|
Egyetlen jelöltrõl és egyetlen esetrõl lesz szó, tisztelt
olvasó, de olyan alakban, hogy minden jelölt benne legyen.
Hát mondjuk, hogy úgy történt - egy nap távirat érkezett a
kis vidéki városkába. A távirat azt adta tudtul, hogy az országos képviselõjük,
az ünnepelt hazafi és szónok meghalt… Nosza hamar koszorút, deputációt.
Megy a deputáció, eltemetik, s megindulnak a kombinációk: ki
lesz az új képviselõ?
Eközben vidám vacsora van valahol, talán éppen a
polgármesternél, aki már mindent elért, amit az ember elérhet (ugyanis királyi
tanácsos), jelen vannak a kolompos emberekbõl is néhányan. Szóba jön a dolog.
Végigjártatják eszüket az üresedésben levõ országos nevezetességeken: kit
lehetne, ki volna jó?
Egyik is
mond valakit, másik is a »maradék emberek« közül. Így idõközben nemigen lehet
turkálni az excellenciások közt. Ejh, nem kell a csont! Mit gondoltok, urak,
hátha jobb volna már egyszer magunk közül választani valakit?
De kit?…
Katyódi Istvánt! Ugyan, eredj vele, az már nagyon öreg, nem arra való. Hát
Maranyai Gáborhoz mit szóltok! Az még nagyon fiatal. Nem rossz volna talán
Szabó Ferenc? Az katolikus, a kálvinisták nem szavaznának rá! Legyen hát Tülök
Sámuel. Arra meg a katolikusok nem szavaznának, mert lutheránus.
Addig
hányják-vetik a helyi notabilitásokat, míg végre valamelyik ráakad Toporczy
Jánosra.
Az ám,
Toporczy János!… Az egészen derék ember. És tarokkozni is tud. Válasszuk meg
Toporczyt!
Ilyenformán
megy az… Másnap már fölkeresik Toporczyt a méhesében, ahol csöndesen szunyókál
ebéd után a méhdörgés mellett.
- Tudod,
miért jöttünk?
- Tudom.
Tarokkozni akartok.
- Nem
egészen azért.
- No, ugyan
miért?
Valamivel
komolyabb arcot vág a polgármester a szokottnál is, elõadja:
- Hát
barátom, arról van szó, hogy mint jól tudod, meghalt a képviselõnk, és most
választani kell valakit helyette. Nem akarunk kapkodni ide-oda, hanem arra
gondoltunk, hogy vállald el például te. Az idõ igen rövid, mozogni kell. Ha
beleegyezel, hozzálátunk, lanszírozzuk a nevedet, s a többi magától megy.
Toporczy, a
derék, reális, igénytelen Toporczy ámuló szemeket mereszt:
- Engem?
Képviselõnek? Hát az eszetek ment el? Hát értek én az effélékhez? Hát tudok én
szónokolni, államügyeket megvitatni? Hát azt hiszitek ti, hogy én olyan szamár
vagyok, aki nem látom be, mekkora szamár vagyok?
Erre aztán
megindulnak az ellenvetések: »de így, de úgy«, Toporczy azonban nem enged:
- Egy szót
se többet. Hallani sem akarok errõl.
Most már el
van utasítva a jelöltség, de a hiúsági bacilus ott marad a jámbor, igénytelen
Toporczy fejében. Este lefekvéskor, mikor a gyertyáját eloltja, mikor a
papucsát leveti, eszébe jut az eset, és még egyszer átéli, amit a
polgármesterék beszéltek.
…Csak egy
szavamba került volna. Csak egy szavamba…
Éjjel oda
álmodja magát az országházi zöld padokba… Ott ül elõtte mind a nyolc miniszter.
Tisza most feláll, hozzámegy és kezet fog vele.
Toporczyt
ez annyira meghatja, hogy fölébred… Egész nap gondolkozó, kedvetlen és izgatott…
A hiúság bacilus dolgozik, terjeszkedik odabent.
Másnap vagy
harmadnap találkozik a polgármesterékkel a kuglizóban. De az egész mulatság
untatja most, a szokott tréfák, kedélyeskedések ízléstelennek látszanak elõtte.
Szinte bosszantja, hogy oly hamar tértek fölötte napirendre, még csak elõ sem
hozzák többé a jelöltségét.
Ah, végre!
A polgármester mégis tesz egy észrevételt:
- Ej, ej,
János, nem hittem volna, hogy olyan makacs ember vagy.
