|
A krónikák sok mindenféle apróságot jegyeznek fel a kiváló
okos emberekrõl. A középszerûségekkel nem törõdnek. De a nagyon ostoba embert
megint felkarolják. Mert a
nagyon ostoba ember is rendkívüliség.
Azért kerül
be most kend ide, Tima Jóska uram.
Hanem az
olvasók mindnyájan talán nem is ösmerik, ki volt kend. Hát én megmagyarázom.
Tima Jóska
obsitos huszár volt, de olyan együgyû, hogy a butaságával minden embert
meghódított, még az öreg Deák Ferenc is szerette, és bámulta a hülyeségét, s
mikor kiült a folyosóra, néha egész órákig csak a Tima Jóska dolgait beszélte
képviselõtársainak.
Az »ország
bölcse« révén lettek ismeretesek az »ország ostobájá«-nak a viselt dolgai.
Tima uram a
szabadsághõs Csányi László inasa volt, somogyi születésû, kit még a
katonaságtól hozott magával.
Hû volt
urához az önfeláldozásig, de bárgyú a hihetetlenségig. A Deák Ferenc adomáin
kívül még egy egész anekdotakör fûzõdik hozzá Dunántúlról, s ha valaki valamit
elügyetlenkedik, ma is azt mondják azon a környéken: »valóságos Tima vagy.«
Tima Jóska neve most már élni fog mindaddig, míg ügyetlen emberek lesznek,
tehát örökké.
Egyszer
Csányi László pénzt olvasott a szobájában, számadásokat csinálva, midõn
hirtelen elhívják valami rendkívül sürgõs ügyben.
Elõszólítja
sebtiben Timát.
- Ide
álljon, kend, a szoba elé, érti-e. És be ne eresszen élve ezen az ajtón senkit,
érti-e kend?
- Persze,
hogy értem - mondá Tima, kinek a »persze« volt a szavajárása.
Felkötötte
a régi jó fringiáját, és odaállt az ajtó elé mint a cövek, ahonnan el nem
mozdult volna a világért sem, míg az ura vissza nem jött.
- Nos, nem volt
itt senki?
- Persze hogy nem
volt, már persze az ajtón át.
- Miért mondja
kend, hogy az ajtón?
- Azért, jelentem
alássan, mert úgy rémlett nekem, mintha ott bévül a szobában mászkált volna
valaki, de az uccsegengem, csak az ablakon ment be, mert én itt álltam, mint a
parancsolat.
Csányi ijedten
szakította fel az ajtót. A pénz persze már nem volt az asztalon. Valami
élelmes szegény ember bejött érte, és kivitte nagy kényelmesen az ablakon át.
Egy másik alkalommal Balatonfüredre ment Csányi, és
meghagyta Timának keményen:
- Aztán ha valaki jön azalatt, míg oda leszek, szívesen
lássa kend.
- No persze.
Visszajön Csányi harmadnap, s legott kérdezi Timától:
- Volt-e itt valaki azóta?
- Persze hogy volt.
- Kicsoda?
- A nagyságos Deák Ferenc úr.
- Mikor jött? Mikor ment?
- Tegnap este jött, itt hált meg, s reggel elment.
- Ejnye, ejnye, hogy nem voltam itthon - sopánkodék Csányi
-, de csak szívesen látta kend?
- Hát persze!
- Adtak neki vacsorát?
- Persze hogy nem adtunk, mert nem is kért.
- De hát reggelit? - riad fel Csányi ijedten.
- Bizony mi azt sem adtunk, pedig azt már kért is.
- Hát hogy mertek ilyet tenni? - dühöngött a házigazda.
- Hejszen nem mondott a nagyságos úr a szíves látáson kívül
egyebet.
Ilyen buta fickó volt az öreg Tima, kit a gazdája szomorú
halála után az ország bölcse vett pártfogásába, s el is helyezte valamelyik
minisztériumba az õszfejû ráncos aggastyánt hivatalszolgának.
Minduntalan kérdezõsködött azontúl is az egyes miniszteri
hivatalnokoktól:
»No, hogy van, mit csinál az öreg Tima?«
Hanem azok nem tudtak róla semmit mondani.
…A minisztériumban már úgy látszik nem volt feltûnõ az öreg
Tima együgyûsége.
|