Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Mikszáth Kálmán Mikszáth Kálmán mûvei IntraText CT - Text |
|
|
A JÓ ÖREG RAKSÁNYI1883Az öreg Raksányit mindenki ösmeri a fõvárosban. Olyan alak õ, mint akár »Moháczi bácsi« volt valamikor, csakhogy kisebb méretekben, s egészen más tekintetben. De amiképp õt ösmeri mindenki, õ is ösmeri az egész város népét Andrássy Gyulától le egész a Szepl fiáker kocsisig. - Hát Spangát ösmerted-e, öreg? - kérdem tõle ma reggel, midõn azzal a kombinációval jött, mely arcának szörnyû titokzatos jelleget kölcsönzött, hogy Mailáth meggyilkolása bizonyosan valami külsõ nagyhatalomnak az intrikája, mindenbõl úgy látszik, hogy a burkusé…, de különben nem lehetetlen az sem, hogy a muszkák csinálták. - Spangát? Hogyne ösmerném Spangát? Éppen a minap láttam, mikor kijött egy József utcai pálinkamérésbõl…, de Spanga ártatlan ember. Hanem különben igen rosszul van találva az egyik képen. - Honnan gondolod, hogy ártatlan. Tán tudsz valamit? - Hm. Azt az egyet tudom csak, hogy a rendõrség mindig csak negyedszerre találja el. Spanga pedig még csak a második kombináció. Pedig Raksányi optimista, a legnagyobb optimista a világon. Minden, ami körülötte történik, rózsaszínben játszik. Ha agyba-fõbe verné valaki, annak is úgy ki tudná keresni a jó oldalait, hogy örömtõl csillognának a szemei, ezek a jámbor szürke szemek, melyek mélyen bent feküsznek üregeikben, s melyeknek õ hiába igyekszik katonai szigort adni. Valaha vagyonos ember volt, s minden pénzét szétkölcsönözte kamat nélkül, jó szóra, de azért mégis önzésbõl. A fantázia, ez a csapongó szertelen fantázia kóválygott benne folytonosan, s az úgy feldolgozta a kölcsönszerzõ proletárok jövõjét, hogy e ragyogó jövõben milliókkal jöttek az emberek Raksányihoz, s hallotta sivítani a levegõben: »Jóttevõnk, barátunk, íme elhoztuk a pénzt, amit kölcsön adtál, megtízszerezve… Én a belügyminiszter vagyok: akarsz-e fõispán lenni Túróc megyében?! Nem, nem - kiabálja a másik. - Reám hallgass, Raksányi. Én tartozom neked több hálával. Jer fényes palotámba, ahol aranyos dívánokon heverhetsz, s tokaji borban fürödhetsz«. Raksányi folyton hallotta e hangokat, s folyton csinálta a jó üzleteket - egész addig, míg semmije se maradt a világon, csak a jó szíve és a nagy fantáziája. S ez neki most is elég, hogy boldog legyen, a legboldogabb mindnyájunk között. Gondatlanul jár-kel az utcákon, s ha valamelyik régi ismerõse szívességet tesz vele, ezt õ úgy fogja fel, hogy az semmi, s meg van róla gyõzõdve, hogy még az tartozik neki hálával - mert õ szívességét nagyon meg fogja jutalmazni egykor -, ha a pöreit megnyeri, vagy ha így vagy úgy fordul a kocka… Szegény öreg! Õ azt képzeli, az emberek mind olyanok, mint õ, s éppen úgy nézik a világot azon a sajátságos üvegen, mely megfordítva mutat mindent. Ha valakinek õ tartozik és az megszólítja, ez annyira felháborítja õt, hogy nem bír magával, s úgy el tudja képzelni, hogy az az ember tulajdonképpen az õ adósa, hogy szinte a könnyei hullanak e rettenetes hálátlanság fölötti keserûségében. Jó és szelíd s arany terveket kovácsol, ha fekszik, ha jár, ha éhezik, ha vigadozik. S ezek a tervek mind olyan lehetetlenek. Éppen azért hiszi õket erõsen. Amint valami valószínûvé válnék, a jó öreg rögtön elszomorodnék, hogy vége van a dolognak. Õrá csak a lehetetlenségnek van varázsereje. A politika az õ édes elringatója. Királyok hadjáratai, amelyek még csak ezután lesznek. Ezeken éldeleg. A legnagyobb