A KURUCOK »LÁTÓJA«

(Régi krónikákból)

1886

Úgy áll a krónikákban, hogy a híres Czinka Panna anyja a mátyusföldi Tallós nevű községben lakott. Ott született a mi hősünk is Koncz Marci, atyja Koncz József molnár, anyja, aki korán elhalt tüdősorvadásban, Galamutha Zsófia.

Beteges vézna gyerek volt a kis Marci. Az őröltetők nemegyszer mondták a szülők szemébe is:

- Vékony jószág biz ez! Nem telelni való fiú.

Egy alkalommal az öreg cigányasszony, a Czinka Panna anyja is jelen volt egy ilyen megjegyzésnél, mire magához intette a kis Marcit:

- Gyere csak idébb, fiacskám. Hadd nézem meg a tenyeredet.

A nyomott képű szöszke kölyök félénken lépett a banyához, ki nagy figyelemmel nézegette a kék erek útját, melyek a sovány tenyerét keresztül-kasul szeldelték, azután élénken kiáltott fel:

- Hová beszélnek kendtek, hogy nem telelni való a gyerek? Úgy nézzék meg kendtek ezt a fiút, hogy ez generálisokat fog egykor vezetni s fejedelmek hajlanak a szavára.

Egy-két kétkedő mosoly futott át az őröltetők ajkán, sőt még a molnárné is azt mondta, igaz, hogy végtelen nyájasan:

- Ugyan ne beszéljen bolondokat, nénike. (Ez a »nénike« szó az anyai szívből cseppent el önkéntelen.)

- Itt áll a fiú tenyerén felírva - bizonykodott a banya. - Vakuljak meg, ha nem igaz. Ne félj, kis Marcikám, terád nagy dolgok várnak.

Ezzel a jóslattal, amelyben hittek is, nem is, nevekedett Marci, de csak örökké olyan nyápic átlátszó fülű maradt, hogy mikor aztán a szülei elhaltak és a malom rámaradt, nem bírt bele »molnárnét« kapni, mert az alsóbb népnek jóval több esze van, mint az úri renden levőknek, legelőbb is azt nézik a vőlegénynél, menyasszonynál: elég egészséges-e, nincs-e valami belső baja. Józan eszű faluban az a lány a legjobb parti, aki a legnehezebb zsákot a legkönnyebben emeli fel.

A malom meglehetősen prosperált, az egész Mátyusföldről odahordták őröltetni a kalácsra valót. Vize is volt örökké, a csöndes folyású Dudvég nem hagyta cserbe. De a fiatal molnár egyre haloványabb, merengőbb lett, száraz, ijesztő köhécselés szakadt fel koronkint a melléből, beesett szemei ábrándosan villogtak üregeikben. Egész naphosszat elbámészkodott szótalanul a hegyeken, este kifeküdt a víz partjára egy bundán és a csillagos eget nézegette. Olyan volt az egész emberke, mintha hiányoznék egy kereke. »Az egyhangú malomzúgás, vízlocsogás halk zenéje mellett - mint a krónika írja - olvasgatta a szentírást és a próféták könyveit«, s ezekben habarodék meg. Valószínűleg a cigányasszony jóslata is turkálta az elméjét.

Lőn, hogy Bercsényinek, aki ott táborozott azon időben a környéken, sokat beszéltek Koncz Marciról, aki a kuruc fegyverek diadaláról, Bécs megvételéről, a labancok irtóztató veszedelméről mond jóslatokat.

Bercsényi maga elé rendelte a falusi prófétát és meghallgatta a jövendöléseit, amik futótűz gyanánt terjedtek aztán a hadseregben, nevelve a lelkesedést és önbizalmat.

Bercsényinek megtetszett a próféta és állandóan maga mellé vette a rajongó embert. Meglehet hitt is jóslataiban, de az még valószínűbb, hogy csak a hadsereg babonás érzelmeit akarta kiaknázni. Azután akkoriban ugyancsak babonásak voltak a vezérek is. A lőcsei kalendárium volt az irányadó. Amely nap mellett ott állott az SS, ami azt jelentette »Superat Soldat«, a világért sem ütköztek meg a kuruc hadak, hanem ha C. V. volt bejegyezve a kalendáriumba, akkor elemébe jött a felkelő tábor, mert azt tartották, hogy ez azt jelenti: »Curutz Vincit«.

Mártonból minél inkább nélkülözhetetlen ember lett a Bercsényi oldalánál. A stratégiai mozdulatok helyességét ő jósolta meg, a német generálisok terveit kitalálta a csillagokból - már ti. amikor kitalálta. De bár egypárszor felült a sereg Mártonnak, úgy el tudta azt bibliai mondásaival csavargatni, hogy jóslatai, a kudarcok dacára is, készpénznek járták a táborban.

Bercsényi maga mellett hordta hintaján, s jóslatait, megjegyzéseit levelekben közölte magával a fenséges fejedelemmel is, ki szintén több ízben tudakozódik leveleiben: »mit mond erre Habakuk?« Mert a fejedelem és Bercsényi »Habakuk prófétának« nevezték Mártont egymás közt.

A próféta, ki valószínűleg kémszolgálatokat teljesített a Vág vidéki táborozásoknál, ahol igen jól ismerte az egész környéket, egyre nagyobb és nagyobb befolyásra tett szert. Később annyira elbizakodott őkegyelme, hogy akárhányszor bement a haditanácsba és megkorholta a vezéreket:

- Így van az, ha nem hallgatnak rám. Ugye megmondtam?

Csáky uram meg is apprehendált rá egyszer, de Bercsényi gróf elsimította a kedvence elleni bosszúságot. Marci folyvást jósolt s járt-kelt az ellenfelek táborában, mint az Orbán lelke, átöltözködve s a néphit szerint ezer alakot öltve.

Pedig már beteg volt. A hektika nem pihent, rohammal rágta az életgyökereit. Vért hányt. De exaltált természete nem hagyta pihenni, folyton a tábor mellett maradt és még évekig segített csinálni a stratégiát Bercsényinek.

Sajátságos alakja volt ő a Rákóczi-kornak. Thaly, aki őt a homályból előhozta, érdekesen és szépen ír róla, de ő sem dönti el egészen: egyszerű szélhámos ember volt-e vagy pedig egy hóbortos rajongó?

Átláthatlan homályban marad az is, hitte-e Rákóczi és Bercsényi a jóslatait vagy csak felhasználta.

Annyi bizonyos, hogy nagy súlyt fektettek rá. Mert mikor 1702-ben Heister fogságába került Mártonunk, Bercsényi követet küldött Heisterhez s egy csomó labanc tiszt szabadon bocsátásával akarta kicserélni tábori prófétáját.

Hanem a követ Domaházy Gábor szomorú válasszal tért vissza Nagyszombatba Bercsényihez.

A német tábornok egy memorandumban kifejtette az okokat, hogy miért nem bocsáthatja vissza Mártont.

Először azért, mert a hadi szabályok szerint Márton nem tekinthető egyszerű hadifogolynak, minthogy kém szolgálatokat is teljesített.

Másodszor azért nem eresztheti vissza, mert már egy hete, hogy felakasztották.

De ha nem akasztották volna is fel, nem teljesíthető a Bercsényi kívánsága a következő indokokból.

S itt következett aztán egy terjedelmes, igen szép logikával írt alapos indokolás, annak bizonyítékául, hogy az osztrák generálisok már kétszáz év előtt is éppen olyan praktikus és okos emberek valának, mint a maiak.