|
Az volt az óriási
per! Állott pedig kétszázhuszonnyolc felperesbõl és egy alperesbõl. Ez a
kétszázhuszonnyolc ember erõsködött azzal az eggyel, és mégsem bírták
leteperni, mert az alperes nagy úr volt, hatalmas dinasztia: gróf Korotnoky. A
felperesek pedig egyszerû bocskoros nemesek, akik vagy egyenesen, vagy görbén,
ti. oldalágon, a Bureczky de Burkosfalva nemzetségbõl sarjaztak.
A pör
szubsztratuma csinos összeg volt alapjában, mintegy kétszázezer forint és
járulékai, igen, de kétszázhuszonnyolc részre felosztva mégiscsak csekélységet
tett ki egy-egy családtagnak a követelése. Hát még ott, ahol sok örökös közt
oszlott fel egy ilyen kétszázhuszonnyolcad rész!
Régen vitték már
a pert a Bureczkyek, egy-egy inspektort választva maguk közül, aki beszedte a
költségeket a tagoktól és honorálta az ügyvédeket. Az ügyvédekbõl is egy egész
csomó halt ki a pör mellõl, mert mindig öreg ügyvédet választottak, akinek
tekintélye és nagy tapasztalata van. S mire már az ember megszerzi a nagy tekintélyt
- hamar aludni hívják oda, ahol örök juristitium van.
Folyt az
már vagy száz esztendeig, végre is nevetséges lett a pör is, a Bureczky família
is. Elég volt a Bureczky-pört említeni, hogy minden ember mosolyogjon. Ellenben
a felperesek egyre szaporodtak és a költségeket kedvetlenebbül fizették.
Ejh, iszen
amilyen szapora a felvidéken a Bureczky nemzetség, hát egy-két generáció múlva,
ameddig még a pör eltarthat, ezerekre nõnek a felperesek s aztán tíz forint jut
egy-egy családtagra, ha megnyerik.
Ugyan-ugyan,
hagyjuk abba atyafiak!
Mi
tûrés-tagadás, ebben a lehangoló stádiumban állott az ügy, mikor egy éppen
olyan nagy dinasztia támadt, mint aminõ gróf Korotnoky, aki szenvedélyes
pergyûjtõ volt. Báró Balácsynak nevezték. Alacsony, köpcös emberke volt, idomtalan
nagy fejjel, feltûnõ bozontos szemöldökkel és úgy állott a haja felfésülve,
mint két szarv, amellyel mindenkit szeretett volna felöklelni.
De öklelt
is. Mint már mondtam, szenvedélyes perlekedõ volt. Roppant vagyona megengedte
neki ezt a luxust. Olyan volt az elõtte, mint a tarokk: az is kellemesen
izgatta, ha vesztett, az is, ha nyert. Csakhogy õ pörökkel tarokkozott.
Egyszer az
ügyvédjeivel összeszámította, hát éppen kilencvenkilenc pöre volt.
- Ejnye,
kutya teremtette, kezdeni kellene még egyet, hogy száz legyen.
Gondolkozott,
de nem bírt már találni semmiféle motívumot, semmiféle ellenséget. Se
követelés, se becsületsértés nem jutott eszébe, se határvillongási téma. Mind
ki volt már az merítve. Csak már valaki elszántana valahol a földjébõl vagy
valami violenciát követne el rajta. De tán aludttejet iszik az egész világ,
olyan jámbor és meghunyászkodott.
»Már pedig
annak a századik pörnek mégis meg kell lennie - gondolta magában. - Ha magamnak
nem akad, hát veszek valahol egyet. S ha már veszek, az olyan pör lesz, hogy az
egész királyi kúria megbámulja.«
El is
kezdett puhatolózni a nemes báró, hogy nincs-e valahol valami eladó pör.
Valaki eszébe juttatta a Bureczky-pört.
A Bureczky-pör! Tyûh, azt én mindjárt megveszem. Az aztán
pör! Száz esztendeje húzódik. No, ilyen pör még csakugyan nincs a
gyûjteményemben. Egy avitikum, egy raritás! Már régen irigyeltem, megveszem, ha
eladó.
Mint a ritkasággyûjtõ mohón kapott utána. Legott levelet írt
a Bureczky-család inspektorához, hogy ha a pör eladó, hajlandó volna megvenni,
ha olcsón adják.
Az inspektor, nemes Bureczky Dániel (egy ósdi vérû, nagy
fehérszakállas öregúr), gömbölyû kacskaringós betûkkel megírta, hogy igenis
hajlandók eladni a pert igen jutányos áron.
A báró még aznap sürgönyözött:
»Mi az ára?«
A válasz megjött estefelé:
»Fontja egy császári
arany.«
A báró beleegyezett és néhány hét múlva átvette a pört.
Megmérték. Éppen nyolc mázsa volt és huszonkét font. Bureczky, az inspektor
azonban a kétszázhuszonnyolc családtagtól kivett koncesszionális leveleket is
meg akarta méretni: ezek is a pörhöz tartoznak, ezeknek a súlyát is meg kell
fizetni, amire a báró roppant méregbe jött és külön perbe engedte magát vonatni
amiatt a hét font miatt, amennyit a kétszázhuszonnyolc koncesszionális okmány
kitett. De titokban persze nagyokat nevetett a markába, mert most már nem egy
pert vett azon a pénzen, hanem kettõt. Jutányosabbá tette az üzletet.