bajában is a külügyi kérdések foglalkoztatják. A belügy iránt érzéketlen. A belügyet, azt mondja, Tisza csinálja rosszul, azon már nem lehet segíteni, de különben is a belügy már méltóságán alul van. Mert õ világot látott ember. Végig küzdötte a mexikói hadjáratot, beszélt magával Miksa császárral, aki egy tajtékpipát is ajándékozott neki, mint »guter Reiter«-nek, ott volt Garibaldi csatáiban is, s hordja ereklyének a vén hõs egyik névjegyét, melyre rá van ragasztva annak a deszkának a forgácsából egy falás, amelyen a csatából vitték sebesülten, s amely felitta vérét. De e csatákkal nem dicsekszik, õ megfordítva nézi azt is, õ úgy fogja fel hadjáratait, mint más öreg ember azokat az idõket, mikor farsangolt: hisz e csatákat õ úgy képzeli, hogy azok az õ mulattatása végett voltak inszcenírozva, hogy a két Szicíliát is elfoglalták ugyanakkor egyhuzomra, az csak mellékes dolog. Én csak hosszú idõközben látom a jó öreget, ha valami nagy dolog éri. Évtizedek elõtt jött elõször hozzám, akkor még jómódú ember volt. Meghítt a gellérthegyi ünnepélyre. - Mi lesz az, öreg? - kérdém. - Tegnap fiam született - szólt ragyogó szemekkel. - A fiút kivisszük a Gellérthegyre, hogy szétnézhessen. Egy beszédet készítettem az éjjel. Azt el fogom mondani a fiamnak. Mosolyogtam. Õ kivette büszkén a beszédet, volt vagy két árkus. - Ne bántsd - mondom ijedten -, inkább elmegyek a Gellértre, s ott hallgatom meg. De nem mentem el, hanem másnap a szokott kávéházamból az ablakon láttam a megérkezésüket szakadó esõben. A gyereket egy szolgáló hozta pólyában esernyõ alatt, s maga Raksányi elöl ballagott egy csíkos õsi tarisznyával oldalán. - Megvolt! - szólt diadalittasan. - Nagyszerûen sikerült. - Mi? - Az ünnepély. Micsoda panoráma. S milyen gyerek, milyen gyerek. Így szóltam hozzá: Árpád! Itt fekszik lábaidnál Magyarország fõvárosa s a fejedelmi Duna ott alant… nézd meg, fiam, s tipord le azokat, akik bántják! - Oh, te vén bolond. - Nem, nem… megértette… Becsületemre mondom, megértette. Négy-öt évig nem láttam aztán. Egy napon beállít hozzám vígan, örömragyogó arccal. - Képzeld, mi történt velem. - Nos? - Mindenemet ellicitálták… de másokért. Sajnálom szegény embereket, mind olyan rossz viszonyok közt vannak… minden meg fog térülni, minden, minden. S én jártam a legjobban. Most már legalább egészen a hivatalomnak élhetek. Egy félév múlva találkozom vele. - Hogy vagy öreg? - Pompásan… nagyszerûen. Azok az ostoba fráterek lemondásra kényszerítettek az adósságaim miatt… Most már nem vagyok hivatalban. Dicsõ szabadság, függetlenség… Most már úrrá tettek. Most már utána járhatok a pöreimnek. Hiszen mihelyt csak az egyiket megnyerem, mindjárt gazdag ember vagyok… S ezek a pörök úgy nõttek neki azóta, mint a gombák. Mind csupa lehetetlen és kigondolhatatlan követelésekbõl származnak, s egyik olyan, mint a másik. Ha értelmes ügyvéd ember hallja a tényálladékaikat, elneveti magát - de az öreg Raksányi csak az olyan ügyvédekben hisz, akik az eléjök adott stoffot jónak tartják, de ezekben aztán rendületlenül hisz. Többnyire õ tartozik ott, ahol követel - de hát az õ gyermeki ártatlan naivitásával szentül meg van gyõzõdve az igazságában. S ez után az igazság után futkos innen oda s onnan ide reggeltõl estig tizenkét esztendõ óta, persze, ha az egyik ügyrõl lefoszlik az aranyfüst… az aranyfüst örök, leülepszik rögtön egy más ügyre. Szelíd, nyájas s még elhagyatott helyzetében is szereti játszani a patrónust. Kevély rá, hogy nálánál