A TEKINTETES ÁRVASZÉK

1885

I. BEVEZETÉS

Az újságírók körme másfelé járt…

Pihent a megye, senki sem gyomlált a vetései között. Alispán, szolgabíró nyugodtan tarokkozhatott a leeresztett redõnyök mögött, újságok kellemetlenkedései meg nem keserítették a feketekávéjukat. Szélcsend volt. S most íme ez a bolondos barsi eset megint rossz szóbeszédbe hozza õket.

Publicista a tollát hegyezi, a közvélemény háborog, a miniszter a kését feni ellenök, s maguk a megyeisták is elszomorodva morogják: »Hát már megint?«

Pedig isten ellen való vétek ez a rettenetes agyarkodás! Hiszen mi a megye ma? Egy amputált ember. De hogy van amputálva? Az egyik lábát levágták (nota bene az egészségeset), s tették helyette gumilábat (amelyik hajlik, de nem jár), az egyik fülébe ólmot öntöttek, hogy nagyot halljon, az egyik kezét (az egyik alispánt) elvágták, hogy keveset markoljon, és mégis azt kívánják tõle, hogy erõteljes legyen.

Pedig milyen eredeti institúció az, még így is!

II. AHOL REND NINCS

Van egy ismerõsöm, aki árvaszéki ülnök volt a vidéken, néhány év elõtt nagy gyomorhurutja támadt, kiaszott, mint az ujjam, belesárgult, mint a viasz, járta Marienbadot, evett nyers sonkát és Graham kenyeret, de nem használt neki semmi, utoljára az orvosok is lemondtak róla, kijelentvén, hogy meg kell halnia.

- No, ha meg kell halnom - mondá -, akkor semmi okom titkolózni. Én becsületes ember vagyok, szeretem az egyenes utakat. Bevallom õszintén, hogy elsikkasztottam tizenhétezer osztrák értékû forintot.

- Nem lehet az, te - mondá a vicispán -, félrebeszélsz.

- Komolyan mondom, Nézzétek meg! Kevés volt a fizetésem, pajtás, s én teljes életemben gavallér ember voltam, onnan vettem a pénzt, ahol volt. Vizsgáltasd meg a pénztárt!

De erre meg az alispán jött méregbe.

- Én is gavallér ember voltam teljes életemben, s nem szoktam senkinek a dolgait kutatni. Hanem ha azt akarod, hogy megvizsgáltassam az árvapénztárt, tégy magad ellen jelentést az alispáni hivatalnál.

A gyomorhurutos ember megtette a jelentést, de nem írta alá a nevét, mire az alispán visszahozta:

- Névtelen följelentésekre nem szoktam hederíteni.

Csak miután aláírta a nevét, rendelte el a hivatalos vizsgálatot, melynek folytán megtalálták az említett tizenhétezer forintot, azazhogy meg nem találták.

Most aztán nem lehetett tenni egyebet, mint letartóztatni az ülnök urat, s becsapni a hûvösre a többi rabok közé. Hiszen úgyis meghal a szegény Gyuri két hét alatt.

De nem az történt, hanem éppen az ellenkezõ. Félév alatt a rabkoszton elvesztette a tekintetes úr a gyomorhurutját, s mikor három év múlva kiszabadult, két mázsát nyomott, és olyan piros volt, mint a kapos.

Most is ép, egészséges, mint díjnok van a megyénél alkalmazva, és áldja a mennyei gondviselést, mely olyan csodálatos módon gyógyította ki.

- A vármegye pénzén szereztem a hurutot - szokta mondogatni -, és a vármegye kosztján vesztettem el. Ez méltányos… ez igazán méltányos.

Ezen a histórián gondolkozva, gyakran eszembe jut, hogy vétek a megyét bolygatni, és nem is igazságos, mert amit az ülnök úr mond, az igen jól applikálható az összes megyei visszaélésekre, bár kissé megfordítva.

…A tekintetes urak a vármegye kosztján szerezték azt a szertelen étvágyat a mások pénzére, tehát egészen méltányos, hogy a vármegye pénzén veszítsék el.

