|
Történt, vagy legalább megtörténhetett volna.
Valahol szinte kiállítás volt a legközelebbi években, s
elhatározták, hogy meghívják arra a világ két legdivatosabb nemzetének, a
franciának és az angolnak a nevezetesebb újságíróit és literátorait.
Nosza, megindult legott vendéghívóba egy jómodorú úriember
Párizs felé.
Itthon ellátták bõven instrukciókkal. Egyik is, másik is
beleszólt. Csak úgy bugyogott a lelkesedés, és mert a bõkezûség, szívesség is
leleményes, változatos programot csináltak pazar lakomákkal, fejedelmi
pompával, kényelmes ingyenvonattal.
A vendéghívónak jól a szívére kötötték, hogy felette
udvarias és nyájas legyen az illetd meghívottakhoz, biztassa, csalogassa õket
mézes szavakkal.
A vendéghívó útközben arra a gondolatra jött, hogy Londonba
megy elõször, és csak azután ejti útba Párizst. Jól van, elérkezik tehát
Londonba, s bemegy az elsõ nevezetességhez.
- Uram - így szólt, meghajtva magát -, a mi országunk ég a
vágytól, hogy önt láthassa. Jöjjön tehát, uram. Különvonat áll rendelkezésére.
Én biztosítom, hogy egész végig pompásan fognak mulatni.
Az angol ember hidegen mondá:
- Mi jut önnek eszébe? Mennydörgettét, uram, nekem nincs
idõm céltalan utazásokat tenni. Én értékesíteni szoktam az idõmet. Fogjon ön
magának más bolondot.
Sorba járta a nevezetességeket, de dacára a lelkes
meghívásnak, senki sem ajánlkozott.
A vendéghívó búsan hajózott át Párizsba. Útközben azonban
gondolkozni kezdett. Ez nem megy így, nem megy. Bizonyosan nem tetszik nekik a
formuláre, amelyben hívom. Igen, igen, meg kell azt változtatnom.
Úgy is tett, s Párizsban már ezzel állított be a
nevezetességekhez:
- Uraim! A mi országunk egy kiállítást rendezett, mely hû
tükörben mutatja népét, iparát. Jöjjenek önök, látogassák meg. Biztosítom, hogy
ott sokat fognak tanulni és tapasztalni.
A francia notabilitások mind ingerültek lettek erre a
meghívásra.
- Mi jut önnek eszébe? Hogy mi menjünk önökhöz tanulni? Hát
kik vagyunk mi, és kik önök? Fogjon ön magának más bolondot.
A szerencsétlen vendéghívó kétségbeesve utazott haza.
- No, mi van a vendégekkel? - kérdék otthon. - Jönnek vagy
nem jönnek?
- Nem jönnek - mondá sötéten.
- Sem az angolok, sem a franciák?
- A leghidegebb visszautasítás mindenütt.
- Ez borzasztó! De hát mégis, hogy történt?
- Legjobb azt el sem mondani.
Hanem azért mégis elbeszélte körülményesen, hol járt, mit
mondott, s mit feleltek amazok. Mikor látta, hogy nem boldogul így, amúgy
kezdte õket invitálni.
- Mindent megpróbáltam - kiáltott fel -, de hasztalan!
- Oh, te bolond! - szólt közbe egy bölcs aggastyán. - Hiszen
az igaz, mindent felhasználtál, de megfordítva
cselekedted.
- Hogyan?
- Amit Londonban mondtál, azt Párizsban kellett volna
elmondani, és viszont. Siess vissza nyomban, és majd meglátod, célt érsz.
A vendéghívó még egyszer vasútra kelt, s amint újra bejárta
a két várost, azt sürgönyözte az otthoniaknak: »Bámulatos siker! Franciák,
angolok tömegesen jönnek. Az utazásra jelentkezõk száma nõttön-nõ.«
|