szegényebbek is vannak, akiknek nincsenek ilyen pöreik, melyekbõl vagyont lehetne csinálni, ha a prókátorok nem volnának restek, hanyagok, ha becsületes ember akadna, aki elõleget adna rájuk, s ha a bírákban lelkiismeret lenne. Neve csak ritkán jut az újságokba… ha egy kis borocskát felhörpent. Ilyenkor rettenetes üldözõje a cilinder kalapoknak. Ez az ösztöne még a 60-as évekbõl való, s ez rögtön kitör rajta. Alig van valaki, aki ne látta volna már e sovány, vézna alakot nagy utcai tömegtõl bámultatva szilajon rohanni egy-egy cilinder kalapos úri ember után. - Le vele… le azzal a kalappal… Nem tûröm, nem tûrhetem. Én Raksányi de Raksa. Magyarok! Elõre magyarok! A cilinderek üldözõje ilyenkor rendesen a rendõrök kezeibe kerül, hogy ott aludja ki a hazafiságot - mely igen sok bajt okoz nemcsak neki, de másoknak is. Egész lénye vidor, ártatlan és mégis a jó öreg Raksányi a legszenvedélyesebb összeesküvõ, aki csak valaha létezett. S az józanon is. Nincs az az utcai demonstráció, nincs az a kalandos terv, amiben õ benne ne lenne - mihelyt a létezõ hatalom ellen irányul. Ha a Henczi-szobrot akarják ledönteni, ha a mágnásokat akarják agyonütni, ha Kossuth-lakomát csinálnak, vagy bármiféle tüntetést, ott van, mindenütt ott van, de mindenütt mérséklõ elem - és nagy szónok. S ilyenkor a hazafiúi keservet ordító hangokon fejezi ki toastjaiban, sír és zokog keservesen. A Deák elleni összeesküvésben is részt vett, de az õ terve jó, szelíd volt, hogy Deákot nem szabad bántani, csak el kell lopni a lakásáról, s el kell vinni Amerikába, s ott egy felügyelõ bizottság legyen mellette, amely arra vigyázzon, hogy haza ne jöhessen. E felügyelõ bizottsági tagságra persze õ maga is aspirált, s váltig emlegeti, hogy: »egyszer, hajh egyszer, kevés híja már, hogy nagy hivatalba nem jutottam«. Hanem minden demokratasága mellett meg vannak benne az arisztokratikus hajlamok is. - Én Raksányi de Raksa - így szokott szólni -, olyan úr vagyok, aki, ha a Habsburg-Lotharingi ház kihalna, királlyá is választható vagyok. S két év elõtt e szavakkal nyitott be hozzám: - Ez a walesi herceg megtetszett nekem - mondá. - Nagyon megszerettem. Jó fiú, szeretnék neki ajándékozni valamit. - Ugyan mit ajándékozhatnál te a walesi hercegnek… te képzelõdõ, vén bolond! - A botomat… azt a fabotomat, amellyel egyik õsöm, Raksányi György, agyonütötte a medvét! Mit szólsz hozzá? - Azt mondom, hogy kidobat. Lehorgasztott fejjel ment el, de másnap megint visszajött. - Mégis, mégis… van még egy másik tervem is. Oda ajándékozom neki az Árpád fiamat apródnak. No, ugye dicsõ dolog? A herceg is el lesz ragadtatva, a fiúról is gondoskodva lesz… Teringette, még lord lehet belõle valaha… El is ment a herceghez, de ott visszautasították. Persze ez se ejtette kétségbe. Meg tudta õ ebben is találni a vigasztalót. - Szinte szeretem - dörmögé -, hogy nem vállalta el a gyereket, mert ki tudja, hátha valahol elkártyázta volna útközben? Ilyen a jó öreg Raksányi. A vagyonát, mindenét elvitték a jóltevõi, most nyomorog, szenved… de ez csak pillanatnyi dolog, ez semmi… minden megváltozik, aztán különben is olyan jó az egész világ, úgyszólván az ölében hordja, s mindent kedvére tesz neki. Hogyne volna boldog szegény? Ami kevés keserûsége van: az csak a haza, a boldogtalan haza sorsa! Hanem iszen majd kigondol õ valamit erre nézve is, mihelyt legalább az elsõ pörét megnyeri, hogy egy kicsit mozoghat. |
Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License |