EGY ROSSZ ELŐFIZETŐ

1877

Kökényesi Jóska sohasem volt valami nagy barátja a nyomtatott betûnek.

Fiatal, mokány földesúr a Tiszán innenrõl, kinek kisebb gondja is nagyobb annál, hogysem a tudomány, literatúra és mûvészet haladását lesse a könyvekbõl.

Otthon Kajánpikkelyesen anélkül is megnõ a fû és repce. Nem kívántatván hozzá sem a Természettudományi Társulat, sem a tisztelt Akadémia beleegyezése, csak egy kis áldás és esõ magától cseperedik fel, a zsidó megveszi, s ára elúszik a blatton: ehhez sem kell semmi tudományos rendszer, csak egy kis malõr.

Hanem hát minden változik e világon. A keleti kérdés még a Kökényesi Jóska vérét is fölzavarja. Hiszen nem valami nagy sor, de mégis kínáltatja magát szögrõl-végrõl tudni, mi történik ebben a komisz Európában?

A kíváncsiság, hiába, emberi gyöngeség, amihez hozzájárul még két más tényezõ is: az unalom és a megszokás.

Aztán ezek a török dolgok! Kökényesi Jóska itt volt, itt bankettezett a török küldöttséggel, a »csok jasa« kiáltozásába csupa hazafiságból belerekedt, azután lóhalálban leszaladt haza Kajánpikkelyesre, összehívatta béresével a kaszinó-tagokat és egy akkurátus ováció megtartása után elhatároztatá egy üdvözlõ telegram menesztését a szoftákhoz.

Kökényesi Jóska ennélfogva maga is részes némileg azon nagy dolgokban, melyek a Balkán-félszigeten folynak, legalább maga szentül hiszi, hogy õ is segített a keleti kérdést odavinni, ahol most ténfereg.

A kajánpikkelyesi kaszinói gyûlés után visszakerült ismét a fõvárosba, elbúcsúzni a török vendégektõl. Azután is ott maradt még, az egyedüli forrásból, a lapokból olvasgatni, mint érnek az ország határáig, mint szállnak a tengerre. Uram én istenem, nem történik-e valami bajuk? Nem-e meneszt utánuk a bécsi politika valami gyilkos tengeri szörnyet?

Mindezt csak a lapokból lehet megtudni. Kökényesi Jóska izgatottan lépked reggelenként a kávéházba a legújabb híreket elolvasni. Ott ül nyolc órától egész délig. Eddig a herkópáter sem vehette volna rá ilyesmire. Valóságos oltott vérû nemes ember négy óra hosszat egy helyen, egy foglalatosság mellett csak a korcsmában és a ferbli-asztal mellett állja ki. Bizony csenevészedünk, veszünk, ha még egy Kökényesi József is odahanyatlik, hogy az újságírók irkafirkáján könyököl egész nap!

De hát hiába, a megszokás második természetünkké, szenvedéllyé válik. Kökényesi Jóska - újságolvasó lett.

Amint most a szénakaszáláskor kénytelen volt megint itthagyni Pestet, egész boldogtalannak érezte magát otthon. Mit ért neki az egész élet? A nemes helység sohasem tetszett neki olyan kicsinynek s õsi kastélya olyan szûknek, mint most. Elhagyatottnak az egész világtól, elszigeteltnek érezte magát s a veszekedett unalom lett egyedüli lerázhatatlan vendége. Étel-ital nem ízlett neki, a rektor és nótárius uram ócska társalgása nem elégítette ki - új események, friss hírek, lapok után vágyott. Hogy polemizál Csernátony Lukáccsal? Hogy fõzi le Tisza Helfiéket? Mint agyarkodik Gyulai Jókaira? Ez csak az élet...

- Nem, nem tûrhetem tovább - sóhajt Jóska -, vissza kell mennem Pestre.

- Már megint? - mondja Imre urabátyja, aki a kasznári méltóságot viseli otthon. - Mi dolgod van már ott megint?

- Nagyon megszoktam az újságolvasást. Megbetegszem az unalomtól itt...

- Ez csak kifogás! Talán valami szép szemek? Nono, Jóska öcsém!

- Becsületemre mondom, csakis újságot megyek olvasni.

- Bolond vagy, öcsém! Hát mért nem prenumerálsz? Azt itthon is olvashatsz.

Jóska megütközik. Valóban, ez még nem jutott eszébe soha! Kedvetlenül vakarja meg fejét.

- Az igaz hiszen igaz de hát tudod, bátyám, nem szeretek ilyesmire pénzt kiadni. Elég, ha okosabb dologra telik ebben a szûk idõben.

- Megadtad neki! Hiszen százakba kerül egy-egy Pestre rándulásod!

Jóska mélyen behúzta a kalapját szemére.

- Mondasz valamit, bátya! Az ördögbe is, csakugyan van a dologban valami és mégis látod tán nem is lenne az olyan jóízû itthon, mint ott, ahol az ember potyára olvashatja.

- Furcsa észjárás!

- Nem éppen! A szerelem és a hírlap akkor ér csak valamit, ha nem kell érte fizetni.

Kökényesi Jóska csakugyan nem prenumerál. Magyar nemesember a pazarlás e neme iránt nem fogékony. Literatúrát eléggé képvisel nála a Trattner-Károlyi naptár, melyet keservesen megszerez minden újévkor.

Becsomagolt, feljött a fõvárosba s most itt szemelgeti a keleti eseményeket a kávéházakban - ingyen.

Imre bátya pedig írja szakadatlanul a panaszos leveleket, hogy már nem gyõzi pénzzel, s otthon is kárba vesz minden a gazda jelenlevõ szeme nélkül; siessen haza.

- Nem lehet, dehogy lehet. Majd én ilyen érdekes idõben hagyom itt a lapokat!

Végre is én segítettem a dolgon.

Odaajándékoztam Kökényesi Jóskának az ingyen példányomat, melyet a Budapesti Napilap-tól kapok.

- Már ez aztán más! Most már hazautazom. Köszönöm, pajtás!

És azóta pontosan jár neki a lap Kajánpikkelyesre. (Utolsó posta: Bugyi.)

Hadd mulassa magát szegény!

Szegény?

Csak kétezer hold földje van a Tisza mellett.