi a fejét vakarni.
- No, mi a baj még?
- Hogy voltaképpen mégiscsak hadd lám a bika-jegyûeket.
Mit lehetett tenni egyebet, mint újra visszahurcolni a
bika-jegyû kaszákat.
Gergely gazda most már szinte maga is röstelli a dolgot, s
csak úgy találomra látszik a sok közül kezébe venni az egyiket.
Behunyja elõször a jobb szemét, és úgy néz végig rajta,
azután a bal szemét hunyja be, miközben már függõlegesen tartja a kaszát, majd
leereszti a hegyével, végül pedig fölemeli a feje fölé, s alulról sandít rá
hosszadalmasan.
- Hogy ez? - veti oda közömbösen.
- Két forint.
- Ez a kasza? - kérdi gúnyosan. - Nem lehet az! Már hogy ez a kasza?
Végigfekteti
a pudlin, s a kezével egy vonalat húz a levegõben, amerre a nyél fog
következni, hogy miképp veszi majd ki magát. Aztán a bütykös nagyujját
végighúzza a pengéjén mind a két oldalon, megkopogtatja négy-öt helyen a
mutatóujja kalácsával, majd leereszti a földre, és a féltérdén meghajlítja.
- Hüm...
No... igazán két forint ez a kasza?
A kereskedõ
esküdözik, nem adhatja olcsóbban. Neki magának is annyiba van.
- Pedig nincs jól kiégetve, hallja az úr.
- A legfinomabb angol kasza.
- Ugyan ne tegyen bolonddá az úr. Ócska kaszából van ez
megkalapálva.
- Kitûnõ matéria! Holtig eltart.
- Ha ki nem csorbul - teszi hozzá nevetve Csomák Gergely.
- Ilyen kaszája még nem volt kendnek.
- Mármint nékem? Hát minek gondol engem az úr?
- Csak nézze meg, kérem, azt a kaszát.
- Megnézzem? Minek nézzem? Kasza, kasza. Egyik olyan kasza,
mint a másik. Nem nézem biz én. Amelyik éppen a kezembe került. Azért csak ki a
színnel szaporán, mit kíván érte, nekem sürgõs dolgom van a piacon.
- Mondtam már, két forint!
- Hát van istene az úrnak? Két forintot kérni egy ilyen
jószágért. Csak már legalább tudnám, mi van rajta.
S azzal ismétlen vizsgálat alá veszi a kaszát, suhint vele
egyet, majd fölkerekedik, s kifelé viszi a nagyobb világosság okáért. A
küszöbrõl bekiált:
- A kalapomat odabent hagytam.
Ott künn megtáncoltatja a pengén a napsugarakat, amik pajkosan
futnak át a kékes sima lapon. A szájához emeli, rálehel, s várja mély
áhítattal, mekkora darabon vonta be hályogosra a lehelet, s mily gyorsan illan.
Azután megpengeti a kövezeten.
- Bolond egy csengése van - dörmögi, s erre besompolyog a
boltba, még ott is ezen nyargal: - Nem tetszik nekem a csengése. Ideadja az úr
egy forint nyolcvan krajcárért, vagy nem?
- Isten neki, egy hatost engedek. Vigye el egy forint
kilencvenért.
- Nem lehet, nem éri meg. Kiátkoznának a gyermekeim. Adja,
nem adja úgy?
- Nem adom alább.
- Akkor isten áldja meg!
Kioldalog, de csak az utca közepéig, onnan legott visszatér,
és még egyszer bekurjant:
- Adja vagy nem adja?
- Nem adom.
Zavartan, fejcsóválva forgatja zsíros kalapját a markában.
- No, még ilyen kemény lélekkel sem volt dolgom, mióta az
eszemet tudom. Hát tudja mit az úr? Tegye félre ezt a kaszát ide a sarokba.
Majd meggondolom még egy kicsit odakünn.
Egy jó óra múlva visszatér egy más atyafival.
- Eljöttem - lihegi a verejtéket törülgetve homlokáról -, ez
itt a keresztkomám Dorozsmáról, a Komót Istók. Azt gondoltuk ki, hogy õ is
kaszát veszen, ha már így van, mert hogy hát az volna a rendje, ha ketten két
kaszát veszünk, mindenik olcsóbban kapja a magáét.
- Nem adhatom olcsóbban… százszor megmondtam.
- Fontolja meg az úr, ne hirtelenkedje el a dolgot.
- Egy szó, mint száz.
- Nem enged? - pattan föl dühösen.
- Nem engedek - felel az határozottan.
- Hát akkor én mit mondjak? - toldítja engesztelõdve.
- Mondjon, amit tetszik. Én többet nem beszélek kenddel.
- Nono, nem kell ám mindjárt megharagudni. Ha a szavát
sajnálja tõlem az úr, akkor hát adja ide a tenyerét.
