|
Ma a képviselõház
órája felõl az a hír terjedt el, hogy rosszul jár; pedig fontos terminusaim
voltak a nap hátralevõ folyamára: hát elhatároztam, hogy valami perfekt órához
igazítom a magamét. E célból megszólítom a folyosón Tisza Kálmánt, aki
beszélgetésbe volt merülve Busbachchal:
- Kegyelmes uram,
hány óra?
Tisza
szórakozottan felelte:
- Egy bizonyos,
és ez az, hogy dél elmúlt.
Hanem e szerint
persze mégse tudtam az órámat megigazítani.
Szerencsére éppen
arra fut Hegedüs Sándor.
- Hány óra,
Sándorkám?!
- Mindjárt,
mindjárt! - kiáltá szaladás közben és még most is szalad, ha azóta meg nem
állott.
Megfordultam a
sarkamon, a miniszteri szoba felé lépdegélve. Útközben szembe jön Szapáry Gyula
gróf.
- Kegyelmes uram,
hány óra?
A miniszterelnök
mosolyogva felelte:
- Hát már
ezt is én mondjam meg?
Ezen a
réven se tudtam meg tehát az idõt, de hiszen ott ül egy szögletben László
Mihály, majd megmondja az.
- Hány óra,
Miska?
Miska
barátunk gyanakodva nézett rám.
- Hm -
szólt óvatosan körültekintve. - Mért kérdezed éppen éntõlem? Kérdezd meg
Gajáritól.
Csakugyan
ott közel mesélte legközelebbi vadászkalandjait Gajári. (Mert a
vadászkalandokat Beksicstõl sorba öröklik a Nemzet szerkesztõségében.)
- Ödönkém,
lelkem, hány óra?
Gajári, az
örökké kedves és udvarias Gajári minden gondolkodás nélkül feleli:
- Mennyit
parancsolsz?
Mire
kielégítetlenül fordulok a mogorván föl s le sétálgató Tibádhoz, hogy hány óra.
- Tudja a
fene!
No, már
látom, hogy itt semmire se megyek, s megfogom a korridoron Apponyit.
- Ugyan
mennyi idõ lehet most?
Apponyi kiveszi az óráját s így szól:
-
Tekintettel arra, hogy tegnapelõtt 10 óra 20 perckor igazítottam meg az órámat
a politechnikum órájához, de már tegnap déli 11 órakor kilenc perc differencia
mutatkozott, föltéve, hogy e differencia permanens jellegû, jelenleg még nincs
egészen egy óra; de miután e differencia valószínûleg fokozatos, mert a
differenciák fejlõdésképesek, véleményem szerint, a konkrét esetet véve,
ugyanazon eredmény jön ki, in ultima analysi, hogy még nincs egészen egy óra.
Ebbõl se
lettem okos. Mégis csak jó lesz a magam pártbelijéhez fordulni. Ni, ahol döcög
Kõrösi Sándor.
- Hány óra,
Sándor bácsi?
Öreg
bátyánk elkeseredve dünnyögi:
- Nekünk
már azt se mondják meg!
Ott hagytam
az elkeseredett szittyát, s elõtaláltam Jókait.
- Hány óra,
Móric bácsi?
Jókai
tréfás kedvében volt.
- Hát órád
vagyok én neked? Járok, ütök, de nem mutatok.
S ezzel jól
hátba ütött és tovább ment.
A föld is
rengni látszott e pillanatban. Szilágyi Dezsõ jött fújva, lihegve.
- Kegyelmes
uram, kérlek, hány óra?
Rám nézett
lesújtón és felförmedt:
- Miféle
szamár kérdés ez?
Igaza volt.
Persze, hogy szamár kérdés, most a reformok küszöbén.
Elsompolyogtam,
és a sok közömbös hideg alak közt csak az egyetlenegy Lukács Béla nézett rám
nyájasan, ismerõsen.
Végsõ
kísérletül megszólítottam:
-
Méltóságos uram, hány óra?
Gondolkodott,
kihúzta óráját, rátekintett, majd hirtelen visszacsapta a födelet.
- Ha éppen
akarod - szólt habozva -, megkérdezhetem Barosstól.
…Baross
azonban már elment volt az ülésbõl.
*
Egy szó,
mint száz. Az egész ülés alatt még annyira se bírtam vinni, hogy megtudjam
pontosan, hány óra van, e titkolódzó, diplomatizáló, begombolt pártban; s azért
csodálkozom én a Linder György ügyességén, ki naponkint egy kosár
kulisszatitkot tud összegyûjteni éppen ezen a mezõn. Valami különös, csodálatos
talentum ez az övé!
|