|
Csodálatos
esemény történt velem a legközelebbi õszi esték egyikén. Megittam szokott
teámat vacsora után otthon, lefeküdtem s egy jó havanna szivarra gyújtva,
végigolvastam a lapokat az ágyban.
Éppen a
Lung és Gebhardt-eset volt szellõztetve a lapokban, s igen megnyugtatólag
hatott rám, hogy Gebhardtnak bizalmat szavaztak a doktorok. Mert hiába, a humor
jótékony befolyással van a kedélyre s a kedély jótékony befolyással van az
egészségre.
Mert
roppant egészséges gondolat az, uraim, hogy egy monstre deputáció a
kötelességmulasztást kötelességteljesítéssé változtassa. Argumentum Asiaticum -
éppen az ázsiai kolera dolgában. Hatalmasan lehetett ezen nevetni. Az ördögbe
is, az orvosok vannak vádolva, de õk bizalmat szavaznak egymásnak, s ezzel
minden ki van egyenlítve.
Tisztán
emlékszem, hogy mosolyogva oltottam el gyertyámat s éppen kéjesen eresztettem
egy füstmacskát szivaromból az orromon át, midõn az ajtó csendesen megnyílt s
egy ügyvéd barátom lépett be az ajtón, aki a 73-iki kolerában halt el. A biz a…
testestül lelkestül Macskási Bódi.
Az a
csodálatos, hogy én e percben nem láttam ebben semmi csodálatost. Pedig
becsületemre mondom, nem aludtam és nem álmodtam, valamely félkábultság volt
az. Bódi után egy posztótáskát cipelt az inasa, a megboldogult Varjú Pista, aki
nemsokára Bódi után halt meg és a saját költségemen temettettem el.
- Szervusz,
Bódi - mondám minden félelem nélkül -, hogy jössz ide?
- Kimenõm
van ma.
- Úgy? Hát
mi újság a másvilágon?
- Kutyául
állunk, barátom.
- Mi
bajotok van?
- Nem
férünk odalent. A temetõk mind tele vannak. A másvilágon minden hely el van
foglalva. A népesség annyira megszaporodott, hogy zavargásoktól lehet tartani.
Éppen tegnap egy hete adtak be a lelkek egy instánciát az úristenhez, hogy
segítsen.
- No és mi az indorsata rá?
- Az úristen - mint biztos forrásból halljuk - a budapesti
magisztrátusra bízta a dolgot. Az pedig nem ér semmit.
- Hogyhogy?
- Hát úgy, hogy azoknak nincs egyebük ellene, mint az
ismeretes vörös dezinficiáló por. Az pedig csak arra való, hogy a hatóság
elmondhassa: »Minden intézkedés meg van téve«. Ezt a port maga a halál találta
fel, hogy az áldozatok meg ne szökjenek elõle, hanem nyugodtan várják.
- De hát, Bódi fiam - mondám -, mit törõdsz te ezzel, hiszen
neked nyugalmas helyed van, hiszen téged egy tág kriptában temettünk?
- Igen, igen, de a klienseim miatt fáradozom, mert én vagyok
a lelkek ügyvédje és közbenjárója.
- No és mit
szándékozol tenni?
- Tudom is
én. Éppen téged akartalak megkérdezni, mit gondolsz. Neked tán volna
valami eszméd. Én már mindenbõl kifogytam. Most vagyok a legvégsõ stádiumon. Ha
ez is dugába dõl, vége mindennek.
- Mibe jársz most?
- Magával a halállal akarok paktálni.
- A halállal? Hisz neki az ellenkezõ áll érdekében!
- No tudod, neki is megvannak a maga bajai. Szorítják,
pajtás, õt is, én reménylem, hogy végre engedni fog.
- Kik szorítják?
- Hát elõször a pokolból folyton jön a tömérdek fenyegetõ
leirat, hogy szûnjön meg már, mert nincs se elegendõ katlan, se elegendõ
tüzelõfa. Az öreg Szent Péter is egyre írogat le a vén kaszásnak az égbõl, hogy
már nem gyõzi a rengeteg munkát, éjjel-nappal a kapunál állani és beeresztgetni
az érkezõket. Aztán a halál komán magán is látszik a kimerültség. Hogyne!
