A PÉNZÜGYMINISZTER REGGELIJE

(Ellenzéki vázlat)

1883

A büfében csak két asztal van megterítve fehér abrosszal. A többi asztal terítetlen: az a demokratáknak való. E célra paprikásszalonna is van az üvegedényben. Szalonna üveg alatt! Borzasztó idea!

Az egyik asztal terítõje sokkal fehérebb, mint a másik. Az asztalon egy pohár áll sherryvel, egy üres tányér, melybe a sonkás szeletek jönnek, s végre egy kis tányér tele finom hosszúkás cukorkákkal.

A szék is oda van már készítve, s eltolva a többi székek, hogy valahogy más oda ne ülhessen.

A belépõ mamelukok áhítattal néznek az asztal fölé, s mutatni akarván, hogy az államügyekben mennyire járatosak, tiszteletteljesen mormogják:

- A pénzügyminiszter még nem reggelizett!

Új mamelukok lépnek be, s az asztalra mutatnak.

- Itt a pénzügyminiszter fog reggelizni.

Bejön Vizsolyi. Éppen oda ül. S amint könyökét ráteszi az abroszra, a palackok s tányérok elkezdenek csörömpölni, mintha mondanák:

- »Mindjárt itt lesz a miniszter!«

De ezt Vizsolyi is észre veszi, és rögtön saját magától kér bocsánatot.

- Pardon! Hisz itt a miniszter fog reggelizni.

Felugrik, s átjön a szomszéd asztalhoz, ahol nem olyan hófehér a terítõ, s hol vegyes képviselõk fogyasztják a vörös bort, a sonkát és a sherryt, kiki a saját pártállása szerint.

- Összetévesztettem az asztalt. Ez az átkozott rövidlátásom…

- Ne átkozd - mondja egy kormánypárti -, hisz az tett meg téged elnökünkké.

- Igen, de most oda ültem, ahol…

- Igen, igen, ahol a pénzügyminiszter fog reggelizni.

- Ah, a cukkedlik! Irtóztató! Duschek valamikor rövid szivart szítt - mondja valamelyik habaréki.

- És mindennap más emberhez hívatta meg magát reggelire, hogy arra se költse az ország pénzét.

- Oh, az Duschek volt! A nagy Duschek. A Duschekek kora lejárt, uraim! Most a cukkedli-korszak van.

- Cukkedli? - süvít bele gúnyosan egy szélsõbali. - Az adófizetõknek kellene adni cukkedlit, az adószedõk pedig egyenek arzenikumot.

- Neked ez a programod?

- Ennek alapján választottak meg.

E pillanatban nesztelenül belép a miniszter. Mély csend. A szõnyeg felfogja lépteinek neszét, s lágyan suttogja: »õexcellenciája reggelizni jött«.

A legyek, amint a tejre idejöttek, pajkosan röpködnek körbe, s egymást biztatják: »Gyerünk, reggelizzünk a miniszterrel«.

A mamelukok ajkain megjelenik a nyájas, hódoló mosoly, a szélsõk arcáról elfut az elégedetlenség, minden derült, a napsugár besüt az ablakon, a büfébeli Hébe kék szemei igézõ fényben tündökölnek, a vajak olvadoznak, a heringek, sajtok pikáns illatokat terjesztenek, minden, de minden olyan ünnepélyes, mert a pénzügyminiszter reggelizik.

A kegyelmes úr leül, a szék megreccsen alatta, mintha a nagy megtiszteltetést köszönné. A sonkát odateszik eléje. Kár, hogy nincs retrográd élet, hogy a megboldogult sertés földi maradványai átéreznék.

A miniszter keveset eszik és elegánsan. A kés és villa bizonyos elõkelõséggel horzsolja egymást.

Az elsõ falatnál leönti egy kis borral… még egy falat, és még egy… megint egy korty rá… Õexcellenciájának jó étvágya van.

S ezalatt benn a tanácsteremben sebesebben megy minden. A szónokok megrövidítik beszédeiket. Minek is beszéljenek? Hiszen eredménye úgy sincs - és még csak nem is bosszankodik meg érte senki, ha elmondják, hogy az adózó nép mint nyomorog. Mert a pénzügyminiszter úgy sincs ott. A pénzügyminiszter reggelizik.

A büfé ajtaja ki van nyitva. Kilátni meg belátni.

Künn két erdélyi képviselõ sétál nagy szomorúan. Éppen a székelyek tömeges kivándorlását beszélik. Borzasztó állapotok… a szegény székelyek éheznek.

- Pszt! Ne olyan hangosan! Bent a pénzügyminiszter reggelizik!