|
Ez a történet pedig ott kezdõdik, hogy tekintetes Berkessy
János megyei fõjegyzõ úrnak a szûzdohánya elfogyott.
Ám nem azért »vármegye ura«, hogy sokáig legyen
nélkülözésben. Czanyuga Marci, a híres dohánycsempész paraszt, éppen most oson
be a vármegyeház kapuján, s az egyik hónalja tömöttebb a másiknál. Nyilvánvaló
tehát, hogy ott egypár csomó dohány melegszik és érik addig is, míg a
tekintetes úrhoz beviszi.
Csakhogy, ha a gondviselés éber, még éberebb a finánc. Két
finánc ballagott a fõpiacon, s észrevették a dohánycsempészt; az se kerülte ki
figyelmüket, hogy duzzadt a hónalja. Utána loholtak nagy sebbel-lobbal.
- Hova ment fel? Kihez ment fel az a derék ember? kérdezték
a megyeház udvarán összegyûlt panaszosoktól.
Egyik a fõjegyzõ ajtajára mutatott.
A fináncok tehát a fõjegyzõhöz rohantak.
De tekintetes Berkessy úr éppen le talált nézni az ablakon
és észrevette õket. Nosza betuszkolta Czanyugát hirtelen az írnokok szobájába.
Mire benyitottak a fináncok, õtekintetessége már bele volt merülve az aktákba,
észre sem vette õket, fel sem pillantott, csak írt, egyre írt, mintha a megye száz
éves restanciáit egy nap alatt akarná földolgozni:
- Mi tetszik? - kérdé hanyagul.
Elmondták, hogy egy dohánycsempészt keresnek. Bocsánatot
kérnek, látják tévedtek, egy gaz paraszt utasította õket ide tévesen. De, hogy
a csempész a megyeházba jött, azt a tulajdon szemeikkel látták, hova ment be,
az most a nagy kérdés.
- Alkalmasint az árvaszéki elnöknél van - utasítá õket a
fõjegyzõ, hogy azalatt kiszöktethesse elõlük Czanyugát a megyeházból. (Az
árvaszéki elnök úgyse dohányos, annál nem találhatnak semmit.)
Hanem a fináncoknak is van eszük.
Mielõtt bementek volna az árvaszéki elnökhöz, az az ötletük
támadt, hogy jobb lesz, ha egyikük lemegy és odaáll a kapuhoz, hogy a csempész
el ne mehessen; a másik meg bemegy az árvaszéki elnökhöz.
Az árvaszéki elnök bõbeszédû ember volt. Nagy feneket
szeretett kanyarítani mindennek, és mindenkivel szívesen elbeszélgetett,
kivévén az árvákkal.
Egy félóráig tartotta szóval a fináncot, csak azután
kérdezte meg: hogy mit akar?
- Egy dohánycsempészt keresek itt a tekintetes úrnál.
Az erre borzasztó dühbe jött.
- Micsoda? Énnálam? Soha életemben nem csináltam semmit; még
csak nem is dohányoztam. Árvaszéki elnök is azért lettem, hogy nem dohányzom,
mert a hivatali elõdöm bokkokat szítt az árvák pénzén.
Erre aztán nem volt mit tennie a másik fináncnak, minthogy õ
is lemenjen a kapuhoz az egyik finánc mellé, ahol nagy morogva
méltatlankodának:
- No, minket csúffá tettek…
- Hiába, ilyen a megye! Azzal bajos kikezdeni.
- Pedig mégis mi volnánk a hatalmasabbak, mert mi az állam
vagyunk.
- Igaz, mi az állam vagyunk, ne hagyjuk magunkat.
- A csempésznek okvetlenül bent kell lennie.
- Várjuk meg itt.
- Helyes, várjuk meg. A siker bizonyos.
S a rendületlen férfiak megtámaszták a két márványos
kapuoszlopot, és ott álltak délelõttõl kezdve egész az esti szürkületig…
azazhogy ott álltak azok nagy makacssággal még éjjel is.
A fõjegyzõ írnokai egyre sûrûbben, nagyobb szorongással
jártak ki cernírozni a helyzetet, de mindig azzal a szomorú jelentéssel tértek
vissza a fõjegyzõhöz:
- Az állam még mindig ott áll.
Módjukban volt: mert ketten valának.
Ha az egyik finánc kiéhezett avagy megszomjazott, elmehetett
inni-enni és felválthatta aztán a másikat, de Czanyuga uram egyedül lévén,
ilyen váltórendszert nem folytathatott; meglehetõs kényelmetlenül érezte hát
magát, és türelmetlenül sürgette a tekintetes urat, hogy eressze ki, õ
rezignál, történjék az isten akarata, még akkor is, ha a fináncokkal tart.
Ámbár nem egészen szép tõle. (Ezt tudniillik Czanyuga uram gondolta. )
A fõjegyzõ sehogy se akart beleegyezni, mert hát az õ
reputációja is valami s tanácskozván a megyei urakkal, végre is abban
állapodtak meg, hogy Czanyuga uramat felöltöztetik huszárnak.
Úgy is lett. Lehányták õkegyelmérõl a rongyos ködmönt,
feladták rá a cifra dolmányt, a sarkantyús csizmát feldisputálták a lábára, a
cifra tarsolyt és a kardot az oldalára kötötték, aztán kifenték a bajuszát
rangosra.
Ezalatt elõállott az udvaron a prüszkölõ paripa. Felült rá
Czanyuga uram kevélyen s bajszát pödörve vágtatott ki nagy patkócsattogás közt,
roppant porfelhõt verve föl a piacon.
A két állami ember nagy sóhajjal nézett utána, amíg
láthatta. Aztán csökönyösen újra nekidõltek az oszlopoknak, hogy azért is
kilesik a dohánycsempészt. Pedig hol járt az már akkor…
Hiába no, vármegye a vármegye. Van ott ész bõven.
|