És mint a következmény igazolta, néha a legnagyobb
bolondságok is beütnek. A báró így okoskodott:
Az öreg ügyvédek nem érnek semmit, azok csak a rövid
perekhez valók. A hosszú perhez fiatalember kell. A híres ügyvédek se érnek
semmit, mert azoknak megvan a tekintélyük és éppen e tekintély miatt nem mernek
soha valami bolondot cselekedni, pedig a bolondság is jó segítség néha a
perben.
Kikeresett hát magának egy fiatal, hír nélküli ügyvédet, dr.
Garaba Mihályt, arra bízta a Bureczky-pört.
Garaba Mihály fogta magát, nekidõlt a rettenetes tengeri
kígyónak, informált, szaladgált, udvarolt a bírák feleségeinek és egy szép
napon megnyerte a pört: a százesztendõs Bureczky-pört.
- No, ez aztán ördöngõs fickó! - mondá a báró táncolva
örömében. - Ebbõl nagy embert kell csinálni!
Mindenekelõtt kocsira ült és elutazott a felvidékre, ahol a
bocskoros Bureczkyek laknak, hogy lássa, ott legyen köztük, mikor a guta
ütögeti õket. Ezt az élvezetét nem akarta elszalasztani.
De mihelyt hazaért, egy nagy lakomát rendezett a palotájában
a lángeszû ügyvéd tiszteletére. Elõkelõ társaságot hítt össze: mágnásokat,
bírákat, gazdag gyárosokat és az egész estély a Bureczky-pör és dr. Garaba
Mihály dicsõségének volt szentelve. Garaba volt az ünnepély központja. A
vacsora elõtt megölelte, megcsókolta a báró, aztán egy e célra a szalonba
készített tribünre kellett lépnie s rövid rezümében elmondani a pör történetét,
amint keletkezett az elsõ Bureczky agyában, egész az utolsó stádiumig.
Az estély igen fényesen sikerült (hiszen annak idejében, ha
jól emlékszem, a Pesti Hírlap is írt róla) a pezsgõ jó volt, az ételek
fölségesek és általános irigylés, bámulás tárgyává emelte a fiatal ügyvédet.
Annál jobban elcsodálkozott a báró másnap, mikor az
ügyvédtõl (ki már hetek elõtt megkapta fényes honoráriumát a Bureczky-pörért),
egy új költségjegyzéket kap ilyen formán:
A tegnapi estélyen megjelenés 40 frt
Szalonruha kopása 5
frt
Rezümé a Bureczky-pörrõl 200 frt
Személyes elõadás 50
frt
Fiáker oda-vissza 4
frt
Borravalók, kapupénz 3 frt 10 kr.
Összesen: 302
frt 10 kr.
- Ez már mégiscsak hallatlan szemtelenség! - dühöngött a
nábob. - Az õ tiszteletére adok egy estélyt s íme megfizetteti velem a
megjelenést és az önmagának csinált reklámot. Jól van no… S ezzel benyúlt a
tárcájába és átküldte a 302 frtot. Tiszteltetem a fiskális urat.
Mikor Garaba Mihály megkapta a pénzt, elhaloványodott
ijedtében.
- Mi az ördög ez? A báró fizet!
Ez megdöbbentette. Mert õ tulajdonképp csak örömet akart
szerezni a bárónak, hálából a tegnapi ünnepélyért, azon hitben, hogy majd
megüzeni nagy kedélyesen: »Pörlünk, fiatal barátom«.
Ez a fordulat nem volt természetes. Aminthogy nem is maradt
annyiban a dolog, mert még az nap estefelé egy rettenetes hosszú árjegyzéket
hozott az inas a bárótól, melyben a tegnap kiszolgáltatott ételek, italok,
szivarok s elégett milly gyertyák mind fel voltak számolva az ügyvéd részére.
Summa summárum 500 frt.
Garaba a zsebébe nyúlt és kiszúrta az ötszáz forintot.
- Vigye kend, János: Tiszteltetem a méltóságos urat.
Ez a fordulat meg a bárót hökkentette meg.
- A fiskális ördöngõs fickó! Annak valami okának kell lenni,
hogy ezt a pénzt kifizette.
Aminthogy ez se maradt annyiban, mert egy nap citatoriumot
kap a rendõrségtõl a báró.
Szalad nagy kíváncsian, mi baj van.
- Nagy baj van - mondá a rendõrfõnök -, ön nem bír
korcsmatartási engedéllyel.
- Hát korcsmáros vagyok én vagy mi? - förmed fel a báró
méltatlankodva.
A rendõrfõnök benyúl az akták közé, és kiveszi a báró
árjegyzékét az ételek és italokról.
- Hát ez mi? Ön tetten éretett és keményen meg fog
bírságoltatni.
- Jól van - hörgé -, az egy zseni… az egy lángész, uram, az
a kölyök… az az ügyvéd. Bonorum direktorrá teszem a gazembert! Mennyi az a
bírság, hadd fizessem ki.
És ezzel ért véget a híres Buretzky-pör, melynek rezüméjét
Garaba jószágigazgató úr azon a fényes estélyen elmondta. Én csak az epilógot
fecsegtem el. Mert még az is hozzátartozott.
|