Még egy kis türelem, elnézés, és merem állítani, elveszítik.

III. AHOL REND VAN

Aztán - hogy most már komolyan is mondjak valamit - az még csak istenes dolog, ahol sikkasztanak. Az még semmi.

Azok, akiket úgynevezett rendetlen kezelés miatt ítélnek el, olyas valamit mondhatnának, mint a megvesztegetés miatt börtönre ítélt Lord Bacon: »Angliának száz év óta én vagyok a legtisztességesebb hivatalnoka, s kétszáz év óta ez Angliának a legigazságosabb ítélete.«

A rendetlenségekkel tehát még csak kibékülne az ember, de az a rettenetes, ahol rend van.

Ahol rend van? - fogják önök kérdezni. - Hát van valahol rend is?

Igenis van.

Én már találkoztam egyszer életemben egy olyan vidéki emberrel, aki midõn a megyei korrupcióról volt szó egy társaságban, hetykén törülte meg a bajuszát.

- No, a mi megyénk, uraim, kivétel!

Minden ember kíváncsian emelte rá a szemeit.

- A mi árvaszékünknél - folytatá - emberemlékezet óta nem fordult elõ semmi rendetlenség.

- Ön alkalmasint ugratni akar bennünket.

- Nem én, becsületemre mondom.

- Nagy dolog ez! - mondám. - Szeretnék önöknél árva lenni.

- Már azt én nem mondom - mordul föl nevetve.

- Olyan árvát értek, akinek vagy kétszázezer forintja van az árvapénztárban.

- Nem nagyon vickandoznék abból az úr.

- Hogyhogy?

- Mert ami az árvaszékhez jut, az az ebek harmincadján van. Abból nem sokat lát az árva, vagy éppen semmit.

- De hisz ön azt mondja, hogy sohasem fordult elõ rendetlen kezelés?

- Igaz is, de azért a pénzt mégis elgyámolják.

- Hogyan?

- Kiadják az árva érdekében kölcsön, jó kamatra.

- No, ez nem baj.

- Nem ám, de mikor olyan embernek adják ki, aki vissza nem fizetheti, mert nincs mibõl.

- De hisz akkor bolondok.

- Dehogy! Az illetõ kölcsönvevõ rendesen vagy sógora, vagy rokona az illetõ árvaszéki ülnöknek, s a pénzt õ veszi fel, de aztán titokban megosztja az ülnök úrral.

- Igen, de a többi szavazó ülnöknek nem rokona.

- Hja, de a többi szavazó ülnöknek is vannak rokonai, s mikor X. ülnök úr rokona vesz fel pénzt, akkor Y., Z. ülnök urak azért szavaznak, hogy majd mikor Z. ülnök úr rokona fog kölcsönt kérni, akkor X. ülnök úr is szavazzon.

- Értem… de hol veszi magát az a sok szegény rokonság?

- Ha nincs, hát újat kötnek. Mert a gazdag rokon erre a célra nem alkalmas.

- No, ez rettenetes állapot. Ezeket az embereket be kellene csukatni.

- Hogyisne! Hova gondol ön? Hiszen minden rendben van. Hiszen minden árva megtalálja ott minden percben a teljes vagyonát - kötvényekben. Hanem az igaz, hogy a kötvények nem érnek egy garast sem.

Tubus

IV. EPILÓG

Ezt a két történetkét találtam ma az asztalomon, hogy tegyem közzé a Pesti Hírlapban.

Én? A megyei árvaszék ellen? Soha.

De amint olvasom, látom, hogy: ejnye, hiszen ez a megye mellett lesz argumentum. Mert kitetszik abból, hogy pusztán gyûlölet vezeti ellenségeit.

Az egyik történetben azért nem kell a megye Tubus úrnak, mert rend nincs benne. (Pedig lám, így keletkezett szer a gyomorhurut ellen.)

Ellenben a másik történetben (ha ugyan nem rágalom az egész) azért nem kell neki a megye, mert rend van benne.

Hát meg van az úr bolondulva?