|
Partecédulát kaptam a minapi postával, hogy keökényesi és
iváncsai Gudry György jobblétre szenderült.
Itt áll kinyomtatva, elhiszem a »jobblétre« szó kivételével.
Mert ez az egy nem igaz benne. Egy
Gudry csak rosszabblétre szenderülhet. A Gudryak uralkodó família azon a
vidéken. Olyan jó dolguk van, hogy már jobb sohasem lehet. Urak, királyok,
istenek odahaza!
Az öreg, hallom,
az utolsó percében is az igazi virtust mutatta meg, hogy miképpen hal meg a
magyar dzsentri.
Mikor már nagyon
rosszul volt, forró lázban, félig öntudatlanul, intett a kezével, vigyék el az
orvosságos üveget, s halkan suttogta:
- Adjátok ide a
kártyát.
Felült ágyában
nagy nehezen, szemei megcsillogtak, viaszszínû arcára valami bágyadt mosolyféle
ült ki, s elkezdte egyenkint sorba hajigálni a kártyákat a paplan zöld selyem
felületére, miközben egyre a megboldogult Panity Lacival és a Siroky Miskával
beszélgetett. A rokonok hüledezve, sápadtan hallgattak.
- Nagyapa, jaj,
mit csinál, nagyapa? - siránkoztak az unokái, de az öreg nem hallott semmit
abból, õ tovább játszott a hajdani pajtásaival, bizonyosan ott látta õket ülni
az ágya mellett.
- Ne kontrázzuk
meg, Miska, mit gondolsz? Adj ki Laci… Mennykõ sovány vétel, mondhatom! Bele
a XXI-est! Mit tartogatod? Színt híttál volna, te bolond!… Bika ne legyen
belõle, mert megeszlek…
S addig-addig játszott, évelõdék a két láthatatlan alakkal,
s adogatott ki nekik, míg a kártya kiesett kezébõl, feje aláhanyatlott
erõtlenül, kékülõ ajka rángatózni kezdett, mintha szavak után kapkodna (talán
pagát ultimót akart mondani), aztán lehunyta szempilláit, egy tompa hörgés, és
nem volt többé.
Szép halál jutott osztályrészéül. Panity Laci és Siroky
Miska eljöttek érte a másvilágról, s bevették harmadiknak… Így urasan,
tarokkozás közben sétált át a mennyekbe…
De ha urasan halt meg, még urasabban élt, fényes karriert
futva meg megyéjében.
Mindig nagy hivatalokat viselt, s mindig közmegelégedésre;
mint alispán hat évig tartotta magát, pedig igazán nem csinált semmit, se jót,
se rosszat.
Késõbb azután szolgabíró lett… mert a dzsentrinek olyan volt
a lajtorjája, hogy lefelé haladtak
rajta (s mégis ezt a mait nevezik »szamár-lajtorjának«, amelyiken fölfelé mennek a hivatalnok urak).
De az természetes is, hogy õk lefelé haladtak. Mert mikor
még megvan a kétezer holdjuk, kiállják az alispánságot, mikor már csak ezer
holdjuk marad, elvonulnak a világtól a fõvárosba képviselõnek s ha az ezer
holdnak is elfogy a fele (mert a mennybéli hold sem fogy gyorsabban, mint a
földi holdak), elmennek a falujokba összehúzódni szolgabíráknak.
Mondom,
késõbb azután szolgabíró lett Gudry György. (Szép restóráció volt az, akkor
ütötték agyon Siroky Miskát az alsótoldi kurtanemesek, Panity Laci is abban az
esztendõben halt meg.) Akkor érzõdött ki az elmúlt alispánsága. Borzasztó
rendetlenségben és maradiságban volt a megye. Úgyhogy új, szigorú fõispánt
kellett kinevezni, aki ráncba szedje a tekintetes urakat.
A fiatal Kevermesy János gróf lett a fõispán. Egy csöppet
sem bánja azt Gudry György, hiszen Kevermesy gróf is atyjafia anyai ágon, s a
szomszéd megye túlsó széléig, Kevermesig ment eleibe, mikor a bevonulását
tartotta.
