A SZÍNÉSZ NEJE

(Nagyvárosi történet)

1882

Kamilla bárónét meghódította a daliás színész. Minden este, ha ő játszott, a báróné elment a színházba, sápadtan, remegve könnyes szemmel nézte őt és idegesen szorongatta kezével a páholy bársony kárpitját.

De a színész csakugyan elbűvölő és nagyszerű volt; a nők bámulták legyezőik mögül, ha hatalmasan csengő szava felhangzott akár a harag, vagy a féltékenység hangján a szerelmi párbeszédekben. Ilyenkor megremegteté a kéjtől rezgő szíveket, s ha lelkes taglejtéssel beszélt az erényről és a becsületről, minden férfiú tapsolt neki, bizonyos büszkeséget, jóságot érezvén ki-ki magában felébredni.

Beszéltek több grófnőről és bárónőről, kik hírbe kevertették magukat a színész miatt, és különösen két grófnőről, akik egymást - arculütötték, mivel féltékenyek voltak egymásra. Mindegyik azt hitte, hogy a másikra mosolyog a színész.

Ezt mind tudta Kamilla báróné. Azt is tudta, hogy a színész nős, és hogy fiatal és erényes neje visszavonulva él, meglehet szomorúan, de mindenesetre belenyugodva sorsába.

*

Tihamérnak hízelgett a báróné szerelme, mert e hölgy sokkal fiatalabb és szebb volt, mint a többi magasrangú nő, kik a színház házmesterétől küldöztetik neki az epedő leveleket. Mikor a báróné beleegyezett, hogy Tihamér őt meglátogathassa, azt hitte, hogy ez csakugyan szerelmes levél.

Szép viszony volna ez, telve titokzatossággal; nem sokkal az előadás vége előtt a nő hazament s pár pillanat múlva a palota kertjének kis kapuján beeresztette Tihamért a megbízható szobaleány és fölvezette a boudoirba, hol már tálalva volt a vacsora.

Pompásan folyt a dolog. A vacsora alatt maga Kamilla szolgált s ivott a színész poharából. Azután térdeire ült, elbűvölve a kedvesnek csengő hangjától. Az órák gyorsan teltek turbékolás között.

Így tartott ez egy hónapig. A báróné, ki jól tudta, hogy a szerelem gyorsabban repül el a pillangónál, csodálkozott, hogy múlik hét hét után anélkül, hogy Tihamérnak csak eszébe jutott volna újabb hódítás. De hát tudta jól, hogy ő a legszebb a főváros szépei közt. Mért szeretett volna meg hát mást a színész?

*

Egy nap, midőn éppen öltözködött, egy névjegyet hozott be szobaleánya. Egy ismeretlen hölgy kívánt vele beszélni. A névjegyen Tihamér nejének neve állt finom betûkkel.

Kamilla elhalványult.

- Bebocsátotta azt a nõt a kis szalonba? - kérdé.

- Igen, báróné.

- Jól van, mondja meg, hogy öt perc múlva ott leszek.

Remegve végzé be öltözködését. Egészen megfeledkezett e kiállhatatlan, de mindamellett törvényes vetélytársnõ létérõl. Mit akar? Mindenesetre botrányt. Talán odaveti magát lábaihoz és visszakéri férjét. Pisztoly és vitriol jutottak eszébe, s már látta magát véresen eltorzítva!

De mivel bátor volt, felkiáltott: »Isten neki!« S belépett a szobába, hol Tihamérné várta.

A nõ nem volt olyan ijesztõ! Egészen fiatal, kedves, szõke, szende kék szemekkel, szerényen öltözve minden hivalkodás nélkül; egykedvûen maradt ülve; egész lényébõl ártatlan báj és nyugodtság sugárzott. Ettõl a gyermektõl nem volt mit félnie.

- Szeretném tudni, asszonyom - mondá a báróné bizonyos méltósággal -, hogy mily véletlennek köszönhetem látogatását?

- Bárónõ, ön egy hónap óta férjemnek szeretõje! - mondá hidegen Tihamér felesége.

A bárónõ tiltakozólag emelte föl jobb kezét.

- Ön hazudik! - kiáltá elfojtott hangon a báróné - féltékenysége elfelejteti önnel, hogy kivel beszél és…

- Féltékenységem? - szakítá õt félbe a fiatal asszony, bámulva emelve fel nagy szemeit. - Mi nem értjük egymást, asszonyom. Nem féltékenységrõl van szó: ön jól tudja, báróné, mért bátorkodtam zavarni.

- Nem értem…

- Minden hónapban számolok, rendesen vezetem könyvemet, és ha meg akarja nézni, láthatja, hogy lelkiismeretesen számoltam…

- Micsoda könyvrõl beszél? - Mivel tartozom én?

- Férjem egy hónapban tízszer vacsorált itt - felelt a fiatal asszony nyugodtan, - s így ön tízezer forinttal tartozik nekünk.

- Tízezer forinttal? - hebegé ijedten a báróné.

- Igen, tízezer forint, ezer forint egy estére, ez nálunk a rendes ár. Oh, Tihaméromnak sok megrendelése van, és könyveink mindig rendben vannak. De ha van valami kifogása, én bízom becsületességében, amint ön is bízhatik az enyémben: kellemetlenül esnék, ha többet kérnék, mint amivel tartozik.

- Nem, nem, asszonyom, a számítás helyes - felelt a báróné megvetõleg -; mindjárt hozom a pénzt.

Eltávozott, de pár pillanat múlva visszajött egy csomag bankjeggyel kezében, melyet odaadott a színész nejének. S egyszerre kacajban tört ki.

- Vallja meg, kedves asszonyom, nemde ez a szemtelenség netovábbja?

- Miért? - kérdé a jámbor kis teremtés - nem igazságos-e az, hogy a magasrangú hölgyek jól megfizessék a kitûnõségeket? Innen mindjárt X… hercegnõhöz megyek, ki nekünk ötezer forinttal tartozik.

A báróné pamlagra omlott, s idegesen nevetett. S midõn a látogató ártatlan arcot vágva távozni akart, így szólt hozzá:

- Bocsásson meg, asszonyom, még egy kérdést. Ön, ki oly kedves és fiatal, vajon ön szereti-e férjét?

- Báróné - felelt mosolyogva Tihamér felesége -, nem tudja ön, hogy a kereskedõ nem szokott saját portékájával élni?