Egyszerre négy kaszával dolgozni! Mondhatom neked, hogy engedni fog. Éppen most
is azért van kimenõm, hogy tárgyaljak vele, de még eddig nem bírtunk
megegyezni.
- És mik a propozícióid?
- A meghatalmazás szerint járok el. A legelsõ propozícióm az
volt, hogy ki kellene eszközölni a fõvárosi kórházak bezáratását, mert oda ha
egy egészséges embert visznek is be, menthetetlenül meghal. A halál a szemem
közé nevetett: »Hát bolondnak hisz engem az úr, hogy én a kórházakat engedem?
Azokból élek.« - Hát jól van - válaszoltam -, maradjanak a kórházak, hanem
távozzék Gebhardt. - »Micsoda - ordított fel a halál dühösen. - Ön a jobb kezemet akarja levágni? Nem,
soha.« Toporzékolt, káromkodott és elkergetett.
- No! És annyiba maradt?
- Nem, visszamentem egy félóra múlva és akkorra már
lecsillapodott egy kicsit. De meg nekem is eszembe jutott egy ügyvédi fogás,
amit szép csendesen elõadhattam neki.
- Mi volt az, kíváncsi vagyok rá?
- Elmondtam neki: Lássa, kedves halál koma, önmagának árt
azzal a nagy vehemenciával. Mert ha újságokat olvas, tudhatja, hogy háborús
világ van kerekedõben. Az pedig nagy szüret önnek (Meghiszem azt - vágott közbe
a halál csillogó szemekkel) és egészen ingyen jön, de a háborúhoz pénz kell.
Hogy pedig pénz legyen, ahhoz delegáció kell. Hogy pedig delegáció lehessen,
ahhoz az szükséges, hogy a német delegátusok a törvény szerint Pestre jöjjenek.
De tudja, milyen félénk a német, éppen most tanácskoznak azon, hogy ön miatt
nem tanácsos ide jönni. Azért, ha egy kicsit messzebb lát az orránál,
beszünteti a tömérdek halálozást.
- Ezt elég ügyesen csináltad, Bódikám.
- A halálon is fogott a szép szó s legott gondolkozóba esék:
Jól van, meggondolom a dolgot, találjunk valami módot, de Gebhardtot és a
kórházakat nem engedem. Ez a férfi - így szólt - nagyra van hivatva. Én
fölemelem õt és olyan elégtételt adok neki, hogy az egész világ elbámul. »Mi
fog történni?« kérdém remegve. A halál fölemelkedett, megrázta száraz ujjait és
így szólt jóslatszerû hangon: »Lesz egy
nap, amikor eggyel több kolerás ember fog meghalni a keze alatt, mint ahány
megbetegszik.« »Hisz az lehetetlen!« kiáltám. »No majd meglássa« - viszonzá
õ.
- Eredeti gondolat a haláltól! Hát végül mégis miben
állapodtatok meg?
Éppen felelni akart Bódi, amidõn az inas hozzá lépett, és
megrántotta a kabátját türelmetlenül:
- Menjünk már, tekintetes úr… menjünk.
- Ugyan, hagyj békét, Pista… ne szemtelenkedj - kiáltám -,
hadd beszélgessünk egy kicsit.
- Nem lehet - dünnyögé Pista -, menjünk!
Erre én méregbe jöttem, kinyújtottam a kezemet és egy hatalmas
legyintéssel úgy vágtam nyakon - az éjjeli szekrényen álló vizes edényt, hogy
az száz darabra törve, szörnyû csörömpöléssel gurult le a padlóra.
Hûs szellõ csapta meg arcomat. Szétnéztem; a szoba egészen
üres volt. Varjú Pistának és Macskási Bódinak híre-hamva sem maradt.
A kakas éjfélt kukorikolt a szomszéd vendéglõ udvarán.
Én pedig összerázkódtam s kiejtém szájamból a szivart, amely
még égett.
Lehetetlen tehát, hogy aludtam, hogy ezt egészen álmodtam.
Valami igaz van ebben mégis, kivált most borzong bele a
hátam, mikor a mai esti lapokban olvasom: hogy megbetegedett kilenc ember,
meghalt tíz ember.
Ez igazán több
mint teljes siker.
Hanem a számokat
illetõleg mégis bevette a halál argumentumnak a delegációt.
|