Toporczy
szeme lángot vet, s hangja reszketeggé válik:
- Hát megmondom
nektek õszintén - suttogja bizalmasan -, nálam pénzkérdés az egész. Ez a kis
vagyonkám van, magam szereztem, éppen annyi, hogy nyugodtan, szépen megélhetek
belõle, nem akarnám megapasztani.
- Hiszen ha
csak pénzkérdés! - kiált fel vígan a polgármester.
- Igenis,
csupán pénzkérdés.
(Lám, a
politikai készületlenség már nem akadály többé.)
Hanem rá is
rohannak menten:
- Miféle
pénzekrõl beszélsz te? Költségrõl, vagyonapasztásról. Kell is ide pénz?
Garantírozom neked, hogy egy garasodba se kerül, ha nem akarod. Hiszen élõ
ember vagy, magad is tudod, hát mikor került itt a választás pénzbe?
- Éppen ez!
- folytatja érzékeny hangon. - Ti vagytok a legjobb barátaim, ti ösmertek. Én
egyszerû ember vagyok, de egy ambícióm mégis van: hogyha mandátumot adnak a
polgártársaim, hát adják bizalomból.
- Mi, hát
elfogadod?
- Ha
gondoljátok… ha azt hiszitek… de kijelentem, hogy én egy árva garast sem
költök.
A nagy
elhatározás tehát megtörtént. Toporczy neve lanszíroztatik, mint a párt
jelöltjéé, s megválasztása a helyi lap szerint több mint bizonyos.
A választás
néhány nap múlva lesz, s az elsõ árnyéka, amit elõrevet, megjelenik egy szép
reggel Toporczynál a kortes képében.
-
Tekintetes uram, azért jöttem, hogy valami kocsmát kellene bérelni nekünk is.
- Miféle
kocsmát?
- Hát ahova
gyülekezni fognak a híveink.
- Hagyjanak
nekem békét. Nem akarok hallani se az effélékrõl.
- Én nem
bánom, tekintetes uram, de akkor aztán magára tessék vetni, ha…
- Hát jól
van, no. A maga kedvéért megteszem, ámbár elvem ellen van. Menjen hát,
beszéljen valamelyik kocsmárossal.
Visszajön a
kortes egy jó óra múlva, roppant megnyúlt arccal:
- Mondtam
ugye? Elkéstünk! Minden kocsmát lefoglalt az ellenfél.
Toporczy
ijedten ugrott fel:
- Hát most
már mit csináljunk?
- Nem tudom
én, kérem alássan.
- Menjen,
ígérjen nekik kettõs árt.
A kortes
kettõs árt ígért a kocsmáért és megkapta, de másnap megint beállított
Toporczyhoz:
- Megint
baj van, tekintetes uram.
- No, mi az?
- Banda kellene.
- Banda? Hát lakodalmat tartok én, vagy mit? Egy krajcárt
sem adok, érti-e?
- Hiszen nem is kell, kérem alássan, mert már vége van,
minden bandát lefoglalt az ellenfél, a Klupka Pistát, a Horthy Gyurkát - még a
malacbandát is, a Kugyi Palkót. No,
még így sem jártam a praxisom alatt - dörmögte fejvakarva a kortes.
Toporczy
izgatottan förmedt rá:
- Hát akkor
mit áll itt? Fusson rögtön a sürgönyhivatalba, és sürgönyözzön Szegedre vagy
Szentesre, hogy a banda készen legyen. Bandának okvetlenül lenni kell, akármibe
kerüljön is. Érti?
Másnap még
savanyúbb arccal állított be a kortes.
- Mi baj
van megint?
-
Elvesztünk, tekintetes uram…
Toporczy
elsápadt.
- Végünk
van, tekintetes uram…
- Szóljon
az istenért…
- Az
ellenfél fizeti a voksokat… Mind vele mennek az embereink.
-
Lehetetlen - hörgé Toporczy -, akkor hát mi is fizetünk… igen, fizetünk.
- Nem
gyõzzük, tekintetes uram.
- Azt én
jobban tudom, gyõzzük-e vagy nem gyõzzük. Meg kell lenni, punktum. Ha az egész
vagyonom rámegy is.
Toporczy
most már vesztegetni kezd és õrülten pazarol. A polgármesterék odajárnak a
nyakára, és takarékosságra intik.
- Okosabban
bánj a pénzzel, János. Hiszen úgyis melletted a valószínûség, ha nem költesz is
olyan botorul.
Toporczy
türelmetlenül üt az asztalra:
- Ej, nekem
a bizonyosság kell. Ti nem értitek az efféléket. Nekem a képviselõség
nem pénzkérdés.
|