Csomák Gergely uram most már belecsap a vaskereskedõ
tenyerébe nagy vidáman.
- Eb, aki megbánja. Megvan a vásár!
Lassú ünnepélyességgel kezdi kigombolgatni a lajbliját,
mialatt a világért sem venné le a tekintetét a sarokról, ahol a megvett kasza
áll megtámasztva.
- De nini - villan fel agyában -, mintha görbébb, kisebb
lenne az a kasza.
Gyanakvó arccal fürkészi a bolt személyzetét. Majd felkapja
a kaszát, s mérlegeli a súlyra nézve.
- Ez más kasza - tör ki zordonan -, akármi legyek, ez nem az
én kaszám.
S hirtelen összegombolja az ólompitykéket a mellényén.
- Már hogyne volna az a kasza? Ne okoskodjék, Gergely bácsi,
mert kijövök a béketûrésbõl!
- No már, no már…. ej, ej… De minek is vitt el az ördög
innen? Magam vagyok az oka. Itt van ni! Most már mit csináljak?
- De ha mondom, hogy az a kasza.
- Mármint ez? Hiszen nekem is megvan a két látó szemem.
Végighúzza pengéjén az ujját, meghajlítja a térdén,
megkopogtatja, kiviszi az utcára, odaveregeti a kövezethez, rálehel, suhint
vele, és betámolyog nagy szomorúan.
- Ez nem az a kasza! Ezért nem adhatok többet négy váltó
forintnál.
- Ne csináljon komédiákat. Ha nem tetszik a kasza, ott van
valamennyi, válasszon közülök másikat.
- Azt a bolondot nem teszem, hogy elölrõl kezdjem a
veszõdséget. Maradjon ez a kasza, de az illendõ árán, amennyivel kevesebbet ér.
- Egy szót se többet.
- Mi? Csakugyan nekem kell károsodnom? Jó. Hát csakugyan
elveszi az úr tõlem azt a fölösleget? Ráfér a lelkére?
- Fizessen kend hamar, és ne tartson itt prédikációkat.
- Jó - kiált fel Csomák Gergely uram keserûen. - Legyen az
úrnak igaza. De vágjuk az igazságot kétfelé, hogy énrajtam se essék
igazságtalanság. Felezzük meg az egy váltó forintot.
- Nem felezek.
- Akkor hát itt van a pénze! Fogja!
Újra hozzálátott a lajbli kigombolásához, amelynek a belsõ
zsebébõl nagy nehezen kihalász vala egy harisnyát, aminek a legfenekérõl kivett
egy forintos bankót, és odaadta a kereskedõnek.
- A többit mindjárt hozzáolvasom.
A mellény külsõ zsebébõl elõhúzott egy kéthatosost, a
másikból egy négykrajcárost…
- Hogyis csak? Ez huszonnégy…
Benyúlt a nadrágzsebébe, ahol 33 krajcárra akadt.
- Huszonnégy és harminchárom, az ötvenhét… Mennyi kell még?
- Még harminchárom krajcár…
- Annyi - teszi hozzá jámbor képpel -, de nehezen lesz.
S ezalatt ártatlan, jámbor arccal kémleli a kereskedõ
hangulatát.
- Hopp… azaz, hogy… Megállj csak, megállj. Hová is tettem?
Mit gondol, komámuram? Aha, itt lesz a kendõ csücskében…
A fehér gyolcskendõ szélibe csakugyan egy kéthatos volt
bekötve.
- Ez az irmag, nemzetes uram - mondja nyájasan -, ott az
isten se vesz, ahol nem talál.
- Még tizenhárom krajcár - sürgeti a kereskedõ
könyörtelenül.
- Ugyan ne okoskodjék, nemzetes uram. Mire való az? Így is
rosszabb kaszát kaptam, mint kellett volna. Osztég nincs nálam egy garas sem,
ott hagytam a szekeren a guba ujjában, azt csak nem kívánja, hogy olyan messze
szaladjak azért az egypár fillérért. Majd kipótolom máskor.
- Nekem az egész összeg kell. Menjen a pénzért, addig a
kasza el nem szalad.
De már erre méregre gyulladt Csomák Gergely:
- Mit? Nekem annyi becsületem sincs? Nekem az apám, nagyapám
is bíróságot viselt perszóna volt, hallja az úr! Nem kell nekem senkinek a
kegyelme. Nem a szemeten szedtek fel engem. Lökje neki oda, komámuram, azt a
tizenhárom krajcárt!
S azzal sértõdve felkapja a kaszát.
- Gyerünk, komámuram…
A boltajtónál visszafordult kárörvendõ, kaján szemekkel,
egyet rántott a vállán, s a kaszát diadalmasan megvillogtatva, harsányan
bekiáltott:
- Annyit azonban mondhatok az úrnak, hogy ez volt a legjobb
kaszája, az a többi nem ér egy hajítófát.
|