Kevélyre kinyújtózkodott hosszú két megye az egymás mellett.
Hajnalban indult el a két hintó Kevermesrõl, s már kilenc óra lett este, még
mindig a szomszéd megyében jártak.
A gróf már álmos volt, s szunnyadozni akart hintójában, de
mert az új megyéjét még nem látta, türelmetlenül kiáltozott minduntalan elõre.
(NB. A Gudry hintaja vezetett. )
- Mikor érjük el már a határt, Gyuri bácsi?
- Majd csak elérjük valamikor.
- Költsön fel, Gyuri bácsi, ha majd a határhoz érünk.
- Csak aludj el, öcsém, nyugodtan - mondá kevélyen Gudry -,
és ahol fölébredsz, ott lesz a megyei
határ.
Ez noha úgy hangzott, mint a delphi-beli orákulum, mégis
beteljesedett, mert egyszer úgy éjféltájban egy veszekedett kátyúban nagyot
nyekkent a grófi hintó, s majd kilökte a méltóságos urat.
- Hopp, hó! - riadt föl a gróf. - Mi baj, mi történt?
Gudry György nagy flegmával kiáltotta:
- A határhoz értünk, kedves öcsém. Itt már nem alszik élõ
lélek. Nem olyan akármilyen megye ez!
Egész a székvárosig ilyen kátyús, gödrös, süppedékes volt az
út. Küllõig huruttyoltak réti helyeken a kerekek, s a szárazon úgy járt a hintó
házikója, mint a szita.
De hát az utak még hagyján! Sokkal inkább volt még
elhanyagolva az ügymenet, a közigazgatás és törvénykezés. Az igazság szekere
jobban döcögött ezeken az utakon, mint amazokon a fõispáné.
Kevermesy gróf elhatározta, hogy mindenekelõtt szemléket és
vizsgálatokat fog tartani az egyes hivatalokban, s maga fog bepillantást vetni
a folyó ügyekbe.
Biz ez egy kicsit lealázó volt a megyei urakra, de bele
kellett nyugodni. Így történt egy napon, hogy a fõszolgabíróhoz, Gudry
Györgyhöz is benyitott õméltósága.
- Szervusz - mondá az öreg Gudry familiárisan.
- Hivatalos ügyben jöttem - szólt a fõispán feszesen.
- Úgy? Mi bajod van, kedves öcsém?
- Át akarom nézni az aktákat.
- Tessék.
A fõispán fölvett az asztalról találomra egy iratot.
- Miféle ügy ez?
- Ez? Ez a Katáng Márton föllebbezése.
- Mit föllebbez?
- Az ítéletemet föllebbezi a gazember.
- Mi volt az ítélet?
- Huszonnégy botot vágattam rá… Azt mondják, hogy a
szentmise alatt odahajolt a Tornyos Istvánnéhoz… egy szép zahorai menyecske… és
megcsókolta a nyakát. Akasztófáravaló selymája! Még a mise alatt tesz ilyet!
- És már rá is verette az illetõ huszonnégy botot? - kérdi a
fõispán összevont szemöldökkel.
- Rá én, azon melegében.
- De, kedves bátyám - tör ki a fõispán szemrehányóan -
hiszen föllebbezett az a szegény ember!
- Hát persze hogy föllebbezett.
- De azt csak figyelembe kellene vennie önnek, hogy intra
dominium kell föllebbezni és nem extra dominium. Birtokon belül és nem birtokon
kívül. Ez a legprimitívebb tudnivaló.
De már erre kijött türelmébõl az öregúr, és sértõdve mondá a
bajuszát rágva:
- Ejej, kedves öcsém, hová gondolsz? Nem vagyok én már mai
legény a tudományban. Hiszen éppen intra dominium van a dolog, mert az ipse birtokában van a huszonnégy
botnak. Hiszen csak én is tudom a törvényt.
A fõispán elmosolyodott, és a szomszéd hivatalba nyitott be
folytatni a ráncbaszedést.
Hanem ez eset után természetesen mégsem lehetett az öreget
sokáig tûrni a törvénykezésnél.
Látom a partecéduláról, hogy úgy halt meg, mint
tanfelügyelõ.
|